Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-28 / 50. szám

6 GAZDASAG 2007. FEBRUAR 28., SZERDA Elutasították az elvárt adót döntés Nem a tényleges jövedelem után kellett volna fizetni Több adótörvényről dönt a hetekben az Alkotmánybíróság Nagyüzemben dolgozik a taláros testület Drágul a rendszámkiadás és az eredetvizsgálat HÚSZ SZÁZALÉKKAL emelné áprilisban a rendszám­kiadás és az eredetvizsgálat díjait az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Petrétei József miniszter a döntést azzal indokolta, hogy utoljára 2004-ben emelkedtek az árak 7,6 szá­zalékkal, azóta pedig közel 15 százalék volt az infláció. Emellett a rendszer műkö­déséhez szükséges informa­tikai költségek is nőttek. Indul az idei Magyar Termék Nagydíj pályázat KIÍRTÁK TEGNAP a 2007. évi Magyar Termék Nagydíj pá­lyázatot. Tizenhárom téma­körben lehet indulni a hazai és a nemzetközi piacon ver­senyképes, kiemelkedő mi­nőségű, környezetkímélő el­járással gyártott termékek­kel. A pályázatokat május 25-ig lehet beadni. Több alkalmi könyvet adtak ki A MÚLT ÉVBEN 435 ezer al­kalmi munkavállalói köny­vet váltottak ki azok, akik legálisan kívánnak alkalmi munkát vállalni. Csaknem kétszer annyian igényeltek ilyen iratot, mint 2005-ben, a bevezetés évében. A Hírsávot a HgmjQSIJtámogatja.-----------------------------------------------------F7T7T Me gsemmisítette az Al­kotmánybíróság tegnapi határozatában az elvárt adóra vonatkozó szabá­lyokat. Az új adónemet az idei évtől kellett volna fi­zetniük a veszteséges vál­lalkozásoknak. Tóth Marcella Megsemmisítette az Alkotmány- bíróság az elvárt jövedelmet adóztató törvényi szabályozást, valamint az elvárt adó előlegé­nek megfizetéséről szóló rendel­kezést. A határozat szerint az el­várt jövedelemhez kötődő adó nem áll közvetlen összefüggés­ben az adófizetésre kötelezettek tényleges jövedelmi, vagyoni vi­szonyaival. A taláros testület ez­zel lényegében elfogadta a jog­szabály ellen benyújtott indítvá­nyokban szereplő kifogásokat. Vállalkozók és adószakértők is azt nehezményezték, hogy az elvárt adó olyan feltételezett jö­vedelmet terhel, amelyet a vállal­kozások valójában nem szerez­tek meg. A kormány lényegében azt feltételezte, hogy minden magyarországi veszteséges vál­lalkozás szándékosan titkolja el a jövedelmét - hangsúlyozta ér­deklődésünkre Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Or­szágos Szövetségének főtitkára. Zara László, a Magyar Adóta­nácsadók és Könyvviteli Szolgál­tatók Országos Egyesületének csaknem ötven indítvány ér­kezett az elmúlt hónapokban az Alkotmánybírósághoz, amelyek a Gyurcsány-csomag egyes rendelkezéseit kifogásol­ják. Korábban alaptörvénybe ütközőnek minősítették a bí­rák a házipénztáradóról szóló törvényt, valamint a 2006. évi központi költségvetés céltarta­lékának felhasználását sza­bályozó kormányrendelet egyik rendelkezését. alkotmányosnak találták a bírák a hitelintézeteket terhelő járadék, a nyugdíjas munka- vállalókra vonatkozó személyi jövedelemadózás szabályait, valamint a cégtelefon magán- használatának adóztatását. V'TBi lC10/I?.i IßfDiEii elnöke szerint jogos lehet az a feltételezés, hogy a veszteséges vállalkozások egy része adóelke­rülő. Az ügyeskedőket azonban más módszerekkel, például el­lenőrzéssel kellene megfékezni. Az adónem bevezetését Gyur- csány Ferenc kormányfő való­ban azzal indokolta, hogy a vál­■ Az összes bevétel két százaléka után kellett volna fizetni a vesztesé­ges vállalkozásoknak. lalkozások jelentős része elősze­retettel mutat ki éveken át vesz­teséget az adófizetés elkerülése miatt. Az elképzelések szerint az elvárt adót az eladott áruk be­szerzési értékével, valamint a külföldi telephely bevételével csökkentett összes bevétel két százaléka után kellett volna megfizetniük a legalább két éve működő vállalkozásoknak. Az adóból erre az évre 50-55 mil­liárd forintos bevételt terveztek. Veres János pénzügyminisz­ter tegnapi brüsszeli tájékoztató­ján csak annyit reagált a döntés­re, hogy a kormány az elkövetke­zendő egy hétben áttekinti az al­kotmánybírósági határozatból eredő feladatait. A határozathoz Holló András alkotmánybíró különvéleményt fogalmazott meg, miszerint a költségvetés bevételi forrásai­nak meghatározása a parlament feladata, s a gazdaságpolitika alakításáért a kormány felelős. A BUX-index 2007. február 27-én 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007. 02. 27. Részvény Utolsó ár (Ft) Gardenia 183 Változás (%) +2,23 MjóFt 1 Pannon-Váltó 726 +0,69 0,19 Pannonflax 663 +0,45 8 BorsodChem2 940 +0,41 10 TEGNAP CSAK NÉGY RÉSZVÉNY ÁRFOLYAMA EMELKEDETT VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Fotex 760 Változás (%) Millió Ft 1-8,21 1629 OTP 8 200-3,42 20 722 MTelekom 957-2,84 1 721 Mól 21000-2,10 11922 Richter 39 005-0,17 3 706 A BUX-index az elmúlt napokban 24500 24400 24300 24257 24200 24100 24000 23900 23 800. 24157 24108 24016 24041 02.15 02.16 02.20 02.21 02.22 02.23 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. február 27-én. €/Ft $/Ft €/$ t i­254,04 +0,82 Ft 192,32 -0,01 Ft 1,32 Ocent HIRDETÉS többé megoldatlan Nincs en szerda este az adás: február 2ö. Egy bűntény helyszíne olyan, akár egy bonyolult keresztrejtvény. Rengeteg feladványt rejt a nyomozók számára, de végül mindig van megoldás. Egy nehéz ügy megfejtéséhez azonban igazi profikra van szükség. A Miami helyszínelők szerencsére nem ismernek lehetetlent. „ww.rtlWub.hu/osimiam. A VILÁGHÓDÍTÓ krimisorozat ORSZÁGOS TELEVÍZIÓS CSATORNÁN ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom