Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-23 / 69. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 23., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ES KORNYÉKÉ 5 Közmunkások szépíthetik a kenderesi utcákat, tereket Kenderesen több sikeres köz­munkapályázatnak köszönhe­tően, a következő hetekben töb­ben dolgoznak a település tisz­taságáért, virágosításáért és belvízvédelméért. A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás a közmunkapályázaton harminc fő foglalkoztatására nyert pénzt nemrég. Ebből a keretből március 1- től Kenderes hét főt foglalkoz­tathat - tudtuk meg Süveges Lajostól, a vízmű vezetőjétől. Rajtuk kívül azonban az önkor­mányzat sikeres munkaügyi központos pályázatának kö­szönhetően még húsz közcélú munkás is dolgozhat a települé­sen. Ők most a külterületi fásí­tásban vesznek részt a Hosszú­háti úton. Ezután a belvízelvezető árkok karbantartása jön a 4. számú főút mellett, valamint az Árpád, Hunyadi, Zrínyi, Dobó, Bem és Damjanich utcákban, de fo­lyamatosan végzik a közparkok takarítását is. ■ Nemzeti ünnepeinkről vetélkedtek A kenderesi általános iskola az el­múlt héten „Nemzeti ünnepeink” címmel történelmi vetélkedőt rendezett. A megméretésre Szol­nokról, Kunhegyesről és Fegyver­ekről érkeztek a versenyzők. Összesen 7 csapat 42 versenyző­je mérte össze tudását Árpád-há­zi királyainkról, az 1848-as, illet­ve az 1956-os forradalomról. Elő­zetes feladatként 1956-ról plaká­tokat, illetve riportokat készítet­tek olyan személlyel, aki átélte az 1956-os forradalmat. A megméretést a kenderesi 7. osztályos csapat (Herczeg Márta, Fontos Fruzsina, Kelemen Szil­via, Molnár Johanna, Rabi Ilona és Zsódi Enikő Virág) nyerte, má­sodik a szolnoki Kassai Úti Álta­lános Iskola csapata (Bukta Ág­nes, Csifó Tamás, Endrész Már­ton, Rendes Anna, Vadasi Mar­cell, Vidéki Vivien) lett. A harma­dik helyen a kenderesi 8. osztá­lyos csapat (Fodor Brigitta, Laka­tos Tímea, Németh Nikolett, Rat- kai Mária, Túri Boglárka és Veres Zsuzsanna) végzett. ■ Meddig őrizhetik a határt? vagyonvédelem A mezőőrök rendet tartanak a földeken Éri Károly zártkertjében 35 éve termel gyümölcsöt, zöldséget. Örül annak, hogy vigyáznak a kertjére a mezőőrök, Oros Kálmán és Végh Jenő. Kérdésessé válthat a me­zőőrség jövője Kisújszál­láson. A gazdák sokallják a mezőőrök járulékát. Daróczi Erzsébet Az önkormányzat 1998-ban hozta létre a mezőőri szolgá­latot nyolc fővel. Tavaly a gazdák kérésének engedve, mérsékelték a mezőőri járu- J lékot, bár januártól az összeg nőtt. Az nem kérdéses, j hogy szükség van- jj e a mezőőrökre, hiszen a 18 ezer hektáros külterü­letet őrizni kell. A hat mezőőr jelenlétének örülnek a gazdák, mert azóta kevesebb a fa- és terménylopás, a kunyhófeltörés, az ille­gális szemétlerakás. Te­hát nem a szolgálattal van bajuk, a mezőőri járulékot sokallják. Mivel az állami támogatás is csökkent e fel­adatra, a város megemelte 20 forintra az aranykoro­nánként fizetendő összeget.- Ha mindenki befizeti a járulé­kot, az önkormányzatnak akkor is 500 ezer forinttal ki kell egé­szítenie a támogatást - tudtuk meg Tatár Zoltán alpolgármes­tertől. - Mi úgy érezzük, szük­ség van erre a szolgálatra. Mi­vel a várostól a földtulajdono­sok kérték a járulék csökkenté­sét, a rendszer üzemelte­tésének újragondolását, esetleg más formában való Oros Kálmán működtetését, kiküldtünk egy kérdőívet erről. Áp­rilis végéig várjuk a visszajelzéseket, s an­nak függvényében Adatok a kisújszállási mezőőrségről Mezőőrök által őrzött terület 18 ezer hektár / 2 500-3000 hektár jut egy mezőőrre A fizetendő mezőőri járulék mértéke 2006. június 1-től:_________________10 forint/AK A fizetendő járulék mértéke 2007. január 1-től:_________________________20 forint/AK Mezőőri járulékot fizet _____________________1168 egyéni gazdálkodó, szervezet FORRÁ S: KISÚJSZÁLLÁSI ÖNKORMÁNYZAT tudjuk újratárgyalni a kérdést. Oros Kálmán és Végh Jenő a kezdetek óta mezőőr. Az elmúlt hetekben a falopásoknál egyfaj­ta szervezettséget tapasztaltak. A tolvajok már nem bicikli­vel, hanem utánfutóval és lánc­fűrésszel felszerelkezve érkez­tek az erdőkhöz. Vannak vis­szatérő tolvajok, akik eladásra vágják ki a fát. Igyekeztek őket lefülelni és megtenni a rendőr­ségi feljelentést. A fémtolvajok is csapatostul érkeznek mos­tanság Kisújra. Már nemcsak az olajat engedik le egy trafó­nál, és vágják el a vezetéket, ha­nem teljesen szétverik