Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-30 / 75. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 30., PÉNTEK SPORT 15 Ezt várja a heti totómeccsektől az egykori FIFA-játékvezető Legutóbb a Szolnoki Olaj KK hajdanán magyar bajnoki címet szerzett kosarasát, ma már klubvezetőjét, Tóth Zoltánt kér­tük meg, hogy tippjeivel segítse totózó kedvű olvasóinkat. Nos, nem volt könnyű dolga az egy­kori remek irányítónak - hét találatot ért el az Európa-baj- noki selejtezők több helyen is meglepetést hoztak. Ezen a héten az egykori FIFA- játékvezető, a ma már inkább ellenőrként tevékenykedő, szol­noki Varga Sándor tallózott a 13. heti totószelvény mérkőzé­sei között.- Be kell vallanom, a Bun- (X desligában a Bayern Mün­chen a kedvenc csapatom, így egyik tippemmel minden­képpen a győzelmére fogadok. Kahnékat szerintem soha sem szabad leírni, s ezt annak ide­jén a Schalke egyszer már meg­tanulta, amikor a záróforduló 93. percében bukta el a bajnoki címet. Persze a gelsenkircheni jelenleg az egyik legjobb formá­ban lévő német alakulat, azaz tulajdonképpen meglepetést is okozhat. Olaszországban ugyan a Milánért dobog a szívem, de el kell ismernem, hogy jelenleg jobbnak tűnik a Roma gárdája. Persze egy rangadó mindig há­romesélyes, azaz bármi előfor­dulhat az Olimpiai Stadionban. ■ G. I. 1. Bayern München-Schalke 12 2. Cottbus-Werder Bremen 2 3. Mainz-Leverkusen 2 4. M.gladbach-Frankfurt X 5. Nürnberg-Hertha x2 6. Stuttgart-Aachen 1 1. Bochum-Hannover 2 8. Hamburg-Wolfeburg 1 9. Atalanta-Fiorentina x2 10. Chievo-Sampdorta x2 11. Inter-Parma 1 12. Torino-Palermo 2 13. Udinese-Lazio x2 14. Roma-Milan 1 ' A szolnokiak tehetséges csatára, B. Tóth Balázs gólveszélyes játékával új arcát mutatta meg tavasszal a szurkolóknak Megnyugodott a Jászapáti labdarúgás Tovább őrizné kapuja érintetlenségét a Szolnok A múlt heti remeklés után — négy meccs, három győ­zelem — hasonló bajnoki folytatásban reményked­nek NB Il-es labdarúgó­csapataink szurkolói. Géléi József A Karcag kivételével a másik három NB Il-és együttesünk szombaton (16 óra) lép pályára. Jászberényi SE Vasas- Kecskemét vezeti: Veizer Roland Bár nem szerepel rosszul ta­vasszal a herényi együttes, a bentmaradáshoz még ennél is többet kell nyújtania.- Orosházán ki lehet kapni egy góllal, ám el kell ismerni, nem voltunk meggyőzőek - emlékezett vissza a legutóbbi fordulóra a piros-kékek vezető­edzője, Szabó Imre. - Játékban mindenképpen javulnunk kell ahhoz, hogy mindhárom pontot megszerezzük a Kecskeméttel szemben. Összeállítási gondja­im nincsenek, hiszen Szász ki­vételével valamennyi játéko­somra számíthatok. A KTE eddig gyengén szere­pelt tavasszal, a három mécs­esén mindössze egyetlen pontot szerzett. Budafok- , Szolnoki MÁV-Mondi vezeti: Arany Tamás Idén még gólt sem kapott a Ti- sza-parti együttes, azaz egyér- tetijafifip esélyesként, „UtflZjk a kiesés rémétől fenyegetett Bu­dafokhoz.