Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-14 / 87. szám
6 2007. ÁPRILIS 14., SZOMBAT GAZDASÁG Energiatakarékosság: eddig 2700 pályázat összesen 2700 energiatakarékossági pályázat érkezett be csütörtök estig az Energia Központ Kht.-hez - közölte tegnap Molnár László, a kht. ügyvezető igazgatója. Az első napon 1500, a másodikon 700, a harmadikon pedig 500 kérelem érkezett. A 2,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keret mintegy 15 ezer pályázatra elég. Kevesebbet fizetünk az uniós kasszába Magyarországnak a tervezettnél 14 millió euróval kevesebbet kell befizetnie a közös kasszába az unió költségvetési helyzetének kedvező alakulása miatt. A tagországok összesen 1,9 milliárd eurónyi befizetést spórolhatnak meg a tavalyról megmaradt, illetve a vártnál több uniós bevételek miatt. Jelentősen visszaesett az autóvásárlási kedv hat És fél százalékkal kevesebb - összesen 44 940 darab - autót adtak el Magyarországon az első negyedévben, mint egy évvel korábban. Az újonnan csatlakozott európai uniós országok közül hazánkon kívül csak Szlovéniában csökkent az eladott gépkocsik száma. Pannon A BUX-index 2007. április 13-án 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007. 04.13. mrm* utotóaftftt mestám Mól 22 510 +4,70 33 900 Fotex 854 +4.40 2 585 OTP 8 800 + 1,52 14 502 Egis 22050 +0.41 496 MTelekom 986 +0,10 1 797 VESZTESEK mmm FHB 2 225-2,20 23 Econet 160-1,23 55 ÁNyomda 9 710-0,92 83 Richter 37 375-0,72 1643 Rába 1550-0,51 112 A BUX-index az elmúlt napokban 24 600 24 200 23 956 jtc 23800 23400 23554 23000 22 600................................................. 22 200 21800.—___________________ pont 04 02 04.03 04.04 04.05 04.06 04.10 /nap FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. április 13-án. €/Ft $/Ft €/$ f i t Mi mmm 254,64 181,69 1,35 +1,15 Ft-0.84 Ft +lcent Mégsem fizet az II Ferro, elődeit okolja az új tulajdonos Június elejéig biztosan nem fizet ügyfeleinek az II Ferro, annak ellenére, hogy a múlt héten érdeklődésünkre tényként közölte a cég tulajdonosa: április elején elkezdték a reklámdíjak folyósítását. Körmendi Ákos megkeresésünkre utólag úgy magyarázta korábbi kijelentését, hogy az ügyféladatok feldolgozását kezdték el, és közben jöttek rá, mégsem tartható a pénzek utalása. A reklámautós cég pénzügyi problémái miatt függeszti fel körülbelül nyolcezer ügyfelének szerződését - írta tegnapi számában a Népszabadság a cég közleményére hivatkozva. Az ügyfelekkel kötött megállapodás értelmében a vállalatnak joga van felfüggeszteni a szerződéseket. „A három hónapos felfüggesztést márciusig visszamenőlegesen kezdjük el számolni” - mondta el kérdésünkre Körmendi Ákos, aki az év elején vált az II Ferro tulajdonosává. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a márciusi, áprilisi és májusi pénzüket nem fogják megkapni az autósok, viszont a szerződésük automatikusan három hónappal meghosszabbodik. A Népszabadság információi szerint a reklámautós díjak elmaradása miatt többen kénytelenek voltak visszaadni gépkocsijukat. A szerződések felfüggesztése alatt elképzelhető, hogy nem fogadnak új ügyfeleket a cégnél. A pénzügyi problémákat az előző vezetőség hibáinak a számlájára írja Körmendi, aki utólag, a cég megszerzését követően szembesült a nehézségekkel. Elmondása szerint ezért elkezdték a cég radikális átalakítását, hogy a korábban nem megfelően működtetett vállalkozás a jövőben ténylegesen a reklámbevételeiből tartsa el magát. Körmendi szerint jelenleg komoly reklámozókkal folytatnak tárgyalásokat. ■ N. M. Egy átlagos napon két és fél millió nejlonszatyrot visznek haza a vásárlók Magyarországon. A jövő évtől növelni kell a környezetbarát zacskók arányát. Harc a nejlonzacskók ellen környezetvédelem Több országban betiltanák a műanyag szatyrokat Több európai ország betilthatja a műanyag zacskók használatát. Magyarországon naponta két és fél millió nejlonszatyrot visznek haza, és dobnak a szemétbe az emberek. Németh Márk Drasztikus lépésre szánta el magát több európai ország és számos világváros a környezetromboló műanyag zacskók elleni harc jegyében: teljesen betiltanák a használatukat. Franciaország 2010-re tervezi a szintetikus nejlontáskák tilalmát, míg Belgium francia ajkú tartományában, Vallóniában 2012-től nem tehetnék műanyag szatyorba a megvásárolt árukat a fogyasztók. Az amerikai nagyvárosok közül elsőként San Francisco tiltotta be a napokban a műanyag zacskók használatát. Írország a reklámszatyrok adójának további emelésével próbálja visszaszorítani a környezetszennyező bevásárlótáskák használatát. Az országban pénzbírsággal, sőt akár szabadságvesztéssel is sújthatok azon boltok tulajdonosai, amelyekben ingyen adnak reklámszatyrot. Hazánk a két évvel ezelőtt bevezetett termékdíjjal kívánja csökkenteni a vásárlók által naponta hazavitt és a szemétbe dobott körülbelül két és fél millió nejlon bevásárlózacskó számát. A hatályos szabályozás értelmében a kereskedőknek a táskák térfogatától függően darabonként 3-25 forint termékdíjat kell leróniuk. A befizetendő összeget azzal csökkenthetik a cégek, ha hasznosítják a keletkezett műanyag hulladékot, illetve ha környezetbarát, lebomló műanyagból készült táskákat használnak. A jövő évtől 12-ről 16 százalékra kell emelni a lebomló műanyagból készült zacskók arányát a kereskedőknek ahhoz, hogy részben mentesüljenek a termékdíj alól. Egy átlagos fogyasztó valószínűleg észre sem veszi a különbséget a lebomló és a nem lebomló polimerből készített bevásárlótáska között, mivel mindkettő hasonló tapintású. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerint látszódik a hatása a termékdíjnak. Bevezetése óta hazánkban is hozzáférhetők a környezetbarát műanyag bevásárlótáskák. Több cég is megszerezte a „környezetbarát termék” emblémát, amit a tárca szerint nem tettek volna, ha nincs a termékdíjas szabályozás. Tudomásuk szerint mára sok nagyobb cég használja az előírt arányban a lebomló szatyrokat, ezáltal mentesülve a darabalapú díj alól. A szaktárca azonban számszerűsített adatot nem tudott szolgáltatni arról, hogy a termékdíj bevezetése óta mennyivel csökkent az egy főre eső évi százdarabos nejlonzacskó-használat. Ötven éve szennyezik a környezetet AZ ÉLELMISZER TÁROLÁSÁRA szánt műanyag tasakokat 1957-ben vezették be az Egyesült Államokban, gyártásuk a hetvenes évek közepén vált tömegessé. A műanyag zacskók alapanyaga nyersolaj vagy földgáz, gyártásuk és használatuk után számos, az egészségre káros mérgező anyag keletkezik. Ezért is ijesztő, hogy becslések szerint évente 5-6 billió műanyag zacskót és zsákot gyártottak világszerte. A tasakok évtizedekig szenynyezik a környezetűnket. Lazulhatnak a csomagolási korlátozások Másfél éven belül megszűnhet a legtöbb élelmiszer és háztartási vegyiáru kötelező csomagolási méreteire vonatkozó mindenféle előírás az EU-ban. Az Európai Parlament belső piaci bizottsága ugyanis a napokban nagy többséggel hagyta jóvá az előrecsomagolt termékek névleges tömegére vagy űrtartalmára vonatkozó szabályok részleges eltörlését célzó irányelvtervezetet. Jelenleg számos élelmiszert és vegyiárut csak bizonyos kiszerelésekben lehet forgalmazni. Gabonapelyheket, asztali sót, tésztaféleségeket vagy szárított zöldségeket például csak 125 grammot (vagy annak többszörösét) tartalmazó zacskókban dobhatnak piacra a gyártók. Ezt a szabályt a legtöbb árucikknél megszüntetnék. A bornál és a szeszes italoknál viszont fennmaradnának az előírások, a tejre, a vajra, a száraztésztára, a rizsre, a barna cukorra és a pörkölt kávéra vonatkozó csomagolási méreteket pedig ötéves átmeneti időszak után törölnék el. ■ VG Visszaszorítaná a kormány a körbetartozást Kormányzati felkérésre jött létre az a tárcaközi munkacsoport, amely elvégezte a tartozási láncolatok felszámolását célzó törvénycsomaggal kapcsolatos egyeztetéseket. A körbetartozás nagysága kétszázmilliárd forintra becsülhető a magyar gazdaságban. A kormányzati előterjesztés tervezetének szerint az egyéni vállalkozók egyéni céggé alakulhatnának. Természetes személy vállalkozó és az egyéni cég vagyona elválna egymástól. így az egyéni, családi vállalkozók átláthatóbb, kiszámíthatóbb feltételek mellett működhetnek, s ezáltal csökkenhet a körbetartozás kialakulásának veszélye is. A munkacsoport szerintaz is segítene a körbetartozások felszámolásában, ha az üzleti élet szereplői naprakész és megbízható információkkal rendelkeznének egymásról. Ezért meg kell teremteni annak jogi és informatikai feltételeit is, hogy a vállalkozások üzleti döntéseket befolyásoló adatait elektronikus úton bárki megismerhesse. 200 milllárdra becsülik a tartozást A gazdasági versenyképességet akadályozó előírások fokozatos felszámolására jött létre a gazdasági tárca koordinációjában az „üzletre hangolva” program. Ennek keretében megvizsgálják az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását is. Erre azért is szükség van, hogy az áfa-visszaigénylés kapcsán érdemi szankciója legyen annak, ha az adóhatóság nem határoz a törvényben előírt határidőn belül. ■ T. M.