Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-02 / 52. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 2., PÉNTEK SPORT Sportolók elismerése köszöntő Folláth Vivien és Darázs Péter megismételte sikerét A fókuszban Szolnok megye legjobb sportolói, akik az elmúlt esztendőben honi és nemzetközi porondon egyaránt kitettek magukért Ezt várja a heti totómeccsektől a futballbarát polgármester Egy hete a Szolnoki Spartacus labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Gömöri Bélát kértük meg, hogy segítse olvasóinkat a tippelésben. Nos a szakvezető remekül érzett rá az eredményekre, tíz találatot ért el. A meglepetésekkel nem is volt baja, egyedül a Schalke-meccset hibázta el, ám a papírforma hazai győzelmet hozó Mainz és Bochum találkozókban nem bízott. A jánoshidai polgármester, Eszes Béla köztudottan nagy futballbarát. Éveken keresztül szerepelt játékosként a megyében, edzősködött is, jelenleg pedig a labdarúgó-szövetség elnökségének a tagja. Ezen a héten ő ajánlja olvasóink figyelmébe a 9. heti totószelvényt.- Két német meccset választottam ki a kínálatból. A Bayern München érzésem szerint felszálló ágban van, így Berlinben sem lesz esélytelen a Hertha ellen. Különösen fontos egyébként Kahnéknak ez az összecsapás, hiszen nem mindegy, hogy egy rangadón aratott győzelem avagy vereség után fogadják a BL-visszavágón a Real Madridot. Szeretném, ha az én csapatom, a Jánoshida is hasonló tavaszi rajtot venne, mint a Mainz együttese, amely idei hat meccséből ötöt megnyert és egyet döntetlenre adott, s egy csapásra ellépett a kieső zónából. Most hatpontos meccsen, Aachenben tovább folytathatja veretlenségi sorozatát. ■ G. J. Eszes Béla így tippelt Eszes Béla 1. Bielefeld-Nümbeig 2 2, W. Bremen-Bochum 1 3. Frankfurt-Hannover X 4. Hertha-Bayem München x2 5. Leverkusen-VFB Stuttgart lx 6. Wolfsburg-M.gladbach 1 7. Aachen-Mainz X- 8 Dortmund-Cottbus lx 9. Ascoli-Roma 2 10. Fiorentina-Torino 1 11. Livomo-lnter 2 12. Messina-Palermo X2 13. Milan-Chievo 1 14. Lazio-Sampdoria 1 Napra pontosan egy esztendő múltán ismét köszöntötték a megye legjobb sportolóit és azok felkészítőit a megyeházán tegnap délután. Varga Csaba Az elmúlt esztendő óta változott a helyzet utánpótlás szinten, most ugyanis mások léptek a tavalyi díjazottak helyére. Ellenben a felnőtteknél Folláth Vivien és Darázs Péter megismételte tavalyi sikerét. A közgyűlés elöljárói az idén sem feledkeztek el a jól tanuló, jól sportoló diákok elismeréséről sem. Jász-Nagykun-Szolnok megye legjobb sportolói Felnőtt férfi: Darázs Péter (Jászberényi SE, rövidpályás gyorskorcsolya). Eredményei: Összetett magyar bajnok, Eb-n váltóban: 5., összetettben: ló., a téli olimpián 500 m-en: 10., 1000 m-en: 12., 1500 m-en: 11 helyezett. Edző: Belovai József. Felnőtt nő: Folláth Vivienn (Mezőgép KGF, kajak). Eredményei: Maraton vb-n párosban ezüstérmes, maraton világkupán párosban első, egyéniben második. Magyar bajnokságban maratoni párosban első, egyéniben második, síkvízi 1000 m-en párosban harmadik helyezett. Edző: Folláth János. Ifjúsági fiú: Ecseki Dániel (Szolnoki Sportiskola) atlétika. Eredményei: Kétszeres fedett pályás bajnok, országos bajnok tízpróbában, diákolimpiái bajnok. Edző: Ecseki