Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-04 / 283. szám
14_ _______ SP ORT UJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 4., HÉTFŐ Szolnokon focival várták a Mikulást vasárnap Mikulás-napi évadzáró teremfocitornát rendezett a Szolnoki MÁV Mondi. A klub utánpótlás-csapatai a felnőtt keret tagjaival kiegészülve, a Tiszaligeti Sport- csarnokban egymásközti játékkal búcsúztak a 2006- 2007-es bajnokság őszi idényétől. Bár a „nagyszakállú” csak szerdán érkezik meg a gyerekekhez, természetesen a kék-sárgák futballistapalántái már most sem maradtak ajándék nélkül. Még edzésben vannak a Tisza-partiak BÁR A LABDARÚGÓ NB II. ŐSZÍ idénye immár két hete, november közepén befejeződött, a Szolnoki MÁV Mondi játékosai még nem kezdhették meg téli szabadságukat. Kis Károly vezetőedző ugyanis csak december hetedikétől, az évzáró bankett után engedi el pihenőre tanítványait. Addig edzésben marad a csapat. Három játékos távozik Karcagról A HÍREK SZERINT három labdarúgójától is elköszön a téli szünet során a labdarúgó NB II-ben szereplő karcagi együttes. A nyáron az ESMTK-tól érkezett Szőke László nem tudott gyökeret ereszteni a gárdában, miként az egy esztendeje Malajziából igazolt Gas- parik András sem váltotta meg a „világot”. Zachar Péter azonban a gárda egyik legjobbja volt, ám ő hazatér Szlovákiába, ahol testvérével közös vállalkozásba kezdett. Évadzáró után túlórázó labdarúgók csütörtökön megtartotta évadzáró vacsoráját a karcagi legénység. Bár ettől kezdve téli szabadságukat töltik a játékosok, többen „túlórát” vállaltak. A keret nagy része pályára lépett a hét végi T-Plasz- tik teremlabdarúgó-tornán, Jászberényben. Sőt, mint házigazdák, a december végi, hagyományos karcagi Szilveszter Kupával a többieknél korábban kezdik a felkészülést is a tavaszi idényre. Idegenben jobban ment labdarúgás A nyári ezüstérem után újra dobogón a Szolnok víwiV'<sv' mm Az előző évadban elért ezüstéremmel magasra tette a mércét a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV Mondi gárdája. A mostani harmadik hely viszont azt bizonyítja, nem kifutott eredmény volt a tavalyi. Géléi József Mikor a nyári felkészülés előtt kiderült, hogy Pozsár Gábor, Grúz Tamás, Kotula László, Forgó Péter és Báli Péter távozik a kezdőcsapat tagjai közül, sokan egy fabatkát sem adtak volna, hogy a Tisza-partiak képesek lesznek megismételni remek szereplésüket.- A csapat gerince azért megmaradt, a kiesőket elsősorban saját nevelésű fiatalok beépítésével igyekeztünk pótolni - kezdte értékelését a kéksárgák szakvezetője, Kis Károly. - Módosítanunk kellett a gárda szerkezetén, stílusán, hiszen nem maradt a keretben ballábas játékos, s éppen a Jj magas, jól fejelő futballisták távoztak. Szerencsére a felkészülés alatt kialakult a legütőképesebb tizenegy, mely mindvégig egyenletes teljesítményt nyújtott. Talán ez a kiegyensúlyozottság volt a csapat legnagyobb erénye, komolyabb hullámvölgy nélkül zártuk az őszt. Minek köszönhető, hogy idegenben sokkal jobban szerepelt a Szolnok, mint hazai környezetben?- A sorsolás sem igazán kedvezett, hiszen a Fradit és a Nyíregyházát is fogadtuk, melyek bárhol képesek nyerni. Tavalyi ezüstérmünk ráadásul azt eredményezte, hogy a hozzánk érkezők sokkal zártabban játszanak, a felállt védelem ellen peA rutinos Balogh Pál (jobbról) és a csapatba most beépült Nagy Péter (8) védőmunkáját nem érhette kritika dig képtelenek vagyunk jól futballozni. Idegenben viszont jól kamatoztattuk a letámadásra, az ellenfél térfelén való labda- szerzésre épülő taktikánkat. Állandó nyomás alatt tartottuk vendéglátóink védelmét, s ez a legtöbbször teljesen megbénította ellenfelünk játékát. Ennek köszönhető, hogy mindössze hét gólt kaptunk csak a kilenc Balogh Pál bizonyult a legjobbnak kis károly értékelése során három játékos nyújtott átlagon felüli teljesítményi az ősszel A legjobbnak Balogh Pál bizonyult, de Jeney Gyula és a sérülése után formába lendült Bárdi Gábor sem sokkal maradt el tőle. Ezzel szemben Kalina Tibor jócskán elmaradta várakozástól. Bár az edzéseken remekül dolgozott, képzett futballista, a bajnoki találkozókon képtelen volt megfelelően produkálni meccsen, s ebből hármat Orosházán. Sőt, Bőcsön például csak mi tudtunk nyerni. Melyik meccs után maradt hiányérzete, illetve mikor érezte azt, hogy játékosai tökéletesen megvalósították elképzelését? Jeney Gyula mindvégig remek teljesítményt nyújtott — A Vecsés ellen megnyert meccset adtunk döntetlenre a 93. percben, melyhez ugyan a játékvezető is hozzájárult, de saját magunkat is okolhatjuk a pontvesztésért. Nagyon sajnálom a Jászapáti elleni vereséget, ám ott el kell ismernem nem játszottunk jól. Ezzel szemben az akkor harmadik helyen tanyázó Tuzsér otthonában valóban remekül futballoztunk. Lényeges változás nem várható a szolnoki keretben, bár két játékos sorsa kérdéses. Bárdi Gábor és Remili Mohamed iránt több élvonalbeli (sőt külföldi) klub is érdeklődik, így ők megfelelő ajánlat esetén akár távozhatnak is a Tiszali- getből. Esetleges pótlásuk nem lesz köny- nyű feladat. így szerepeltek ősszel labdarúgó- csapataink az NB II-ben ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. Ferencváros 15 11 4 0 41- 9 37 2. Nyíregyháza 15 10 5 0 37-12 35 3. Szolnok 15 7 5 3 23-21 26 4. Böcs 15 7 4 4 18-18 25 5. Tuzsér 15 7 .4 4 20-21 25 6. Orosháza 15 6 6 3 26-24 24 7. Kecskemét 15 5 6 4 22-20 21 8. Karcag 15 5 6 4 15-18 21 9. K.barcika 15 4 8 3 23- 19 20 10. Vecsés 15 4 5 6 24-24 17 11. Makó 15 4 3 8 10- 22 15 12. Baktalóránth. 15 3 5 7 13-22 14 13. Budafok 15 3 4 8 13-21 13 14. Jászapáti 15 3 4 8 10- 22 13 15. Békéscsaba 15 3 2 10 12-22 11 16.Jászberény 15 2 1 12 16-28 7 A szolnoki legénység mindvégig kiegyensúlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtott, s bár tömör a két éllovast üldöző boly, méltán zárt a dobogón. A Karcag gárdája soha ilyen előkelő helyen nem állt a másodosztályú pontvadászat során, azaz nyugodtan készülhet a folytatásra. OTTHON 1. Ferencváros 10 10 0 0 32- 3 30 2. Nyíregyháza 8 5 3 0 19- 5 18 3. Orosháza 7 4 3 0 16- 8 15 4. Bőcs 8 4 3 1 11- 6 15 5. Tuzsér 7 5 0 2 11- 6 15 6. Budafok 8 3 3 2 9- 4. 12 7. Kecskemét 7 3 3 1 12- 8 12 8. Szolnok 7 3 2 2 14-14 11 9. Vecsés 6 3 1 2 14- 7 10 10. K.barcika 8 2 4 2 13- 11 10 11. Baktalóránth. 7 2 4 1 6- 7 10 12. Békéscsaba 8 3 0 5 8- 8 9 13. Makó 7 2 2 3 7- 8 8 14. Karcag 8 1 5 2 9-13 8 15. Jászberény 7 2 1 4 13- 11 7 16. Jászapáti 7 1 2 4 3- 7 5 Érdekes módon sem a MÁV Mondi, sem a Karcag nem élvezte a hazai pálya előnyét. Mindkét együttes kevesebb pontot szerzett az ismerős környezetben, mint vendégként. IDEGENBEN 1. Nyíregyháza 7 5 2 0 CO —-J 17 2. Szolnok 8 4 3 1 9- 7 15 3. Karcag 7 4 1 2 6- 5 13 4. K.barcika 7 2 4 1 10- 8 10 5. Bőcs 7 3 1 3 7-12 10 6. Tuzsér 8 2 4 2 9-15 10 7. Kecskemét 8 2 3 3 10- 12 9 8. Orosháza 8 2 3 3 10-16 9 9. Jászapáti 8 2 2 4 7-15 8 I0. Ferencváros 5 1 4 0 9; 6 7 11. Vecsés 9 1 4 4 10-17 7 I2. Makó 8 2 1 5 3-14 7 I3. B.lórántháza 8 1 1 6 7- 15 4 14. Békéscsaba 7 0 2 5 4-14 2 15. Budafok 7 0 1 6 4- 17 1 16. Jászberény 8 0 0 8 3- 17 0 Mintha a város határtábláját elhagyva a Tisza-partiak és a kunságiak is megszabadultak volna hazai gör- csösségüktől. Két csapatunk parádés őszt produkált: 15 meccsből nyolcat megnyert, négyet döntetlenre adott, s csak hármat vesztett el. ■ Soha ilyen jól nem szerepelt az NB II-ben a kunsági gá karcag Sándor István vezetőedző kórházból küldött utasításai nyitott fülekre találtak a játékoso A tavalyi bajnokság során - köszönhetően a rendkívül gyenge őszi szereplésnek - sokáig borotvaélen táncolt a Karcag együttese az NB II-ben, ám az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a kiesést. A vezetők értékelték a menet közben érkezett rutinos szakvezető, Sándor István munkáját, s meghosszabbították szerződését. Talán maguk sem gondolták ekkor, hogy a szakember megtartása jelentette a legnagyobb erősítést a csapat számára. Áz együttes várakozáson felüli őszt produkált. A kezdeti botladozások után szép lassan összeállt a gárda, s olyan menetelésbe kezdett, melyet még vezetőedzője egyhónapos betegsége sem tudott megállítani. Mindennél többet mond, hogy az utolsó négy fordulóban a megszerezhető tizenkét pontból tizet begyűjtött a csapat. Hogy minek köszönhető a remek szereplés? Az elmúlt hónapokban olyan gerinc alakult ki a csapatban, mely a legnehezebb pillanatokban is tartást adott a gárdának. Bánó Sándor kapus nem csak védéseivel, de hozzáállásával is példát mutatott a társaknak. Az Orosz, Kocsis belső védőpáros rendkívül megbízhatóan látta el feladatát, míg a Lajkovics, Zachar kettős képes volt a kilencvenperces robotolásra a középpályán. Rajtuk kívül pedig mindig akadt olyan játékos, aki felnőtt melléjük. Kádár Gusztáv gyenge idénykezdés után az utolsó meccseken rendre a mezőny legjobbjának bizonyult, Bog- dány Csaba pedig amint felvette az NB II. ritmusát, azonnal meghálálta a bizalmat. A számok tükrében A Karcag őszi teljesítménye: 5 győzelem, 6 döntetlen, négy vereség, 15 szerzett gól, 18 kapott gól, 21 pont. A kevés vereség jelzi, a karcagi gárdát egyetlen csapat sem vehette félvállról az ősszel- A célkitűzést túlteljesítették a játékosok, bár most már bevallhatom, én titkon 21 pont 5 megszerzésében bíztam - felelte érdeklődésünkre a hosszas betegségéből felépült Sándor István. - A távozókat igyekszünk saját erőből pótolni, itt elsősorban a szezon végén jól teljesítő Tóth Lajosra, illetve a fél éve velünk készülő Misa Repjukra gondolok. A karcagi legénység a nyolcadik helyen térhetett téli pihenőre - soha ilyen előkelő pozíció- | ban nem állt még a másodosz- ~ tályban a gárda -, azaz nyűgöd- | tan készülődhet a tavaszi foly- “ tatásra. £ ■ Gelei J. Lajkovics János sokadik fénykorát élte meg az ősszel Karcagon