Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-06 / 31. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. FEBRUÁR 6., KEDD PÉNZ — SIKER —VÁLLALKOZÁS 13 ^888^88883888888888888888888888«^ > O KD * C '(ü 03 * O c s w X 3 h S 4 3 Negyedszázados a családi vállalkozás portré Műszaki vizsgabázissal is bővült a kisújszállási értékesítési centrum és szerviz Sándor Ferenc értékesítési centrumának lelke a szerviz, ahol Igazán korszerű körülmények között „gyógyulnak” az autók Sándor Ferenc egykor autószerelőként kezdte pályafutását. Ma már a térség meghatározó autókereskedő cégének vezetője. Szilvási Zsuzsa- Miként emlékszik a kezdetekre? - kérdeztük Sándor Ferencet, a kisújszállási Sándor Service Kft. ügyvezető igazgatóját.- Több mint 25 éve úgy kerültem vissza a szülővárosomba, hogy gyakorlatilag a nulláról kellett felépítenem az életemet Szinte teljesen kilátástalan volt a helyzet Előtte éveken át Budapesten dolgoztam, megvolt a kialakult ügyfélköröm. Ám amikor hazatértem Kisújszállásra, gyakorlatilag senki sem ismert Először el kellett fogadtatnom magam, sőt ezzel sok esetben még ma is küzdők, mint ahogy a cég anyagi biztonságának megerősítésével is. Máig a vállalkozásba forgatom vissza a bevételeket 1992-ben a Forddal kötöttünk szerződést a teljes típusválaszték szervizelésére és alkatrész-kereskedelemre. Két évvel később elkezdtük építeni azt az autószalont, amelyet ma is használunk. 1996-tól hivatalos márkakereskedőként a Ford család valamennyi típusát forgalmazzuk, 1998-tól pedig a használt gépkocsik kereskedelmével bővült a tevékenységünk. Az értékesítési centrum annak a műszaki vizsgabázisnak a kiépítésével vált teljessé, amelyet a cég fennállásának 25. évfordulóján adtunk át- Milyen előrelépés következhet még a későbbiekben?- Valójában a korábbi beruházások kifutását sem vártuk meg, úgy vágtunk bele az újabb ütembe. Előbb tehát ezt kell megtöltenünk munkával. Mivel bármilyen típusú autót vizsgáztatunk, valóban teljes körű szolgáltatást tudunk nyújtani. Manapság ugyanis az új autók eladása már csak egy része a munkánknak. A lényeg, hogy ügyfeleink később is hozzánk járjanak szervizbe, nálunk vizsgáztassák autóikat, s esetleg cseréljék le újabbra. Emellett mostanában főként az foglalkoztat, hogy a régi szalon épületével mit kezdjünk. Most kihasználatlanul áll, érdemes lenne mielőbb hasznosítani.- Akkor tehát ma nehéz új autót eladni?- Őszintén szólva nem köny- nyű. Egyre telítettebb a piac, mindenki a legjobbat kínálja a legjobb áron. Túlkínálat jelentkezik egy igen szűkös gazdasági helyzetben, amikor - valljuk be őszintén - a legtöbb ember számára nem az a legfontosabb, hogy új autót vegyen.-Miaz, amire igazán büszke?- Elsősorban mindenképpen arra, hogy ilyen gazdasági körülmények között is biztos megélhetést tudok nyújtani a nálam dolgozóknak. Emellett pedig arra, hogy igazi családi vállalkozásként - hiszen feleségem intézi a cég gazdasági ügyeit, s fiam is itt dolgozik - meghatározó szerepet tudunk betölteni Kisújszállás térségében. Sándor Ferenc született: 1957. július 9-én a Rák jegyében Kisújszálláson CSALÁDI ÁLLAPOTA: NŐS, egy fia és egy lánya van ISKOLAI VÉGZETTSÉGE: középiskola, autószerelő-szakmát szerzett MUNKAHELYEI: Előbb Budapesti szervizekben dolgozott, majd 1980-ban hazatért Kisújszállásra, s önálló műhelyt nyitott. 