Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-11 / 109. szám

12 TÜKÖR HIRDETÉS ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁJUS 11., PÉNTEK samsanm Forráshoz jutni egyszerűen és mielőbb: jelzáloghitei vállalkozásoknak Interjú Végi Lászlóval, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával, az Észak-alföldi Régió vezetőjével Két alkalommal arról beszélgettünk Önnel, hogy milyen hitel­kínálati, számlavezetési csomagok segítik azokat a vállalko­zókat, cégeket amelyek az OTP megújult, korszerű pénzügyi szolgáltatásaira számítanak és így kívánják vállalkozásuk üzleti céljait elérni. Ismereteink szerint az OTP Bank mindeze­ken túl, azzal is tejesebbé teszi vállalkozásbarát üzletpoliti­káját, hogy gondol azokra is, akik gyorsan és kevés kötött­séggel akarnak forráshoz jutni. Ezen ügyfeleinek ajánlja vál­lalkozói jelzáloghiteiét, amely megfelelő ingatlanfedezettel gyorsan és könnyen elérhető. Most arra kérjük az igazgató urat, hogy ismertesse a termékkel kapcsolatos feltételeket, lehetőségeket, indokolja, miért jelentős az érdeklődés a kez­dő vállalkozások és a banki megítélés szempontjából kevés­bé erős gazdasági vállalkozások körében is? Kiknek ajánlha­tó ez a kedvező hitelkonstrukció?- Kezdő vállalkozásoknak, hiszen nem kizáró ok, ha a cégnek nincs lezárt üzleti éve, továbbá azon társaságok­nak, akik nem rendelkeznek még ingatlanvagyonnal, csak most szeretnének vásárolni. Sőt, azoknakis hasznos lehet, akik már rendelkeznek kölcsönnel, de a drágább, kedvezőt­len hitelüket alacsonyabb havi terhet jelentő, kedvező, egy­szerű megoldással kívánják kiváltani. Aki például étterem nyitására, telephelye bővítésére készül, annak létkérdés többmilliós, vagy akár tízmilliós hitelügyének gyors elbírá­lása. A gyors tőkéhez jutás lehetősége már önmagában is indok arra, hogy a megfelelő cég-, illetve magáningatlan­fedezettel rendelkező hazai kisvállalkozások érdeklődése a jelzálog-hitelezés felé forduljon. Nyilvánvaló, hogy a meg­szerezhető több tízmillió forintos hitelösszeg éven túli fi­nanszírozásával és szabad felhasználásával járó előnyök mind megtalálhatók a kisvállalkozói jelzáloghitel-felvételek hátterében. És mi van azon vállalkozásokkal, amelyek a banki szem­pontrendszeralapján gazdálkodási problémával küzdenek?- Megfelelő fedezetre támaszkodva ők is finanszírozha­tók. Ezért ajánlom a szerényebb árbevételű vállalkozá­sok, egyéni vállalkozók számára is az OTP termékkínála­tából ezt a jelzáloghiteit. A hitel keretében akár 50 millió forint is igényelhető, és ami igen vonzóvá teszi ajánlatun­kat, az hogy forint mellett euró, dollár és svájci frank ala­pon is felvehető. A folyósítható hitel mértékét egyébként a gazdálkodási adatok függvényében és a fedezeti ingat­lan (akár többet is be lehet vonni) hitelbiztosítéki értéke alapján határozzuk meg. Említette az igazgató úr, hogy a jelzáloghitel előnye az is, hogy szabad felhasználású. Milyen konkrét előnye van ennek?- A kölcsönkérelemhez egyedülálló előnyként, szinte bár­milyen ingatlan elfogadható fedezetként, akár 90 százalé­kos hitelbiztosítéki értéken, a hitel költségei a vállalkozás­ban elszámolhatóak, s a hitel futamidejét, devizanemét, a törlesztés gyakoriságát a vállalkozás igényeihez igazítja a bank. Sőt lehetőséget teremthet más, drágább hitel kivál­tására is. Devizaalapú hitel esetén a konstrukcióhoz ked­vező hitelkamat kapcsolódik, s a futamidő széles határok között választható meg. A hitelösszeg: 1 -50 millió forint, a futamidő akár 15 év is lehet. A hitelhez maximálisan 1 év türelmi idő választható. Mindezek alapján természetesen ügyfeleink saját maguk választhatják meg tödesztőrészle- tüket saját lehetőségeik és igényük szerint. Természetesen munkatársaink készséggel segítenek a kalkulációban, a legmegfelelőbb opció kialakításában. Mit kell tenni annak, aki ilyen hitelkérelemmel az OTP Bankhoz fordul?- E hitel igényléséhez elegendő egyszerűsített, hitelcél meghatározása nélküli kérelmet benyújtani. A hitelbírálat néhány munkanapon belül elkészül. Itt szeretném megem­líteni azt, hogy a Hitelgarancia Zrt. készfizető kezesként közreműködik a hitelügyletben, így ez a fedezetkiegészítő kezesség növeli a vállalkozások hitelképességét. A kezes­ségvállalás díját az OTP Bank az indulás évében átvállalja. Mire kell figyelnie azoknak, akik ilyen hitelért folya­modnak?- Természetesen itt is elengedhetetlen a tiszta jogi hely­zet, a vállalkozás nem állhat felszámolás, csődeljárás, vég­rehajtás alatt, illetve nem lehet köztartozása sem. A cégek­nek a hitelfelvétel előtt érdemes tisztázniuk a következő évek üzleti célkitűzéseit, mert így elkerülhetik a teljesíthe­tetlen kötelezettségvállalást. Amennyiben devizaalapú hitelt vesznek fel, nem szabad figyelmen kívül hagyniuk az árfo­lyam- és kamatkockázatot, hiszen ennek függvényében a törlesztés mértéke is változhat, s egy hirtelen megnövekvő kiadás nehéz helyzetbe hozhatja őket. Végezetül újra megkérdezem: hol érdeklődhetnek az ügy­felek az OTP Vállalkozói Jelzáloghitel iránt?- Természetesen bármely fiókunk nyújt felvilágosítást, és a honlapunkon is bővebb információt találhatnak az ügyfe­leink. Növeli szolgáltatásaink minőségét és gyorsítja a hi­telhez jutást, hogy a benyújtandó dokumentumok köre és a hitelkérelem a honlapról letölthető. A hitelügyintézésben a Szapáry u. 31. szám alatti, a jászberényi, a tiszafüredi, a törökszentmiklósi, a karcagi és a mezőtúri fiókban áll­nak rendelkezésre munkatársaink. Gyarapítsa vállalkozását szabadon felhasználható jelzáloghitellel! Egyszerűen, gyorsan, az Ön céljaihoz igazodva akár 1 millió és 50 millió Ft között igényelheti. Nem kell üzleti tervet készítenie hozzá. Szinte bármilyen ingatlan elfogadható fedezetként, akár 90%-os hitelbiztosí­téki értéken. A hitel költségei a vállalkozásában elszámolhatóak. Kezdő vállalkozások is igénybe vehetik. Más, drágább hiteleit is kedvezően kiválthatja vele. Az Ön igényeihez igazítjuk hitele futamidejét, devizanemét, a törlesztés gyakoriságát. A Hitelgarancia Zrt. fedezetkiegészítő készfizető kezessége növeli a vállalkozás hitelképességét. A kezességvállalási díjat az OTP Bank az első évben átvállalja. HITELGARANCIA ZRT. Fiókjainkban munkatársaink személyre szabott tanácsadással várják önt! www.otpbank.hu • 06 1/20/30/70 3666 666 • 06 40 366 666 otpbank Megbízunk egymásban Rengeteg a törzsvendégem! De még több lehetne... A Vállalkozói jelzáloghitel segít ennek megvalósításában! otp vállalkozói jelzáloghitel _______ Hadd szóljon! Lä 1 Cj INI m H mJi Hadd szálján! Szolnok:-jászkun online FÉLIG. ANGOLUL " CSINOS AZ A BI­ZONYOS ARANY JÁNOS KÖLTŐI MŰVE f" ÜZEM