Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-14 / 87. szám
Fidesz: vonják vissza az államtitkári béremelést „A FIDESZ FELSZÓLÍTJA Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy május 1-jétó'l vonja vissza az államtitkárok fizetésének növeléséről hozott döntését, az államtitkárok pedig fizessék vissza az államkasszának a fizetés növekedéséből keletkezett többletet” - jelentette ki tegnap a párt szóvivője, Szíj jártó Péter. SZDSZ: tulajdonosok legyenek az egyetemek A SZABAD DEMOKRATÁK Szerint lehetővé kell tenni, hogy a felsőoktatási intézmények szabadabban vállalkozhassanak, és az általuk kezelt állami vagyon tulajdonosaivá váljanak. A párt kiáll a Magyar Bálint által, elkezdett felsőoktatási reform folytatása mellett, és küzd a „felsőoktatás gazdasági autonómiájának növeléséért, a fejlesztéseket akadályozó állami gyámság megszüntetéséért, az intézmények gazdasági nagykorúsításáért”. Az Országgyűlésé lett ötven évre a Kossuth tér AZ országgyűlés Hivatala és a fővárosi önkormányzat pénteken aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a parlament 50 évre megkapja használatba a Kossuth teret. A területre továbbra is a gyülekezési törvény szabályai érvényesek. Demszky átadta a teret Vádaskodás Csongrádban betegtragédia Perre készül a mentőben elhunyt férfi családja Megváltoztatnák a kistérségi besorolás szabályrendszerét Bizarr fordulatot vett a múlt péntek óta botránnyá dagadt csongrádi betegtragédia. Most Lázár János hódmezővásárhelyi polgármestert jelentették fel. Bánky Bea „Förtelmes, hogy micsoda politikát csináltak a halálából” - mondta Hajdú Péter, a mentőben, két kórház között elhunyt mindszenti férfi testvére. Hajdú elmondta: egyetlen politikus vagy intézmény sem kereste fel, hogy részvétét nyilvánítsa. A család egyébként már jogászhoz fordult. Ábrahám László műhibaperekre szakosodott ügyvéd egy internetes lapnak azt mondta: a család kártérítési igénnyel léphet fel. Ismert: Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere néhány órával a halál beállta után kijelentette, hogy a férfi az egészségügyi reform első áldozata, majd amint rávetült a felelősség árnyéka a helyi kórházra, az intézmény igazgatójával elfogultsággal vádolták meg az ügyben vizsgálódó két hatóságot - az ÁNTSZ-t és az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Felvetette a mentőszolgálat felelősségét is, kiváltva a kormánypártok és az MDF felháborodását. A mindszenti férfi halála után kirobbant politikai vita hevében valóban nem sok idő marad kondoleálásra, ráadásul az ügy egyre bizarrabb fordulatokat vesz. Lázár Jánost az esettel összefüggésben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt csütörtök délután feljelentette az ügyészségen egy helyi lakos. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Bariné Tóth Éva közölte: a városi ügyészség tegnap felterjesztette a feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségre, tekintettel arra, hogy a feljelentett országgyűlési képviselő. Lázár tegnap közölte: nem hajlandó foglalkozni a feljelentéssel, mivel ismeretei szerint a Mein Kampf magyar kiadója, Mónus Áron vádolja őt felbujtással. A nyolc napja két kórház között a mentőben elhunyt férfi testvérének egy politikus sem ajánlotta fel segítségét A városvezető inkább a kórboncnoki jelentésre összpontosított, amely a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház patológiáján tegnap készült el, és amely az intézmény álláspontját támasztja alá, miszerint a mentőben elhunyt férfit stabil állapotban indították útjára. A boncolás szerint az orvosi vizsgálat időpontjában még nem lehetett arra következtetni, hogy veszélybe is kerülhet a páciens élete. Á jegyzőkönyv ismeretében Kallai Árpád, a kórház igazgatója tegnap kijelentette: nem vonható felelősségre sem a kórház, sem az ott orvosi tevékenységet ellátó Péterfalvf: elképesztő kegyeletsértés AZ ADATVÉDELMI BIZTOS, Péterfalvi Attila szerint sérültek az elhunyt kegyeleti jogai, amikor boncolási jegyzőkönyvére hivatkozott Hódmezővásárhely polgármestere. Mivel az elhunyt testvére még nem látta a hivatalos papírokat, valószínűsíthető, hogy nem is járult hozzá a jegyzőkönyv idézéséhez. az ombudsman szerint a mentők és az orvosnő között elhangzott beszélgetést sem kellett volna a nyilvánosság elé tárni. kolléganő. Lázár hozzátette: „az eset óta már húsz beteget kellett elküldeni a kórházból, akiket korábban ebben az egészségügyi intézményben elláthattunk”. Az elhunyt bátyja nem a hódmezővásárhelyi, hanem a szentesi kórházat nevezte meg felelősnek, amiért a súlyponti kórház „elengedte” beteg öccsét, akit ő vitt be a sürgősségire: Az ÁNTSZ vizsgálata első körben zárta ki a szentesi kórház felelősségét. „A beteg felelőtlenül, de