Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-30 / 100. szám
t 4 HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 30., HÉTFŐ Fontos a beteg emberek érdeke rendelőintézet A legkorszerűbb gyógyító munkát teszik lehetővé a felújítások Egységes számítógépes rendszer a régió kórházaiban Betegcentrikus, magas színvonalú ellátást kíván megvalósítani a Hetényi Kórház rendelőintézetének új vezetője, dr. Bene Ildikó. Szilvási Zsuzsa Igazán mozgalmasan telnek mostanában a megyei kórház rendelőintézetének január közepén megbízott vezetőjének napjai. Dr. Bene Ildikó ugyanis a napi gyógyító munka és a Szolnok városi önkormányzati képviselői teendők mellett irányítja a Hősök terén lévő épületben folyó munkát. Ráadásul a zökkenőmentes, folyamatos működés biztosításán kívül a vizitdíj bevezetésének lebonyolításáért és az egyes szakrendelések zökkenőmentes költözéséért is ő felel.- Korántsem volt ismeretlen számomra a rendelőintézetben folyó munka, amikor elvállaltam a megbízatást, hiszen immár tizenegy éve dolgozom itt belgyógyászként - mondta el dr. Bene Ildikó. — Ráadásul 2001 óta a belgyógyászati csoport vezető főorvosa vagyok. Természetesen az egész intézet vezetése egészen más feladatokat jelent. A napi munka megszervezése mellett az egyes szakrendelések felújítási munkálatok miatti költözését is irányítani kell. Bár a most folyó rekonstrukció a betegek és az egészségügyi szakdolgozók számára egyaránt sok kényelmetlenséget, sokszor bosszúságot okoz, úgy gondolom azonban, a néhány hónap múlva Hamarosan a szemészet is új helyre költözik a rendelőintézetben. A felújítással párhuzamosan korszerű műszerekkel is felszerelik az intézményt. várható végeredmény mindenképpen megéri, hogy elviseljük az átmeneti időszak bosszúságait. Az uniós - HEFOP-os - pályázatnak köszönhető átalakítást követően ugyanis valóban kulturált, megújult körülmények között, új, a kor követelményeinek megfelelő színvonalú műszerekkel folyhat a gyógyító munka. Ezek az új berendezések ráadásul új lehetőségeket is kínálnak számunkra, hiszen gyorsabb, biztosabb diagnózist tudunk felállítani a segítségükkel. Néhány héten belül költözik a baleseti sebészet, a mozgásszervi és fizioterápiás szakrendelés, a szemészet, nőgyógyászat és terhesgondozás, valamint a röntgendiagnosztika. Szerencsére közülük több már a végles helyére kerül. Termé-Név: Dr. Bene Ildikó született: 1962. augusztus 21-én Szolnokon, családja újszászi származású végzettsége: Immár húsz esztendeje, 1986-ban végzett Szegeden az orvostudományi eg)>etemen, belgyógyász-hypertonológus szakvizsgával rendelkezik családi állapota: Házas, férje villamosmérnök. Két fiuk van, 19, illetve 16 évesek. hobbi: Olvasni szeret, elsősorban szépirodalmat, de egyre kevesebb időt tud rá szakítani szetesen a hozzánk érkező betegeket folyamatosan tájékoztatjuk az éppen aktuális változásokról, késő őszre pedig már teljesen megújult intézményben fogadjuk őket. Az egészségügyi reform a megyei kórház rendelőintézetére is komoly feladatokat ró, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a járóbeteg-ellátás fejlesztésére. Emellett a térségből is egyre több beteg érkezik a szolnoki intézménybe. Az előjegyzési rendszer egyre szélesebb körben való kiterjesztése azonban gördülékenyebben teszi az ellátást. Amint az intézményvezető hangsúlyozza, mindenképpen arra törekszik, hogy az eddigieknél is betegközpontúbbá váljon a rendelőintézet. A személyes hangvételt éppoly fontosnak tartja, mint azt, hogy minimális várakozási idővel, gyorsan el lehessen végezni a vizsgálatokat. Az előjegyzési rendszer ráadásul arra is lehetőséget ad, hogy akár egyetlen nap alatt megtörténjen a páciens teljes kivizsgálása. Ehhez nyújt segítséget az az új számítógépes rendszer, melyet szintén uniós forrásból jelenleg építenek ki az intézetben. A Hetényi kórház rendelőintézete számokban Működő szakrendelések száma: 18 Szakdolgozói létszám: 199 fő Napi betegforgalom: 950-1050 között Diagnosztikai vizsgálatok száma: naponta 110-120 Laborvizsgálatok száma: 300-360 naponta FORRÁS: RENDELŐINTÉZET- Nagyszabású fejlesztés valósult meg a megyei kórházban informatikai területen - tudtuk meg Kardos Erikától, az intézmény informatikai osztályának vezetőjétől. - A HEFOP 4.4 „Egészségügyi információtechnológia fejlesztés az elmaradott régiókban” című pályázat keretében megvalósult beruházásnak köszönhetően lehetőség nyílt olyan rendszer kiépítésére, mellyel az egész térség egészségügyi intézményei közvetlen kapcsolatba kerülnek egymással. Ezt az egyelőre három régióra korlátozódó egységes rendszert szeretnék a későbbiekben az egész országra kiterjeszteni! A Hetényi Géza Kórházban a gyakorlatban mindez a már meglévő, évek óta használt számítógépes rendszer továbbfejlesztését jelentette. Hamarosan akár a debreceni, nyíregyházi kórházakkal is adott lesz a lehetőség a dokumentációk, illetve képi információk cseréjére, konzultációra. Az ehhez szükséges szervergép már megérkezett, az adatbázis feltöltésére is rövidesen sor kerül. ■ Az egyelőre három régióra korlátozódó egységes számítógépes rendszert a későbbiekben az egész országra szeretnék kiterjeszteni. Ugyancsak jelentősen megkönnyíti a napi munkát, hogy hamarosan elkészül az az intézeten belül használatos program, amely a gyógyszerek nyilvántartására alkalmas. Ezzel nagy mértékben leegyszerűsödik majd az ápolási dokumentáció. További fejlesztésként 82 komplett konfigurációt állítanak munkába a megfelelő szoftverekkel. A Deli-gépeknek köszönhetően minden osztályon lesz legalább egy olyan számítógép, amely garantálja a kitűnő minőséget. A kor követelményeinek megfelelően tehát gyakorlatilag már nincs olyan terület a Hetényi Kórházban, ahol ne szolgálná a gyógyító munkát az informatikai rendszer. Az uniós fejlesztési forrásoknak köszönhetően ráadásul most a régió felé is kinyíltak az intézmény kapui. ■ Tágasabb helyet kap közel kétszáz belgyógyászati ágy beruházás A címzett állami támogatásnak köszönhetően 2008-ra megújul a négyemeletes épület Gyanútlan szemlélő számára úgy tűnik, pillanatnyilag romokban áll a Hetényi Kórház négyemeletes belgyógyászati tömbje. Az ablakok helye üresen tátong, az épület betonváza csupaszon meredezik. Közben azonban folyik a munka. Jövőre ez a tömb teljesen megújul a címzett állami támogatásból. Hosszas előkészületek után, megismételt pályázati eljárás keretében választották ki a beruházót, csúszott tehát a munkakezdés. Ez azonban a befejezés határidejét nem befolyásolja. Jelenleg folynak a statikai vizsgálatok annak eldöntésére, hogy a belgyógyászati sürgősségi feletti tetőszerkezet elbírja-e a további emeletek ráépítését. így nagyobb területen kap majd helyet közel kétszáz kórházi ágy. Azokat a korszerű vizesblokkokat pedig, melyeket a megújuló pavilonokból kibontottak, a következő hónapokban beépítik nagyobb létszámú kórtermek közé más épületekben. A belgyógyászati pavilon felújítása miatt új helyet kellett keresni a különböző osztályoknak. így a hétemeletes épületbe költözött át a volt reumatológia üres helyére a III. belgyógyászat, vagyis az endokrin-specialitás és az általános belgyógyászat. A szemészeti osztály helyén maradt, de kisebb alapterületen. Az így megüresedett harmadik emeleti hotelszárnyban kapott helyett az angiológiai specialitás és az általános belgyógyászat. AIV. belgyógyászat angiológiai betegeit a neurológiai osztályon helyezték el. A III. és ÍV. belgyógyászat ambulanciái a második emeleten, a volt koraszülöttosztály helyén találhatók. Itt kezelik a sürgős ellátásra szoruló járóbetegeket, illetvb az előjegyzéssel érkezőket. A kardiológiai rehabilitáció helyére költözött az I. belgyógyászat, vagyis a haematológiai, az immunológiai specialitás és általános belgyógyászat, valamint az osztályos ambulancia. A kardiológiai rehabilitáció erre az időszakra a pulmonológiai osztály rehabilitációs ágyainak egy részére költözött. A II. belgyógyászati osztályt érintő változások részeként a gyermek-fertőzőosztály gasztroenterológiája a gyermekosztályra került. A gyermek fertőző helyére a sürgősségi osztály fekvőrészét és a detoxikálót helyezték. A gasztroenterológiai specialitás és általános belgyógyászat fekvőbeteg részét pedig az I. pszichiátria gyermek fertőző feletti részén helyezték el. ■ ■ A befejezés határidejét nem befolyásolja, hogy csúszott a munkakezdés. A lecsupaszított épület jövőre már újra betegeket fogadhat Az oldal a kórház és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A költségeket a kórház fedezi.