Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-06 / 5. szám
Másként számolják el a betegek utazási költségeit Az utazási költségtérítés címén nyújtott támogatás ügymenete január 1-től megváltozott-tudtuk meg Újfaludi Pálnétól, a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatójától. A hatályba lépett jogszabályi változások miatt a biztosított és kísérője utazását a különböző egészségügyi szolgáltatókhoz továbbra is támogatja ugyan az egészségbiztosító, de a felmerülő költségeket mostantól kezdve csak utólag térítik meg. Az orvosok ennek értelmében már nem állíthatnak ki hitelezett utazási utalványt, a jövőben az útiköltség elszámolásához kizárólag az úgynevezett utazási utalvány használható. Az elszámolás módja a következő: a biztosított a menetjegyet és az orvos által kiállított utazási utalványt személyesen vagy postai úton juttatja el a területileg illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárhoz. A biztosító pedig a megjelölt címre vagy bankszámlára utalja az összeget. ■ 4 Együttesen hatékonyabb a védőoltás Az influenza elleni védőoltást a szezon kezdetekor évről-évre egyre többen keresik háziorvosuknál. Kevesen tudják azonban, hogy az oltás még hatékonyabb, ha tüdőgyulladás elleni vakcinával kombinálják. Az influenza egyik leggyakoribb szövődménye a tüdőgyulladás, amelyet sok esetben pneumococcus okoz. Főként az idősek és a kisgyerekek körében lehet igazán veszélyes ez a betegség. A pneumococcus elleni védőoltás ugyan nem ingyenes, mégis érdemes igényelni az influenza elleni vakcinával kombinálva. A legyengült szervezet ugyanis sokkal inkább hajlamos a tüdőgyulladásra, ami akár tragikus következményekkel is járhat. Bár az influenza elleni védőoltást már november óta lehet kérni, még most sem késő be- oltatni magunkat. A vakcina ugyanis néhány hét alatt kifejti védőhatását. ■ •cAz egészséges babák is komoly odafigyelést igényelnek. A koraszülöttek még több figyelmet kapnak, a kórházak újszülöttosztályain Miért jön előbb a kisbaba? koraszülöttek Fertőzés vagy betegség is lehet az oka IWH8MMWIIHMHfl9Mfl8flB8flflWWWMBWIIMWW88MBBWB9BWWBMMW§WB8Wi EGÉSZSÉ ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 6., SZOMBAT Minden várandós anya arról álmodik, hogy egészséges, gyönyörű babát hoz világra. Annál nagyobb a riadalom, ha az újszülött idő előtt érkezik. Szilvási Zsuzsa A szülés során az újszülött igen bonyolult alkalmazkodási folyamaton megy keresztül, ez az átalakulás teszi képessé a levegővételre, a méhen kívüli önálló életre. Ennek azonban az a feltétele, hogy a baba elég fejlett legyen. De mi lehet a koraszülés oka? Az egyik legjelentősebb kockázati tényező a korábbi koraszülés vagy fenyegető koraszülés. A korábbi vetélések, akár művi, akár spontán abortusz történt, szintén növelik a koraszülés kockázatát - tartják a szakemberek. A koraszülések nagy része, közel 20 százaléka rossz szociális helyzetű terhes nőknél fordul elő. Ez szorosan összefügg azzal, hogy az ilyen kismamák között jelentősen gyakoribb a dohányzó.