Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-16 / 63. szám
2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP-2007. MÁRCIUS 16., PÉNTEK POSTÁNKBÓL Mennyit ér a mi munkánk? Nagy béremelések várhatók Kelet-Európábán - olvastam a minap az interneten. Egy kutatás adataiból kiderül, hogy 2007-ben Kínában, Indiában és Kelet-Európábán kell a legmagasabb reálbér-emelkedéssel számolni. Nos, számomra ez a hír egyszerűen hihetetlen, egyben rettenetesen elszomorító is. Uniós állampolgárként elkeserítő, hogy milyen alacsony bérből élnek emberek ma Magyarországon, Európa közepén! Ráadásul a csekély keresetükért becsületesen, és általában többet dolgoznak a napi 8 óránál. A nyugati országok állampolgárai sem dolgoznak jobban és többet, mégis jóval többet keresnek. Ráadásul magasabb színvonalon, nyu- godtabb körülmények között élhetnek. Mi, magyar vidéki munkásemberek pedig többnyire csak álmodunk erről a világról. LOVÁSZ PÉTER, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz *■ Úgy hallottam, hogy módosulnak bizonyps díjak a gépjárművekkel, azok vezetésé" , kapcsolatosan. Főként égy kérdésre szeretnék választ kapni. Nevezetesen arra: igaz-e, hogy a nemzetközi gépjármű-vezetői engedély kiadásának ára megváltozik? —érdeklődik egyik olvasónk. A gépjárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások díjainak emelését tervezi áprilistól az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. így várhatóan a nemzetközi vezetői engedélykiadása 1500 forintról 1800-ra forintra emelkedik majd. Van kérdése? írjon! Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztősége, 5001 Szolnok, Pf. 105. Kérdését felteheti a velemeny@szoyon.hu internetes címre is! Ki fizetné az uszodafenntartást? Szolnok Nincs felmérés arról, hányán látogatnák csak a gyógyvizes medencéket A Damjanich uszoda körül forog sok szolnoki gondolata, mióta kiderült, nem lehet tovább halogatni a bezárását. Érzelmi, politikai és gazdasági alapon folynak csatározások arról, mi legyen a sorsa. Fodor Beáta Még 2003. január elsején lépett hatályba egy rendelet. A jogszabály, amely még 1996-ban látott napvilágot, kimondja, hogy idővel csak azok a medencék üzemelhetnek, amelyek vízforgató berendezéssel vannak ellátva. Tavaly december végén lejárt az a haladék is, ami lehetővé tette, hogy a vízforgató nélküli strandok üzemelhessenek. A Dami ennek ellenére még április 15-ig fogadja az úszni vágyókat. — Korábban kellett volna tenni valamit - mondta egy szolnoki Dami-rajongó. Boros József részt vett azon a demonstráción is, amelyet a múlt héten szervezett a Damjanichért Uszodáért Egyesület az uszoda bezárása ellen. - Hetente háromszor járok úszni, a fiam is itt tanult meg. Szerintem baj, hogy a város nem tudott pénzt szerezni a korszerűsítésre. Az egyesület elképzelésével azonban nem teljesen ért egyet Boros József. Szerinte ugyanis nem igazi megoldás, hogy áprilistól csak a gyógymedencék működjelek. Ezt a tervet Bogdán Béla sem támogatja. A víz- és csatornamű- vek fürdőágazati igazgatója bár nem minősítette abszurdnak az ötletet, mégsem érzi annak realitását.- A Damjanich a nevében is mutatja: uszoda - hangsúlyozta az igazgató. — A többség úszni jár ide, nem pedig a gyógyvízben ücsörögni. Bár felmérés eddig még nem készült, hányán érkeznek csak a meleg víz kedvéért, úgy vélem, a látogatóknak talán 20 százalékát tehetik ki. Az igazgató elmondta, jelentő1 sen nem csökkenne az uszoda fenntartásának költsége, hiszen nyáron hosszított munkaidőben kellene foglalkoztatniuk pénztárosokat, raktárost, úszómestert, gépészt és vezetőt. Miközben az iskolások nem járnának ide, talán csak néhány úszni tanuló és Jó néhányan keresik fel a gyógyvíz kedvéért a megyeszékhelyen a Damjanich uszodát. A legtöbben azonban inkább úszni jártak ide. Év Látogatottság diák/ felnőtt testnevelés éves bériét éves bériét sportolók nyugdíjas órajegy (diák/nyugdfjas) (felnőtti 2004. 234 124 38 724 18 063 24 665 13 200 1500 52 800 2005. 205 079 34 635 14 157 18 930 7 800 300 52 800 2006. 226483 32 434 13 732 14 923 0 0 52 800 FORRÁS: VÍZ- ÉS CSATORNAMŰVEK, SZOLNOK pár idős ember, akik a gyógyvíz kedvéért keresnék fel az uszodát. Az ebből származó csekély bevétel nem fedezné a költségek kipsi hányadát sem. A város jelenlegi vezetői határozottan elzárkóznak attól, hogy csak a gyógyvizes medencék üzemeljenek.