azt, és elviszik belőle a réztekercseket is. Az áramszolgáltatónak több­milliós emiatt a kára. A mező­őrök ezért éjszaka is járőröznek és figyelek a határban a moz­gást, de a magánerdőkben, a horgásztavak környékén is sű­rűn megjelennek. A kerttulajdonosok örülnek a mezőőröknek A város határában több zártkert is van. A Nagykertben épp az újhagymát és a vi­rágokat locsolta ottjártunkkor Éri Károly. A 72 éves gazda mindent megtermel a családnak a 830 négyzetméteren. Már megmetszette a gyümölcsfákat, a fólia alatt is szépen sorakozik a káposzta, ka­ralábé palánta. -Mióta megvannak ezek a fiúk —, mondja a mezőőrökre, azóta nem volt lopás a kertemben. Előtte előfordult, hogy mire kijöttem, mások gyorsabbak voltak, és elvitték a paprikát, krumplit, szilvát így én nem sajnálom kifizetni a mezőőri járulékot, mert biztonságot ad, hogy a mezőőrök itt is járőröznek. Félmilliós segítség a kisúji mentősöknek a kisújszállási önkormány­zat a megyei mentőalapítvá­nyon keresztül a közelmúlt­ban félmillió forinttal támo­gatta a helyi mentőállomást. A támogatást a kiemelt men­tőegység felszerelésének javí­tására használhatják fel a mentősök, ezzel is növelve a mentés technikai színvonalát Jól vették az akadályt az aranyos matekosok a napokban rendezték meg a Zrínyi Ilona matematika- verseny megyei fordulóját, ahol a kisújszállási Arany János Általános Iskola diák­jai szépen helytálltak. A nyolcadikos csapat megyei második, Barta Zsanett 4., Süveges Richárd 6., Nagy Ibolya 37. lett egyéniben. A hetedikesek közül Gönczi Dorottya hatodik, az ötödi­kes Farkas Sándor tizenne­gyedik helyen végzett. Kistérségi kapcsolat a sport területén A karcagi Többcélú Kistér­ségi Társulás települései (Berekfürdő, Karcag, Kende­res, Kisújszállás, Kunmada­ras) a napokban az együtt­működés kiszélesítéséről döntöttek. Eszerint a jövő­ben a sport területén is együtt kívánnak működni, ami elsősorban a fejleszté­sek összehangolását és tér­ségi szintű sportrendezvé­nyek szervezését jelenti. Újabb sikeres könyvtári pályázat A K ‘.újszállási Arany János Vá­ros! Könyvtár már harmadik al­kali 'inmal pályázott sikeresen a Középeurópai Brókerképző Alapítványhoz. Az alapítvány két pénzügyi, gazdasági folyó­irat éves előfizetését biztosítja a könyvtárnak, valamint Hay Sza­bó Andrea képviselőtől százezer forint értékű pénzügyi, gazdasá­gi szakkönyvet is átvehetett a naookban Gubuczné Tömör Mária könyvtárigazgató. Az oldalt írta, szerkesztette, fotózta: Daróczi Erzsébet 30/903-7732 Sándor Service Kft. VegywAtiaijfCftya»«*« •« 3-e.OI/íOCkm. CC.,-í«bCviMlt*»: IM-WT j-kit A/ nk..C « 2007 f«t>. vi*r1A-MlmArcit. í'W'jwb vaa» « xojw!«or^,«o * Á FordC.rrws rAs: (Jj# sranu SO* önrésszé:, vr,í or* Tl'iV m«. Azautöúkwztréelé. NAGYmenő kisautó, kis részietekben A nagymenő kisautó óriás* akcióban, tórpe rósne-.ekórt le­het az Öné! A Fdrdf'-uson a FOrdCrec« Snanszwzáeaban mér növi 22419 Ft-fyt «ivihetö, és 2 599000 Ft-tól 1>3dtp ajándék motálfényben pompázik h havi 22419 F pnyel már 2 599 OOO Sándor Service Kft. 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 69-75. Tel.: 59/321-134, Fax: 59/322-300 e-mail: lsandor@mail.externet.hu, honlap: www.fordsandorservlce.hu Minden szombaton és vasárnap 8-12-ig nyitva! miPÜlíSI OLDJUK Március 24. Jász/Szolnok Március 26. Tisza-tó Március 27. Jászság A Goldkamin Kft. (Kisújszállás, Konta Géptelep) lézervágási szolgáltatást vállal rövid határidővel szerkezeti acélban 7p mm, rozsdamentes acélban 6 mm jj vastagságig. ff Elérhetőség: / 06-30/415-4968. // __ __; Su menben jártak a huszárok hagyomány Az ünnepség végén gulyás volt a vacsora A Szófiai Magyar Intézet meghí­vására öt napot töltött Bulgáriá­ban, a március 15-i nemzeti ün­nepünk alkalmából a Nagykun Nádor Huszár Bandérium négy tagja. Kossuth emigrációja so­rán Sumen volt az utolsó állo­más, mielőtt átlépték a török ha­tárt. Az ünnepen katonai tiszte­letadással emlékeztek a magyar szabadságharcra. Az ünnepsé­gen a bandérium tagjai álltak díszőrséget, majd a program zá­rásaként a Kossuth-emlékház- ban részt vettek a történelmi já­tékban is. A hivatalos ünnepsé­get huszáros gulyásparti követ­te. A vendégek örömére Hor­váth György főkapitány igazi magyar gulyást főzött. ■ A sumeni Kossuth-emiékünnepségen Horváth György vezetésével a Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai álltak díszsorfalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom