Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-30 / 304. szám
12 KRIMI BULVÁR — MŰSOR UJ NÉPLAP-2006. DECEMBER 30., SZOMBAT Régimódi történet olcsón takarékos A színészek beérték a szokásosnál kisebb gázsival Az ml jól választott, amikor egy Szabó Magda- klasszikust, a Régimódi történetet tűzte műsorra. A Bereményi Géza által rendezett hatrészes film utolsó részét ma este vetítik. Dalia László Szabó Magda-filmben, amelyet Bereményi Géza rendezett Szabó Magda az utóbbi években már külföldön is elismert írónő, díjakat kapott, itthon pedig évtizedek óta az egyik legolvasottabb szerző. A Régimódi történetet már játszották színházban, a könyvet is többször kiadták, így a megfilmesítése sem késhetett sokáig. Az viszont első hallásra « kissé meglepő, hogy éppen az § ml készítette el a filmváltozatot. § Igaz, nem csalatkoztak, hiszen J az első részeket majdnem másfél 1 millióan nézték. Hábermann Jenő producer szerint ezt várták, tehát meg sem lepődtek, hogy ilyen jó a hatszor ötvenperces sorozat nézettsége. Ugyanakkor a sztárparádé, a korhű jelmezek és díszletek ellenére mindössze 300 millió forintból forgatták. „Szerencsére nem látszik a filmen, hogy takarékoskodtunk, s bár tudtuk, hogy kevés a pénz, mindenképpen meg akartuk csinálni. A színészek is a szokásosnál kisebb gázsiért vállalták a munkát, és a forgatás után úgy Tompos Kátya és Egri Kati is játszik nyilatkoztak, hogy szívesen leforgatnák újra.” A producer elmondta, hogy ha nem lenne médiatörvény, s bevonhattak volna szponzorokat, másfél milliárd forintért egy olyan kiállítású filmet készíthettek volna, amely külföldön is kapós lehetne. Szabó Magda neve ugyanis áruvédjegy. Bereményi Géza rendező még művészeti vezető volt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, amikor a műsortervbe felvette Szabó Magda darabját. S miután Hábermann Jenővel együtt dolgoztak a Széchenyi-fil- men (Hídember), meg sem lepődött, amikor a producer felhívta, hogy rendezze meg a Régimódi történetet a televízióban. „Miután akkor nem értem rá, a forgatókönyvet Szekér András írta, így én csak alkalmazott rendező voltam. A pénzhiány persze rányomta a bélyegét a produkcióra, mindenhol, mindenkinek meg kellett alkudnia. A színészek szerencsére szerényebb gázsiért is hajlandók voltak játszani, s a jelmezekkel is szerencsénk volt, mert Bécsben végzett jelmeztervezőnk, Luzsi Tímea a kollégáitól, vagyis a személyes ismeretsége révén sok mindent megszerzett, ami nem fért volna bele a költségvetésbe. így aztán a filmen nem nagyon látszik a szegénység, nem kell szégyenkeznünk.” Túl gyorsan hajtottak Tiszavasvárinál KETTEN MEGSÉRÜLTEK, amikor tegnap a 36-os főúton, Tiszavasvári előtt négy autó összeütközött. Két személy- gépkocsi ütközött, majd másik két autó csapódott az úttestet elfoglaló járművekhez. Az autók nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően haladtak. Halálos gázolás egy szabadbattyáni zebrán idős nőt gázolt halálra egy autó pénteken a 7-es főúton. A 65 éves hölgy Szabad- battyánban a kijelölt gyalog- átkelőhelyen kívánt átmenni, amikor egy Siófok felől érkező autós nem adta meg neki az elsőbbséget, és halálra gázolta. Nagy drogfogás Röszkén TIZENNÉGY KILOGRAMM, 120 millió forint értékű heroint találtak Röszkénél. Csütörtökön egy szerb állampolgár jelentkezett belépésre a röszkei vámhivatalnál. A pénzügyőrök a jármű tételes átvizsgálása során 24, fekete fóliába göngyölt és ragasztószalaggal átkötött heroint találtak. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Kamarás és S ócs már nem ilózik, Gáspár nem csak verekszik Furcsa év volt az idei, megtörtént minden és annak a fonákja is. várkonyi andrea például évekig hiába szeretett volna anya lenni, már az orvosok sem hitegették. Most mégis terhes, viszont így bochkor Gábor váratlanul apa lett. oláh ibolya sikeres volt, mégis szakított menedzserével, hazaköltözött Tiszadobra, sőt a minap egy pletykalap szerint ■ Oláh Ibolya szakított a menedzserével és hazatért, Rúzsát csak a kritikus bántja. már öngyilkosságra is gondolt. rúzsa magdi mindent begyűjtött: Megasztár-győzelmet, lakást, szerelmet, és a lemeze is vezette a toplistát. Egyes kritikák szerint viszont az album nem volt méltó a kishegyesi lányhoz. Gáspár lacit is megtalálta a bulvársajtó egy verekedés ürügyén, miközben ismét nyert a VIVA Cometen, sőt a Juventus Rádió hallgatói is rászavaztak, és még hátra van a Danubius-voksolás, ahol tavaly győzött, malek andrea is egyre aktívabb, a 2007. esztendő egyik első bemutatója lesz egy kétszemélyes musical (Volt öt évünk), ahol kamarás Ivánnal énekel és játszik. Kamarás pedig egyre többet szerepel kedvesével, kapocs zsókával, többek között ők vezetik az Operabált. ■ TELEVIZIO-MUSOR • tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL . DECEMBER 30., SZOMBAT 6.45 Kölyökklub 8.40 Dlsney-rajzfilmek 9.50 Receptklub 10.10 Ötletház 10.40 AutóMánia 11.40 Az Ezeregy-éjszaka meséi (amerikai kalandfilm, 2000 6.55 Alvin és a mókusok 8.10 Majom a havon (kanadai vígjáték, 2003) 9.35 A púpos © (fr. kalandfilm, 1997) 124' 11.50 Vigyázat, vadnyugat! (ol. westernvígj., 1972) © 9.00 Ünnep a világ körül 9.05 Századunk 10.05 Ünnep a világ körül 10.10 Egy csaknem tökéletes apa © (olasz vígjátéksorozat - 11.55 Ünnep a világ körül 6/6.) 5.50 Nap-kelte 9.00 Rajzfilmmúzeum 9.25 Az ezüst vadló 9.50 Az idő kalandorai 10.20 Szerelmek St-Tropez-ban 11.15 Kutya legyek 11.40 István, az apostoli király 6.15 TV Shop 7.15 Buffy(amerikaisor.)© 8.05 Sabrina, a tini boszorkány 9.05 A Degrassi gimi © 10.05 Acapulco akciócsoport © 11.05 Start (autósmagazin) 11.35 Ötödik sebesség 7.55 Cimbora 8.25 A harmadik herceg (cseh film, 1988) 82' 9.50 Münchhausen báró kalandjai © 11.10 Egy élet e tánc... 11.45 Híradó. Vers 6.00 Királyekés királynők 6.35 Az ősök nyomában 735 A túlélés művésze© 8.00 Zeugma végnapjai 9.00 Jégtörő a Déli-sarkvidéken 10.05 Szeszről szeszre 11.15 Fogyjunk együtt! 14.45 Kincsvadászok © (am. kalandfilm, 1985) 16.45 Foclvébé 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz plusz © 19.25 Az ördög jobb és bal keze (ol. westernvígj., 1970) Fsz.: Bud Spencer, Terence Hill, Farley Granger 14.00 Atomvonat © (amerikai akciófilm) 16.50 A Klinika - Újra együtt (német film, 2005) 96' 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Magellán © Tudományos utazás 19.30 Slusszpoén © Ezen nevettünk 2006-ban! 12.05 Delta 12.35 Izomláz 13.00 Jú Óceán Csillaga 13.25 Ég áldjon, boldog órák! 14.15 Csellengők 14.40 Autóvízió 15.10 TS-Sport 2006 16.05 Térden állva jövök hozzád (olasz zenés film, 1964) 12.00 Szent Erzsébet 12.15 Kislány, hallod a muzsikát? 12.45 Natura 13.15 Tanuljunk szakmát! 13.45 Állami Áruház © (magyar zenés vígj., 1952) 15.25 Nap-nyugta 18.00 Büszkeség és balítélet (angol sor. - 6/4.) © 12.05 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 13.15 Nevess tovább! © 14.45 Álomcsapat © (amerikai vígjáték) 17.00 Emberi történetek Robbanás (ismétlés) 18.05 Sokkoló videók (am. szórakoztató műsor) 12.05 Isten kezében 12.35 Élő népzene 13.00 Casablanca (amerikai film, 1942) FF 98' 14.45 Savaria Táncverseny, 15.40 Sanremo, 2006 16.35 A világörökség kincsei 16.55 Ki valójában Wolfgang? 17.55 Kikötő 1220 Küzdelem az életért A faikasok© 1320 Madarat tolláról 1430 Királyok és királynők I. Károly© 15.00 Teleforhma 16.05 A túlélés művésze© 1630 Úgy szeretlek, majd megeszlek! (5-6.) (A H 21.40 Bővér szálló© (amerikai vígjáték. 2002) Fsz.: Barry Watson (Dave/ : Daisy), Harland Williams j (Doofer/Roberta), Michael Rosenbaum (Adam/Adtna), Melissa Sagemiller (Leah) 23.15 FordFairlanekalandjai© I (am. akcióvígjáték) I Fsz.: Andrew Dice Clay, Priscilla Presley, Ed O'Neill 21.30 Kalandférgek © (amerikai-kanadai-német kalandvígjáték, 2004) 84' Fsz.: John Cho (Harold), Kal Penn (Kumar), David Krumholtz (Goldstein), Malin Akerman (Lianne), Steve Braun (Cole), Ethan Embry (Billy), Paula Garcés (Maria) 18.00 Testi mesék © Önismereti show 19.00 Híradó este Sporthírek, Időjárás 19.30 Luxor-show 19.55 Ötöslottó-sorsolás 20.10 Szabó Magda: Régimódi történet © (magyar sorozat-6/6.) Esz.: Egri Kata, Cserhalmi György, Tompos Kátya 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 20.05 Mátyás, a sosem volt királyfi 20.45 Honthy Hanna emlékére Kálmán Imre: Csárdáskirálynő © Operett három felvonásban Fsz.: Honthy Hanna, Németh Marika, Csákányi László 19.05 Rejtélyes igazságok (amerikai dok.-sor.) © 20.05 Emberi történetek (amerikai dokumentumsor.) 21.15 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.15 Megvalósult álmok (amerikai film)© Esz.: Robert Loggia, Kyle Maclachlan, D. W. Moffett 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Majd most kiderül © (amerikai film, 1964) 109 ’ Esz.: Lauren Bacall, Tony Curtis, Mel Ferrer 20.50 A GEO bemutatja A hamisítás művészete 21.15 Színlap Színházi folyóirat 22.10 Dunasport 1730 Testhangszerek (dokumentumfilm) 1830 A sejtelmes Húz (kan. természetfilm) 1935 A hódító hód (német természetűim) 2035 Térképészek (3.) A partraszállás téiképei 2135 Haditengerészet (dók. sor. 13.) 22.10 A macskák édes élete© 0.55 A földlakók nemi élete® ÍBB (am. sci-fi vígjáték, 1999) ^ Fsz.: Mackenzie Astin, ^ Carmen Electra, iüi Lucy üu 2.20 Az internet csodál 23.05 Detroit Rock City © (amerikai vígjáték, 1999) Esz.: Edward Furlong 0.45 Halloween 2. © (amerikai horror, 1981) 92' Esz.: Jamie Lee Curtis 2.20 Magellán (ism.) © 21.05 Agatha Christie: Zátonyok közt © (angol krimi, 2005) 94' 22.40 A dzsessz 23.40 Esküvő monszun idején © (indiai-am.