Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-19 / 91. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK DIÁKVILÁG X- XvXXyXXXXv'xX XX -.XXXyiXXXXXX XX Majd az utolsó hetekben kezdek el kapkodni Már csak néhány hét és itt a ballagás, valamint a rettegett érettségi. Elvileg mindenki hevesen készül erre a napra és magolja a tételeket - velem ellentétben. m Egyáltalán nem töröm ma-Igam, úgy gondolom, hogy nagyjából az összes témáról tudok beszélni. Ez itt a m gond, mivel ahogy ismerem magam, az utolsó két hét-Iben bepánikolok, és eszeveszetten elkezdek kapkodva tanulni. Na és persze halál* ra idegeskedem és szidom I magam, hogy ez miért nem jutott hamarabb eszembe. Úgy vélem azonban, hogy • nem csak én vagyok így ez-Izel, de tudom, hogy helyt fogok állni a „megmérettetésen”. Tehát no para és * take it easy! pallagi Ágnes, * L TPG. SZOLNOK H mí x:x:x:-:x:x:-x-:x:x m SwftSfewííSS IS >«*Wí!ííslíSIÍ «S '//iKTt! Néhány év tervezés és forgatókönyvírás után tavaly leforgattuk legújabb, Jurachick Park című kalandfilmünk nyersanyagát. A Selley Csaba és Gábor rendezésével felvett jelenetek a stábtagoknak, benne szereplő lelkes gyerekeknek és segítőkész szüleiknek köszönhetően készülhették el. A film vágása és utómunkálatai jelenleg is folynak. A Szandai balhé Trilógia, a Késésben és az Autó tolvajok legutóbbi bemutatói után a Falcon pictures stáb újabb premierje szervezésébe kezdett. A show-műsorral egybekötött, gyerekeket és felnőtteket egyaránt szórakoztató bemutatón a minden korosztálynak ajánlott Vad Nyugalom című western-vígjátékot mutatják be. A vetítés, Rákóczifalván, a Varsány Közösségi Házban lesz április 21-én, szombaton délután fél háromkor. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Falcon pictures. SELLEY GÁBOR ÉS CSABA Anya, most miért égetsz? ciKis szülők Én jót akarok - mondják mindig Szülő-gyerek viszony. Ez nem lehet iszony. Vagy mégis... VÁLÓCZÍ ZSUZSANNA, TPG, Szolnok: - Minden kor legnagyobb problémája a generációs konfliktus, ahogy manapság mondjuk: cikisek a szülők. A leggyakoribb dolog, ami mindenkinél előfordul: a pletyka (a szülők imádják kibeszélni gyermekeiket). Az én anyukám erre kitűnő példa, imád tanácsot adni más szülőknek, mondván így az ő gyerekeik tanulhatnak az én hibámból. A legnagyobb problémáik azoknak vannak, akikben a szüleik nem bíznak. Folyamatosan a gyerekre telefonálnak, akár csak a barátokkal van, akár bulizik. Szabályokat alkotnak, amelyekhez ragaszkodnak, és nem engednek belőlük. Szerencsére az én szüleim nem ebbe a típusba tartoznak. Nem azt mondom, hogy tökéletesek, de sok mindent meg lehet beszélni az ősökkel. MOZSÁR LÚCIA, FÖLDES KINGA: - Hát igen! Néha a szülők nagyon is égők tudnak lenni a számunkra. Biztos hogy mindenkivel előfordult már, hogy a szülei csúnyán leégették mások előtt. Én ezt a dolgot nem értem hogy miért nem lehet ezeket a dolgokat otthon, négyszemközt megbeszélni, és miért kell mindezt a cirkuszt a barátok előtt lefolytatni. Ezek a kérdések örök rejtélynek számítanak! angel Riszt, Szolnok: - „Csak a te érdekedben!” mondják az anyukák a gyerekeknek egyegy aggódó pillanatban. Amíg kicsik vagyunk teljesen rendben van a szülői féltés, g* persze később is érthető vala- • milyen határig. De sajnos \ olyankor már nem tudjuk érté- i kelni, sőt cikisnek tartjuk a helyzetet, amikor képes felhívni csak azért, hogy szakadó esőben rendesen fel vagyok-e öltözve. Persze érthető, hogy nem akarja azt, hogy tüdőgyulladást kapjak, de attól mégis csak ciki. Jó érzés, hogy valaki ennyire foglalkozik velem, csak ne akkor telefonálna, amikor pont az egyik haverommal sétálok... Ha anya ilyen hajjal meglátna, tuti biztos, hogy elkezdene papolni... Felvételünk Illusztráció. LÉVAI MELINDA, KSZKI, KENDERES: — „Hidd el, csak jót akarok neked!” Biztosan ti is sokszor hallottátok már ezt a mondatot a szüléitektől. A probléma azonban akkor kezdődik, amikor a fenti mondat ürügyén ,-.gázos” helyzetbe*hoznak ezzel a bará-HR on taink előtt. Például amikor egy buliról nem mész időben haza, és anya vagy apa érted jön. És hol máshol tart kiselőadást, mint a barátaid füle hallatára. Elég cikis dolog az is, hogy mikor a szívednek olyan kedves fiúj/lányt bemutatod a szüleidnek, akkor kerül elő az összes csecsemőkori fotó, amin általában nem vagyunk túlöltöztetve. Meg persze a nagyinak is ilyenkor jut eszébe nosztalgiázni a gyermekkori hülyeségeinkről. Na és a kistesó is ilyenkor szedi elő a szobánkból a naplónkat, amibe természetesen minden olyan dolgot leírtunk, amiről Neki soha nem szabadna tudnia. És mindig ugyanaz a magyarázat: hidd el, én csak jót akarok neked. UBt.liiMil Jggjgffl A Tiszaparti Gimnáziumban a napokban zajlott a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja. A rendezvényt az iskolai DÖK szervezte. Harminc önkéntes tiszapartis diák látta vendégül ahátrányos helyzetű lakásotthonokban élő negyven fiatalt. A kézműves- és közösségépítő játékok mellett kiemelt szerepet kapott a sport (röplabda, foci, kosár, és tollas). A kreatív sarokban színeztek és karkötőket készítettek a 9-19 éves fiatalok. Felajánlásokból tombolahúzás keretében apró ajándékokkal kedveskedtek a tiszapartisok. A diákönkormányzat célja, hogy a fiataloknak megmutassák az önkéntesség világát A hátrányos helyzetű gyermekeknek az életét megismertessék, illetve a gyerekeknek kellemes délutánt biztosítsanak. A megutaztatott igazolvány... Néhány hete a vonaton - utazik va visszafelé a főiskolára - | beejtettem az igazolványom a | kocsifülkében található fűtő! test mögé. Hanyagságként | nem fogható fel, inkább ügyetlenségnek. Jött a pánik, hogy j fogom onnan kiszedni? A voll nat folytatta útját, az igazaivá j nyommal együtt! A kocsi szá| mát felírtam, hogy így segítsem a nyomozást eltűnt igazolványom után. Több helyen segítséget kértem, de sehol nem jártam sikerrel. A 21. században az emberek úgy vannak az ilyen dolgokkal, hogy nem az enyém, miért törődjek vele. Mikor hazajöttem Szolnokra, itt segítőkészek voltak. Szerencsémre a vonat itt tartózkodott karbantartás miatt hosszabb időre a városban. Ülés- és fűtőtestbontás után előkerült az igazolványom számos fontos idegen irattal, telefonkártyá- i val, tömérdek csokipapírral. A szolnoki kocsivizsgálóktól megtudtam, nem egy ilyen esett történt már. Persze ilyen helyzet sem fordulna elő, ha nem lopnák le a fűtőtest fedelét. Egy biztos, sokat köszönhet tek a szolnoki vasutasoknak, és büszke vagyok, hogy szülő- I városomban segítőkészek az emberek. ligler erika CD-, film-, DVD- és könyvajánló Emil Rulez: Zanga! Zanga! Hangzása az Emil Ruleztől várhatóan megszokott aprólékosság nyomait viseli. Ezt nem nagyon lehet szeretni, mert általában a végeredmény' valami steril izé. Most azonban legalább, lehet hallani, ahogy a gitár nyakán csúszik a kéz, van a szövegben is rontás (ami persze nyilván direkt). Az összhatás nagyon jó, érdemes letölteni vagy megvenni a CD-t annak, aki szereti az igényes, szövegcentrikus zenét Ezért aztán érdemes kimozdulni a tücc-tücc zenék világából. HORVÁTH ZOLTÁN, DAMI, MARTFŰ Történet egy kis faluról, amit a pestis dúlt fel Jártatok már olyan faluban, amit a pestis dúlt fel? A Csodák éve című regény oda kalauzol el benneteket. A faluba egy idegen szabó érkezik, akit Anna fogad be a házába. A férfi nagyon jól kijön a nő gyerekeivel, boldogan élnek. Egy reggel a férfi váratlanul meghal. Nem sokkal később érkezik a hír, hogy Londonban kitört a pestis. A faluban is elkezd terjedni a járvány. A lakók beleegyeznek, hogy senki sem lépheti át a település határköveit. A könyv Anna, a pap szolgálójának szemszögéből meséli el, mik történtek a világtól elzárt faluban. Az írónő akkor kapta az ihletet, amikor férjével kirándult, és rátaláltak a „pestisfalunak” is nevezett kis településre. Különböző leveleket talált, amelyekben a pap többször is megemlítette, hogy a fiatal szolgálóleány milyen erős támasza volt még a nehéz időkben is. Mivel más nem derült ki a nőről, az író elengedhette a fantáziáját. Ajánlom, hogy olvassátok el ezt a könyvet, mert sok fordulatot tartalmaz, nagyon izgalmas, szinte le sem lehet tenni. OROS NIKOLETTA, TPG, SZOLNOK Milyen lenne a világ, ha mutánsok is élnének itt? | Mi kell a sikeres, izgalmas és | magával ragadó filmhez? Egy csipetnyi dráma, temérdek akció | és fantasztikus jelenetek. Mind- I ezek az elemek megtalálhatóak | az X-Men-trilógia akármelyik részében! Ki ne ábrándozott volna I már arról, hogy mihez kezdene, | ha valamilyen különleges erőt | birtokolna? Büszkélkedne egyelj diségével, vagy éppen titkolná azt? Milyen lenne a világ, ha mutánsok élnének közöttünk? Megvédenének vagy veszélyt jelentenének az emberiség számára? Felnéznénk-e rájuk vagy meg! vetnénk őket? Ebbe a képzeltbeli világba enged bepillantást a jól f ismert trilógia, illetve a mesevagy képregényváltozata. Sőt, számítógépes játék is készült a történetről. A sokak által kedvelt filmet - nem is csoda — az alkotók is folytatni akarják. A negyedik rész 2007 decemberére várható. Valószínűleg a csapat a következőkben is átél meglepő fordulatokat és érdekfeszítő kalandokat! BALATONI KITTI, MZSG, KISÚJSZÁLLÁS Ezért érdemes elhagyni a tücc-tücc zenéketp^