tudatának teljes birtokában megtagadta a kórházi kezelést, ami súlyos állapotának végzetes kimeneteléhez vezetett” - olvasható az Egészségbiztosítási Felügyelet és az ÁNTSZ vizsgálatának első szakaszáról készült minisztériumi összefoglalóban. Új besorolást kapnak egy készülő jogszabályi változás alapján a kistérségek - mondta Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter Tolnán. A tárcavezető kijelentette: „előkészítés alatt van a kormányrendelet, illetve országgyűlési határozat, amely a kistérségek hátrányos helyzetű besorolásának szabályait változtatja meg”. Lamperth Mónika kifejtette: a legutóbbi, négy évvel ezelőtti besorolás óta sok változás történt a társadalmi környezetben, „most gazdasági mutatókat, GDP-t, foglalkoztatást, szociális, társadalmi mutatókat mind-mind figyelembe vevő képletet fogad el majd az Országgyűlés”. Ez alapján sorolják be újra a kistérségeket - fűzte hozzá. Lamperth Mónika tájékoztatása szerint a leghátrányosabb helyzetű kategóriába ma az ország 168 kistérségéből 48 tartozik. A tárcavezető kitért arra, hogy a leghátrányosabb besorolású kistérségek az európai uniós pályázatoknál előnyt fognak élvezni, és az önkormányzati finanszírozási rendszerben is kapnak többletforrásokat. A miniszter azt mondta: a kabinet és a szaktárca több területen készít elő olyan jogszabályokat, amelyek „ezeknek a térségeknek a felzárkózásához konkrét segítséget adnak”. ■ Z. M. Mit vesznek figyelembe? A vonatkozó országgyűlési határozat szerint a kistérségi besoroláshoz használt képletben a gazdasági és infrastrukturális mutatókat csakúgy figyelembe veszik, mint a társadalmiszociális vagy a foglalkoztatási helyzetet. így például számít a helyi gazdasági szervezetek vagy a vízhálózatba kötött lakások száma, figyelembe veszik a kiskereskedelmi boltok vagy a bekötött telefonvonalak számát is. Fontos mutató a munkanélküliek aránya vagy a gépkocsik, illetve az újonnan épített lakások száma is. Eörsi Mátyás lett a frakcióvezető szdsz A pártelnök hét végén egyeztet az egészségügyi miniszterjelöltekkel A diákok a súlytalanságról kérdezték Simonyit „Elsöprő többséggel Eörsi Mátyást választotta frakcióvezetővé és Gusztos Pétert frakcióvezetőhelyettessé az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja” - jelentette be tegnap Kóka János, az SZDSZ elnöke. „A liberális nézetek hiteles és sikeres képviseletét szeretném folytatni, és a frakció látványos, lendületes parlamenti munkára készül” - mondta az újdonsült frakcióvezető, aki politikai pályafutása legnagyobb kihívásának nevezte posztja ellátását. Gusztos szerint megválasztása bizonyítja, hogy az SZDSZ nyitott a fiatalokra. Kóka János Fodor Gábor szerepéről és az új egészségügyi miniszter személyéről nem kívánt nyilatkozni. A egészségügyi tárca vézetőjelöltjeivel tegnap egyeztetett, az egyeztetések a hét végén is folytatódnak. „A legjobb jelöltet keresem, és időre van szükségem, hogy minden lehetséges jelöltet meghallgassak” - mondta a liberális pártelnök. Kóka hozzátette, hogy több tucat jelölt és önjelölt neve merült fel, és még mindig több lehetséges jelöltön gondolkodik. Az SZDSZ elnöke azt sem bánja, ha csak néhány nap múlva lesz minszter az egészségügy élén. ■ É. S. ■ Kóka nem bálija, hogy még nincs új miniszter. Eörsi Mátyást (balra) és Gusztos Pétert (jobbra) a pártelnök mutatta be Teljes sikerrel zárult a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban az a péntek hajnalban végzett kísérlet, amikor hat középiskolás (illetve volt középiskolás) tehetett fel kérdéseket a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Charles Simonyinak. A fiatalok számára csak kilencpercnyi idő állt rendelkezésre, hogy kapcsolatba léphessenek a magyar származársú űrturistával. A hat fiatal kérdéseire adott válaszaiból megtudhatjuk például, hogy a matematika-tankönyv adott motivációt szakmai pályafutásához. Ezenkívül az űrturista elmondta, hogy már egészen jól hozzászokott a súlytalansághoz, és egyszerűen nem tud betelni a Föld látványával. „A Föld óriási, csendes, gyönyörű kék színű. A felhők árnyékát állandóan lehet látni. Éjjel a villámok nagyon érdekesek, milyen nagy területen mennek keresztül, és néha városokat is lehet látni” - mondta Simonyi. A magyar származású űrturista fontos kísérleteket is végez a Pille sugárdózismérővel, amelyeknek eredményeit pénteken értékelte ki a Magyar Űrkutatási Tanács. ■ F.K. ■ Az űrturistának a matematikatankönyv adott motivációt. ^ ^^^'^':?í|"%í' )í | i +} * ||| | „Az MDF minden proMéma ellenére támogatja a reformfolyamatokat, mert nagy szükség van azokra” - jelentette ki Herényi Károly. Az MDF frakcióvezetője szerint az egészségügyi reform megvalósításához azonban Ék társadalmi egyetértésre lenne szükség. iPPlP