-francia-olasz- német film, 2001) 109' 0.25 Az isztambuli vonat (olasz-magyar sor. - 2.) © 130 Natúra (ism.) - Ősz volt - gyönyörű 2.00 Tanuljunk szakmát 2.25 Membrán (Ism.) 2.45 Remekművek 0.10 Erotikus ábrándozás (amerikai thriller) ® 1.40 A helyszínelők © I 1.40 A helyszínelők (am.-kan. akciófilm-sor) 2.40 A szerdai nő (am. rom. dráma, 2000) 22.25 Balett-társulat (amerikai film, 2003) © Esz.: William Dick, Barbara E. Robertson, James Franco 0.15 Molto vivace 1.55 Az élet muzsikája 2235 Talányok és megfejtések (3-4.) © A megfejthetetlen írás: AZimmeimann-távirat 23.45 Törvényszéki akták 0.45 Biztonságos? (5.) © A munkahelyen 23.15 Ford Fairlane... i amerikai akcióvígjáték 16.50 A Klinika - Újra., német film 23.40 Esküvő monszun... Indiai-amerikai film 20.45 Csárdáskirálynő operett három felvonásban 14.45 Alomcsapat amerikai vígjáték 13.00 Casablanca amerikai film 22.10 A macskák édes- német természetfilm MAGYAR ATV HALOZAT 15.05 Lapzár-ta extra. 15.30 Európai híradó. 16.05 Év vége. 17.00 Híradó. 17.30 Vörös és fehér. 18.30 Célpont. I 19.00 Híradó. 19.30 Napról napra. I 20.05 Hírvilág. 20.30 Barangoló. 21.00 Híradó 21.21.30 Visszhang. 22.40 BBC- híradó. 23.05 Sajnálatos események. I 23.30 A vizitdíjtól az elfekvőkig. 12.05 Ebugatta. 13.00 Közvetlen ajánlat. 15.05 Tempó. 15.30 Zeneexpressz. 16.30 Csak természetesen! 17.30 Együtt a biztonságért. 18.00 Fleetwood Mac-koncert. 19.00 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Esti frizbi. 22.00 Zeneexpressz. 23.00 Többet észszel! 1.00 700-as klub 14.00 Pénzhalász. 15.00 Párbeszéd európai fejlődésünkért. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Csalafintára. 17.30 Kincses sziget. 18.00 Infománia. 18.30 Walter és Henry (am.-kan. film). 20.30 Hírháló. 21.00 Bencze-show. 21.30 Végzetes látomások (am. akciófilm). 23.30 Különjárat. 24.00 Mentőosztag FILMMÚZEUM Wm 11.05 AzAngyal. 12.00 Kalauz. 1230 Privátfilmek. 13.55 Utazás a koponyám körül (magyar film). 15.15 A Pogány Madonna (magyar akcióvígj.). 17.00 Csak semmi pánik (magyar akcióvígj.). 18.25 Monty Python repülő cirkusza. 19.00 István, a király (magyar rockopera). 20.40 Aranylábak 22.25 Rocktérítő MINIMAX DISCOVERY 10.45 NBA Action. 11.45T-Mobile-maga- zin. 12.00 NFLGame Day. 12.30 Premiersíp. 13.00 Szériában. 1330 Angol labdarúgás. Charlton-Aston Villa. 16.00 Motor- showl. 1630 Futtában. 16.45 E.ON-kézi- labdagála. 21.15 Angol labdarúgás. Chelsea-Fulham. 23.15 Angol labdarú- gás.Sheffield-Arsenal. 6.00 Rajzfilmek. 1530Találjuk ki együtt, apu ésén! 1535 Fixi, Foxi és barátaik. 16.00 Mini News. 16.05 Maya és Miguel. 16.30 Játsszunk a Szezám utcában! 17.00 Polly World. 18.15 Bori bari. 18.25 Világjáró Grover. 1835 Elmo világa. 18.50 Mini News. 19.00 Milo. 19.05 Az elsüllyedt világok. 19.35 Sharon naplója 10.00 Egyszer egy ilyet...!. 11.00 Hogyan csinálják?. 12.00 Autók klubja. 13.00 Fából vaskarika. 14.00 Amcsi motorok. 16.00 Halálos fogás. 18.00 Discovery - 2006 kiemelkedő pillanatai. 19.00 Az évszázad összeütközése. 21.00 Egy Formu- la-l-es csapat anatómiája. 22.00 A világ legnagyobb repülőgépe.