Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-10 / 59. szám
MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Szájbilinccsel fogták ki az eliszkolt halat összesítés A tavalyi év a horgászok szempontjából nagyon sikeresnek mondható A leadott fogási naplók tanúsága szerint a tavalyi a horgászok éve volt megyénkben. Természetes vizeink adták a leggazdagabb zsákmányt. Bugány János Kovács Mihály tapasztalatai alátámasztják a kimutatást A „szakmai berkekben” közismert szolnoki pecás úgy véli, a tavalyi esztendő valóban jónak mondható, ám kiemelkedőnek nem nevezhető.- Leginkább harcsázni járok a Tiszára - mondja. Emelkedett a kifogott halmennyiség — A múlt évi eredményeimre nem panaszkodhatom. Összesen negyvenhárom nagybajuszt sikerült kuttyogatva horogra csalnom. Szinte szab- ványméretűeket, nagyjából két és féltől öt és fél kilóig. Ez mennyiségre majdnem duplája a 2005-ös zsákmányomnak. Emellett három-három pontyot és márnát is szákba tereltem. Kecsegéhez viszont nem volt szerencsém, de másoktól is azt hallottam, a tavalyi nem volt kecsegés év a szőke folyón. Az összesítésnél így Is bőven mázsa feletti adat áll a fogási naplómban. Nem hangzik rosszul, de a 2000. évi kánaánt ez meg sem közelíti. Akkor csak pontyból hatvanhetet vittem haza. Akadt köztük tízkilós is. A statisztikákból le- «íivonható kö- vetkezteté- sekről szólva Kovács Mihály azt sem rejtette véka alá: nem tartja szentírásnak azokat. Mégpedig azért, mert sok pecás szerinte egyáltalán nem, de legalábbis nem pontosan vezeti fogá- naplóját. Hasonlóan vélekedik erről a Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke is. Nagy Gyula állítja, nem lehet egyéb ésszerű magyarázat arra, hogy a szolnoki Alcsi- holtágba évente kihelyezett 150- 200 mázsányi pontynak miért csak a harmada-negyede jelenik meg a horgászok zsákmányában. Miközben más, hasonló méretű és adottságú hazai vizeken papíron is ennek többszörösét zsákmányolják. A vezető azonban ezt. leszámítva nem elégedetlen. Elvégre a szervezet kezelésében lévő Alcsin Is jelentősen emelkedett a kifogott halmennyiség. Hasonlóan megyénk többi álló- és folyóvizéhez. Utóbbiakon különösen feltűnő a növekedés, amely az elnök szerint a halászat visszaszorításának is köszönhető. Nemkülönben az ellenőrzések szigorának - hangsúlyozta Mészáros Gyula. A térség egyik legjelentősebb vízkezelőjeként számon tartott Halász Kft. munkatársa úgy látja, a pecá- sok javuló eredményessége a Tiszán és mellékfolyóin nem csupán a bővülő halállománynyal magyarázhatók. A kedvező folyamatokról árulkodó mutatók hátterében a cég halőreinek hathatós ténykedése Is felfedezhető. Tavaly óta ugyanis fokozott figyelmet fordítanak a fogási naplók vezetésére és az engedélyét kockáztatja az a horgász, aki elfeledkezik e kötelezettségéről. Gyűjtőedényzet (liter) 2006 Teljes költség 2006 Lakosok által fizetett díj 2007 Teljes díj Változás a Remondis számára Változás a lakos számára 80 389,190,376,-3,34% +97,89% 120 441,201,1 CÍ 10 * +2 ,04% +138,80% 240 598,279,618,+3,34% + 115,05% llOO 2.742,2.742,2.838,+3.50% +3,5% tam, húznám ki a vízből. Ám a riadt krokodilpofájú csapott egy nagyot és kirántotta a kezemből a kipányvázására szolgáló zsinór végét. Fel sem ocsúdtam, már el is tűnt az egész cókmókkal együtt. Nagy volt a meglepetés, amikor néhány hét múlva az ominózus helytől talán húszméternyire egy kolléga kifogta a pimasz uszonyost. Szabályosan, élő kishallal csalta horogra. Sokunk elképedésére, hiszen a szájbilincsem még akkor is madzagostól ott fityegett a csuka szájában. Ennek ellenére nem pusztult el, vagy menekült világgá. Sőt táplálkozott és szemmel láthatólag kifogástalan egészségi állapotnak örvendett... Jász-Nagykun-Szolnok megye 2006-os fogási eredményei Tavaly az előző évinél gyakrabban mosolygott a szerencse a pecásokra. Ennek okait sokan sokféleképpen magyarázzák. Képünk Illusztráció. Persze nem csak halból, különleges történetekből sem volt tavaly hiánya.- Máig hitetlenkedve gondolok vissza arra a sztorira, mely a múlt év, végén a másik kedvenc horgászvizemen, a Malomszögi Holt-Zagyván megesett velem - idézte fel legemlékezetesebb 2006-os kalandját Kovács Mihály. - Történt ugyanis, hogy egy decemberi napon szép csukát akasztottam. Megmértem, majd fel is bilincseltem a közel háromkilós jószágot. Mielőtt hazafelé indulEngedélyt váltott pecások 14 561 fő Összes horgászzsákmány 2 585 mázsa Növekedés az előző évhez 354 mázsa A növekedés mértéke 15 százalék Egy főre eső átlagfogás 20 kilogramm Növekedés az előző évhez 1 kilogramm FORRÁS: KÖZÉP-TISZA VIDÉKI HORGÁSZ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE A tavalyi horgászzsákmány változása 2005-höz képest Egyesületi vizek +3 százalék Aicsl-holtág +12 százalék Tlsza-tő +12 százalék Zagyva-Tama + 37 százalék Halász Kft. vizei + 22 százalék Körösök +35 százalék FORRÁS: KÖZÉP-TISZA VIDÉKI HORGÁSZ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE A REMONDIS Szolnok Zrt. TÁJÉKOZTATÓJA Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 9/2007. (II. 26.) KR. rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, valamint a közterületek tisztántartásáról szóló 49/2005. (X. 28.) KR. rendelet módosítása kapcsán közszolgáltatásunkban bekövetkezett változásokról Az úi köztisztasági rendelet a 2007. március 01-iátől 2008. február 29-ig tartó díjfizetési időszakra az alábbi közszolgáltatási díjakat állapítja mee: /Táblázat: nettó egyszeri ürítési dijak változása (Ft)/ A korábbi gyakorlathoz képest jelentősen megváltozott Szolnok és térségének hulladékgazdálkodási rendszere azzal, hogy az elavult és megtelt, bezárásra kerülő hulladéklerakók helyébe regionálisan szerveződő, EU-s normáknak, szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő rendszer kialakítására került sor. Az ennek előkészítése során készült megvalósíthatósági tanulmány már 1999-ben előre jelezte a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjak változásának várható mértékét. 2006. január 1-jétől az új hulladékgazdálkodási rendszer egyes elemei megkezdték működésűket, a magasabb költségeket azonban a lakosok az önkormányzati költség-kompenzáció miatt nem érzékelték. 2007. március l-jétől az önkormányzati költség-kompenzáció megszűnik, így a teljes költséget a lakosok kénytelenek viselni. Az ilyen arányú díjnövekedést egyrészt a tömörített hulladék szállítási költsége, illetve a hulladékok lerakási díjának 2007 évi növekedése okozza. A regionális hulladéklerakónak otthont adó település kiválasztásába társaságunknak beleszólási joga nem volt. A döntéshozók több mint 10 lehetséges helyszínt vizsgáltak meg, melyek között több megfelelő is volt Szolnokhoz közelebb, mint Kétpó. de csak ennek a településnek az önkormányzata és lakossága nem volt elutasító. Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés - hogyan takarékoskodhat? A kötelező közszolgáltatás körében használatos fekete edény kiegészítésére - a tavalyi évhez hasonlóan - továbbra is lehetőség van a 120 literes, sárga színű szelektív hulladékgyűjtő-edény igénylésére. A papír, fém, műanyag és az italos kartondoboz csomagolási hulladék háztartásban való szelektív hulladékgyűjtése a családi házban és társasházban élők számá- ^ , p ra biztosított, az edényürítés hetente egyszer történik. A vegyes hulladék gyűjtésére szolj gáló fekete edény és a 120 literes sárga edény kombinációjával az Ingatlantulajdonosok amellett, hogy csökkenthetik a környezet terhelését, a hulladékdíjuk összegét is jelentősen mérsékelhetik. Eseti nagy mennyiségű hulladék elszállítása Amennyiben a kommunális hulladék gyűjtésére szolgáló edénytérfogat esetenként nem elégséges az ingatlanon keletkező hulladék átmeneti tárolására, annak kiegészítéseként az ingatlantulajdonosok a szolgáltató cégjelzésével ellátott 110 literes zsákokat alkalmazhatnak, melyek a REMONDIS Szolnok Zrt. ügyfélszolgálatán megvásárolhatók. További információk: tájékoztató szórólapunkon és a helyi televízióban. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos kérdéseivel alábbi elérhetőségeinken keressen minket! Ügyfélszolgálati iroda, ügyfélfogadás Szolnok, József A. út 85. Hétfőn, kedden, csütörtökön: 7.00-15.00, szerdán: 700-17:00, pénteken: 700-13.00 Tel.: (+36) 56/511-430, (+36) 56/511-440, Fax: (+36) 56/343-198 Postacím: 5001 Szolnok, Pf. 71 Honlap: http://www.remondis.hu, E-mail: info@remondis.hu ▲ REMONDIS ...A TISZTA MEGOLDÁS •* V AF5Z Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS MUNKAERŐPIACI KÉPZÉSEK SZERVEZÉSÉRE Az Ész.ak-a]íökU Regionális Munkaügyi Központ .felhívja a felnőttképzést folytató intézmények figyelmét, hogy a 200?. évben ke/óódő. a/ ajánlattételi dokumentációban részletezett -melynek finanszírozása a 2007. évi Munkaerő-piaci Alap decentralizált foglakoztatási alaprész kerete terhére történik - munkaerő-piaci képzésekre várja a képzési ajánlataikat. Ajánlatot nyújthatnak be azok a képző intézmények, akik a hatályos jogszabályi feltételnek megfelelnek. Az ajánlatokat 1 példányban a dokumentációban részletezett feltételek szerint lehet benyújtani, az alábbi címre: És/ak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ (4400 Nyíregyháza, Egyház u. 13-15.) A beérkezési határidő: 2007, március 23. de. 12.00 óra. Az ajánlattételi dokumentáció átvehető a Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci Ev.közök és Képzési Főosztályon (4400. Nyíregyháza, Egyház u. 13-15.1. emelet 129. és 130. szoba), illetve letölthető az alábbi honlapokról:- .vy;vy:w.sz^ ■ www.hajdummk.hu- w w w jnmkszol nok.hu A határidőig beérkezett ajánlatok elbírálása 2007. április 20-ig megtörténik, melynek eredményéről írásban értesítjük a képző intézményeket. Információ az ajánlatok benyújtásával kapcsolatban az alábbi telefonszámokon kérhető: 42/594-019, és a 42/594-037. A határidő lejártát követően benyújtón ajánlatok elutasításra kerülnek. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot ír ki a 100 %-ban a tulajdonában álló Kisújszállási Vízmű Kft. ügyvezető igazgatói állásának betöltésére. Pályázati feltétel:- szakirányú felsőfokú végzettség,- 5 év szakmai tapasztalat,- vezetői gyakorlat,- büntetlen előélet. Az elbírálásnál előnyt jelent:- gazdasági, közgazdasági további képesítés,- vízellátásra vonatkozó szakképesítés,- mélyépítés, közműépítés területére vonatkozó műszaki ellenőri képesítés. A pályázathoz mellékelni kell:- diplomamásolatot,- szakmai önéletrajzot,- szakmai elképzelést a kft. vezetésére és működtetésére,- erkölcsi bizonyítványt. Az állás betölthető: 2007. április 1. napjától, a vezetői megbízás legfeljebb öt évre szól, a munkaviszony határozatlan idejű. A pályázat benyújtási határideje: 2007. március 20. 16 óra. A pályázattal kapcsolatosan Kecze Istvánnál, Kisújszállás város polgármesterénél - telefonon történt előzetes egyeztetés után - lehet érdeklődni. Tel.: 59/520-244. A pályázatot Kisújszállás város polgármesteréhez (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.) kell benyújtani. Nemzetközi Közlekedési Hatóság, Észak-alföldi Regionális Igazgatósága, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége az 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet 12/B. § (1) bekezdésében, valamint a 8. melléklet 1. pontjában kapott feljogosítása alapján nyilvános pályázatot ír ki Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási határán belül kijelölt vizsgálóállomást tevékenységet folytató szervezetek részére a tanúsítható! járműkategóriák L3 (oldalkocsi nélküli motorkerékpár) és L4 (oldalko csis motorkerékpár) járműkategóriával történő bővítésére. A részletes pályázati kiírás 2007.03.14-től a Jász-Nagykun-Szolnok Me gyei Kirendeltség Közúti Jármű Osztályán, ügyfélfogadási időben személyesen vehető át. A pályázatot 2 példányban a J-N-Szolnok Megyei Kirendeltségnél (5000 Szolnok, Indóház u. 8. sz.) személyesen, vagy postai úton lehet benyújtani 2007.04.16.12 óráig. A pályázat elbírálására legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül kerül sor. A Közlekedési Hatóság a pályázat bírálatának eredményéről a pályázót levélben értesíti. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni az 56/422-60? telefonszámon lehet Balkovics Mihály osztályvezetőnél.