Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-08 / 6. szám
4 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP — 2007. JANUÁR 8., HÉTFŐ Elfogadták a segélyhívó rendszerről szóló tanulmányt Jó befektetés a tanulás portré Kovács Józsefnek régóta szívügye az oktatásszervezés Kellemes időjárás segítette a gátakon zajló munkálatokat A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács Kiskörén tartotta a napokban az önkormányzati választások utáni újjáalakuló ülését. Az ülésen az új delegáltak egyhangú döntéssel választották két év után ismét elnökké Herbály Imre országgyűlési képviselőt. Az általános alelnök a korábbi soros elnök, Godó Lajos lett. Az újjáalakult Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács tagjai továbbá az érintett négy megye területfejlesztési tanácsainak elnökei (térségünkből Fejér Andor), az érintett régiók fejlesztési tanácsainak delegáltjai, valamint Kerekes László, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. A kistérségek képviseletében dr. Dómján László a mező- csátl, Pintér Erika a tiszafüredi és dr. Fazekas Sándor, a karcagi kistérségi társulások elnökeként vesz részt a tanács munkájában. Az újonnan felállt testület első döntései között jóváhagyta a Ti- sza-tavi viharjelző és a kapcsolódó rádiós segélyhívó rendszer kialakításáról szóló tanulmányt. Ez alapján megkezdődhet az engedélyes kiviteli terv elkészítése, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése. ■ Sz. Zs. Herbály Imre elnök A megyénkben Kétpóra kerül a miskolci iszap Naponta összesen hatvan-száz tonna szennyvíziszapot szállít a Remondis a miskolci városi szennyvízkezelőből a kétpói új komposztálóba. Az iszap kezelésére kiírt pályázatot ugyanis ez a cég nyerte meg Miskolcon. Két- pón a szennyvíziszapból régi, elzárt hulladéklerakók rekultivációjakor felhasználható kom- posztot készítenek, amelyből évente huszonötezer tonnát képesek előállítani. ■ F. B. A Perfekt Zrt. már rengeteg embernek segített a megfelelő szakma és munkahely megtalálásában. Kovács József, a dél- magyarországi régió vezetője régóta sikeresen irányítja a hozzá tartozó területen az iskolai rendszerű és azon kívüli oktatás megszervezését. Németh Gergő — Hogyan mutatná be röviden a cég tevékenységi körét?- A Perfekt Zrt. egy több mint 50 éves múlttal rendelkező országos hálózatú oktatással, gazdasági tanácsadással és könyvkiadással foglalkozó cég. Négy régióközpontja van, ebből az egyik legnagyobb és a legeredményesebb Szolnokon működik. Foglalkozunk iskolai rendszeren belüli és kívüli képzésekkel is. Az előbbiekben az érettségivel rendelkező, de 22 évnél fiatalabbak vehetnek részt, számukra a képzés tandíjmentes. Az iskolai rendszeren kívüli felnőttképzés pedig azoknak nyújt segítséget, akiknek nincs szakmai végzettsége, vagy a munkaerőpiacon valami miatt nem tudnak elhelyezkedni. Büszkék vagyunk a közgazdász alapdiplomás, levelező tagozatos, költségtérítéses képzésünkre is, melyet a Zrínyi Miklós Nemzetvédelemi Egyetemmel együttműködve szervezünk itt, Szolnokon.- Hogyan értékeli az elmúlt évet, és milyen várakozásokkal láttak az új esztendő tennivalóihoz?- Üzleti szempontból sikeres, jó évet zártunk. Az elmúlt évekhez hasonlóan dél-magyarországi területi központunkban növekedett a képzésekre jelentkezők és a sikeresen elhelyezkedők száma is. A 2007-es évnek lesz számunkra egy óriási kihívása, hiszen megváltozott a szakképzési törvény és az egész OKJ-s rendszer is. A változtatások ebben az évben lépnek majd életbe. A korábbi képzési típusok közül lesznek olyanok, melyek megszűnnek, de újak is. Ez a változás a hallgatók számára mindenképp kedvező lesz. Az oktatócégeknek alaposan fel kell erre készülniük. Ez azt jelenti, hogy sok képzés esetében a beKovács József Született Szolnokon, 1955-ben Végzettség: pénzügy szakos közgazdász, 1990-ben végzett a budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen Családi állapot nős, két gyermek édesapja Egyik jelentős szakmai sikere: segítséget nyújtott a Perfekt gazdasági középiskola beindításához Az időjárás sokat segített a Tisza- várkonynál végzett magaspart- rendezési munkálatoknál. Ugyanis a kedvező hőmérséklet és a viszonylagos csapadékmentesség miatt az előzetesen vártnál tovább zajlott tavaly a felújítás. Mint Mészáros Zoltán polgár- mester elmondta, az elmúlt esztendőben e téren többet tudtak elvégezni, mint amire számítottak. Persze sok tennivaló akad még a következő hónapokban. Hiszen például megépül egy mederpillér, amelyben egy csőszivattyút építenek ki. A megvalósítás úgynevezett keszonos technológiával zajlik. A partvédelmi munkálatok azonban az elmúlt esztendő vége felé már leálltak. Mindent együtt véve komoly haladást tudnak felmutatni a községben a gátak megerősítése, ^ helyreállítása terén. Az elvég- m zett munka mennyiségét a m számok is jól mutatják. Hi- ■ szén egyebek mellett hu- wf szonhét ezer tonna követ építettek már be a mederbiztosítás érdekében. Ebből kőbordákat építhettek ki. Ezek biztonságosabbá teszik a partot, hiszen áradáskor rengeteg iszapot hoz a Tisza. Ennek megkötésével pedig erősebbé tehetik a települést védelmező gátakat is. Kovács József szerint jó látni, hogy akik náluk tanulnak jó kedéllyel kezdenek el munkahelyet keresni lépési feltételek szigorodnak, de emellett megoldható lesz a képzések közötti átjárhatóság, és ezek egymásra épülése is. Azért volt szükség erre a módosításra, mert így a képzések még jobban igazodhatnak a fellépő munkaerőpiaci igényekhez. A belépési feltételek szigorodása több képzés esetén is alaposan megrostálja majd a belépők létszámát, ugyanakkor a kevésbé népszerű szakirányok utáni érdeklődés viszont megugorhat. — MUyen tapasztalatai vannak a tanulóikkal kapcsolatban?- Mi szombaton is dolgozunk. Ez azért van, mert az oktatás javarészt a hétutón zajlik. Ilyenkor munkatársaimmal körbe szoktuk járni a képzéseket, mert fontosnak tartom, hogy folyamatoson .tartsuk a kapcsolatot a hallgatóinkkal és a tanárinkkal is. Jó látni azt, hogy akik nálunk tanulnak jó kedéllyel kezdenek el munkahelyet keresni. A képzések megnövelik az önbizalmukat, amely az elhelyezkedésnél fontos lehet Egy oklevél sokat segíthet abban, hogy valaki esetleg egy magasabb jövedelmi kategóriába jusson vagy csupán egy régóta áhított állást elnyerjen. — Milyen visszajelezéseket kapnak a hallgatóktól?- A legtöbben tudatják, ha sikerrel járnak. De mi is tudunk segítséget nyújtani a nálunk tanulóknak az elhelyezkedésben, a .csoportok legtehetségesebb hallgatóit ajánljuk partner cégek figyelmébe. A tőlük kapott visz- szajelzések alapján mindig elégedettek a jelöltekkel. — Szabadidejében mivel foglalkozik szívesen?- Amikor nem dolgozom, akkor a Rotary Club lelkes tagjaként tevékenykedem. Az utóbbi öt évben részt vettem a jótékonysági bálok megszervezésében, melynek nagy örömmel tettem eleget, hiszen a szervezés a munkám szerves része. Szívemet melengetik az olyan történések, mint amikor az idei bálon egy szerbiai magyar asztaltársaság teljesen meghatódott Rúzsa Magdi éneke hallatán, és együtt dalolták vele a szerb énekeket. Már ezért is megéri ilyen rendezvényeket szervezni. ■ Megépül egy mederpillér, amelyben egy csőszivattyút építenek ki. Tavaly egyébként komoly gondot okozott a szőke folyón levonuló Myíz a községben. Hiszen tavasszal az Endre király út és a Tisza-part közötti rész megrepedt. Attól lehetett tartani, hogy esetleg leomlik a part. Ráadásul az Endre király utat éppen akkor újították fel. Akkor több hatóságnak is jelezték a problémát. Már csak amiatt is, mivel a visszavonuló árvíz is veszélyt jelenthetett a meggyengült védművekre. Végül sikerült bevenni a helyre- állítási tervbe a községben jelentkező gondokat. Ennek következtében azután hétszáz millió forintot biztosított a szükséges munkálatokra az állam. Hamarosan megszülettek a tervek, s megkötötték a kivitelezői szerződést is. Összességében egyébként mintegy hatszáz méteres szakaszon kellett a helyreállítási munkálatokat elkezdeni a Ti- szavárkonyt védelmező gátakon. ■ M. G. A. Az ország egyik legnagyobb oktatócége számokban A perfekt ZRT.-NEK országosan mintegy 20 ezer hallgatója van. Szolnokon 1500-an vesznek részt a dél-magyarországi régióközpont által szervezett képzésekben. A Perfekt Közgazdasági Szakközépiskolának, amely szintén országos intézmény összesen, 1500 hallgatója van, szolnoki tagintézménybe 300-an járnak. Nyelviskola a Katedrán Egységes képzési rendszer az ország 20 városában! A megyeszékhely oktatási rendszerének színvonalát emeli a Katedra Nyelviskola Szolnok, mely a városból több jelentkező közül egyedüliként nyerte el a csatlakozás lehetőségét Magyarország első országos nyelviskola-hálózatához. A nyelviskola sikerének titka a szakmai felkészültsége, egyetemet végzett nyelvtanárai, a partnerközpontúság, az igényesen kialakított belvárosi oktatási központjuk és a kommunikatív nyelvoktatás. A Katedra Nyelviskola Szolnok PANNON nyelvvizsgahely lett, így hallgatói helyben vizsgázhatnak. Nyelvtanfolyamok angol, német, francia, olasz, spanyol nyelvekből! Általános tanfolyamok normál ütemben kezdőtől haladó szintig: a tanfolyamok haladási ütemét a diákok órarendjéhez és a felnőttek elfoglaltságaihoz és tanulási szokásaihoz igazítjuk. — Nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamok: a megújult nyelvvizsgák követelményrendszerének megfelelően, célirányos vizsgára felkészítő oktatást biztosítunk. A tanfolyam próbanyelvvizsgával zárul. Választható nyelvvizsgák: PANNON, ECL — Privát KATEDRA: a magántanulók iskolája, ahol minden hallgató személyre szabott oktatási programot kap. — Üzleti nyelv: már kezdő szinttől az üzleti nyelvben használatos témakörökre koncentrálva a nyelvvizsga-előkészítőig, egymásra épüfő szinteken folyik az oktatás. — Senior tanfolyamok lassított ütemben: a tanfolyamok haladási ütemét az idősebb korosztály tanulási szokásaihoz és képességeihez igazítjuk. — Junior tanfolyamok gyerekeknek: óvodás és kisiskolás korú gyerekeknek, az órákon a gyerekek képességeihez igazítva játékos módszerekkel szerettetjük meg az idegen nyelvet. — Nyelvtanulás külföldön: Katedra Travel Utazási Iroda a nyelviskolában. A Katedra Nyelviskola Szolnok megújult kedvezményrendszerével és kínálatával várja régi és új hallgatóit! A beiratkozás KATEDRA nmmm nyelviskola Szolnok Helye: Szolnok, Kossuth L. út 7.1. em. (bejárat az Arany J. út felöl) Ideje: 2007. január 15., 16., 17., 18.; 10-18 óráig További információk: www.katedra.hu Érdeklődni: 56/347-704, 20/5424- 071 Akkreditációs szám: PL-0131/6 Nyilvántartási szám: 16-0164-05 ▲ Nyerjen On is mozijegyet! lapunk és a szolnoki Cinema City közös játékán minden héten kétszer két belépőjegyet nyerhetnek azok a szerencsések, akik beküldik válaszaikat a feltett kérdésekre. A jegyeket hétfőtől csütörtökig lehet felhasználni, természetesen arra a filmre, amelyik leginkább elnyerte játékosunk tetszését. Az előző játékunk nyertesei: Bettenbuck Zoltán - Szolnok, Kovács Ferenc - Szolnok Kérdések: Milyen stílusban táncolnak a Step Up című filmben? Soroljon fel 3 Luc Besson filmet! A válaszokat a következő címre küldjék 2007. január 10-ig: Cinema City - Szolnok, 5000 Szolnok, Ady Endre u. 28/A Új Néplap