Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-20 / 17. szám
2007. JANUÁR 20., SZOMBAT PANORÁMA 7 Szerb tüntetők a radikálisok vezérét, Seseljt éltetik az etnikailag megosztott, főleg albánok lakta Koszovó tartományban Magyar pártok versengése Szerbia A bezárkózás vagy az európai csatlakozás a választások tétje Bush elnök iraki politikáját egyengeti Robert Gates A dél-iraki Bászrába érkezett pénteken Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy a helyszínen tájékozódjon amerikai és brit parancsnokoktól az arab országban kialakult helyzetről. Gates nem egészen egy hónap alatt már másodszor látogat Irakba, útját biztonsági okokból ezúttal sem jelentették be előre. Ezt megelőzően a Perzsa-öböl menti országokban járt, hogy megpróbálja ■ Nagy-Britannia arra készül, hogy idén hazahívja legtöbb katonáját. megnyerni az arab szövetségeseket George Bush amerikai elnök új iraki stratégiájának és a síita Irán befolyása elleni harcnak a szunnita kormányok uralta térségben. Az amerikai védelmi miniszter látogatása előtt, péntekre virradóra rakétatámadás ért egy brit támaszpontot Hat katona megsebesült, egy közülük súlyosan. Ebben a hónapban már két brit katona vesztette életét Irakban. Nagy-Britannia 7000 fős alakulatával a legnagyobb egységet állította ki Irakban az USA szövetségesei közül. ■ E. Cs. Visszatér a követ, Moszkva feloldja a grúz blokádot Moszkvában úgy döntöttek, hogy hétfőn visszautazhat Tbiliszibe Oroszország nagykövete, s rövidesen feloldják a kaukázusi köztársaság ellen életbe léptetett gazdasági szankciókat. A blokád megszüntetése várhatóan fokozatosan történik. Jelenleg még érvényben van a vízumkényszer, szüneteltetik a közvetlen légi- és vasúti forgalmat, és tilalom sújtja a grúz élelmiszerexportot. A volt szovjet tagköztársaság és Oroszország viszonya formálisan akkor romlott el, amikor a grúz hatóságok kémkedéssel vádoltak meg öt orosz katonatisztet. Valójában az ellentétek mögött Mihail Szaakasvili nyugatbarát politikája és a NATO-ba való jelentkezése áll. Az orosz külügyminisztérium cáfolja, hogy politikai okokból korlátozták volna a gazdasági együttműködést. ■ Cs. E. Vasárnap több mint hat és fél millió állampolgár vehet részt Szerbiában a parlamenti választásokon. Az új törvény szerint a kisebbségek nagyobb eséllyel jutnak be a törvényhozásba. Csák Elemér Mától kampánycsend van déli szomszédunknál, s vasárnap olyasféle erőpróbára kerül sor, mint 1999-ben, a Szlobodan Milosevics bukását hozó elnök- választáson. Három fő politikai irányzat feszül egymásnak, de a fő vízválasztó az, hogy melyik párt miként viszonyul az európai integrációhoz. A demokratikus érzelmű - meglehetősen sokszínű - mozgalmak az Európai Uniót tekintik elérendő célnak, a radikális tömörülések pedig még mindig Nagy-Szer- biáról álmodoznak, s elutasítják az EU-t, de a NATO-t is. Utóbbi a Vojiszlav Seselj vezette SRS évek óta legnépszerűbb párt. Ha megerősödik a szocialistákkal és néhány kisebbségi párttal, akár kormányra is kerülhet. Több tucatnyi párt képviseli a másik oldalt, amelyet a megosztottság és a széthúzás jellemez. A legstabilabb a Borisz Tadics államelnök vezette Demokratikus Párt (DS). Azt ígérik, hogy ha kormányt tudnak alakítani, Vojiszlav Kostunica demokratáival (DOS), valamint kisebbségi pártokkal együtt uniópárti, demokratikus koalíciót állítanak fel. Maga Kostunica abban bízik, hogy ha miniszterelnök marad, befejezheti elkezdett programját. A demokratikus tömb harmadik legerősebb pártja a liberális G17 Plus, programjában a kisebbségek és a demokratikus erők összefogását sürgeti. Ugyancsak pályázik a kisebbségi voksokra a liberális-szociáldemokrata koalíció; az egyetlen mozgalom, amely bizonyos feltételekkel elfogadná az albánok lakta Koszovó tartomány függetlenségét. Nincs tehát könnyű dolguk a szerbiai szavazóknak, amikor ki kell nyilvánítaniuk szimpátiájukat, illetve választaniuk kell a különféle érdekközösségeket képviselő blokkok között. A szavazáson megnőtt a magyar pártok „értéke”. Miután a választási bizottság a nemzeti kisebbségek esetében megszüntette a kötelező ötszázalékos támogatottságot, bármely koalíció esetében bejuthatnak a parlamentbe. A feltétel az, hogy kellő számban vegyenek részt a választásokon. Az egymással rivalizáló magyar pártok azonban a kampányból ítélve a hatalmi szempontokat tekintik fontosabbnak a nemzeti összefogásnál, s ez általában véve a szer- beknek kedvez. KÜLFÖLD Amerikai támadás Irán ellen áprilisban? egv kuvaiti lap szerint az Egyesült