Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-14 / 87. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 14., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 Cibakháza ÜLÉS Rendkívüli testületi ülést hívott össze a település polgármestere nemrég. A képviselők módosították a szervezeti és működési szabályzatot, öt főre emelve a szociális bizottság létszámát. Ezzel lehetőség nyílik majd a cigány kisebbség részvételére, ni \# Jásziadány ELŐADÁS Esélyegyenlőségi előadás zajlott a nagyközség mindkét általános iskolájában a hetedik-nyolcadik osztályos tanulóknak. Ennek apropóját az adta, hogy 2007 az esélyegyenlőség éve az Európai Unióban. A meghívott előadó Fodor Andrea, a szolnoki Esélyek Háza munkatársa volt — mondta Dankó István polgármester, bgy Karcag LÁBA KELT Polgárőri bejelentés nyomán leplezték le azt a két férfit, aki a fatelep mögötti területről palákat tulajdonított el mintegy 216 ezer forint értékben. A tettesek beismerő vallomásakor arra is fény derült, hogy a mostani hat pala mellett még huszonnyolcat loptak el korábban a helyszínről, ng Mezőtúr társulás A város önkormányzata továbbra is részt vesz a Nagykun Hagyományőrző Társulásban. Ezt a szervezetet a nagykun kulturális hagyományok ápolására hozták létre, tr Szolnok ÜGYINTÉZÉS A hivatali ügyintézés gyorsítása érdekében ültek össze a szolnoki hatóságok vezetői. A város vezetőinek kezdeményezésére az adóhatóság, a tűzoltóság, a közigazgatás és az építési hatóságok képviselői arról tárgyaltak, milyen intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy az engedélyek, igazolások kiadásának határideje csökkenjen, fb Szolnok KIRÁMOLTÁK Ismeretlenek jutottak be csütörtökre virradóra egy Széchenyi körúti függönyboltba. Valószínűleg nem a pénzre hajtottak, mivel ötvenöt végnyi függönyanyaggal távoztak. Tettükkel mintegy hétszázezer forintnyi veszteséget okoztak a bolt tulajdonosának, ng Törökszentmiklós megáldják Vasárnap délután áldják meg és helyezik el a katolikus templomban a Magyar Művészekért Alapítvány elnöke, Kucsera György által felajánlott, II. János Pál pápáról készült portrét. Az olajfestmény Reisz Ilona művész keze munkáját dicséri, ng Sokat adunk a ballagásra költségek Akár százezerbe is kerülhet a búcsú az iskolától Nem könnyű pénzt félretenni a családi kasszából a ballagásra. A szülők azonban ezt megteszik a gyermeküknek. Képünk illusztráció. Közeleg a középiskolai ballagás. Márpedig ez a szép hagyomány jelentősen megcsapolja a szülők pénztárcáját. D. Szabó Miklós Túróczi Imre a közgazdasági szakközépiskolában tanul Szolnokon, de Rákóczifalván lakik:- Ha visszanézek erre a négy évre, olyan gyorsan eltelt, hogy el sem hiszem. Annak ellenére, hogy voltak órák, amikor csigalassúsággal teltek a pecek. Pedig még most voltam elsős, és lassan egyetemre készülök.- Drága kisfiam..., mondogatják a szülők.- Valóban így van, én most csak egy dolgot emelek ki. Nagy a rokonság, és a banketten leszünk vagy negyvenen. Ezért kibéreltünk egy termet. Itt ebédelünk, ahová kell hús, süti, itóka, üdítő stb. Nem az a lényeg, hogy 80 vagy 100 ezerbe kerül, hanem együtt a rokonság, és végre abba a korba jutottam, amikor felnőtt lettem. Mindenhol másképp tartják az ünnepséget, és mások az elvárások is. Egyre több intézményben kötelező kezdettől fogva a matrózblúz, így legalább ezt nem érettségi előtt kell megvenniük a diákoknak. A fiúk öltönye is egyre több intézményben egységes. Mindennek ellenére nem kis beruházásra kényszerülnek a családok. Koós Gergő kitűnő tanuló. Egy szem gyerek, az apukája meghalt, az anyukájával laknak Szolnokon a Széchenyi-lakótelepen. Bizony, egy keresetből nem I könnyű spórolni, ugyanakkor | mindketten örülnek annak, | hogy Gergő eljutott idáig. Szorzunk-osztunk, nézzük az árakat.