- És ki fizetné a révészt? Talán az egyesület? - tette fel a kérdést Szabó István. Az alpolgármester elfogadhatatlannak tartja, hogy a veszteséget halmozzák. A Damjanich Uszodáért Egyesület tagjai szerint azon ban nem elfogadható a város vezetőinek indoka, miszerint túl költséges a csökkentett üzemeltetés.- Kevesebb lenne a kiadás igaz a bevétel is—mondta Lövi Miklósné. Az egyesület alel- nöke kihangsúlyozta, szán dékuk az, hogy egyáltalán ne zárjon be a Dami. Arról azonban nekik sincs információjuk, mennyibe kerülne ez, és arról sincs, hányán vennék ilyen módon igénybe az uszoda szolgáltatásait. — A Széchenyi-teryben számo- látíanüí adták a pénzt a fürdők felújítására. Akkor csak a Tisza- ligetre vettek fel támogatást a városvezetők. Pedig jól tudták, a Dami teljesen leépült! Sajnálom, hogy politikai vitát kerekítettek ebből. Nem egymásra kellene mutogatni, ki mit nem tett meg az előző ciklusokban. A szolnoki uszoda jövőjét sokan, sokféleképpen képzelik Pedig egyszer már úgy tűnt, a kényszerhelyzet közös gondolkodásra késztette a pártokat. Dr, Kovács László, a Fidesz-KDNP, Csák László, az MSZP és Pálmai László, az SZDSZ képviselői ad hoc jelleggel közös munkabizottságot alakítottak decemberben. Akkor egyetértettek abban, hogy idén a Tiszaliget átveszi a Dami szerepének egy részét, miközben közösen forrást keresnek az uszoda fejlesztésére. Azóta azonban jelentős előrelépés nem történt. Ennek egyik oka lehet, hogy ezután írják ki az uniós, idegenforgalmi és turisztikai célú pályázatokat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóljon! szouonjAj :üinok-jászkun online Szerdán egyeztették az átépítési terveket A tisztiorvosi szolgálat országos felmérést készít azokról a medencékről, melyekben nincs vízforgató berendezés. Ennek célja, hogy számba vegyék, melyek a jó színvonalú ßrdök, amelyeket érdemes lenne meg menteni a bezárástól.- A szolnoki kistérségi intézet a napokban elkészítette a felmérést a vízforgató nélküli ßrdökröl - mondta el érdeklődésünkre dr. Beke Gabriella megbízott kistérségi tiszti főorvos. — Ennek eredményeit felküldtük az országos központba Kérdéses azonban, hogy a döntéshozók módosítják-e emiatt álláspontjukat. Az unió előírásainak ugyanis ezek a ßrdök semmiképp sem felelnek meg. A TiszALiGETi strand átépítési terveit egyébként éppen szerdán egyeztették az ANTSZ kistérségi intézetében, s várhatóan a tisztiorvosi szolgálat szakembereinek javaslatait figyelembe véve módosítják az elképzeléseket. ■ SZS Kísérletező diákok, A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban környezetvédelmi napot tartottak szerdán. A programban filmvetítés, különböző előadások is szerepeltek. Képünk kísérletező diáklányokat örökített meg. Az ünnep alkalmából kaptak állami kitüntetést Szekeres Imre a Magyar Köz- társasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Orosz Zoltán dandártábornokoknak. I. osztályú Honvédelemért kitüntető címet kapott dr. Imre Anikó, az ÁhÍTSZ megyei volt tiszti főorvosa, illetve III. osztályú Honvédelemért kitüntető címet kapott Romhányi Krisztina, a megyei területi védelmi iroda vezetője. Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adta át dr. Örsi Juliannának, a túrkevei Finta Múzeum igazgatójának. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítette Bacsóné Tóth Zsuzsannát, a szolnoki Ruhaipari Szakközép- és Szakiskola műszaki igazgatóhelyettesét és Kiss Lász- lónét, a szolnoki Gézengúz Óvoda tagóvoda vezetőjét. Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet kapott Csiki Pál népdalénekes, kórusvezető. A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát adományozta a Magyar Köztársaság elnöke — az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - Guba Bélának, a mezőtúri önkormányzat nyugalmazott munkatársának. ■ Sz. Zs. Harmincötmillióból kell boldogulni Hunyadfalván Idén sem néznek egyszerű év elé Hunyadfalván. Vékonyné Házi Eszter polgármester lapunknak elmondta, idén mintegy harmincötmillió forintból gazdálkodhatnak a településen. Ebből az összegből pedig várhatóan éppen csak kijönnek majd. Csupán a legszükségesebbekre tudnak költeni, fejlesztésre sajnos nemigen jut pénz. ■ M. G. A. Az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi Tagozata köszönetét fejezi ki a megye szocialista országgyűlési képviselőinek, hogy ^ a kórházi ágyak elosztásában eredményesen képviselték Jász-Nagykun-Szolnok megyét.----------------------------------------------------------------(Politikai hirdetés)------------------------------------------------------------------^