NYUGTA­LANÍTÓ VEGYI CSOPORT DIKHENC l ▼ INDIÁN NÉP ► ▼ ▼ BETEG­SÉG JEGYE­SEK ► ▼ EKVI­PÁ2S l RENDEZŐ­IRODA V. ► NEM TAVASZI HORDÓ MÉRET MANU­ÁLIS RAG: FELŐL ► ▼ MEG­ELÉGEL TÖMLŐ l ▼ ▼ GLÉDA ► ▼ KÁBÍTÓ­SZER ATÁLIA. BECÉZVE NYUGVÓ, ÁLLANDÓ LÓG ► ▼ ▼ NÉMA TANÚ! l ▼ SÉTÁLÓ ► ÉS, ANGOLUL ► Várja Önt az egész évben folyamatosan nyitva tartó CserkeszóW Gyógy- és Strandfürdő' Telefon: 06-56/568-466 • Fax: 06-56/568-465 • E-mail: info@cserkeszolo.hu Kikapcsolódás, gyógyulás, szórakozás minden korosztály számára. Próbálja ki Ön is! Szálloda és a kemping közvetlenül csatlakozik a fürdőhöz. Ezek árai a fürdőbelépőt tartalmazzák. Helyfoglalás, érdeklődés: 06-56/568-450. A fürdőben: Fedett gyógymedencék, kültéri úszómedence és gyógymedence, szolárium, reumatológia gyógyászat hétvégén is teljes kapacitással működik. Az új sóbarlang asztma, allergia, felső légúti megbetegedések, egyes bőrbetegségek stb. gyógyítására, megelőzésére. Ide beutaló nem szükséges. 600 Ft/fő/óra áron. A fürdő nyitva tartása: május 1-31-ig MINDENNAP 7-19 óráig, június 1-től - augusztus 31-ig MINDENNAP 7-20 óráig TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE Tisza-parti GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI 9 - SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel : (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! mmi SZOLNOK TV ___ 6. 00 Aktuális ismétlés, .30 Aktuális ismétlés, 7.00 Kincskereső 10. rész 05.10. ismétlés, 7.30 Notesz 05.10. ismétlés, 8.00 O.K.É. 05. 08. ismétlés, 8.30 Aktuális ismétlés, 9.00 Képes Képújság, 17.00 HÁLÓZATTV: Stílus - életmódmagazin, 17.30 Képes Képújság, 18.05 Hírek, 18.15 Napra-forgó - családi magazin, 19.00 Aktuális, 19.30 Négy keréken - autósmagazin, 20.00 Aktuális ismétlés, 20.30 HÁLÓZATTV: Hírháló - az ország hírei, 21.00 HÁLÓZATTV: Gyilkossága paradicsom­ban 2. rész - amerikai akciófilm, 23.00 Képes képújság. szolnoktv@szolnoklv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió: 6.00,7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30, 17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC- világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Nap­közben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. radio .szolnok@mail.datanethu RADIO 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat friss hírek, információk; helyi ak­tuálistémák, programok; riportok, magazinmű­sorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vekker reggeli ébresztő: 10.00Tereiére: délelőtti magazin; 11.00 InterAktiv: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 13.00 Juice: délutáni .üdítő" zenés műsor 14.00 Hazafele: délutáni .t^aza- vezető”; 16.00 Aktiv weekend: hétvégi zenés mű­sor 18.00lnterAktfv:SMS-ésétő telefonos kíván­ságműsor 21.00Tomádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivTadlo.hu THYL ULENSPIEGEL 20.rész CHARLES DE COSTER regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA És A batár utasának másodszorra már NINCS MÓDJA SEGÍTSÉGÉRT KIÁLTANI. Bocsánat, szép hői gy.' Csak a végszükség VITT RÁ, HOGY A KEZEMMEL ILLESSEM. NEM SZOKÁSOM VÉDTELEN NŐKKEL ERŐSZAKOSKODNI WA NEVEM THYL, Claes fia, szolgála­todra. dE KÖZÖN­SÉGESEN CSAK ULEN- SPIEGELNEK HÍVNAK. A FALUMBAN ÉN VAGYOK A , TRÉFÁM ESTER. fKIVAGY? ÉS HOGYMÉ- l RÉSULSlJ A

Next

/
Oldalképek
Tartalom