Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-02 / 101. szám
MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁJUS 2., SZERDA Május 1.: most a családok ünnepeltek majális A munka ünnepét már nem a szakszervezetek, hanem önkormányzatok, civilek rendezik Nincs majális sergő nélkül. Szolnokon persze ez is volt. Szolnoki pillanatkép Jászberényben a bográcsolás sem maradt el a hagyományosan gazdag és sokszínű program- kínálatból Kis aerobikosoknak tapsolhattak a nézők Szolnokon Sokan látogattak ki a családi majálisra a szolnoki Tiszaligetbe Jászberényben a hűtőgépgyár melletti pályán sokan majálisoztak Jaj, a kicsik nagyon élvezték az ugrálást a légvárban Szolnokon Május elsején a Mesterségek Művészete Nap keretében Karcagi Néptánc Fesztivált tartottak. A több órás műsorban felléptek a környező települések néptánccsoportjai. Képünkön kisújszállási táncosok láthatók. Karcagon május elsején a Mesterségek Művészete Nap keretében a kézművesek utcájában kézművesek bemutatója és vására volt. Fotók: D. E., M. J. és S. J. További képek Jászberényből, Karcagról és Szolnokról a www.szoljon.hu honlapunkon szoínok-jászkun online ■HMM Groteszk komédia sok-sok humorral színház Ismét orosz klasszikus bemutatója volt a szolnoki Szigligetiben, Telihay rendezésében Csehovtól a Háztűznéző, Lermontovtól az Álarcosbál és most Gogoltól A revizor — Telihay Péter mondandóért előszeretettel fordul orosz klasszikusokhoz, hogy kifejezhesse sajátját is arról, amit lát és tapasztal a világban. Valkó Mihály Ez a mostani Revizor - olvasatomban - a félelemről szól. Legfőképp. (Persze másról is még.) A leleplezéssel járó lebukás miatti félelemről. Méghozzá olyan időpontban, amikor fokozódó ellenőrzésekről beszélünk, az APEH-hel riogatnak bennünket. Ez vonzó aktualitást is ad ennek a bemutatónak. A komédia szereplőit, egy kisváros tisztségviselőit revizor érkezésének híre tartja izgalomban; rettegnek, ha kiderül sok-sok gazemberségük, számukra veszve minden. Szinte kétségbeesnek, hisz annyi a vaj a fejükön, hogy ha elolvadna netán, akár be is takarná őket teljesen. Félelmükben már-már józan értelmüket vesztik, meg- kergül mindenki: egy odavetődő idegenben fedezik fel - tévesen- a rettegett revizort. Aki azután jól meg is feji őket. S miközben mindent elkövetnek, csakhogy lekenyerezzék, sorra leple- ződnek le e .panamisták, egymást leplezgetik le mulatságosan és szánalmasan. Sáros itt mindenki valamiért a hatalmaskodó polgármesterrel egyetemben. Kicsinyes, közönséges, szűklátókörű, velejéig romlott világ! Olyannyira korrupt, hogy már csak nevetni lehet rajta, há- borogni nem is érdemes - any- nyira röhejes. Ahogy az előadás is teszi, sok humorral és iróniával, már-már torzképpé formálva az egyes, beteges izgalmi állapotba került figurákat. A rendezés bőven él a humor lehetőségeivel, gazdagon használja ki a kínálkozó pazar helyzeteket, ám kerüli az olcsó ripacsériát. Nincs híján eredeti ötleteknek sem. Gondolok itt például a rendkívül hatásos „csattanóra”, amikor az igazi revizor megérkeztének hírére, a bejelentés pillanatában egyszeriben leomlanak a színfalak, az őket alkotó hatalmas hordók a játéktérre „rontanak”, hatalmas robajjal. (Mintha maguk alá akarnák temetni ezt az egész korrumpálódott világot.) A leleményes, friss, eleven szemléletű, mondhatni makulátlan rendezői munka eredménye, hogy a csaknem kétszáz éves komédia oly közel kerül hozzánk, hogy a gogoli dialógusok hallatán azt érezhetjük, mintha mindez rólunk is szólna, a mi világunkról. És ez egyszerűen nem azért, merthogy a színészek mai ruhában vannak, a környezet ábrázolásában semmi oroszos — legfeljebb egy oroszul felhangzó dal és égy díszletelem az előfalon utal a darab származására -, s a beszéd, a gesztusok oly ismerősek, meg hogy a nézőtér is bevonatik olykor a játékba, hanem, mert mindez együtt, egy igen korszerűen megalkotott, sti- lizáltságában egységes, erőteljes színpadi vízióban jelenik meg, ettől válik a benyomás, az élmény számunkra igazán maivá. Benne kiváló színészi teljesítményekkel. Élen Mikó Istvánnal, akinek polgármestere kellően mohó és kapzsi, alattomos és sunyi; ravasz és körmönfont, gyorsan vált ijedtségből örömre, alázatból meg pöffeszkedésre - gro- teszkül humoros. Barabás Bo- tond revizora bohózatosan energikus, lendületes (néha túlságosan is), játéka a részegjelenetben kulminál jelesül. A többi szerepben: Egri Márta harsányan vidékies és közönségesen előkelősködő feleség, Gubik Ági afféle buta libuska, Kaszás Mihály közjótékonyságú főgondnokként hazafias szólamokat zengető, ellenszenves árulkodó (díszmagyarban?), Karczag Ferenc a perek helyett inkább vadászattal törődő járásbíróként „hangoskodik”, Zelei Gábor egy pipogya tanfelügyelőt hoz, Horváth Gábor és Mészáros István két szórakoztató, szószátyár pletykajancsi, Molnár László egy józan szolgát formál, és a siker részesei továbbá Barnák László, Petridisz Hrisztosz, Czapkó Antal, Deme Gábor, Császár Gyöngyi, Gombos Judit, Tárnái Attila. És színre lép maga Telihay Péter is, az orvos szerepében, akit aztán az álrevizor úgy rúg fenéken - merthogy semmit nem várhat tőle, zsebei üresek -, hogy a lába sem éri a főidet, s repül, tán még ki a színházból is, nem csupán a játéktérről. (Különös, furcsa, több, mint érdekes). Sokat nevethetünk ezen az estén, s ez jó, hogy közben szembenézhetünk magunkkal is, ez még jobb. Gondolom, Gogol is ezt szerette volna. Az előadás egyik igen mulatságos jelenetében középen Miké István (a polgármester), Horváth Gábor (Dobcsinszkij) és Mészáros István (Bobcsinszkij).
