Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / 56. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 7., SZERDA Égi csemegék az egész esztendőben csillagászat Közös, hagyományteremtő programmal készülnek majd a legrövidebb éjszakára 12 TÜKÖR — HIRDETÉS Viharos idő és eső. Ezek zavarták múlt szombaton éjjel a teljes holdfogyatkozásra kíváncsiak programját a szolnoki TIT Uránia bemutató csillagvizsgálójában. De így is voltak időszakok, amikor megcsodálhatták a különös égi jelenséget. Ebben az évben egyébként még számos csillagászati csemege vár az érdeklődőkre. Mint Újlaki Csaba, a csillag- vizsgáló vezetője elmondta, a Kopernikusz Kör tagjai és a hozzájuk csatlakozók hajnal kettőig követték figyelemmel közösen a múlt hét végén a teljes holdfogyatkozást. Nagyon sok szülő kisgyermekével érkezett, hogy szakértői társaságban tekintse meg az eseményt. Hamarosan egyébként újabb izgalmak várnak az égboltot kémlelőkre. Újlaki Csaba közölte, májusban két-három alkalommal a Vénusz bolygóról tartanak majd előadást, de abban a hónapban egy bolygófedésre is lesz. Ugyanis a Hold majd a Szaturnuszt takarja el. A jelenség távcsővel jól megfigyelhető lesz. júniusban, a napforduló alkalmával az év legÖtven éve történt idén ősszel is megszervezik a megyeszékhelyen az Őszi csillagászati napokat. Újlaki Csaba elmondta, a rendezvény témáját ezúttal majd az szolgáltatja, hogy ötvenéves a műszeres űrkutatás. Ugyanis 1957-ben, vagyis pontosan fél évszázada lőtték fel az első Szputnyikot. A programra neves előadókat szeretnének meghívni. rövidebb éjszakáját tölthetik majd együtt a Kopernikusz Kör tagjaival az érdeklődők. A csillag- vizsgálóban egész éjjel, hajnalig kínálnak majd programokat a hagyományteremtőnek szánt eseményen. Azután augusztus 11-én a szokásos nyári csillaghullás kínál újabb tudományos csemegét. Ám hogy ez ezúttal mennyire lesz látványos, azt jelenleg még nem lehet megmondani. Arról ugyanis még nem készültek pontos számítások. ■ Molnár G. Attila Idén számos érdekességre számíthatnak a csillagászat iránt érdeklődők Ötven éve Sláger Születésnapi akció az Ötöslottón Sokszor, sok embernek szerzett örömet. Volt, amikor egy egész országot tartott lázban, és az elmúlt ötven évben mindig sikerült fiatalnak maradnia! Születése napján senki nem sejtette, hogy az általa képviselt Ötöslottó ötven év elteltével is a legkedveltebb játék lesz az országban. A mindig vidám Lottó Ottó - if- jabbaknak Ottó bácsi! - idén ünnepli az ötvenedik születésnapját. Ha visszatekint eddigi életére, van mire büszkének lennie! És higgyék el, a születésnap sem fog eltelni jelentős esemény nélkül. Fortuna nagyasszony a neves ünnepre nem mindennapi ajándékkal készült: március 7-én szerdán, 8 és 18 óra között óránként 5 millió forint, összesen 50 millió forint talál gazdára az ötöslottó játékosai között látsszon egy Ötöslottó szelvényen legalább 700 forint értékben, és a játékba küldést közvetlenül követő órában automatikusan részt vesz a sorsoláson! Pontosan 50 éve, március 7- én került sor az Ötöslottó első sorsolására, és ezzel elindult egy eddig töretlen sikertörténet. A sorsolás eredményét másfél milliónál is több szelvénytulajdonos várta, s bár akkor nem volt ötös, az első lottóhúzás mégsem okozott csalódást senkinek. A hét darab négytalálatos ugyanis 128 ezer forintot fizetett, amiből akkor egy vadonatúj vidéki családi házra futotta. A játékosoknak pont ez kellett: hétről hétre reményt adott annak, aki hozzá fordult, és kacagott a szentenciákon: Még- hogy a pénz nem boldogít?! Az első telitalálatos szelvényre sem kellett sokat várni, hiszen a hatodik héten özvegy Ring Sándor- né hiba nélkül találta el mind az öt nyerőszámot. A óó éves asz- szony saját és gyermekei életkorát játszotta meg, ezzel 