Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-10 / 35. szám
4 ALMA MATER HIRDETÉS UJ NÉPLAP - 2007. FEBRUAR 10., SZOMBAT VARGA KATALIN GIMNÁZIUM - SZOLNOK Tehetséggondozás négy képzéssel oktatás A hagyományokkal rendelkező gimnázium elsődleges célja a továbbtanulásra való felkészítés A 77 éves Varga Katalin Gimnázium érdekes színfoltja nemcsak Szolnoknak, hanem az ország oktatási térképének is. A tehetséggondozás komoly hagyományokkal rendelkezik az iskolában. Az elért eredményekről, az iskola életéről kérdeztük Molnár László igazgató urat Molnár László Igazgató- A gimnázium elsődleges célja a felsőfokú továbbtanulásra történő felkészítés - mondja az intézmény vezetője. Ez nem csak a tam'tási órákon valósul meg, hanem olyan színes iskolai rendezvényeken is, amelyek lehetőséget adnak a tehetségek kibontakoztatására, és egyben erősítik az iskolához való tartozás érzését is. A teljesség igénye nélkül a következő eseményekre gondolok: ünnepi megemlékezések osztályok szervezésében, tanulói beszédpályázat, társas éneklőverseny, tablóbál, egészségnevelési nap, sportnap, suligála, házi sportbajnokságok, alkotókor, énekkar, terepgyakorlat, diákszínpad nemzetközi kapcsolatok.- Tudomásunk szerint a Varga Katalin Gimnázium sok külföldi csereprogramot is szervez.-Valóban, a hagyományosnak nevezhető kapcsolatok mellett (Kend Nyelviskola - Anglia; Albert Einstein Gimnázium - Reutlingen, Németország) vannak olyan nemzetközi programjaink, amelyeken a célnyelvek tanulása mellett más célokat is megfogalmazunk. Idén áprilisban diákszínpadunk a Gould Academy magániskolában (Maine, USA) lép fel, a hollandiai és strasbour- gi utazások pedig az Európai Parlament modellezésével kapcsolatosak. A tantestületben egy ausztrál tanár is tanít, miközben Fodor Zoltán tanár úr Brüsszelben oktat biológiát.- A színes iskolai élet mellett milyenek az elért eredmények?- Az eredmények kiválóak. A tanulói létszám fokozatosan növekszik, 532 diákunk van. A középiskolai munka néhány mutatója, 2005-ös kutatási anyagra hivatkozva, a 2000-2005 időszakban a felvételi eredményesség 86,3 százalék volt. Ebben az időszakban a felvett tanulók több mint fele (51 százaléka) a legnépszerűbb, jelentős túljelentkezést regisztráló tudomány-, gazdasági, és művészeti egyetemekre került be. Megyei viszonylatban a felvételi írásbeliken szerzett átlagpont (59,2) nálunk a legmagasabb, csakúgy, mint a nyelvvizsga aránya (92,8 százalék). A 2006/2007- es tanévben tizennégy tanulónk jutott be az országos középiskolai tanulmányi verseny (OKTV) második fordulójába, jellemzően kilenc különböző tárgyból (német, orosz, francia, angol, magyar Jól tanuló és alapvetően boldog embereket is szeretnénk nevelni TANULSÁGOS a 2005. évi érettségi eredményeket bemutató táblázat, amely a szolnoki középiskolák által elért eredményeket tagolja tantárgyankénti bontásban. A kétségkívül szép eredmények ellenére sem lehetünk elbizakodottak Egyfelől azért, mert mi is küzdünk nehézségekkel, másfelől íredig azért, mert az iskolák nem egyenlő foltételekkel indulnak az érettségi, folvéteti versenyben. Hozzánk szinte kizárólag olyan tanulók jelentkeznek, akik általános iskolában jól és eredményesen tanultak Ezért egyre fontosabb azt is megvizsgálni, hogy a középiskolai tar nulmányok során mennyi az úgynevezett „hozzáadott érték”, ji középiskolai munka néhány mutatója 2005" című kutatási eredmény erre is kitér, a bemeneti paraméterek figyelembevételével vizsgálja a „hozzáadott értéket”. A tanulmányban a Varga Katalin Gimnáziumtól „elvárható” jelvételi arányt (70,96 százalék) 15,18 százalékkal sikerütt fölülmúlni, ami a 310 hazai gimnázium közőtta44. legjobb „hozzá adott” érték Az „elvárható” írásbeli átlagpontszám- nál (8,1) l,78dal volt jobb tanulóink2000-2004 közötti eredménye (9,88), ami a 11. legjobb „hozzá adott” teljesítmény az összes gimnáziumot figyelembe véve. A számszerű adatokból kiolvasható eredmé nyesség mellett legalább olyan fontos eredmény az is, hogy tanulóink szeretik a Varga Katalin Gimnáziumot Az érzelmi kötődés különösen fontos a felnőtté válás időszakában. Az emberek sikerességében, boldogságában az érzelmi intelligencia (EQ) legalább olyan fontos tényező, mint az értelmi intelligencia (IQ). A Varga Katalin Gimnáziumban nemcsak jól felvételiző, jól tanuló, hanem alapvetően boldog embereket szeretnénk nevelni. Ezt a nehéz, szép mim kát főállású iskolapszichológus is segíti. nyelv, matematika, fizika, informatika, biológia), ami a sokszínűséget mutatja. A tanulók a progra0M beiskolázású program, országos pályázat alapján. 5 évfolyamos képzéssel. (Idegen nyelvek: angol, német) Csuka Mónika 13/A 03 .Magyar-angol kát tanftfel A matematika, történelem, fizika, biológia tanítása angol nyelven történik. Angol nyelv oktatása magas óraszámban, anyanyelvi lektorral. A képzési idő 4 év. (Idegen nyelvek: kezdő: francia, orosz, latin; haladó: német) Sándor Géza 12/C Kerettantervre épülő, 4 évfolyamos, általános tantervű képzés.Matematika és angol nyelv oktatása emelt óraszámban a 9- 10. évfolyamon. (Idegen nyelvek: kezdő: francia, orosz, latin; haladó: német) Nemes Bianka 12/B 04 Matematika-német emeltszintű Kerettantervre épülő, 4 évfolyamos, általános tantervű képzés. Matematika és német nyelv oktatása emelt óraszámban a 9-10. évfolyamon. (Idegen nyelvek: kezdő: angol, francia, orosz, latin; haladó: angol) Falusi Anett 12/D Az iskolában működő képzéseink, programjaink 01 Arany János Tehetséggondozó 02 Matematika-angol emelt jBBBHBBi 111HBMsrtntfl Az összeállítás a kiadó és az iskola együttműködésével készült. A költségeket az inté/mény viseli. ¥ Szolnok a Tiszavidék Áruház Szolnok, Ady Endre út 28. RUHÁZATI OSZTÁLYÁN ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ DIM unno J.PRESS MINDEN női, férfi fehérnemű és papucs 30 %-os kedvezménnyel, anűg a Részlet tart! moktól függetlenül az általuk kiválasztott tantárgyakban mély, alapos tudást szerezhetnek.