Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-24 / 70. szám
6 2007. MÁRCIUS 24., SZOMBAT GAZDASÁG HIRSAV Több gyógyszer, kevesebb könyv fogy A KISKERESKEDELMI forgalom januárban 1,2 százalékkal haladta meg a 2006. januárit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Kiemelkedően nőttek a gyógyszerek és gyógyászati termékek eladásai egy év alatt. Ugyanakkor a KSH összesítése szerint csökkent a könyv és az újság értékesítése. Az orosz állam fizet a magyar légicégért A malév megvételét az orosz állami Vnyesekonombank finanszírozza - közölte tegnapi moszkvai közleményében a pénzintézet és az AirUnion orosz légiszövetség. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az orosz állam fizeti ki a Malév kétszázmillió forintos vételárát, és a légitársaság tervezett legalább 12,5 milliárd forint tőkeemelését. Lassacskán elsorvad a győri kekszgyártás GYŐRBŐL Székesfehérvárra költöztetné a teljes kekszgyártást a Danone tulajdonában lévő Győri Keksz Kft. A nagy múltú Rába-parti édesipari üzemben csak a cukorkagyártás folyna tovább, 93 dolgozót pedig elbocsátanának. A tervezett lépésről mostanában egyeztet a cég a munka- vállalókkal. annon A BUX-index 2007. március 23-án 23 800 23 700 23 600 23 500 23 400 23 300 23 200 231(M............ ......—...-------------------------po nt. 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.03.23. TVK 7330 tll.31 323 Econet ;.>a. 167 +S,70 462 OTP________8634 t-1,88 10053 "M ai 663 Fotex________808^__7-1,13 270 VE SZTESEK forrás: bli hu -r mmmmmmm BIF 9600 -2,88 21 . SS MTelekom 955 -0,93 2 914 FHB ; jj. Egls 21995 -0,83 705 A BUX-index az elmúlt napokban 24 600 24 200 23 800 23 400 23290 ^3172 23062 22841 22 600 22200 ..............................g...... 21 800____________________ po nV' 03.11 03.12 03.13 03.19 03.20 03.21 . " FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. március 23-án. €/Ft $/Ft €/$ I t i 246,75 185,32 1,33 +0,80 Ft +1,24 Ft-1 cent Bezárt strandon találtak tegnap illegális húsüzemet a hatóságok Ha valaki kizárólag aprópénzzel fizet a boltban, számíthat a mögötte várakozók rosszalló megjegyzéseire. A pénzintézetek szabályozzák a beváltást. Köddé vált egyforintosok félpénz Egymilliárdforintnyi apró lapulhat a fiókok mélyén A kis címletű aprópénzek tetemes része elkallódik, pótlásuk pedig milliár- dokba kerül. Drága mulatság egy- és kétforintosokban takarékoskodni, a postán azonban akár egytonnányi apróval is fizethetünk. Németh Márk Sanyarú a sorsuk az egy- és kétforintos aprópénzeknek: az utcán nem hajolunk le értük, a pénztárcánkban csak nehezékként tekintünk rájuk, otthon pedig a perselyben vagy a fiók mélyén hagyjuk porosodni őket. Hasonló okok miatt a kibocsátott 990 millió darab egyforintos és 850 millió kétforintos nagyjából 70-80 százaléka nincs ténylegesen forgalomban. A hiányzó érméket ellenben pótolni kell: évente közel százmillió egyforintost és kétforintos, valamint harmincmillió ötforintost bocsát ki emiatt a jegybank - tájékoztatta lapunkat Ferenczi Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank emissziós szolgáltatásának vezetője. Évente másfél milliárd forintnál is többe kerül a köddé vált érmék helyettesítése, körülbelül annyiba, mint amennyit a készpénzforgalomból kikerült aprópénzek érnek. Egyes háztartásokban a becslések szerint akár tízezer forintnyi elfelejtett érme is lapulhat. A fiók aljából, a széttört perselyből előkerült aprópénzgyűjtemény hasznosításánál azonban nem várt problémákba ütközhetnek a kicsiben takarékoskodók. A hatályos jogszabályok szerint a kereskedők fizetéskor kötelesek legfeljebb ötven darabot minden egyes címletből elfogadni. Valószínűsíthető azonban, hogy a pénztáros és a mögötte sorban állók megvető tekintetével is számolnia kell annak, aki a lehetőséget kihasználva egyenként ötven darab egy-, két-, öt-, tíz-, húsz-, ötven- és százforintossal fizetné ki a 9400 forintos számláját. Ha valakinek jóval több - akár egy talicskányi - aprója gyűlt össze, akkor érdemes máshol próbálkoznia. A jegybanktörvény értelmében korlátlanul fizethetünk érmével a postákon és a hitelintézetekben. A gázszámlánkat így akár egyforintosokban is kiegyenlíthetjük. „Amennyiben egy címletből száz darabnál többel fizetne az ügyfél, akkor kijelölhetünk neki egy időpontot, hogy a pénz megszámlálása ne tartsa fel a többi A forgalomban lévő aprópénzmennyiség Címlet Darab (millió) 1 forintos 991 2 forintos 846 5 forintos 307 10 forintos 224 20 forintos 188 50 forintos 99 100 forintos 146 várakozót” - tájékoztatta lapunkat Csarejs János, a Magyar Posta Zrt. pénzügyi szolgáltatások üzletágának osztályvezetője. Meggyorsíthatja a folyamatot, ha az összespórolt aprót ötven- darabos érmetekercsekbe rendezzük, (a százforintosokat csak húszdarabosba) nevünket, címünket és az értéket (például 50x1 Ft=50 Ft) feltüntetve. így akár várakozási idő nélkül is el- költhetjük a több kiló érmét bármilyen postai szolgáltatásra. Jóval nehezebb a dolga annak, aki papírpénzre szeretné beváltani a forintosokat. A Magyar Posta és a pénzintézetek - beleértve a Magyar Nemzeti Bankot is - csupán a törvény által előírt száz darabig váltanak ingyen. Tegnap Budapesten találtak illegális húsüzemet lakossági bejelentés alapján a fővárosi és Pest megyei állat-egészségügyi hatóság emberei - közölte Hajós Ádám, a területileg illetékes főállatorvos. A hatósági állatorvosok mintegy háromtonnányi húst és húskészítményt foglaltak le, s elrendelték a megsemmisítését. Noha az állat-egészségügyi szolgálat emberei már szerdán rábukkantak a főváros XVII. kerületében lévő illegális húsüzemre, de bejutni akkor nem tudtak, mivel nem engedték be őket, még rendőri kísérettel sem. így tegnap rendőri segítséggel, házkutatási paranccsal jelentek meg ismét a helyszínen, és így jutottak be az illegális húsfeldolgozó üzembe. ■ A tanya tulajdonosa szerint kutyáknak főzték volna meg a húst. A hatósági állatorvosokat - Hajós Ádám szavai szerint - „döbbenetes kép fogadta”. A húsüzem egy elhagyott, korábban bezárt strand területén működött. A fővárosi és Pest megyei főállatorvos szerint a higiéniai minimumot sem teljesítették a különböző húskészítmények előállításakor. A hatósági állatorvosok úgynevezett előnyomott műbeleket is találtak különböző cégek emblémáival, amelyekbe a húsárut töltötték volna. Hajós Ádám elmondta, hogy a szabályok szerint az illegálisan működő húsüzemre maximum hárommillió forintos bírságot szabhatnak ki. De nem csak ez az egyetlen fogása volt a héten: mint korábban megírtuk, szerdán Érden számolt fel az állat-egészségügyi igazgatóság egy illegális húsüzemet a húsvéti ellenőrzések során. Szintén a hét közepén bukkantak rá az ellenőrök egy ásotthalmi tanyán egy illegális hús- feldolgozóra, ahol állati testrészeket, oszlásnak indult maradványokat találtak. A tanya tulajdonosa csütörtöki kihallgatásán azt állította, hogy kutyáinak főzte a húst. „Nem gondoltam, hogy ez lesz a dologból” - mondta a korábban hentesként dolgozó Karai János. Szavai szerint pár törött lábú disznót főztek meg, és ebeknek ízesítették. ■ Z. H. Többe kerül, mint amennyit ténylegesen ér A KIS CÍMLETŰ érmék bekerülési ára magasabb mint a névértékűk, magyarán többe kerül a mártásuk annál, mint amennyitérnek fizetéskor. Ez annak tudható be, hogy az érméket tartós, akár több évtizedes használatra gyártják. Ezért olyan értékes ipari fémekből készülnek az aprópénzek, amelyek kibírják, hogy évente több milliószor cserélnek gazdát Árukat így alapvetően a fémek világpiaci ára határozza meg. Egy egyforintos érmének jelenleg 3-4 forint, egy kétforintosnak pedig 4-7 forint körül mozog a gyártási költsége. Üdülési csekkre pályázhatnak a rászorultak támogatás A nyugdíjasok és a fogyatékosok kaphatnak segítséget a pihenéshez Április 30-ig pályázhatnak a szociálisan rászorultak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány programjaira. A nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásban részesülők összesen hétszázmillió forint támogatást kaphatnak. A fogyatékkal élők támogatási kerete 250 millió, míg a szakiskolai tanulóké 50 millió forint. A három pályázat összesen mintegy ötven-hatvanezer ember pihenését segítheti. A nyugdíjasok és a fogyatékosok közül azok jelentkezhetnek, akiknek a nettó havi jövedelmük hetvenötezer forint alatt van. A nyertesek negyvenezer forint értékű üdülési csekket kapnak. Mindez azonban nem jár ingyen, mert a jövedelemtől függően tizenöt-húszezer forintnyi önrészt kell érte fizetniük. A nappali tagozatos szakiskolások támogatását az iskolák vagy az érdekeiket képviselő civil szervezetek igényelhetik, egyszerre legalább húsz tanulónak. Ők személyenként huszonötezer forintos üdülési csekket nyerhetnek, ötezer forint önrész megfizetésével. Az igénylőlapok kitöltésénél legfontosabb a pontosság, mivel hiánypótlásra, javításra nincs lehetőség. Vagyis aki rosszul tölti ki az adatlapot, az biztosan nem kap üdülési csekket. Jellemző hiba, hogy a nyugdíjasok nem az adóazonosító jelüket írják rá az adatlapra, hanem például a TAJ-számukat. S bár egyértelműnek tűnik, mégis sokan elfeledkeznek az aláírásról. Szintén az időseknek Az elnyerhető támogatás mértéke forintban 60 000 forintig 40 000 I ittüNH ■ 15 000 60 001 és 75 000 forint között 40000 20000 FORRÁS: MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY fontos tudnivaló, hogy nem az utolsó havi postai utalványt kell csatolniuk, hanem a 2007. évre vonatkozó Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságtól kapott igazolást. Ez utóbbiból pedig nem szükséges az eredetit beküldeni, elég a másolat is. Ez minden egyéb igazolásra érvényes. A fogyatékosoknak is igazolást kell mellékelniük, amely lehet többek között a Magyar Államkincstár határozata vagy orvosi szakvélemény. A pályázatra nemcsak a fogyatékossággal élő jelentkezhet, hanem egy kísérő is, akinek nem számít a jövedelme. A kísérő csak kisebb értékű, húszezer forintos csekket kaphat, amelynek a fele önrész. A nyugdíjintézet igazolása kell