Államok a tenger felől rakéta-, illetve légicsapásokat mér Irán nukleáris és olajipari létesítményeire. A Pentagon a háborúhoz újabb hadihajókat és húszezer katonát vezényel a Perzsa-öbölbe. Kínai katonai kísérlet ballisztikus rakétával NYUGTALANSÁGOT váltott ki az Egyesült Államokban és Japánban, hogy Kína sikeres rakétakísérletet hajtott végre, s rendkívüli találati pontossággal a Földtől 900 kilométerre megsemmisített egy üzemképtelen műholdat. Százmillió dollár térítés a Palesztin Hatóságnak IZRAEL SZÁZMILLIÓ dollárt utalt át az egy éve befagyasztott vámbevételekből a Palesztin hatóságnak - jelentette be a zsidó állam egyik szóvivője. A térítés a felhalmozódott hatszázmilliónak csupán az első részlete. Teljhatalmat kapott a venezuelai elnök a venezuelai parlament másfél évre teljhatalommal ruházta fel a Hugo Chá- vezt. Az elnök beiktatási ünnepségén nagy mértékű államosítást helyezett kilátásba. Venezuela a világon az ötödik legnagyobb olaj- exportőr, termelése felét az Egyesült Államokban értékesíti. Híres Amerika-ellenességéről @ TOVÁBBI hírek: www.regoel.hu Helyzetet teremt a „természetes küszöb” a magyar kisebbség RÉSZÉRŐL ketten vesznek részt az erőpróbán: a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség és az Ágoston András irányítása alatt álló Magyar Összefogás Koalíció. Utóbbi tagja a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (elnöke Ágoston András), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (elnöke Páll Sándor) és több civil szervezet. A szembenállás ellenére esély van aira, hogy bekerüljenek a parlamentbe. A természetes küszöböt előíró törvény szerint ugyanis a választásokon részt vevők számát 250-nel, a parlamenti helyek számával kell elosztani fgy egy képviselői hely negszerzéséhez 12-15 ezer szavazatra lesz szükség (a szerb pártoknál ez leg alább 165 ezer). A VMSZ öt-hét képviselői mandátummal számol, a MÖK két-három képviselői helyben reménykedik. Megkönnyebbült Európa, elsöpört Kirill, a vihar barátság Leállt az olajszállítás is Közép-Európába, de ellátási zavar nem volt hazánkban Dzsungel lányára taláRak Kambodzsában Szerdán és csütörökön egész Észak- és Közép-Európán végig- száguldott a Kirill nevű szélvihar. A halálos áldozatok száma megközelíti a félszázat. Lengyel- országban Wroclaw, Varsó és a Mazuri-tavak környékén számos település áram nélkül maradt. Prágában a történelmi Ká- roly-hídon csütörtök este óránként 164 kilométeres sebességű szél tombolt. Több ezer ember maradt áram nélkül az éjjel, ezért a Cseh Energetikai Művek (CEZ) péntek reggel ellátási szükséghelyzetet hirdetett ki az ország egész területén. t Németország történetében J először csütörtök kora este az I egész országban leállt a vasúti London egyik külvárosában tegnap már megkezdték a helyreállítást forgalom. Utasok tízezrei töltötték az éjszakát az álló szerelvényekben, illetve az állomásokon. Sokként érte a berlinieket az a hír, hogy az éjszaka leszakadt egy többtonnás acélgerenda az ultramodern főpályaudvar üveghomlokzatából. Ukrajna csütörtök este ideiglenesen leállította a kőolaj továbbítását a fő exportvezetéken Közép-Európa felé. A Barátság olajvezetéknek ezen az ágán Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba jut el az orosz fűtőanyag. A gondot az okozta, hogy Ukrajnában leszakadt egy, a szivattyúállomást ellátó áramvezeték. Szlovákiát és Magyarországot megkímélte a Kirill. Több meteorológus szerint nálunk nem is kellett számítani pusztító erejű orkánra, csupán a szokásosnál erősebb széllökésekre. A hatóságok - nyilvánvalóan az augusztus húszadikai fiaskó miatt - egymással versengve igyekeztek biztosítani a lakosságot, hogy részükről megtörtént minden óvintézkedés. Időjárási szakemberek hozzáteszik: a pánikhangulatot a média is fokozta a sokkoló külföldi képekkel és a katasztrófák esetére javasolt jó tanácsokkal. ■ Csák E. ■ Magyarországot nem fenyegette rendkívüli vihar. Egy 19 évesnek látszó lányra bukkantak a kambodzsai őserdő mélyén. „Maugli 2-t” egy paraszt találta meg, amikor figyelni kezdte, ki jár rá a hombárban tárolt gabonára. A felfedezés meghökkentő volt: a tárolóban egy majom tartású, meztelen lány szedegette fel a földről a magvakat. A hatóságok feltételezik, hogy a dzsungel lánya nyolcéves korában tűnt el, amikor a családja bivalyokat terelt át az erdőn. Ha ő az, akkor a neve Rocsom Pngien, s nyolcéves kora óta egyedült élt a sűrűben. A lány egyetlen nyelven sem beszél, visszatérése az emberi társadalomba nehezen elképzelhető. ■ E. Cs.