- Az ilyen meccsek a legne­hezebbek, pláne, hogy hetek óta úgy kell összdrótozni né­hány játékosomat — vélekedett a szolnokiak szakvezetője, Kis Károly. — Pintér László sérülése kiújult, és a legutóbb kórházba szállított Tóth Györgyre sem számíthatok holnap délután. Ennek ellenére bízom benne, hogy tovább folytatjuk szép so­rozatunkat. Szerdán egyébként jó hangulatú meccsen fogadtuk a Karcag együttesét (2-2), ahol néhány fiatalunk kimondottan biztatóan mozgott. A Budafok győzelemmel kezd­te a szezont, ám azóta Két vere­séget is begyűjtött, s máris po­tenciális kiesőjelöltté lépett elő. Baktalórántháza—Jászapáti vezeti: Nagy Róbert Hosszú idő után volt okuk mo­solyogni a héten az apáti szur­kolóknak, hiszen győzelmük­nek köszönhetően, kedvenceik végre elkerültek a kieső helyről. — Ha a továbbiakban is a leg­utóbb látott hozzáállással, men­talitással játsszunk, biztos, Ilyen összeállításban kezdenek csapataink Jászberény: Papp T. - Fekete G., Villányi, Majzik, Kovács Á. - Molnári (Somogyi), Lukácsi, Simkó, Gulyás - Németh, Potemkin SZOLNOK: Rézsó - Nagy P, Antal, Balogh, Szalai - Almási, Szo- boszlai, Jeney, Remili - B. Tóth, Hamar (Benedek). jászapáti: Tajti J. - Pázsit, Hon'áth R., Kiskapusi, Mosonyi - Kerékgyártó, Herczku, Somodi, Varga Z. - Hon’áth P, Kotula. karcag: Bánó - Ramos, Orosz, Kocsis, Kádár G. - Repjuk, Laj- kovics, Ulviczki, Palásti - Domokos /., Bogdány. hogy nem esünk ki a szezon vé­gén - dicsérte labdarúgói leg­utóbbi teljesítményét a jászsá­giak mestere, Szabó András. — Baktán ismét hatpontos mécs­esén lépünk pályára, amennyi­ben nyerni tudunk, elléphe­tünk a veszélyes zónától. A szabolcsi gárda legutóbb csak az utolsó pillanatban ka­pott tizenegyesgóllal maradt alul a Bőccsel szemben. Karcag-Tuzsér vezeti: Varga László A kunságiak tavasszal ott foly­tatták, ahol az ősszel abbahagy­ták: Kecskeméten aratott győ­zelmükkel pedig már a hatodik helyre kapaszkodtak fel.- Minden meccs más, így a vasárnapi derbit sem hasonlít­hatjuk a legutóbbi 90 perchez - felelte érdeklődésünkre a kar­cagiak vezetőedzője, Sándor Ist­ván, — Eltiltottunk, sérültünk nincs, azaz a legerősebb csapa­tot küldhetem pályára a Tuzsér ellen. A vendégek újoncként remek őszt zártak, ám most egymás után kétszer is vereséget szen­vedtek, s azonnal visszacsúsz­tak a táblázaton. Drámai csatában, hosszabbítás után veszítettek hölgypólósaink Két esztendő múltán, most az elődöntőben találkozott egymás­sal a magyar női vízilabda-válo­gatott és az Egyesült Államok csapata a Melbourne-ben zajló világbajnokságon. Emlékeztető­ül: a legutóbbi világbajnoki dön­tőt ez utóbbi két együttes vívta. Akkor a mieink hoszszabbítás után 10-7-r nyertek . A mel- bourne-i elődöntőben viszont az USA válogatottja győzött 10-9-re. Igaz, a mieink közül most hiány­zott a montreali finálé két hőse, a sérüléssel bajlódó Drávucz Ri­ta és a kismama Kisteleki Dóra. Nagyon bekezdtek az amerikai­ak, előbb 2-4, majd 3-7 volt az állás. Ezt követően azonban el­kezdett játszani a magyar válo­gatott, Valkay és Primász góljai­val 7-8-ra felzárkózott, majd a hajrában Tomaskovícs már egyenlített is. Jöhetett a hosszab­bítás, melyben Primász mutatós ejtésével még vezettünk, ám er­re kettővel válaszoltak az ameri­kaiak, s így a végén ők örülhet­tek. A mieink a szombati bronz- csatában az oroszokkal találkoz­nak, míg az aranyéremért Egye­sült Államok-Ausztrália találko­zó lesz. ■ V. Cs. Vívópalánták randevúznak a Véső utcában AJász-Nagykun-Szolnok Megyei Vívószövetség és az Optirex Op­tika Szolnoki MÁV SE'Közösen rendezi meg mától vasárnapig az országos párbajtőr diákolim­piái döntőt a vasutasok Véső ut­cai vívócsarnokában. A negye­dik- alkalommal megrendezett országos finálé fő támogatója a Mondi Business Paper Hungary Zrt. A versenyek ma délben kez­dődnek az I-II. korcsoport egyé­ni és csapatküzdelmeivel. Szom­baton és vasárnap a III. és a IV. korcsoport versenyeit rendezik meg 10 órától. A küzdelmek kör- mérkőzéses, illetve kieséses rendszerben zajlanak. Az ese­ményt megtekinti az olimpiai és világbajnok Kulcsár Győző, aki a válogatott szövetségi kapitánya, a díszvendégek között pedig ott lesz B. Nagy Pál olimpiai arany­érmes és Szalay Gyöngyi világ­bajnok is. ■ N. G. 5,000 FT BONUS? MINDEN UJ JÁTÉKOSNAK REGISZTRÁLJON MA - WWW.SPORTINGBET.HU Fogadjon több ezer sporteseményre a legkedvezőbb nyereményszorzókkal a nap 24 órájában a hét bármelyik napján! Póker • Kaszinó Kiemelt mérkőzések a hétvégén áíííjpótoí múlatják Debrecen - Tatabánya 1.222 5.25 10.00 Pécs - Újpest 2.70 3.10 2.40 Zalaegerszeg - Honvéd 1.909 3.25 3.60 Liverpool - Arsenal 2.10 320 3.20 Manchester United - Blackburn 1.30 4.50 9.00 Watford - Chelsea 8.00 4.50 1.333 Bayern München - FC Schalke 1.85 3.30 385 Valencia - Espanyol 1.666 3.40 4.75 Barcelona - Deportivo 1.333 4.333 8.50 Roma - AC Milan 2.30 2.875 3.15 Cseh Laci bronzérmes lett úszás Kerékjártó Tamás hatodik, Gyúrta Dani döntős Cseh László 1:56.92 perces Euró- pa-csúccsal a harmadik helyen végzett 200 m vegyesen a mel- bourne-i úszó-világbajnokságon. Kerékjártó Tamás hatodik lett l:59.57-tel. Győzött az amerikai Michael Phelps 1:54.98-as világ­csúccsal. Cseh, aki 1:57.61-gyei tartotta a kontinensrekordot, vé­gig a harmadik helyen haladt, és remek teljesítménnyel szerezte meg a bronzérmet a jóval esélye­sebb, Melbourne-ben már a ne­gyedik győzelmét arató és - a 200 m gyors, valamint 200 m pil­langó után - a harmadik világ­csúcsát úszó Phelps, valamint az ugyancsak amerikai Ryan Lochte mögött. A magyar kiváló­ság teljesítményét minősíti, hogy 69 századdal javította meg a 2005. július 28-án, Montrealban elért eddigi legjobb idejét. Ezt követően egy másik ma­gyar úszóért is izgulhattunk, mégpedig Gyúrta Daniért, aki be­jutott a 200 m mellúszás mai döntőjébe. A 18. életévét május­ban betöltő, Athénban olimpiai ezüstérmes, tavaly rövid pályás Európa-bajnok magyar verseny­ző 100 méternél hatodik volt, majd a táv második felében egyel előrelépett az elődöntős mezőny­ben. Összesítésben a hetedik lett, 2:12.31 perccel. ■ MTI. V. Cs. Cseh vasárnap főszámában, 400 vegyesen még feljebb léphet a dobogón Az állás: B 1. Ferencváros ■ 2. Nyíregyháza jj 31 Kölnök.......^

Next

/
Oldalképek
Tartalom