Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-11 / 9. szám

UJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 11., CSÜTÖRTÖK wmmmmmm Fél év múlva világtalálkozót tartanak a jászok Szentandráson Jászszentandrás ad otthont a ti­zenharmadik Jászok Világtalál­kozója eseménysorának. A ta­lálkozók jeles eseménye min­den alkalommal a jászkapitá­nyok kiválasztása. A helyi kép­viselő-testület várhatóan a kö­vetkező hónapban választja ki az új kapitány személyét. A képviselők három jelölt közül választanak majd - tudtuk meg Banka Ferenc polgármestertől akiket a lakosságtól kért vé­lemények alapján jelöltek. A rendezvényt - amelynek társrendezője a Jászok Egyesü­lete — ebben az évben június 22-23-24-én tartják. A főbb programok már összeálltak, de még rengeteg szervezőmunka van hátra az elkövetkező hóna­pokban. Ez idő szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy a rendezvény fővédnökének, il­letve leendő védnökeinek a fel­kéréseket időben elküldjék, il­letve a településre érkező köz­életi személyiségekkel egyez­tessék az időpontokat. ■ Több száz könyv segítheti a család- gondozást A jánoshidai gondozási köz­pontba több száz könyv érke­zett a napokban. Az önkor­mányzat, illetve a gondozási központ a Maholnap Alapít­vány által kiírt pályázaton sze­repelt sikerrel. Négyszázezer forint értékben kaptak könyve­ket a legkülönfélébb témákban. ■ Négyszázezer forint ér­tékben kaptak könyve­ket a legkülönfélébb té­mákban. A köteteket a Biztos Kezdet nevet viselő helyi klub is fel­használja. A közösség célja, hogy a hidai családok részére tanácsokkal szolgáljon a gyer­meknevelésről, a családterve­zésről a közösségi normákról, minden olyan témáról, amely a családok mindennapjaival ösz- szefügghet. A kötetek között a szépiroda- lomi regényektől a pedagógiai könyvekig sokféle témát feldol­gozó megtalálható. ■ ALSO-JÁSZSÁG Víz- és szennyvízcsatorna-használati díjak (Ff/hó/ms) 2007. Januártól Vízdíj Szennyvizes.­(lakossági) haszn. (lakosú) Jászapáti 236 360 Jászkisér 210 360 Jászszentandrás 204 360 A három település szennyvizét egy közös tisztítóműben kezelik, amit szintén a többmilliárdos beruházás részeként építettek meg az elmúlt évben Szolgáltatás: fizetni keli! szennyvíz Sokan megrettentek az újabb teher megjelenésétől A szennyvízcsatorna-há­lózat kiépítésének kör­nyezetvédelmi szükséges­ségét talán senki sem kérdőjelezi meg. Banka Csaba Sokan viszont csak ezekben a napokban szembesülnek azzal az Alsó-Jászságban, hogy az új szolgáltatásért - mint minden másért is - fizetni kell. A kistérség életében óriási je­lentőségű volt, amikor 2004 vé­gén megkezdődött a szennyvíz­csatorna-hálózat kiépítése. Azóta az állami támogatásokból, lakos­sági befizetésekből és nem kevés hitelből öt településen (Jászbe­rény, Jászárokszállás, Jászapáti, Jászkisér, Jászszentandrás) meg­valósult a fejlesztés. Jászárok- szálláson, illetve Jászberényben korábban is működött a szenny­vízszolgáltatás. így az itt élők számára nem új dolog, hogy a szolgáltatásért díjat kell Fizetni, s ennek nagyságrendjét is ismer­ték. (Múlt év végén lapunk is be­számolt a díjváltozásokról). Apátin, Kiséren és Szentandrá­son viszont az idén határozták meg először a szennyvízcsator­na-szolgáltatás használati díját — Rendkívüli jó dolognak tar­tom azt, hogy végre a mi közsé­günkben is elkészült a csatorna- hálózat - mondja egy jászkiséri hölgy. - Egyelőre azonban nem tudom, hogy mindezért meny­nyit kell majd fizetnünk. Olvasóink jelzései alapján úgy tűnik, az érintett három települé­sen jó néhányan tartanak attól, hogy túlságosan magas lesz a fize­tendő díj mértéke. Az elmúlt hóna­pokban ugyan még ingyenesen ve­hették igénybe a próbaüzemben működő csatornahálózatot Január­tól azonban életbe lépett az új rend­szer. A három település által létre­hozott Jász Közmű Kft ajánlatot tett a díjtételekre, amelyet a helyi kép­viselőtestületek elfogadtak.- A három településen össze­sen 4,5 milliárd forint volt a be­ruházás költsége - mutatott rá Szabó Lajos polgármester.- Mennyit kell majd fizetni?- A három településen ugyan­annyi lesz a szolgáltatás díja. A lakosságnak a fizetendő összeg 360 forint lesz köbméterenként, míg a vállalkozásoknak, illetve az intézményeknek 480 forint brut­tó összegű díjat kell téríteni köb­méterenként. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy városunkban kü­lönböző mértékű támogatást nyújtunk azoknak, akik nyugdíj­ban, vagy nyugdíjszerű ellátás­ban részesülnek. Számukra évi 48 köbméter fogyasztásig tudunk megállapítani támogatásokat Akiknek ingatlana előtt elha­lad a gerincvezeték, és használ­ják a vezetékes ivóvíz-szolgálta­tást, azoknak szerződést kell kötni a szolgáltatóval. Akik ezt elmulasztják, a törvényben elő­írt talajterhelési díj kifizetésére kötelezhetők. Közös céget hoztak létre a működtetésre jászapáti, Jászkisér valamint Jászszentandrás önkormányza­tai közös céget hoztak létre az új csatornahálózat működtetésére. A Jász Közmű Kft. nemrégiben kezdte tevékenységét, s mára próbaüzemet lebonyolítását is koordinálta. Ennek tapasztala­tai alapján tett ajánlatot az ön- kormányzati testületeknek a szolgáltatási díjra. A három te­lepülésen csak a szennyvízelve­zetést végzi a cég az ivóvíz-szol­gáltatást nem vették közös irá­nyítás alá így ez utóbbi díja te­lepülésenként más és más.- Szerintem az emberek több­sége elfogadja a szennyvízcsa­torna-hálózat szükségességét, s ezzel együtt - ha nem is örül neki - a szolgáltatásért fizeten­dő díjat is - mutatott rá Hajdú László, Jászkisér polgármestere. Szerinte igazán nagy változást azok életében jelent az új díjfi­zetés, akik korábban a portáju­kon lévő derítőből nem szippan­tották ki rendszeresen a szenny­vizet. Akik havonta, vagy kétha­vonta megtették mindezt, azok­nak nem jelent majd sokkal na­gyobb terhet a szennyvízcsator­nadíj megfizetése. Banka Ferenc, Jászszentand­rás polgármestere hozzátette, hogy összességében fél év állt rendelkezésre a próbaüzem ide­jén a csatornahálózat ingyenes használatára. A szennyvízcsa­tornadíj bevezetése szükséges a rendszer fenntartásához, mű­ködtetéséhez, folyamatos kar­bantartásához. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóKon! SZ0U0N.ÉF szoSnok-jászkun online Ivóvíz-hálózati szakaszok újultak meg jánoshidán múlt év decem­berében befejeződött az ivó- vízhálózat megújítására szolgáló program újabb sza­kasza. A műszaki átadási fo­lyamat lezárultát követően a napokban megindult a víz­szolgáltatás. A beruházást 65 millió forintból, a regio­nális fejlesztési tanács támo­gatásával valósították meg. Ezzel mostanra a helyi víz­hálózat több mint nyolcvan százalékát lecserélték. Megkezdődik a társulat elszámolása jászkiséren megkezdődik a víziközmű-társulat elszámo­lási folyamata. Erről határo­zott a küldöttgyűlés, miután a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésével betöltötte fel­adatát a közösség. A társulat minden kötelezettsége, illet­ve követelése az önkormány­zatra száll át a folyamat be­fejeztével. Mint megtudtuk, ebben az évben a hálózat ki­építése mintegy 68 millió fo­rinttal terheli község költ­ségvetését. Gazdasági programot dolgoznak ki Apátin jászapáti önkormányzata dolgozik az elkövetkező öt­hét év fejlesztési elképzelése­it is magában foglaló gazda­sági program elkészítésén. Az első változatot már tár­gyalta a képviselő-testület. Az anyag várhatóan március­ra nyeri el végső formáját. Bejárat-felújítás a művelődés házában jászkiséren felújítják a Mű­velődés Háza bejáratát. Az összesen 1,2 millió forintba kerülő munkára azért volt szükség, mert a Makovecz Imre tervezte épület bejárati részén elkorhadtak a faele­mek. A felújításhoz várható­an még januárban hozzálát­nak a munkások. írta: Banka Csaba, Fotó: Sárközi János Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710: Tet./fáx: 57/501-711 Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba Tel: 30/ 647-46-59 Összevonás várható Apátin vizsgálat Külső szakértők is elemzik a lehetőségeket Biztosan szükség lesz létszám- csökkentésre idén Jászapáti ál­talános iskoláiban. Mint azt Szabó Lajos polgármestertől megtudtuk, a költségvetés ter­vezésének jelen szakaszában is látszik, hogy nem tudják érintetle­nül hagyni az in­tézményeket. A költségcsökken­tést - a jelen in­formációk szerint - meg tudják ol­dani elbocsátások nélkül. Az alkalmazott módszer az lesz, hogy a nyugdíjba vonulók he­lyett nem vesznek fel új mun­kaerőt. Az általános iskolák tekinte­tében mégsem ez lesz. Több szakértői vizsgálat, gazdasági átvilágítás is folyamatban van. A szakemberek arra keresik a választ, hogy a helyben működő önkormányzati in­tézmények a továb­biakban külön-kü- lön igazgatás alatt maradjanak, vagy összevonják az in­tézményeket. A döntés termé­szetesen a képviselő-testület ke­zében lesz. A polgármester vé­leménye az eddig begyűjtött in­formációk alapján, hogy nem szabad a tagoltságot meghagy­ni. A gazdasági környezet, illet­ve a drasztikus gyermeklét- szám-csökkenés együttes hatá­sa, hogy az intézmények kerete­it is csökkenteni kell.- Szerintem az semmiképp sem volna szakmailag megala­pozott döntés, hogyha nem von­nánk össze a két általános isko­lát - fogalmazott Szabó Lajos. A végső döntést persze az önkor­mányzati testület tagjai hozzák majd meg az eléjük tárt szak­mai anyagok segítségével. Az elmúlt hetekben azért kértünk fel több külső szakembert, hogy minden lehetőséget feltérké­pezhessünk az intézmények működtetéséről. ■ Banka Cs. ■ A gazdasági kör­nyezet és a drasztikus gyer­meklétszám­csökkenés hatá­sa, hogy az intéz­mények kereteit csökkenteni kell. A Honismereti Szövetség, illetve a Máltai Szeretetszolgálat meg­keresését követően a jászkiséri Csete Balázs Honismereti Szak­kör gyűjtésbe kezdett a hatá ron túli csángó magyarok részére. Ez a kezdeménye­zés azonban nem pénz-, ruha-, vagy épp élelmi­szer-adományokról szól. A kábeltévés műsorszol­gáltatás elterjedésével egyre több parabola anten­na válik feleslegessé a telepü­lésen. Most a honismereti szak­kör tagjai azt kérik, hogy aki nél­külözni tudja a használaton kí­vül került berendezéseit, azok ajánlják fel azt a határon túl élő magyarok számára. ■ Kerékpártároló? Jászapátin a városháznál, a mozgáskorlátozottaknak kialakított rámpa végénél vettük észre a következő kiírást: „Nem kerék­pártároló. Legyenek szívesek kerékpárjaikat máshol elhelyezni!” Úgy tűnik, a kérés nem hatott meg mindenkit. Egyébként néhány lépéssel odébb egy Jól kiépített kerékpártároló van. Parabolagyűjtés a határon túli magyaroknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom