Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-03 / 78. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 3., KEDD 15 SPORT Siralmas a létesítményhelyzet vizes sportok Egyetlen árva úszómedence maradt a megyeszékhelyen Nemsokára bezár Szolno­kon a Damjanich uszoda. Ezzel nemcsak a fürdő­­zó'k lesznek szegényeb­bek, hanem a sportolók is, akik több mint ötven éven keresztül a létesít­ményben tartották edzé­seiket és versenyeiket. Varga Csaba Mint már többször is írtunk ró­la, a jövőben a tiszaligeti strand lesz majd hivatott fogadni a sportolókat, köztük a vízilabdá­zókat, úszókat, búvárokat, a téli időszakban a kajakozókat, az evezősöket, és akkor még nem beszéltünk a diák- és szabad­idősportról és a kedvtelésből úszókról. Az utóbb felsorolt sportágak képviselői eddig a Damjanich uszoda 50 méteres szabadtéri és a fedett rész 33 méteres, valamint nyaranta a ti­szaligeti strand 50 méteres me­dencéjét használták — nagyon szigorú időbeosztással —, a für­­dőző vendégekkel együtt. Most, hogy bezár a Dami, a háromból marad egy úszómedence - a közel 80 ezer lakosú megye­­székhelyen -, melyben nem­csak egymással, hanem jó idő­ben több ezer hűsölni vágyó emberrel kell majd osztozniuk a sportolóknak. Arról nem be­szélve, hogy egyelőre nincs ki­alakítva az infrastruktúra a li­geti nagymedence körül. Töb­bek között az öltözőépület leg­alább 150 méter távolságra van a medencétől, és nincs olyan vi­lágítás, ami mellett legalább edzést lehetne tartani estén­ként. Vajon a sportágak képviselői hogyan képzelik el a jövőt a Ti­­szaligetben? Ottjártunkkor javában folytak a munkálatok a tiszaligeti strandon. A sátor sávalapját készítették a gőzerővel dolgozó építők.- Azon már valóban túl kell lépni, hogy miért zár be a Damit - kezdte Lukács Dénes, a Szolnoki Főiskola vízilabdázó­­inak vezetőedzője. — Ami leg­furcsább az egészben, hogy míg a Damit bezárják, mert nincs a medencékben vízforgató, addig a ligetiben van vízforgató, de nem rendelkezik fűtőrendszer­rel. Magyarán nyáron a nap me­legíti a vizet, de mostantól a to­vábbi három évszakban is spor­tolásra alkalmas hőfokú vizet kell produkálnia az üzemeltető­nek. Azt hallottam, a hűvösebb időszakban majd termálvizet is engednek a medencébe. Akkor meg minek a vízforgató? Az ille­tékesek már régóta tudják, hogy milyen fejlesztések lenné­nek szükségesek a Tiszaliget­­ben ahhoz, hogy egyáltalán ví­zilabdameccseket lehessen ren­dezni. Enyhe volt a tél, mégsem kezdődtek el időben a munkák. Most majd lesz nagy kapkodás. Eddig délelőtt és este is edzet­tünk a felnőtt kerettel, utánpót­láscsapataink iskolaidőszakban délutántól kora estig tréningez­tek. El sem tudom képzelni, hogy együtteseink számára ho­gyan fogják biztosítani az edzéslehetőségeket a minimá­lisra csökkent vízfelületen. Ez utóbbi fogja majd a legtöbb konfliktust okozni a Tiszaliget­­ben - nyilatkozta a szakember. Megoldást akarnak találni: szeptemberre tervezik az építkezés befejezését Pásztor Mátyásék hama­rosan a Tiszali­­getbe költöznek A gondokkal szembesítettük Bogdán Bélát, a Víz- és Csator­naművek Koncessziós Rt fürdőágazat-igazgatóját, aki emellett a Szolnoki Főiskola VSC ügyvezető elnöke is. - Igyekszünk úrrá lenni jelenle­gi nehéz helyzetünkön - kezd­te mondandóját —Bein­dult a nagyüzem, a hét mindennapján reggeltől estig dol­goznak a különböző cégek szakemberei a tiszaligeti nagymedence körüli infrastruktúra megteremtésén. Hőkezelő berendezéssel fogjuk megoldani, hogy optimális le­gyen a medence vizének hőmér­séklete. Rendben