Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-19 / 42. szám
•I ! ÚJ NÉPLAP - 2007. FEBRUÁR 19., HÉTFŐ SPORT mrms&sm * » -g Fogadóelőny, a jobb erőkből álló vendégek nyerték a meccset A női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a vendég diósgyőriek hét ponttal nyertek a Tiszaligetben. SZOLNOKI NKK-DKSK-MISKOLC 54-61 (12-17.23-15. 8-17.11121 Tiszaligeti Sportcsarnok, 200 n., v.: Kóthay, Pozsonyi. Szolnok: RUZICS 15/3, Heller 9, Tajkov, Pilav 11/3, Jerko- vícs 6. Csere: Eglite 6, HEGEDŰS 5, Somogyi 2, Kmézics D. Edző: Kmézics Zorán. DKSK: BRANTLOVÁ 11/9, Borecká 2, Fodor 7/3, IMBER- GEROVÁ 16/9, TYLER 11/3. Csere: Kovács K. 6, Keller 8. Edző: Tapodi Péter. Az elején nagyon sok pontatlanság volt mindkét csapat játékában. A vendégek Imbergero- vá tripláival elhúztak az első negyedben a rosszul dobó hazaiaktól. A folytatásban Ruzics irányításával végre lábra kaptak a szolnokiak és a szünetig megfordították az állást. A szünet utáni történésekről mindent elmond, hogy a vendéglátók nyolc pontjával szemben a miskolciak tizenhetet értek el. A zárófelvonásban, hosszú hajrát nyitott a szolnoki együttes, úgy tűnt, hogy nyerni tud, hiszen a 38. percben 54-53-ra vezetett. Ám az utolsó két percben a vendégek egy 8-0-ás rohammal a maguk javára fordították a mérkőzést. A visszavágót szerdán játsszák a borsodi fővárosban. Kmézics Zorán: - Ismét bebizonyosodott, hogy a Miskolc jobb csapat, mint mi vagyunk. Tapodi Péten — Egy negyed- nyi kihagyástól eltekintve érvényesíteni tudtuk akaratunkat. ■ V. Cs. Elsőrangú támadójáték kosárlabda Alaposan visszavágotjl zalai vetélytársának az Olaj Heller Anitának is volt már jobb meccse, mint a tegnapi Szolnoki Olaj KK- Zalakerámia-ZTE 91-62 (26- 17,16-11,24-17,25-17) Tiszaligeti Sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Forrai, Pállá, Szilas. Olaj KK: KELLEY 15/3, Czi- czás 3/3, HOLLINS 24/3, JUR- KUNAS 8/6, FRANA 22. Csere: Sabaliauskas 4, HARAZIN 10, Cseh Gy., Kenyeres, Tóth V. 5/3. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. ZTE: Miskovics 9/6, Simon L, Gáspár 7/3, BELL 25/12, Powell 16. Csere: Kováts 2, Keresztes, Baki, Tóth Á. 3. Vezetőedző: Nikola Lazics. Az eredmény alakulása: 3. p.: 11-2, 8. p.: 20-10, 14. p.: 32-20, 18. p.: 40-28, 25. p.: 52-36, 28. p.: 64-41, 34. p.: 74-68, 38. p.: 84-57. Kipontozódott: Gáspár (38.). A felek őszi mérkőzésén 83- 71-re kikapott az Olaj a zalai fővárosban, Cziczásék nem titkolták, hogy ezért revansot akarnak venni vetélytársukon. A listavezető önbizalmát az is növelte, hogy kulcsembereik közül a betegséggel bajlódó Vernard Hollins is játékra jelentkezett Pór Péter vezetőedzőnél. Ellenben most Molnár Andrást kapta el a vírusos betegség, a játékos ugyan együtt melegített társaival, de csak amolyan vésztartalékként foglalt helyet a kispadon. Repülőrajtot vett az Olaj, Fra- na dupláira, Kelley büntetőire és Hollins triplájára mindössze két Powell-büntető volt a válasz. Még szép, hogy 11-2-es állás után Lazics edző gyorsan kikérte idejét, és próbálta rendezni a sorokat. A folytatásban ugyan Powell mellett Miskovics is beköszönt, ám kettőjükön kívül senki nem tudott pontot szerezni a vendégek közül. Ellenben a hazaiak sziporkáztak, Frana már az első negyedben tizennégy pontot gyűjtött, igaz, társai