Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-26 / 97. szám
10 KEK TŰKOR — MŰSOR ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK Életfogytig tartó fegyház gyermekülésért első fokú ítélet Az elmeorvos szakértő szerint az anya gátlástalan, bosszúra éhes, gyűlölettel teli Dr. Pongrácz Zsolt bíró (szemben) nem jogerősen kemény ítéletet hozott a gyermekgyilkos anya ellen Folytatás az 1. oldalról Ehhez másodfokon és jogerősen a Debreceni ítélőtábla mondja majd ki a végső szót - szögezte le az édesapa. B-né K. Angelika 2006. június 19-én jutott arra az elhatározásra, hogy megöli fiait és végez magával is. Ezt egy hatásos búcsúlevélben is közzétette. A végítélet megírását megelőző órákban az asszony kölcsönt kért az anyósáéktól, majd azok szüleitől is. Mivel nem kapott, azzal fenyegette meg az időseket, hogy élve többet nem látják az unokákat. Ezt a kijelentést senki nem vette, nem is vehette komolyan. Néhány órával később azonban az anya végrehajtotta 1 és 5 éves kisfián azt, amit édesanya soha nem tenne saját szülött gyermekeivel. A vádbeszédben elhangzott, hogy B-né késsel, borotvapengével és hintakötéllel vitte véghez szörnyű tettét, amellyel kegyetlen kínokat is okozott a kicsi áldozatoknak. A vádirat szerint a 30 éves vádlott haragudott anyósára, mivel az nem tudott anyagi segítséget nyújtani több tartozás visszafizetésében. Olyan bosszút akart állni e sérelemért, hogy anyósát örök életére elkísérje a lelkiismeret-furdalás. Az 1 és az 5 esztendős kisgyermekeket - mint az a tegnapi tárgyalás és ítélethirdetés közben többször is elhangzott - kivégezte, azonban a korábbi kapcsolatából származó 11 éves fiát nem bántotta. A búcsúlevél szerint ő azért nem lett az áldozata, mert az anya úgy vélte, fizikai ereje miatt nem lenne képes megölni a legnagyobb gyermekét. A megyei főügyészség az anyát előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel, több emberen, 14. életévét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolta. Dr. Gulyás Zoltán, a vádlott ügyvédje két minősítést kifogásolt. Ezek az előre kitervelt, illetve az aljas célból történő minősítések. Gondolatmenetében az anyagilag nehéz helyzetbe került anya hirtelen jött cselekvéseit emelte ki, amely akkor következett be, amikor az anyósék sem tudtak már pénzt adni a szorult helyzetben lévő asszonynak. A Brnét vizsgáló elmeorvos szakértő szerint az anya gátlástalan, bosszúra éhes, gyűlölettel teli, féltékeny nő, aki tiszta tudattal és egyenes szándékkal követte el a tettét. Az is kiderült, hogy noha B-né a búcsúlevelében azt írta, hogy magával is végez, az öngyilkosság végrehajtása nem sikerült. Az orvos szakértő szerint csupán felületi sérülései keletkeztek a vádlottnak a csuklóján. Dr. Pongácz Zsolt bíró szerdán délután három órakor ítéletet hirdetett. Eszerint a megyei bíróság első fokon B-né K. Angelikát előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel, több ember ellen, 14. életévüket be nem töltött személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 10 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta. Az anya nem jogerősen leghamarabb 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. Az ítélet ellen a vádlott és az ügyvéd fellebbezett. Dr. Pongrácz kifejtette, hogy ezzel az ítélettel tulajdonképpen szembement a Debreceni ítélőtábla nemrégen hozott határozatával, ami a büntetlen előéletű vádlottak esetében csak kirívó esetben alkalmazná A válás megelőzte volna?- hazudik« Nem igaz, hogy nem segítettük, hiszen az a ház, ahol az unokáimat megölte az a némber, azt is mi ajándékoztuk a fiataloknak - robbant ki Bállá István, az elítélt volt apósa — Milyen dolog az, hogy egy asszony titkolja a férje előtt, hogy anyagi gondjaik vannak? Mi az, ha nem hazugság, amikora befizetendő csekkeket el kell dugnia, hogy a családfő azt meg ne találja? Furcsa egy asszony volt ez! Szerintem nem szerette a fiamat. A kisebbik fiú megszületése óta már nem is egy szobában aludtak. Ekkoriban szóba került a válás is. Kár, hogy nem történt meg, de a fiam azzal hárította rendre el a felvetést, hogy nem tudná „csak” kéthetente látni a kicsiket. Most meg itt van ni: egyáltalán nem láthatjuk őket! az életfogytig tartó büntetést. A bíró döntését azonban az befolyásolta, hogy az emberölésnél maximum szóba jöhető kilenc minősített körülményből ötöt kimerített B-né tette. Súlyosságát megalapozza, hogy saját gyermekein követte el szörnyű tettét. Az országosan is szinte egyedülálló ügyben a Debreceni ítélőtábla fogja meghozni majd a végső ítéletet. ■ Mészáros Géza A TEUES ANYAG A SZOUON.HU WEBOLDALON OLVASHATÓ „Ilyet akkor sem tesz az ember, ha bajban van"-nincsen lelkiismeret-furdalásom - válaszolta kérdésünkre bállá istvánné, akit B-né K Angelika azzal vádolt, hogy nem segített rajta, és örök lelkiismeret-furdalás gyötörje a történtek miatt - A maradék kis életemet természetesen végig fogja kísérni ez a szörnyűség, de ilyet akkor sem tesz egy ember, ha bajban van. Angelika nem volt olyan nagy bajban, hogy ezt a kegyetlenséget elkövesse. A pénztelenségből való kilábalásnak és a tartozások rendezésének is van több módja . Annyi bizonyos, ez nincsen benne! Imádtam a ■ fiúkat, nagyon a szívemhez nőttek A nagyabbikat éhekig én pesztmltam, mi az, hogy ne segítsem őket!? Csakhogy Angelika kezéből minden kifolyt Remélem, a jogerős ítéletet követően sem fosa megúszni a tettét minimum i 30 év börtönnel - hangsúlyozta Balláné. 0 W H P RTL KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 TopShop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó Déli kiadás 6.00 Alexandra-pódium © Kulturális magazin 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Sírig tartó barátság© 5.50 Nap-kelte 9.00 Testi mesék © 10.05 Afrika gyöngyszeme © 11.00 Titokzatos Násztya 11.50 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ismétlés) 5.50 Nap-kelte 9.00 Miért? 9.45 A múltnak kútja 10.10 Srpskl ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sporthírek VTASAT3 6.50 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 7.50 Lois és Clark 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 8.15 Kikötő (ismétlés) 8.30 Élő egyház (ismétlés) 9.00 Itthoni ízek 9.25 Kézjegy 10.05 Scooter 10.35 Külvárosi rendőrök © (olasz sorozat, ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Kölcsönkonyha visszajár 6.35 Autóálmok és legendák 7.35 Merész régész (9.) 8.10 Küzdelem a SARS ellen 9.10 Hullámok hátán 10.15 Szárnyalni Kanada egén 11.25 Fogyjunk együtt! I w p 12.15 A költözés © (francia vígjáték, 1997) 85' Fsz.: Dany Boon 13.55 06-91-334-334 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Te vagy az életem © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 12.20 Észbontó 13.20 Horgász a pácban (francia vígj., 1958) FF 86' Fsz.: Louis de Funes 15.00 Csillagkapu © 16.00 Bűbájos boszorkák © 17.05 Született feleségek 18.00 Tangó 12.30 Rondó 13.30 Lapozó © 14.00 Abszolút (ismétlés) 14.30 Dob + basszus (ismétlés) 15.05 Önök kérték! (ismétlés) 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Múltidéző Vitrayval 16.30 Híradók 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! Műsorvezető: Vágó István m 19.45 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt © Sß (magyar sorozat) W 21.05 Szeszélyes © Szórakoztató magazin 22.10 Bikinivadászok© (amerikai vígjáték, 1985) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Yamakasl © (francia akciófilm, 2001) R.: Ariel Zeitoun Fsz.: Chau Belle Dinh, Malik Diouf, Williams Belle 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő © 17.50 Jog alap 18.05 Bűvölet© 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Köztévé 20.00 Szempont © Magyarország kicsiben és nagyban a 23.45 Házon kívül 0.20 Ments meg! ® (amerikai sorozat) 1.20 Reflektor© 1.40 Infománia © 2.10 Házon kívül (ismétlés) 2.35 Fókusz (ismétlés) © 22.50 Különleges ügyosztály ® (amerikai krimisorozat) Fsz.: Chris Meloni 23.50 Tények este 0.20 Dupla dinamit 2.- Robbanáspont © (am. akciófilm, 2001)99' 21.00 Titkos Szolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/20.) Fsz.: Matthew MacFadyen 22.00 Csütörtök este 22.35 Kultúrház (ismétlés) 23.05 Panoráma © 12.15 Záróra 13.00 Mai magyar építőmesterek 13.30 Garantáltan hagyományos és különleges 13.55 Sivatagi álom, avagy a méret nem számít (magyar sorozat - 1-2.) 14.50 Segítünk! 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Poirot (amerikai sorozat) © 13.50 Kikötő - Duna tér 14.00 „A vers az, amit mondani kell” (ismétlés) 14.25 A GEO bemutatja 14.55 A Keresztény Múzeum kincsei 15.00 Harc, vigasság, remény (ismeretterj. sorozat) 15.30 Egy történet, egy zene 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 Legendák földje© (francia dok.-sor. -13/9.) 18.00 Klikkerek© 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Poirot - Cipruskoporsó © (angol krimi, 2003) 93' 21.45 Kultúrház 22.15 Hitler és a holokauszt © (német dok.-film-2/2.) 23.10 Halló, halló! © 23.45 Záróra 0.35 Nap-nyugta 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Vidióták © 19.30 Tuti fuvar© 20.00 Nyomtalanul © (amenkai krimisorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 22.05 Lúzer FC © Csapatépítő valóságshow 23.05 A holtsáv © (amerikai-kanadai sorozat) 0.05 Start (ismétlés) 0.35 Sírhant Művek © 1.35 Miami helyszínelők (am. krimisorozat) 15.30 Akadémiai műhelyek 16.00 Világunk (ismétlés) 16.55 Teázzon a Kor Kontrollal! 17.25 Az új Lassie (48/16.) 17.50 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök © (olaszsorozat-48/42.) 20.20 A kétéltű ember (szovjet sei-fi, 1961)92' 21.50 Híradó. Sport 22.10 Drót© (amerikai sor. - 50/5.) 58' 23.10 Herminamező- Szellemjárás © (magyar film, 2006) 77' 0.25 Molto Vivace 2007 12.30 Bázisugrás © 13.25 Cetek tengere 14.30 Kölcsönkonyha visszajár 15.00 Adrenalin 16.00 Merész régész (9.) 16.35 Afrika leányai © (ismeretterjesztő film) 17.45 Churchill kacér menye © | 18.45 Kutyaábécé (olasz ismeretterj. sorozat) Adobermann; Az angol szetter 20.05 A természet tévedései © 21.05 Nigel Marven orrszarvúi © 22.00 Tudomány a vidámparkban © (ismeretterj. film) 23.00 Gyilkos gyógyító © (dokumentumfilm) 24.00 Titkos szovjet háborúk ® (dokumentumsorozat) A japán-kínai háború 1.00 Makalu (dokumentumfilm) 22.10 Drót 16.35 Afrika leányai francia vígjáték francia vígjáték orosz-amerikai sorozat magyar sorozat amerikai krimisorozat amerikai sorozat ismeretterjesztő film o *1 3 10.05 Lapzárta. 1030 Ismétlések. 12.00 Hírek. 12.15 Esti gyors, ismétlések. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 19.30 Esti gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó21.2135 Talking Movies. 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta MAGYAR aÍT'HMBÍ 11.05 Közvetlen ajánlat 1265 Laci bácsi konyhája. 1240 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 1635 Természetfiím. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1735 Ingatlanpiaci panoráma. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.05 Rejtélyek. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Találjunk ki egy országot! 23.10 Játszma! HÁLÓZAT 14.00 Játékháló. 15.00 A Kontroll. 1530 Bencze-show. 16.00 Játékháló. 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Csacska angyal (arg. sor.). 18.30 Te vagy az életem. 19.30 Fekete gyöngy (arg. sor.). 20.25 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Törvénybe ütközve. 23.00 A bosszú dühe. 1.00 Hírháló raSSrärnHI 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Gömbvillám (csehszl. film, 1978). 1630 Arabela. 17.00 Tegnapelőtt (magyar film, 1981). 18.50 Aranykor. 1920 Popeye (am. rajzfilmsor.). 1930 Kalauz. 20.00 Szervusz, Péter! (magyarvígj., 1939). 2125 Privát rocktörténel 2225 Kedves Michele (felir. olasz film) 830 Mai helyzet. 8.45 Holland labdarúgás. 10.15 Kosárlabda-magazin. 10.45 Kerékpársport-magazin. 11.45 Vízisport-magazin. 12.15 Spanyol labdarúgás. 14.15 Portugál labdarúgás. 15.30 Kosárlabda-magazin. 16.00 Rögbi. 17.45 Sakk. 19.15 Mai helyzet. 1930 Zuhanyhíradó. 2030 Labdarúgás MUVIMAÁnMHH 6.00 Rajzfilmek. 1525 Föd. Foxi és barátaik. 1550 Mini News. 1555 Maya és Miguel 1630 Thomas, a gőzmozdony. 1645 Miss BG. 17.00 Simsala Grimm. 1730 Hunyor-major. 17.55 Tom, a nagy utazó. 1820 Bibi Blocksberg. 1850 Mini News. 18.55 Bori bari. 19.05 Mondókák. 19.10Tupu. 1935 Vándorvarangyok D^COVE«rnHBI 11.00 Autókereskedők. 12.00 Az építészet csodái. 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszeregyilyet! 17.00 Autókereskedők. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Videojátékok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Ronald Reagan. 23.00 Roncsból luxusautót