lesz a világítás és a vizesblokk. Meglesznek az alapvető feltételek ahhoz, hogy lehessen edzeni, és április légé­től a felnőtt és utánpótláscsapa­taink itt rendezhessék meg baj­noki találkozóikat Ezzel eg}' időben elkezdjük építeni azt a klubházat, melyben többek kö­zött szociális helyiségek mellett iroda, szauna és konditerem kap majd helyet A létesítmény átadását szeptember közepére tervezzük. Addig át kell vészelni ezt az időszakot. Egyelőre a me­dencétől 150 méterre találhatók az öltőzök. Hamarosan lefo­gunk ülni a sportágak és a klu­bok képviselőnél Nem lesz könnyű egyezkedés, de minden­ki számára elfogadható megol­dást akarunk találni - jelezte Bogdán Béla. A pólósok mellett a legna­gyobb versenyzői létszámmal, (150 gyerekkel) a sportiskola úszói igényelnék a vízfelületet. — Úgy látom, nehéz helyzet­ben lesznek a megyeszékhe­lyen a vizes sportágak képvise­lői — mondta Takács Zoltán ve­zetőedző. — Javában tartanak még a műszaki munkálatok. Abban bízunk, hogy minden feltétel adott lesz a minőségi munkához a város egyetlen úszómedencéjében. Sajnos a medence hossza nem szabvá­nyos, csak 49,4 méter, ezért hi­vatalos versenyeket nem lehet benne rendezni. A vízfelület fel­osztásáról óra- és pályabeosztá­si tervet készítettünk. Eszerint hétköznapokon reggel, majd 15 és 17 óra között használnánk a nagymedencét. Nem mind a nyolc pályát egyszerre, marad­na hely még fürdővendégeknek is. Azt gondolom, hogy ez kor­rekt megoldás lenne részünk­ről. Jogtalan előnyhöz nem aka­runk jutni, de hátrányba sem szeretnénk kerülni az elosztás­nál - jelentette ki a szakember. így szerepelnek csapataink a nemzeti bajnokságokban Férfi kosárlabda NB1/A 1. Olaj KK 18 6 1849-1596 0.875 2. Atomerőmű 17 ' 7 1903-1694 0,854 3. Albacomp 16 8 2003-1917 0,833 4. Körmend 15 9 1809-1656 0,813 5. PVSK 15 9 1959-1905 0,813 6. ZTE 15 10 1996-1887 0,800 7. Falco 14 10 1969-1885 0,792 8. Nyíregyháza 13 11 1922-1856 0,771 9. Univer 11 13 1898-1959 0,729 10. Kaposvár 12 13 1868-1848 0,720 11. Dombóvár 9 15 2091-2107 0,688 12. Sopron 7 17 1956-2042 0,646 13. Vásárhely 4 20 1810-2084 0,583 14. Debrecen 3 21 1481-2078 0,563 A Kaposvártól egy, a Debrecentől két büntetőpontot levontak. Következő forduló: Szolnoki Olaj KK—Falco, április 7. (szombat), 18.00. Női kosárlabda NB 1. 1. Sopron 23 2 2304-1407 0.960 2. Pécs 23 2 2262-1358 0,960 3. Szeged 22 3 1936-1544 0,940 4. BSE 19 6 1897-1703 0,880 5. DKSK 14 11 1710-1667 0,780 6. Z. Volán 14 11 1730-1631 0,780 7. Szolnok 14 11 1708-1823 0,780 8. Győr 12 13 1850-1888 0,740 9. Cegléd 8 17 1596-1960 0,660 10. Szekszárd 7 18 1585-1796 0,640 11. Kecskemét 7 18 1648-1959 0,640 12. Vasas 6 19 1461-1759 0,620 13. Kanizsa 3 21 1436-2002 0,563 14. BEAC 2 22 1375-2001 0,542 Következő forduló: BEAC—Szolnoki NKK, április 4. (szerda), 18.00. Férfi kézilabda NBt/B 1. Hort SE 18 0 2 660-495 36 2. Mezőkövesd 17 1 2 635-488 35 3. Delfin KC 15 1 4 577-471 31 4. Tiszaföldvár 12 4 4 549-516 28 5. Ózdi KC 12 0 7 550478 24 6. Orosháza 11 1 8 583-570 23 7. Szeged 9 2 9 537-560 20 8. Kiskőrös “9 1 10 577-580 19 9. FVSE 8 1 11 548-615 17 10. Makó KC 8 0 12 601-638 16 11. Tiszavasvári 6 1 13 616-630 13 12. Cegléd 4 0 15 504-588 8 13. Csömör 1 2 17 495-644 4 14. Salgótarján 2 0 18 564-723 4 Következő forduló: Tiszavasvári—Ti­­szaföldvár, április 21. (szombat), 17.00. Női kézilabda NBI/B 1. Derecske 14 1 1 534-375 29 2. Hajdúnánás 12 1 3 479-429 25 3. Gyula 12 0 4 492-421 24 4. Csömör 11 0 4 429-374 22 5. Mátészalka 10 0 7 465-436 20 6. DVSC II. 8 0 9 461457 16 7. Algyő 7 0 10 433445 14 8. Füzesabony 6 2 9 455480 14 9. Inárcs 5 1 10 453484 11 10. Túrkeve 6 0 10 399441 11 11. Csorvás 3 1 11 338-410 7 12. Kispest 0 0 16 351-537 0 A Túrkevétől egy pontot levontak. Következő forduló: DVSC II.