855 ezer forintot nyert! Az akkori igényeknek megfelelően a számsorsolások mellett tárgynyeremény sorsolásokat is tartottak. Az első „meseautót”, egy Wartburg márkájú személygépkocsit az akkor még csak 13 éves Molnár Tibor nyerte. Az elmúlt ötven év mérföldköve egy 1991-ben történt változtatás volt: ettől kezdve, ha nincs öttalálatos a héten, a főnyeremény halmozódik. Innentől kezdve már nem lehet kimaradni: muszáj játszani! A halmozódásnak köszönhetően e héten is olyan főnyeremények találtak gazdára, amelyek már komolyan elgondolkoztatnak mindenkit. Az első félmilliárdos nyereményt 1995. október 10-én mondhatta magáénak a szerencsés nyertes, aki akkor 579 millió forinttal lett gazdagabb (ne feledjék, ekkor egy 2 szobás lakás ára alig haladta meg az 1 millió forintot!). A főnyeremények nagysága ekkor még korántsem ért a csúcsra: az első milliárd feletti nyeremény SZERENCSEJÁTÉK ZRT. nyertesét 1999. szeptemberében köszönthettük. Az eddig is döntetlen nyereményrekordot 2003. novembere hozta: egy dunántúli megyében feladott szelvénnyel 5 milliárd 92 millió forintot vágott zsebre a szerencsés nyertes. Ne feledjék, e héten 1466 millió forint vár Önökre az Ötöslottón, sőt, a mai születés- napi akcióban óránkét akár 5 milliót is nyerhetnek! Ragadják meg a szerencsét, hiszen tudják: Bármikor bejöhet! , DBánkyB. Évforduló, a Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete negyven éve alakult meg. Tegnap ez alkalomból ünnepséget rendeztek a megyeszékhelyen az alapító dr. Hegedűs Lajos emlékművénél a róla elnevezett sétányon. Képünkön Varga László mond beszédet. A sportolási lehetőséget is bővíteni akarják Több tervet is megfogalmaztak Csataszögön arra, hogy milyen feladatokat kell elvégezni a következő esztendőkben a településen. így például szeretnének szabadidőközpontot és parkot létesíteni, illetve kialakítani a kistelepülésen. De turisztikai szálláshely létesítését, továbbá a sportolási lehetőségek bővítését is fontos célként tűzték ki Csataszögön. ■ M. G. A. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE P*'“ GYÓGYVÍZ • FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA - INFRASZAUNA Nyitva mindennap: 8-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Az év hazai dzsesszalbuma címet kortárs, improvizatív zenét tartalnyerte el a Fonogram-díjkiosztón máz, amelybe Babos Gyula a sa- Babos Gyula albuma, a Variáció, ját gyökereit jelentő cigány nép- A hazai dzsesszgitározás kiváló- zenét is erőteljesen beépíti. Ba- sága 2005-ben szerve- bős játéka kifino/ctl új öltést Babos HraBnnBBSjH mull, ízléses, nem méghozzá nem kisebb előtérbe kerül, vanevekkel, mint Hárs nációkkal megtűzYiktor basszusgitáros, delve, egyéni dalbőgős, illetve a Szakcsi WS lamvilággal. Az Lakatos famíliából érkező billen- anyag előnye, hogy annak is na- tyűs, Róbert Mellettük két fiatal gyón élvezetes, aki nem annyira tehetség alkotja még a csapatot: dzsesszrajongó. Balogh László dobos és Veress (Babos Project Special: Variá- Mónika énekes. Az album olyan dó. Kiadó: CLS Records) ■ B. Gy. A REJTELMES SZIGET JULES VERNE regénye alapján írta: GS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA Ä A TENGERÉSZEK BABONÄSAK. PANCROFT 4 MEG KOCKÁZTATJA A MEGJEGYZÉST. . UGYAN MÁR! EL KELL ISMERNÜNK: LÉPTEN- NYOMON REJTELMES JELENSÉGEKETTAPASZ- TALUNK. DE EREDETÜK NEM TERMÉSZETFELETTI. MERT AZ ISMERETLEN HATALOM KÉTSÉGKÍVÜL JÓSZANDÉKÚ. AZ EREDMÉNYTELEN FELDERÍTŐ UTAT KŐVETŐEN A TELEPESEK KITŰZIK AZ ÚJABB TÄBOR- SZIGETI EXPEDÍCIÓ NAPJÄT. TERVÜKET AZONBAN VÁRATLAN ÉS IJESZTŐ ESEMÉNY KERESZTEZI. A TITOKZATOS EREDETŰ LADÁBAN TAlAlt kincs között volt egy fényképezö- 195 gép. harbert vette BIRTOKÁBA. 196 NEM TUDNÁL BARÁTSÁGOSABB ARCOT VÁGNI? GYERE CSAK, JUP! RÓLAD IS KÉSZÍTEK PORTRÉT. far , u