1992-ben a Ford magyarországi vezérképviseletével kötött szerződést, cége saját erőből felépített egy autószalont 1996-tól hivatalos márkakereskedőként a Ford család valamennyi típusát forgalmazzák. HÍRSÁV Nevet változtatott a malomipari cégcsoport a törökszentmiklósi malmot üzemeltető Szabolcs Gabona új éven, ABO cégcsoportként működik tovább. Ezzel teljessé válik az egységes fellépés megjelenítését szolgáló arculatváltás. Jelenleg Magyarországon, Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában működtet vállalatokat a cégcsoport. Régiós lobbiiroda nyílt Brüsszelben az észak-alföldi régió képviseletet nyitott Brüsszelben. Az év eleje óta működő iroda tevékenysége nonprofit jellegű. Feladata nem az üzleti kapcsolatok kiépítése, hanem a régió érdekérvényesítő képességének javítása az Európai Unióban. A képviselet vezetője Izsák Kincső. Egyre jobban terjednek a devizaalapú hitelek tavaly az új lakások vásárlására folyósított államilag támogatott hitelek állománya kilenc százalékkal, a száma pedig 14 százalékkal csökkent. A devizakölcsönök összege ugyanakkor 47 százalékkal, a felvevők száma pedig negyedével emelkedett. így a támogatott hitelek aránya a lakáscélú kölcsönö- kön belül 28 százalékra esett vissza. Ez az arány három éve még hatvan százalék fölött volt. Tízezres bírság mulasztónak nitrát A megye több területéről várják a adatokat A megye számos gazdájának február végéig kell eleget tennie a nitrátérzékenységről való adatszolgáltatásnak. A megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatósághoz a Jászságban öt település (Jászágó, Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfény- szaru és Pusztamonostor), valamint kilenc nagykunsági település (Abádszalók, Kunmadaras, Tiszaderzs, Tiszafüred, Ti- szaigar, Tiszaszentimre, Tisza- örs, Tiszaszőlős, Tomajmonos- tora) gazdálkodóinak kell jelentést tenniük. Egy kormányrendelet szerint ugyanakkor ezeken a területeken a trágyázással kijuttatott, nitrogén hatóanyag legfeljebb 170 kilogramm lehet hektáronként. Ezzel a „helyes mezőgazdasági gyakorlati” szabályok betartására is kötelezik a mezőgazda- sági termelőket. Azokra, akik ezeket az előírásokat figyelmen kívül hagyják, súlyos büntetéseket szabhat ki a hatóság - tudtuk meg Bottyán Bélától. A megyei szakigazgatási hivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának helyettes vezetője elmondta: az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásáért tízezertől százezer forintig terjedően bírságot róhatnak ki. A „helyes mezőgazdasági gyakorlat” szabályainak megszegése esetén pedig a nitrátszennyezési bírság ötvenezer és ötszázezer forint között lehet. Az ellenőrzéseket az egyes telephelyeken belül a Zöld Hatóság végzi, míg azokon kívül, mezőgazdasági hasznosítású területeken a talajvédelemhez tartozik e feladat. ■ Bozsó Anikó A Cégközlönyben ismertetett felszámolások A Cégközlöny 2007. január 25-i számában közzétettek alapján a megyében indult felszámolások. Gida 2000 Bt, Besenyszőg. Félsz: Keszau-Solder Serec-L Kft. 1125 Bp. Istenhegyi u. 58/b. Fajka Bt, Karcag. Félsz.: Bross Kft. 1015 Bp. Hattyú u. 3/a. K&K Petrol Bt, Karcag. Félsz.: Real- Holding Kft. 1132 Bp., Victor Hugo 11-15. Paradox 2005 Bt, Öcsöd. Félsz.: Kossuth Holding Rt. 1061 Bp., Pau- lay u. 45. Szieszta 2002 Bt, Szolnok. Félsz.: Allego Kft. 1045 Bp., Hold u. 21. Vörösmarty Bt, Kunszentmárton. Félsz.: Crac-Org Rt. 6000 Kecskemét, Árpád Krt. 4. PortáFMS Bt, Rákóczifalva. Félsz.: Fiskális Kft 1027 Bp. Varsányi u. 38. Huszas Bt, Jászfényszaru. Félsz.: Fiskális Kft. 1027 Bp. Varsányi u. 38. Trendy 2004 Bt, Mezőtúr. Félsz.: Keszau-Solder Serec-L Kft. 1125 Bp. Istenhegyi u. 58/b. Nyomkor 2004 Bt, Szolnok. Félsz.: Kossuth Holding Fit. 1061 Bp., Pau- lay u. 45. Costa-Fer Kft, Kisújszállás. Félsz.: MHZ Kft. 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. Appartament Kft, Tiszakürt Félsz.: Reorg Fit. 1116 Bp., Hengermalom u. 1. Éden 2000 Kft, Martfű. Félsz.: Real-Holding Kft. 1132 Bp., Victor Hugo u. 11-15. A hitelezői igények benyújtásának határideje 2007. március 6- a. Az adatokért felelősséget nem vállalunk. A két esztendővel ezelőtti szintre esnek a keresetek Idén a keresetek átlagosan reálértékben 3,5 százalékkal csökkenek - olvasható a GKI Gazdaság- kutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. Az üzleti szférában a bruttó keresetek hét százalékkal emelkednek. Ám a járulék- emelések, az adókedvezmények szűkítése miatt a jövedelmek 1-2 százalékkal csökkennek. A költségvetési intézményekben a bértömeg nem emelkedik. így a kézhez kapott nettó keresetek éves átlagban 6-8 százalékkal mérséklődnek, de esetenként akár tízszázalékos lesz. Összességében a 2005-ös szintre esnek visz- sza reálértékben a keresetek. ■ Aba-Novák Kulturális Központ* programajánlata Február 7. 13.30 Hangversenyterem „Kicsi és nagy, magas és mély"- a fuvola és a fagott - a Filharmónia Kelet-Magyarország Khl bérletes hangversenye középiskolásoknak Február 10. 9.00 órától - Esküvői kiállítás A belépés díjtalan 19 órától Szerelmesek bálja 10.00 és 14.00 óra: Ruha- és öltönybemutató Zene: Budapest Ragtime Band Február 15.19.00 óra Hangversenyterem Az so éves Benkó Dixieland Band jubileumi koncertje Február 16. 20.00 óra Aula "Szemben a széllel'' Az Időgép Zenekar lemezbemutató kom A 2000-ben, Kecskeméten aiakult időgép Zenekar 2006-ban nyerte el jelenlegi, végleges felállását, a szolnoki Origó zenekai ismert Balogh Lásziö csatlakozásával. Az új felállással készüli jelent meg 2. lemezük, amely a „Szemben a széllel" címet kaj Február 17. 16.00 óra Hangversenyterem Magyar Mesezenekar koncert 2006 legjobb gyermekzenekara. Zenéinek és meséinek nagypkf és kicsiknek, mindazoknak, akik még tudnak, akarnak és mernek játszani. Igazi szombat délutáni program a2 egész családnak» ., Február 23,19.00 óra Hangversenyterem Szolnok Jazz Klub Kaltenecker Trió Március 19. 19.00 óra Hangversenyterem Koncz Zsuzsa koncert —Qnduló tanfolyamok A „Szombat esti láz" című műsorból ismert Angyal András táncpedagógu^ a nevével fémjelzett Táncstúdiót indít az Aba-Novák Kulturális Központban. A standard és latin-amerikai táncok iránt érdeklődők jelentkezését várja februártól az „Angyal András Táncstúdió'^ Foglalkozások szombatonként. Jelentkezés a Kulturális Központ információs szolgálatánál. —Qiállítás írzaltü.rtatás Március 13-íg lí. emeleti galéria „Titánok álma Verebes György festőművész kiállítása. Nyitva tartas ap 9 -18 órája.