- Napi egy doboz cigarettát szívtam a terhességem első hónapjaiban, s bizony az is előfordult, hogy egy-egy buliban többet ittam a kelleténél - emlékszik vissza Vera, aki alig a nyolcadik hónapba érve hozta világra kisfiát. - Mikor kiderült, hogy babát várok, megpróbáltam leszokni, de képtelen voltam rá. Legalább néhány szál cigarettára mindenképpen szükségem volt. Most, hogy szoptatok, megint próbálok leszokni, de nagyon nehéz, mert ingerültebb, türelmetlenebb vagyok miatta, a kicsihez is sokkal kevesebb türelmem van. Az alultápláltság, a nem megfelelő táplálkozás, az alacsony anyai testsúly is okai lehetnek a koraszülésnek. A terhességhez kapcsolódó elhízástól sokan kórosan félnek, ez szintén szélsőséges diétához vezethet. Az anyai életkor is befolyással lehet a terhesség lefolyására. Túl fiatal, tizenhat évnél fiatalabb, és idősebb, negyven év feletti anyáknál gyakrabban fordul elő koraszülés. Természetesen betegségek, fertőzések is vezethetnek koraszüléshez. A terhesség alatt még a banálisnak tűnő hüvelyi gyulladásokat, kisebb fertőzéseket is komolyabban kell kezelni, hiszen ezeknek kiemelkedő szerepük lehet az idő előtti burokrepedésben. Ugyanakkor a magzat fejlődési rendellenességei is koraszüléshez vezethetnek. Ilyen rendellenesség például a magzati nyelőcső veleszületett elzáródása. Ebben az esetben a méhen belül fejlődő magzat nem nyeli le a magzatvizet, az kórosan felszaporodik és a méh túlfeszülését, a magzatburkok idő előtti megre- pedését okozza. Bármilyen, a terhesség során észlelt betegség esetén a szülészek döntenek a koraszülés beindításáról, idő előtti császármetszésről. Ez- :el elsősorban az anya, másodsorban a kis újszülött egészségét védik. Látszik tehát, a koraszülés számos oka zött jó pár olyan tényező is van, ami esetleg nagyobb anyai felelősségérzettel megelőzhető lenne. Meddig számít koraszülöttnek a pici? a normális, 40 hetes, azaz 280 napos terhességi tartamnál lényegesen rövidebb terhességből született újszülött számít koraszülöttnek. Hivatalosan 37 hétnél, azaz 259 napnál rövidebb időre született újszülött a koraszülött Magyarországon az újszülöttek közel 10 százaléka idő előtt jön világra. Ez az adat azért nem lehet pontos, mert az esetek egy részében nem lehet a terhesség tartamát pontosan meghatározni. A koraszülött sok tekintetben éretlennek tekinthető, extrém esetben életképtelen. Az éretlenség fokát különböző külső jelekből és az idegrendszer viselkedéséből elég pontosan meg lehet mondani Ma már jóval 1000 gramm alatti születési súllyal is életben maradhat egy koraszülött, az esetek mgy többségében károsodás nélkül. Lassan csökken megyénk népessége megyénk népessége a 2006- os statisztikai adatok szerint 407 ezer főnyi volt, 9 ezerrel kevesebb, mint öt éve. Az országosnál kedvezőbb volt a csecsemőhalálozás aránya, 23 egy éven aluli baba halt meg. Az 1000 élveszületésre jutó csecsemőhalálozás 5,9, országosan 6,6. Új kormányjavaslat akadálymentesítésre elkészítette a kormány új javaslatát a középületek akadálymentesítésére. A korábbi jogszabály az állami intézmények számára 2010-ig, az ön- kormányzati fenntartásúak esetében 2013-ig adott volna határidőt az átalakításokra. A mostani javaslat, csaknem három évvel, 2010 végére hozta előre valamennyi épület akadálymentesítésének határidejét. Kevés alkohollal a jó vérnyomásért a magas vérnyomással küszködő betegeket rendszerint eltanácsolják az alkoholfogyasztástól, a legújabb vizsgálati eredmények szerint azonban napi egy-két pohárka éppen hogy jó hatással van és csökkenti a szívroham kockázatát. A kutatások szerint kevés vagy mérsékelt mennyiségű alkohol