Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-13 / 37. szám

2007. FEBRUAR 13., KEDD PANORAMA 7 Mindent megtudhatnak rólunk? megfigyelés Kóka János visszaküldené saját tárcája törvénytervezetét Akár az egész ország azonos időben történő megfigyelését is lehetővé tenné az a törvényterve­zet, amelyet a Miniszter- elnöki Hivatal, valamint a gazdasági és az igazság­ügyi tárca készített. Maros László Visszaküldi saját tárcájának az elektronikus hírközlési törvény módosításának tervezetét - jelen­tette be tegnap Kóka János. A gaz­dasági miniszter elfogadhatatlan­nak tartja, hogy olyan törvény- módosítás szülessen, amely sér­ti az alkotmányos szabadságjogo­kat; a társtárcák jogszabály-elő­készítőit is a tervezet újragondo­lására kérte fel. A tervezet ellen több civü szervezet tiltakozott. Ha a törvénymódosítást az ere­deti formájában fogadná el a par­lament, úgy a hazai szolgáltatók­nak - telefon- és internettársa­ságoknak egyaránt - személyen­ként naponta adatok tucatjait kel­lene gyűjteniük és tárolniuk. Műiden egyes telefonbeszélgeté­sünkkor dokumentálnák, kit, mi­kor hívtunk, mennyi ideig beszél­gettünk vele, hova űányították át a hívást, s egyáltalán felvette-e a keresett a telefont Mobüosok ese­tében pedig feljegyeznék azt is, hogy híváskor, SMS-fogadáskor hol tartózkodott az országban a hívó és a hívott Internethasználó A Nagy Testvér figyel: internetezés és telefonálás közben ránk vonatkozó adatok tucatjait rögzíthetik Vezetékes és mobilhívás, sms-forgalom- Az előfizető neve, címe- Hívás ideje- Hívott neve-A kapcsolódás ideje- Az internetező számítógépének azonosítója (IP-cím)- Letöltött tartalom t- A hívott tartózkodási helye- Átirányításkor az új szám- Beszélgetés időtartama- A kapcsolat időtartama- E-mail-forgalom- Az előfizető internet­hozzáférésének típusa Internetforgalom »»■■■»: •••*■■ esetében nem maradna titok, hogy az előfizető mikor, honnan, milyen azonosítóval, mennyi idő­re csatlakozott a világhálóra, ki­PéterfaM szerint a tervezett rendelkezések sértik az adatvédelmi jogokat A közigazgatási egyeztetés fo­lyamán a tervezetet Péterfalvi Attila is aggályosnak találta. Az adatvédelmi biztos úgy véli, az adatok ilyetén megőrzése sérti az egyén magánéletének tiszteletben tartásához és a sze­mélyes adatok védelméhez ß- ződő jogait Definiálni kellene, melyek azok a „súlyos ” bűncse­lekmények, amelyekről az EU ajánlásában ír, valamint az adatokat meghatározott bűnül­döző szervek számára kellene csak hozzáférhetővé tenni. FORRÁS: GKM EUROPRESS-GRAFIKA elv, a magyar döntéshozók azonban szigorúbban értelmez­ték az ajánlást. Az Európai Unió minimum féléves, de legfeljebb kétéves adatmegőrzést ű elő. Az unió szerint a törvény nem­zetbiztonsági, így a terrorizmus elleni küzdelem miatt fontos. Ezen felül az adatrögzítés a sú­lyos bűncselekmények felderíté­se céljából szükséges, a magyar fél azonban általánosságban a bűncselekmények üldözése ked­véért rögzíttetné az adatokat. Legális abortuszt ígért a portugál kormány AZ ABORTUSZT a terhesség ti­zedik hetéig engedélyező törvényjavaslat benyújtását ígérte Jósé Sócrates portu­gál kormányfő, miután a kérdésben vasárnap rende­zett népszavazáson a támo­gatók kerültek többségbe, ám a részvétel nem érte el az érvényességhez szüksé­ges 50 százalékot. Az abor­tuszt tiltó ibériai országban évi húszezerre becsülik az illegális terhességmeg­szakítások számát. Halálra ítélték az iraki diktátor helyettesét KÖTÉL ÁLTALI halálra ítélte az iraki legfelsőbb bíróság Taha Jaszín Ramadánt, Szaddám Húszéin volt ira­ki elnök helyettesét. A vád­lott tagadta bűnösségét ab­ban, hogy a nyolcvanas évek elején szerepe lett volna 148 síita lemészárlá­sában. Turistákat köveztek halálra a Zöld-foki-szigeteken KÉT OLASZ turistanő meg­halt a Zöld-foki-szigeteken. A nőket három ismeretlen elkábította, feltehetőleg megerőszakolta, majd meg­kövezte, és sorsára hagyta egy veremben. @ további hírek: www.reggel.hu j’jJfc HIRDETÉS #4 rr r f rrr Ennyi a vizitdíj Ennyivel is jobb lesz az egészségügy Az egészségügy eddig sem volt ingyenes. Fizettünk érte a járulékainkkal tisztán és a há­lapénzzel feketén. Miért kell most másképpen is hozzájárulnunk a gyógyulásunk költségeihez? Mert ezzel javul az ellátás minősége, a vizitdíj és a napidíj ugyanis ott marad az orvosnál, a rende­lőben. a kórházban. Mert a befizetett járulékok csak az egészségügyi kiadások 80 százalékát fedezik. Mert a vizitdíj az első lépés a hálapénz visszaszorításában. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM További információ 23 kórház Infopontjánál és a Dr. Info telefonszámon: 06 4 0 374 636 EGÉSZSÉGÜGYI i üflflT REFORM ÄWV/ WWWTERAPIA2007.HU nek és mikor küldött e-mailt, mi­lyen tartalmat töltött le a netről. . Az adatokat a szolgáltatók két évig és 30 napig tárolnák, és ké­rés esetén bármikor a titkosszol­gálatok rendelkezésére kellene bocsátaniuk. A módosítás alapja uniós irány-

Next

/
Oldalképek
Tartalom