- Szerencsére a cipő és az öltöny, nyakkendő, ing már megvan. Nálam ez 45 ezer körüli. Az A ballagáshoz kapcsoló kiadások egy személyre Öltöny, ing, nyakkendő, cipő 30-45 ezer forint Női kosztüm 15-25 ezer forint Tabló, fotók 5-7 ezerforint Virágok 3-5 ezer forint Ajándékokra 2-4 ezer forint Fodrász 3-4 ezer forint Kozmetikus 2-4 ezer forint Ebéd, ital 2-4 ezer forint ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS ajándékok is belekerülnek vagy 4-5 ezerbe, az osztályfőnöknek is veszünk valamit. Aztán lesz nálunk, a Széchenyin bankett is, ahová tizenöt vendéget hívunk. Anyuci anyukája, a nagyi főz, igazi konyhaművész. Akárhogy számolok, 90-100 ezer forint körüli az összeg.- Ajándék mi lesz?- Egy karórát már kaptam, itt ketyeg a csuklómon. Még valószínű adnak pénzt is, mert az a legpraktikusabb. Arról nem beszélve, hogy ha bejutok valamelyik egyetemre, ez újabb kiadásokat jelent. Nem bánnám, ha így lenne. Tengerdi Laura is ballagás, illetve érettségi előtt áll. Szandaszőlősön lakik, és ő a lányok kiadásait sorolja.- A kosztüm 15-20 ezer forint, a cipő 5 ezer, a tablók, képek további 5 ezer, ajándékok a tanároknak, osztályfőnöknek, Rákosi betiltotta A ballagás mint kedves szokás, később hagyomány az 1870-es években alakult ki Selmecbányán. Innen származik a jól ismert Ballag már a vén diák című dal is. Ez a szokás a huszadik század elejére elterjedt az akkori Magyarország egész területén: Eperjestől kezdve Nagyenyedig, Brassótól fogva Munkácsig. Évek során újabb és újabb szokások tűntek fel. Úgy mint a szerenád, a tarisznya, benne egy apró cipó, egy forint és egy fiola bor. Az 1950- es években Rákosi Mátyás betiltotta a ballagást: teljesen haszontalanul és feleslegesen, mert újra divatba jött. azután virágok is kellenek. Szervezünk családi bankettet is, mert csak egyszer van érettségi az ember életében. Ide 15-20 vendéget várunk, és valószínűleg bográcsolás lesz. — Kijön százezerből? — Ott, akörül alakul.-Ajándék? — Nem kérdezték, én meg nem mondtam. Mostanában nyerő az apró lejátszó, az ékszer, a digitális fényképezőgép, egy menő könyv meg a pénz. Nemcsak Szolnok térségében, de máshol is hasonlóak a ballagás árai. Tiszafüreden a kitűnő tanuló Gyémánt Mónikáéknak is lesz a ballagás után vagy 25 vendég. Hiába, nagy a rokonság, és ilyen jeles eseményre illik őket meghívni. Igen ám, de anynyi emberre főzni, sütni kell, és ha valakinek porzik a torka, tudja azt öblögetni. Természetesen nem csapvízzel. így aztán arrafelé se nagyon olcsó a ballagás és a vele járó ceremónia, eszemiszom: nyolcvan-százezer, i Egyébként is, aki eljutott idáig és jól tanul, megérdemli mindezt. Úgy, hogy a drága kisfiam, kislányom megszólítás nagyon időszerű... A drága mindkét jelentésében... VAN VELEMENYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóljon! t&m im Hl) UllaSiU szolnok-jászkun online J15 G YZ E I1 SZILVÁSI ZSUZSA Nyaralás itthon vagy külföldön? tavaly Krétán, előtte Korfun nyaraltunk, azok már unalmasak. Idén talán Ibizára visz a párom, de lehet, hogy kisírok tőle valami egzotikusabb helyet - csacsogja barátnőjének a fodrásznál várakozó alig huszonéves leányzó. Én meg nem tudom eldönteni, hogy irigyeljem vagy inkább sajnáljam szegényt, hogy ilyen problémái vannak. közben azon tűnődöm, hogy vajon Krétán és Ibizán túl látta-e már mondjuk a Dunakanyarból méltóságteljesen kiemelkedő visegrádi várat, a Tisza-tó kiismerhetetlen állat- és növényvilágát vagy épp az Őrség völgyekben megbúvó falvait. Magyarország ezernyi varázslatos kirándulóhelye valószínűleg inkább az iskolai osztálykirándulások ködébe vész. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy azok inkább az éjszakai bulikról, meg ennek következményeként nappal holdkórosként való múzeumról múzeumra való járkálásról szóltak. szerencsére az utóbbi időben egyre többen fedezik fel,.hogy itthon is legalább olyan jól, tartalmasán eltölthetik szabadságukat, mint ha a tengerparton süttetik magukat. Legfeljebb kevésbé fárasztó az utazás. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Aktívak voltak a fémtolvajok Jászladányon Jászladányon egy nap alatt három különböző helyről loptak el csatornafedelet, mindezt tetézték egy kültéri szemetes eltulajdonításával is. Az akcióval nyolcvanezer forintos anyagi kárt okoztak. ■ N. G. A magyar konyhára tanítanák a fiatalokat Sláger volt a lakásfeltörés a napokban Szinte alig múlt el nap a héten, hogy a rendőrségi hírekben ne bukkant volna fel lakás-, illetve hétvégiház-feltöréssel kapcsolatos hír. A megyei rendőr-főkapitányság tegnapi tájékoztatása szerint Karcagon egy ismeretlen az ablaküveg betörésével jutott be egy házba, ahol alapos kutakodás után egy régi varrógéppel, egy üveg pezsgővel és egy rádiós magnóval gazdagabban távozott. Tiszafóldváron és Tiszafüreden is munkálkodtak a betörők: egy-egy hétvégi lakást feszítettek fel. Utóbbi helyről mintegy százhetvenezer forint értékben gázpalackot, csónakmotort, valamint színes televíziót tulajdonítottak el. ■ N. G. A fiatalok nem ismerik elégé a magyar konyhát - mondta Csányi Sándor, a szolnoki Gulyásfesztivál ötletgazdája. A Magyar Gulyás Gasztroturisztikai Egyesület vezetőjeként ezért állította a tegnap Szolnokon harmadik alkalommal megrendezett Gulyáskonferencia középpontjába a fiatalokat. A szervező szerint ugyanis a szolnoki Gulyásfesztivál eredményeként sikerült elérni, hogy divat lett a bográcsolás. A továbblépéshez azonban az kellene, hogy a diszkók, a gyorséttermek helyett egy másfajta, saját hagyományaikra épülő szórakozás felé is sikerüljön a fiatalok figyelmét fordítani. Erre már több helyütt vannak követendő kezdeményezések. El is jöttek a tapasztalataikat kicserélni a turisztikai szakemberek, pedagógusok Bogácstól Békéscsabáig. Csányi Sándor sajnálatára azonban távol maradtak a szolnoki vendéglátó- és idegenforgalmi képzést nyújtó iskolák diákjai. A Gulyáskonferencián azonban nem csak beszéltek a hagyományokról. A rendezvény idejére Gasztroudvar nyílt, ahol kézművesek mutatták be mesterfogásaikat. A rákóczifalvi kuruc hagyományőrzők révén lehetőségük volt házi pálinkát és aratófalatokat kóstolniuk az érdeklődőknek. Egy bográcsban pedig gulyás főtt. ■ T. J. Szelevény ujjaszuleteset ünnepük meg Egy évvel ezelőtt ilyenkor Szelevényt minden eddiginél nagyobb árvíz fenyegette. Az átázott töltés április 21-én megcsúszott, így három település - Szelevény, Csépa és Tiszasas - lakóit kellett kitelepíteni. Idén április 21-én erre, az árvízi védekezésben részt vevők helytállására és Szelevény újjászületésére emlékezik a település — mondta el Pánczél Ferenc polgármester és Varga László, a Kötikövízig igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. A Szelevény napján rendezett programsorozaton többek között díszpolgári címeket adnak át, és emléklappal köszönik meg a védekezésben részt vevők áldozatos munkáját. ■ Sz. Zs. Elindultak Erdélybe. Izaki Masahlro karnagy és Fuji Aki zongoraművész (képünkön) is felajánlotta tiszteletdíját a dévai gyerekek javára a közelmúltban rendezett hangversenyen. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar és az adományt vivők tegnap reggel indultak az erdélyi koncertkörútra.