Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-03 / 2. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 3., SZERDA 2006 BŰNÜGYEI A benzinkutak ismét célpontjai voltak a rablóknak Szeptember 3-án hajnalban megpróbálták kirabolni a szol­noki Abonyi úti Mol-kutat. Az ismeretlen, 175 centiméter ma­gas, szőkésbarna hajú, álarcot viselő elkövető egy fegyvernek látszó tárggyal próbálta kikény­szeríteni a helyiségben tartóz­kodóktól a bevételt. A tettes eléggé amatőr módon próbálta meg kirabolni a benzinkutat. Ugyanis éppen abban az időben lépett színre, amikor váltás volt, így kétszer annyi alkalmazott nézett vele farkasszemet, mint amire számíthatott. A fenyege­téshez használt fegyvernek lát­szó tárgyról is lerítt, hogy köny- nyebb sérülést is csupán akkor okozott volna, ha eldobja. S mi­vel a riasztó is hamarjában meg­szólalt, így legeredményesebb mutatványa az volt a rablónak, hogy futásnak eredt. Egyelőre nem találják. November 3-án azonban már sikerrel rabolták ki este a Petőfi utcai benzinku­tat Szolnokon. A támadó egy fegyvernek látszó tárggyal köve­telte a bevételt. Az eladótérben tartózkodó alkalmazottak nem tanúsítottak ellenállást. Odaad­ták a pénzt, amellyel a maszkos, sötét ruházatot viselő, 180 cen­tis elkövető kereket oldott. ■ Az ttalmérésekből vitték a pénzt karácsonyra Az ünnepek előtt számos sörö­zőt törtek fel megyénkben. Ken­gyelen és Tiszafüreden cigaret­tákat és készpénzt vittek el. Jászberény egyik szórakozóhe­lyéről a bevétel tűnt el. Egy szol­noki kocsmából az ablakot befe­szítve vitték el a kasszát. Fegy­veres rablási kísérlet történt a szolnoki Senator vendéglátóhe­lyen, ahol a tettes a pultostól pénzt követelt, de csak elutasí­tást kapott, így dolgavégezetle- nül menekült el a helyszínről. Jászalsószentgyörgyön mintha bankot raboltak volna, annyi pénz ütötte a markukat a tette­seknek. Egymást követően két sörözőt is feltörtek az elköve­tők, akiknek célpontjaik a já­tékautomaták voltak. A betörők a pénznyerőkből 270 ezer, illet­ve 3,5 millió forintot zsákmá­nyoltak. ■ Egy könyv alapján öltek taczman-ügy Kettős gyilkosság baráti segítségnyújtással Az utóbbi évek legbrutáli- sabb gyilkosságát derítet­ték fel a megyei nyomo­zók. A jászberényi Tacz- man Elek fogathajtó vi­lágbajnok és felesége megölésének ügyében már vádemelés is történt. Munkatársainktól Három napon át tartott a hely­színi szemle, miután a múlt év február 5-én jászberényi laká­sukban holtan találták az 51 éves Taczman Eleket és 44 éves feleségét. A kettős gyilkosságot az áldozat fia, a 21 éves Elek je­lentette a rendőrségnek. Megdöbbentő kép fogadta a nyomozókat a bűntett helyszí­nén. Valamennyi helyiség fel­dúlva, az áldozatok mellett fe­szítővas, kések és minden, min­den csupa vér. A falakon, a pla­fonon, a függönyökön, minde­nütt vérfoltokat találtak. Először felvetődött a rabló­gyilkosság lehetősége. Majd ar­ra is gondoltak, hogy bosszú vagy leszámolás lehetett az öl­döklés indoka. Végül a harma­dik álláspont kapott folyamatos megerősítést: a sértettek csalá­di körülményei vezethettek a cselekményekhez. Az elhunyta­kon ejtett nagy mennyiségű sé­rülés és az egyik áldozat kínzá­sa is ezt erősítette. Taczman Elek fiát a nyomo­zás tizedik napján hallgatták ki A véres ügy részleteiről a nyomozást vezető Bodor Tamás hadnagy (bal­ról), Kapocs! Zoltán alezredes és Kovács Ágnes, a megyei rendőr­főkapitányság sajtóreferens