—Túrke­­ve, április 14. (szombat), 11.00. Rangadót nyertek a tiszaföldváriak kézilabda NB i/B Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a kevi lányok Döntőbe jutott a Cannibals hölgycsapata Esélyeshez méltóan lépett to­vább az OB I-es bajnokság finá­léjába a címvédő Szolnoki Can­nibals női csapata. -Strauss Tamás tanítványai az elődöntő első mérkőzésén hazai környezetben, magabiz­tos játékkal 12-5-re verték az Eger csapatát. Antal Anitáék a visszavágón sem hagytak két­séget afelől, hogy az idén is ők a bajnoki cím legfőbb váromá­nyosai. Az egri Pásztorvölgyi csarnokban 13-4-re hozták a találkozót. A fináléban az ellenfelük az alapszakaszgyőztes szombat­­helyi gárda lesz. A vasiak a Phoenix kétszeri legyőzésével jutottak be a döntőbe. ■ N. G. A másodosztályú kézilabda-baj­nokságban a földvári fiúk és a túrkevei nők is hazai pályán fo­gadták riválisukat. Tiszaföldvár—Ózd 24-21 (10-9) Tiszaföldvár, 500 néző, ve­zette: Hargitai, Markóth. Tiszaföldvár: VARGA - TÓTH 3 (1), KRASZNAI1, SZLOSKA 4 (2), PATOCSKAI 1, TAKÁCS 9, SZOLLÁR 1. Csere: Felföldi (ka­pus), DANKU 4, SZÖLLŐSI 1, URBÁN, Bakos, Nagy. Játékos­edző: Szőke István. Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/3, ill. 1/1. Az első percek vendégfölénye után (4-9) rendezte sorait a Ti­szaföldvár, és 9-O-s etappal a ma­ga javára fordította az állást. Itt azonban egy olyan holtpont jött játékában, hogy 18-nál utolérte a borsodi alakulat. Szerencsére azonban ettől kezdve már csak egy csapat volt a pályán. Varga parádés védéseit követően Dan­­ku és Szloska találatai végleg el­döntötték a találkozó sorsát. Szőke István: — Köszönjük a B-közép fergeteges biztatását. Remélem, sikerült kiszolgál­nunk őket. ■ Cseuz Gy. Túrkeve—Mátészalka 23-19 (10-12) Túrkeve, 100 néző, vezette: Her­­czeg, Sápi. TVSE: PETHŐ - Terenyi 2, HO­­DOSIE. 6(3), Németh Cs 5, SMI­­DÉLIUSZ 6, Ducza A 1, Szókéné 2. Csere: Alina 1, Nyitrai R, Nyit­­raiN, Szűcs B, Szász Sz. Edző:Ja­­novszki József Kiállítások: 16, ill. 12 perc Hétméteresek: 5/3, ill. 4/2 Az első félidő 25. percéig fej fej mellett haladtak a csapatok. Két kihagyott ziccer miatt még­is kétgólos vendégelőnnyel zá­rult a félidő. A szünet jót tett a hazaiaknak, a folytatásban sok­kal motiváltabban támadtak, és védekezésük is feljavult. A második játékrész közepé­től aztán át is vették a vezetést, és Hodosi, valamint Smidéliusz góljaival bebiztosították győzel­müket. Janovszki József: - Ennél sok­kal jobban is játszottunk már, mégis kikaptunk akkor. Küzde­ni azonban még nem láttam így a lányokat. ■ Török R. Ismét csatasorba állnak a szolnoki amerikai focisok Lassan vége a téli felkészülés­nek és erőgyűjtésnek a Szolnok Soldiers amerikaifocl-csapatá­­nál. A szolnokiak már egy Bu­dapest Cowboysszal közös edzésen hangolódtak az április 15-i szezonnyitó mérkőzésre. Amint Forgács Gergelytől, a klub vezetőjétől megtudtuk, ke­mény csata vár a fiúkra, hiszen a Budapest Black Knights gár­dája érkezik vendégjátékra. A klubvezető azt is elárulta, hogy az utóbbi időben több újonc is csatlakozott a csapathoz, akik­kel még sok munka van. A ruti­nos játékosok közül mindenki harcra fogható, így egy szoros mérkőzésre lehet számítani. m Németh G. Danku góljai biztosították be a földváriak győzelmét

Next

/
Oldalképek
Tartalom