csökkentheti a szívroham kialakulásának kockázatát. A kedvező hatás annak tulajdonítható, hogy az alkoholból úgynevezett „jó” koleszterin és véralvadásgátló anyag kerül a szervezetbe. A cukorbetegség is megelőzhető kávéval a túlzott kávéfogyasztás szívritmuszavart okozhat, de aki nem iszik többet napi 4-6 csésze feketénél, az 30 százalékkal alacsonyabb valószínűséggel lesz cukorbeteg. Az erős feketekávé a Parkinson- kór megelőzésére is kiválóan alkalmas. A kávé árt a fejlődő szervezetnek, ezért gyermekek nem ihatják. A koffeint azonban az orvosok élénkítő hatása miatt mégis gyakran használnak nehezen lélegző vagy gyenge pulzusú koraszülötteknél. Orvosesztétikai, bőrgyógyászati fénykezelések a szépségért ipl-euárás Dr. Berényi Anna bőrgyógyász-kozmetológus főorvos magánrendelésén Szépségálmainkat utolérte a technika. A kozmetológiában és a bőrgyógyászatban olyan intenzív villanófénnyel működő úgynevezett IPL (Intense Pulse Light) - eljárást fejlesztettek ki, amellyel szépülhet, fiatalodhat, gyógyulhat anélkül, hogy napi tevékenységét abba kellene hagynia. Az eredmények, a szépülés folyamatos, ugyanakkor látványos - fiatalok és szépkorú- ak, nők és férfiak esetében egyaránt. Az IPL nagy energiasűrűségű, villanásokban leadott, lézertechnikával előállított, de nem lézerfényű besugárzást jelent — mondja dr. Berényi Anna. - A legújabb, széles spektrumú (410-1400 nm) fénnyel működő IPL az egyetlen olyan bőrfiatalító orvosi beavatkozás, amely a bőrfelületet komplex módon kezeli. Készülékem orvosi célokra továbbfejlesztett IPL-berende- zés, mely a magas energiaszint és a kifinomult, személyre szabott beállítási lehetőségek miatt hatékonyabb és biztonságosabb megoldásokat, kezeléseket kínál jelenleg működő elődeinél. A villanó fény - a lézerfénnyel szemben - nem nyalábszerű, pontszerűen égető, hanem szétszórt, vakuszerű. Megfelelő technika (zafírszűrők) alkalmazásával a célzottan kiválasztott fényt elvezetjük a zavaró bőrelváltozásokhoz, jlletve a nemkívánatos szőrszálakhoz. Ezeken a helyeken a fény hővé alakul, s elroncsolja, majd a szervezet eltünteti a különböző pigmentált és egyéb borhibákat, a szőrtüszőket, a hajszálereket, valamint az alsó végtagon jelentkező apró seprűvénákat. A seprűvénák kezelését férjem, dr. Borbás József sebészeti magánrendelésén is végzi. Szőrtelenítés alkalmával a fényt a szőrszálak pigmentje Szolnok, Arany János u. 8. Rendelési idő: hétfő és szerda, 16-18 óráig Bejelentkezés: 30/9-282-912 nyeli el, majd a szőrszál kanócként a szőrtüszőbe vezeti, ahol a keletkező hő a szőrtüszőt elpusztítja. A fény a bőr mélyebb, ún. irharétegében a bőr rugalmasságát adó kollagén és elasztikus rostok termelődését serkenti, így simítva el a kisebb ráncokat. A fény olyan mélységben működik, ahol krémekkel gyakran nem érünk el megfelelő hatást. Aknés-pattanásos bőrök, tüszőgyulladások esetén a gyulladást okozó baktériumok pusztíthatok el, új lehetőséget nyitva a gyógyulásra az eddigiekhez képest. Rozáceás — népnyelven borvirágos - arc kitágult erei és gyulladt csomói is megszüntethetőek olyan esetekben is, amikor az eddig megszokott kezelés csődöt mond. Öregségi foltok arcon és kezeken, napégések okozta barna foltok ugyancsak szép eredménnyel kezelhetőek. Hagyományos bőrgyógyászati tevékenységem mellett a leírt fénykezelésekkel várom betegeimet. ▲