Tibor. Ifjúsági leány: Hegedűs Dóra (Wadokai Judo Klub). Eredményei: Junior vb- és Eb-harma- dik, ifi Eb-második, ifjúsági, junior U 23-as és diákolimpiái bajnok. Edző: Kovács Gábor. Serdülő fiú: Gál Bence (Szolnok Városi Sportiskola), atlétika). Eredményei: háromszoros korosztályos magyar bajnok. Edző: Ecseki Tibor. Serdülő leány: Joó Anett (Újszász VVSE, lábtoll-labda). Eredményei: egyéniben, hármasban országos és diákolimpiái bajnok. Edző: Fehér János. Csapat: Szolnoki Cannibals Floorball Klub (Sári Szilvia, Zách Fruzsina, Bajzáth Anikó, Antal Anita, Bartakovics Boglárka, Fekete Györgyi, Farkas Ágnes, Balázs Szilvia, Adamkó Szilvia, Ladányi Bernadett, Zsit- nyánszki Nikolett, Vágó Anikó, Pintér Annamária. Edző: Strauss Tamás). Eredmények: Magyar bajnok és kupagyőztes, BEK 11. helyezett. A megyei közgyűlés különdíjasa: Szabó Réka (Mezőtúri Városi Sportiskola, paraúszás). Eredményei: Nyolcszoros utánpótlásbajnok, felnőtt bajnokságon bronzérmes. Edző: Zalán Csaba. — i i T i y xjjBmm Németh és Dudás is gólt szerzett ismét megmérkőzött egymással Európa és Afrika 18 évesekből álló ifjúsági labdarúgó-válogatottja. Németh Krisztián és Dudás Ádám is pályára lépett az összecsapáson, ráadásul mindketten betaláltak a rivális kapujába, hozzájárulva ezzel az öreg kontinens együttesének magabiztos, 4-0-s győzelméhez. Két győztes találkozik a Hungária körúton pénteken kezdődik és hétfőn ér véget a labdarúgó Borsodi Liga tavaszi második fordulója. A nyitányt a ma este a listavazatő MTK és a Pécs összecsapás jelenti (Duna TV: 19 óra), ahol az előző fordulóban két győztes együttes néz farkasszemet egymással. Tavaszváró sportbál a Széchenyi-lakótelepen A SZÉCHENYI Lakótelepért Egyesület és a Góliát Labdarúgó Klub március 31-én közösen rendezi meg tavaszváró sportbálját a városi kollégiumban. A bevetélt jótékony célra fordítják a szervezők. Bővebb információért Lippai Jánoshoz (30-219-25-47) fordulhatnak az érdeklődők. Véget ért a Rácsa Kupa Rákóczifalván befejeződött a december eleje óta tartó hagyományos Rácsa Kupa teremlabdarúgó-bajnokság Rákóczifalván. Az elsőséget a Calció gárdája szerezte meg, megelőzve a Fokos Söröző, a Szilaj és a Csontos együtteseit. A gólkirály 46 találattal Vona Ferenc (Kőtelek) lett, míg a legjobb kapusnak Deák Csabát (Fokos), mezőnyjátékosnak Nász Norbertét (Szilaj) választották a szervezők. Technikumi pályán lesz a karcagi mérkőzés eldőlt, hogy szombaton a karcagi Technikum pályán rendezik azt az előkészületi labdarúgó-mérkőzést, melyen a hazaiak vendége a szintén NB Il-es Jászapáti együttese lesz. A találkozó 11 órakor kezdődik. Jó tanuló, jó sportoló elismerést kaptak ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK: Adamecz Lilla (Szolnok, Széchenyi körúti., atlétika, kosárlabda), Balázs Brigitta ( Fiumei A. /., kajak), Dobos Ferenc (Kassai, kajak-kenu), Fazekas Szonja (Széchenyi körúti, atlétika, kosárlabda), Halmai Renáta (Széchenyi körúti, atlétika), Kardos Szabina (Szolnok, Belvárosi, evezés), Papp Bence (Belvárosi Á. /., úszás), Sándor Márton (Belvárosi Á. /., dzsúdó), Tóth Vilmos (Szolnok, Kodály és Tallinn Á. /., evezés) középiskolások: Farkas Dániel (Jászberény, Lehel V. G., görkorcsolya, gyorskorcsolya), Hegedűs Dóra (Szolnok, Széchenyi I. G„ dzsúdó), Karakas Hedvig (Szolnok, Széchenyi I. G., dzsúdó), Köteles Alexandra (Törökszentmiklós, Bercsényi G., birkózás), Pető Réka (Jászberény, Lehel V G, görkorcsolya, gyorskorcsolya), Varga Rita (Szolnok, Széchenyi I. G., lábtoll-labda) az elmúlt esztendőben 140 diákolimpiái bajnoki címet szereztek megyénk sportolói közülük: Balogh Máté (biatlon) és Kiss Rebeka (kyoku- shin karate) most vették át elismerésüket. Az utolsó pillanatban veszített a Jászberény A wing tsun kungfu mesteri fokon harcművészet Hetven klubban 1500 követője van a nagymesternek Izgalmas, fordulatos mérkőzést hozott Kecskeméten a jászberényi férfi NB I/B-s kosárlabdacsapat fellépése. A vendég herényieknél most mutatkozott be két szolnoki kosaras, Cseh György és Tóth Viktor. A záró negyed előtt hat ponttal vezetett a Jászberény. Ez az előny megmaradt egészen az utolsó előtti percig, akkor egyenlítettek a hazaiak, majd a meccs végéig hol egyik, hol másik csapat járt elöl. Hét másodperccel a mérkőzés vége előtt kosárral fejezett be egy támadást a vendégcsapat, ekkor egy' pont volt az előnye. Az utolsó pillanatokban azonban Csorvási kosarával a szerencsésebb Univer megnyerte a mérkőzést. A hátralévő három fordulóból a JKSE legénységének legalább két győzelmet kell szereznie a felsőházi rájátszásba jutáshoz. A háromból az első meccs a mai napon 19.20 órakor lesz Jászberényben az Elit Basket gárdája ellen. Univer KSE Ü-Jászberény 73-72 (23-18,14-18,15-22, 21-14) Kecskemét, 300 n. V.: Farkas J., Fodor A. Univer legjobb dobók: Csorvási, 17, Tóth P. 14/3, Halmai 13, Vida 11. JKSE: Nagy R. 9, Mészáros 9/9, Laczházi, Kovács A. 21/6, Godena 22. Cs.: Tóth V. 9/9, Cseh Gy. 2. Edző: Nagy József. ■ Varga Cs. A Magyar Wing Tsun Egyesület — soraiban a szolnoki klub tagjaival - gálaműsorral köszöntötte a világszerte több mint egymillió harcművészt a soraiban tudó kínai stílüsirányzat vezető nagymesterét, Leung Tinget, aki Budapesten ünnepelte 60. születésnapját. Bruce Lee-hez, a filmek kung- fumesteréhez hasonlatosan Leung Ting is attól a Yip Mantól tanult, aki utóbb őt tette meg utódjává, nem a mozivilág sztárját. A jelen vezető nagymestere az egyetlen a világon, akinek 64 országban több mint 4 ezer helyi szervezete működik. A megany- nyi híres kínai harcművészmestert felsorakoztató médiaeseményen jelen volt Sjmicskó István országgyűlési képviselő is, aki maga 12 esztendeje ugyanezt a kungfustílust műveli, s jelenleg a 3. mesterfokozatnál tart. Óriási különbség van a filmekben látott és a valóságos kungfu között. A tradicionális wing tsun világméretű sikerét mutatja, hogy számos ország különleges fegyveres alakulatában - mint amilyen például az Egyesült Államokban az FBI vagy Németországban a Bundeswehr - a Leung Ting által képviselt stílus a kiképzési | rendszer részévé vált. Máday J Norbert, a magyar szervezet ve- | zetője elmondta, hogy Magyaror- £ szágon 70 klubban közel 1500 fiatal tanulja a wing tsun kungfut. A klubokat olyan ősi értékekre épülő modern végvári iskoláknak minősítette, amelyekben A szolnoki Békési István (jobbról) is fellépett a gálaműsoron nemcsak harcművészeti tudást lehet szerezni, hanem ahol filozófiát, életformát is tanulnak a stílus elkötelezettjei. ■