rendre kihagyhatatlan helyzeteket teremtettek a cseh centeróriás számára. A második negyedben Powelltől Keresztes vette át Frana őrzését, kevés sikerrel, mert a légiós tovább termelte a pontokat. A másik oldalon az NB I. dobólistáját vezető Bell kapta el a fonalat, de alig akadtak társai a pontszerzésben. Az Olaj pedig továbbra is sziporkázott, kemény, agresszív védekezéssel és pontos, nem utolsósorban látványos támadójátékkal egyre növelte előnyét. Még a vendégek zónavédekezése sem okozott különösebb zavart a pirosfeketék támadójátékában. Mindezt bizonyítva hatvanhárom százalékkal dobtak Hollin- sék az első félidőben, míg vendégeik csak harmincnégy százalékkal tették ugyanezt. A térfélcserét követően Kelley triplával nyitott, majd Frana dobott egy duplát, de ezt követően két személyi hibát is beszedett a center. Ezért Pór Péter leültette, helyére pedig Harazin Tamást küldte be. Ő sem okozott csalódást, sőt ügyes játékkal rukkolt ki. A továbbiakban sem okozott gondot az Olaj szár nára a ZTE zónavédekezése, d Iziczás és Jurkunas is betalált tj ávolról. A záró játékrész 66-45- í is állásnál kezdődött, innentől \ 'alosagos kosarlabdashow-t lat- 1 látott az ismét telt háznyi pub- 1 ikum. Az Olaj rajt-cél győzel- I nét nem fenyegette veszély. Jurkanasék újfent bizonyítot- tj ák, hogy nem csak a védekezés 4 íagymesterei, hanem támadás- I >an is képesek extra teljesít- t nényre, most 59 százalékos i nezőnymutatóval rukkoltak ki. | ízt most a ZTE bánta, amelyik i iddig átlagban csupán 73.6 j )ontot kapott meccsenként. A I lajnoki folytatás szombaton j esz Nyíregyházán. J Pór Péten — Védekezésben és j támadásban egyaránt jó ritmus- I ban kezdtük a mérkőzést, és ez nagyban befolyásolta a végeredményt. Közönségünk fergeteges biztatása mellett a hajrában fiataljainknak is lehetőséget adtam a bizonyításra. Nikola Lazics: - A hazaiak minden tekintetben felülmúltak bennünket és magabiztosan nyerték a mérkőzést. ■ Varga Csaba A18. forduló további eredményei Pécs-Körmend 64-81, Kapos- vár-Dombóvár 96-83, Kecs- kemét-Hódmezővásárhely 94-70, Debrecen-Albacomp 72-90, Nyíregyháza-Atomerőmű SE 88-80, Sopron-Falco KC-Szombathely 88-86. 9 HÍREK Magabiztos győriek, számolgathat a Fradi A GYŐRI ETO biztos 28-20-as győzelmet aratott a vendég montenegrói Podgorica felett a női kézilabda BL utolsó előtti csoportfordulójában. Az FTC ugyanolyan arányban, 31-28-ra kapott ki a macedón Szkopje otthonában, mint ahogy a Népligetben nyert ellene, így a felek között a záró forduló dönt a harmadik, KEK-negyeddön- tőt érő helyről. Győzött a Dunaferr, a DVSC kikapott az esélyesebb Dunaferr 31- 20-ra nyert a vendég Kiskunhalassal szemben a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddön- tőjének első mérkőzésén. A másik ágon a Debrecen 25- 23-ra kikapott a francia Metz otthonában, így bizakodással várhatja a visszavágót. A címvédő páros sikere Dabason A kis Sándor-Czeglédi Péter kettős sikerével fejeződött be a tereprali országos bajnokság dabasi nyitófutama. A bajnoki címvédő Kis-Czeglédi páros mögött a második a Gál István-Oroszlán Tibor, míg a harmadik a Palik László- Darázsi Gábor duó lett. Bedák Zsolt újabb sikere A spotlight Boxing kispe- helysúlyú ökölvívója, Bedák Zsolt szombat este Magde- fturgban négy menetben, egyhangú pontozással megszerezte negyedik győzelmét a profik között. A magyar kiválóság ellenfele a lengyel Damian Lawniczak volt. Taraba szerepelt a legjobban az olimpiai bajnok Kovács Antal hetedik lett a 100 kg- osok között a budapesti Körcsarnokban zajló, 42. OTP Bank cselgáncs Hungária Kupán. A többi magyar már korábban elvérzett, így a házigazdák végül egy bronzéremmel (Taraba Sándor, 66 kg), valamint két hetedik hellyel (Zámbori Bence, 60 és Kovács Antal, 100) zárták a viadalt. Cseh László a világ idei legjobbját úszta A világ- és Európa-bajnok úszó, Cseh László a világ idei legjobbját érte el 400 méter vegyesen 4:13.63 perccel szombaton, a Komjádi uszodában rendezett versenyen. A márciusi világbajnokságra készülő válogatottak számára kötelező indulással meghirdetett viadalon ugyanakkor nem állhatott rajthoz Gyúrta Dániel, az olimpiai ezüstérmes mellúszó, akit influenza döntött le a lábáról. - Cseh Laci messze kiemelkedett a mezőnyből — értékelt Kiss László szövetségi kapitány. - Eredménye, amellyel a világranglista élére került, azért is biztató, mert egyik esztendejét sem kezdte még ennyire jól, mint most. ■ MTI Megkérdeztük a néző két és a játékosokat Mi a véleménye a szombat esti kosármeccsről? NAGY BÉLA (szurkoló)- Az utóbbi időszak legjobb csapata jött össze most az Olajnál A ZTE ellen is nemcsak védekezésben, hanem támadásban is remekeltek a fiúk, látványos kosárlabdát mutattak be. Nem akarom elkiabálni, de akár a bajnokságot is megnyerheti csapatunk. Bár még nagyon sok forduló hátra van a bajnokságból. KERESZTES RÉKA (szurkoló)- Pór Péter jól összekapta a társaságot erre a találkozóra is. Szuper mérkőzést láttunk, ezúttal többen is jó teljesítményt nyújtottak, közülük Pavel Frana egészen kiválóan játszott. Tudom, hogy nagy meccsek várnak még ránk, tovább kell hajtani, és akkor nem lesz a fiúk számára elérhetetlen a bajnoki cím. CZICZÁS LÁSZLÓ (játékos) r Arra építettük taktikánkat, Í iogy már az elején kikapcsol- uk a játékból a vendégek ve- zélyes embereit, Miskovicsot is Bellt, ami sikerült is. Táma- lásban is jól elkaptuk a ritmust, az egyébként jól védekező egerszegi csapattal szemben. Mindezeknek köszönhetően hamar eldöntöttük a mérkőzést. HARAZIN TAMÁS (játékos) — Nagyszerű érzés volt ebben a hangulatban telt ház előtt játszani. Ezen a mérkőzésen végig jól kosárlabdáztunk. Azt gondolom, jól kapcsolódtam be a játékba, úgy érzem, nem okoztam csalódást. Továbbra is tartjuk az első helyünket a bajnoki tabellán, s szombaton győzni megyünk Nyíregyházára. Tornagyőztes a magyar pólóválogatott A házigazda románok felett aratott nagy különbségű sikerrel (12-3) mind a négy mérkőzését megnyerve lett tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott a kolozsvári nemzetközi tornán. Kemény Dénes együttese már biztos elsőként szállhatott vízbe azon a felkészülési tornán, amelynek mind az öt résztvevője ott lesz majd a márciusi, melbourne-i világbajnokságon. A torna végeredménye (a LEN- nek, az európai szövetségnek a győzelmet 3 ponttal jutalmazó számítása szerint): 1. Magyar- ország 12 pont, 2. Horvátország 9, 3. Németország 6, 4. Románia 3, 5. Görögország 0. ■ IC 1 'WI IliitWWBilWII'll A szolnokiak irányítója, Thomas Kelley | smét remekül vezérelte csapatát és a pontszerzésbői is kivette a részét