Jászberényben tartott tájékoztatót gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. A sorozatos kihallgatá­sok és egyéb tanúvallomásokat követően pedig a harminchete­dik napon a 21 éves fiú barátját, a tizenhét éves P. Tamást hall­gatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. Ez a fiatalkorú igazolt — először megdönthetet­lennek látszó - alibit Eleknek. A nyomozók a helyszínelés közben egy bűnügyi regényt is találtak. Kristóf Attila: Gyilkolj helyettem című regényét a ke­gyetlen elkövetők úgy használ­ták, mintha tankönyv volna. Lé­pésről lépésre követték az ott le­írtakat. Az elkövetett szörnyűség in­doka mind a vallomások, mind pedig az igazságügyi orvos­szakértő véleménye szerint is az volt, hogy a fiatalok szeret­tek volna szabadulni a szülői szorításból. A nyomozók azt sem zárták ki, hogy a fiatalkorú segítő azért csatlakozott a ször­nyű kettős gyilkossághoz, mert később várta volna, Taczman Elek „visszaadja” a baráti segít­ségnyújtást. Állítólag tervezték, hogy az örökségeken később el­osztoznak és abból finanszíroz­zák életüket. Akár életffogytiglant is kaphat az elkövető a nyomozók véglegesen lezár­ták az ügy felderítését és mindkét gyanúsítottal szem­ben előre kitervelt, nyereség- vágyból, különös kegyetlen­séggel, több emberen elköve­tett emberölés megalapozott gyanújával javasoltak vád­emelést A felnőtt korú Tacz­man Elekre akár a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés kiszabása is elképzelhető, míg fiatalkorú társa maxi­mum tizenöt évet kaphat el­követett tettéért. Az anya két fiával is végzett Jánoshidán tragédia A 30 éves nő anyagi gondokkal magyarázta szörnyű tettét Brutális kettős gyilkosság szín­helye volt június 19-én éjjel a já- noshidai Hold utca 4. szám alat­ti családi ház. A 30 éves, három- gyermekes B-né K. Angelika kü­lönös kegyetlenséggel megölte az egy és az öt esztendős kisfiát, majd magával is végezni akart. A család az asszonynak köszön­hetően súlyos anyagi gondokkal küzdött. Ezt a problémát B-né úgy akarta megoldani, hogy ön- gyilkosságot követ el, de előtte megöli gyermekeit. A két kiseb­biket megölte, 11 éves fiát nem bántotta. A megyei főügyészség a közel­múltban vádat emelt B.-né K. An­gelika ellen. A vádirat szerint a 30 éves vádlott haragudott anyó­sára, mivel az nem tudott anyagi segítséget nyújtani egy tartozás visszafizetéséhez. Olyan bosszút akart állni e sérelemért, hogy anyósát örök életére elkísérje a lelkiismeret-fordulás. A vádlottat a főügyészség elő­zetes letartóztatása mellett elő­re kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével vádolja. ■ Mészáros G. Ebben a házban történt a tragédia, amely két gyermek életét követelte Apa és fia szúrta meg egymást Tiszaföldváron május elsején tört ki egy családi botrány Tiszaföldvá­ron. Apa és fia saját laká­sukban szólalkoztak össze a kora délutáni órákban. En­nek során a 17 éves fiú com­bon szúrta apját egy 15-ös villáskulccsal, mire az apa felkapott egy kést, és hasba döfte gyermekét. Mindket­ten könnyű sérüléssel meg­úszták a családi perpatvart. A vita végén villant a penge Jászapátin szóváltásba keveredett egy­mással május 8-án két férfi Jászapátin, az István király úton. A haragosok addig szí­tották a kedélyeket, hogy egyikük a késével többször is mellkason szúrta vitapart­nerét. A sértett súlyos sérü­lést szenvedett. Az elkövető ellen eljárás indult. Kést tartott a torkához, de csak a karját vágta el drámává fajult május 17-én egy nézeteltérés Szolnokon. A Széchenyi lakótelepen élő család ötvenhárom éves férfi tagja egy vita végén bántal­mazta élettársát, valamint annak gyermekét. A 16 éves fiúnak sikerült elmenekül­nie, aki értesítette a rendőr­séget. A férfi azonban nem engedte lakásába a járőröket és kijelentette, ha bemen­nek oda, megöli a nőt. Kést szorított a torkához, majd megvágta a karját. Végül si­került a dühöngőt megfékez­ni, megbilincselni és előállí­tani a kapitányságra. Csaknem emberéletet követelt a romabál bált tartottak december 9- én a romák Jászapátin. A rendezvényen egy incidens kis híján emberéletet köve­telt. Két helybéli fiatalem­bernek nézeteltérése támadt egymással. A hangos szóvál­tás tettlegességgé fajult, s a dulakodásban a 18 eszten­dős F. Imre megszúrta vita­partnerét, a 23 éves S. Sán­dort. A sértettet a mentők súlyos, életveszélyes sérülé­sekkel a jászberényi kórház­ba szállították, ahol azonnal életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A rendőrök F. Imrét őrizetbe vették. Meglőtte állapotos kedvesét, majd maga ellen fordította fegy­verét egy férfi tavaly március 15-én Zagyvarékason, a Wes­tern sörözőben. B. Sándor a helyszínen meghalt, a 24 éves lány életéért napokig küzdöttek az orvosok. Sikerrel. — Én most már nem bírom to­vább! Lemegyek Szegedre, ké­rek a haveroktól egy pisztolyt, és végzek vele, majd magam­mal is - mondta el tervét előző nap barátainak B. Sándor. A 40 éves munkanélküli férfi más­nap délelőtt beváltotta ígéretét.- A közös jövőjüket építget­ték, de a kapcsolat nem tetszett a lány anyjának. Sándort reggel B. Sándor március 15-én délelőtt lépett be a rékasi sörözőbe. Aznap dél­után háromkor már a férfi holttestét hozták ki a halottszállítók. Dráma a rékasi sörözőben szerelemféltés Meglőtte kedvesét, majd végzett magával Vadnyugati jelenetek Roffon lövöldözés A helyi rendőrőrsnél érte utol élettársát A szolnoki, illetve a karcagi kórházba szállították azt a há­rom sérültet, akiket október 10-én az esti órákban lőtt meg egy férfi Tiszaroffon. Az 53 esztendős, budapesti illetősé­gű — néhány éve azonban már a megyei kistelepülés üdülő­körzetében élő - férfi szere­lemféltésből követte el tettét. A kihallgatáskor kiderült, nem véletlenül tért be a komplejáró melletti vendéglátóhelyre a fel­dúlt élettárs. Úgy vélte, hogy több éve vele élő helybéli ked­vesét egy, a roffi gátépítésnél dolgozó férfi elhódította. Nagy valószínűséggel emiatt akart vele leszámolni, ezért elszán­A Tisza-parti söröző ablakán keresztül is lőtt a támadó tan lépett be a szórakozóhely­re, ahol a feltételezett csábító tartózkodott. Ám nem egyedül találta ott. A gátépítő munkás­sal volt a fia is. így ő is áldoza­ta lett a dühös férfinak, aki elő­kapta fegyverét, s rálőtt mind- kettejükre. Ezután a település utcáján, a helyi rendőrőrs előtt érte utol élettársát, akibe szin­tén belelőtt. A rendőrök a bejelentések alapján elfogták és őrizetbe vet­ték a férfit, akit a nyomozóható­ság hallgatott ki. A két meglőtt férfinak súlyos, a hölgynek élet- veszélyes sérülése volt. Részle­gesen már mindannyian fel­épültek. ■ Mészáros Géza még megcsörgettük. Ő teljesen nyugodtan beszélt velünk, mintha minden rendben lenne. Alig fél óra múlva már halott volt - foglalták össze a történte­ket a barátok. ■ M. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom