Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-30 / 304. szám
koncepció Milliárdos nagyságrendű hiánnyal számol a megye A megyei közgyűlés decemberi ülésén megtárgyalta a 2007-es költségvetési koncepciót, s döntött intézmények megszüntetéséről Letette esküjét a közgyűlés újdonsült karcagi alelnöke A megyei közgyűlés decemberi ülésén tette le esküjét a megyei önkormányzat újdonsült alelnöke, a karcagi születésű Kovács Sándor. Főállású alelnöki beiktatásával teljessé vált a vezetői kar. Megválasztására azt követően nyílt lehetőség, hogy a szintén karcagi Fazekas Sándor lemondott javára képviselői mandátumáról. Kovács Sándornak közel évtizedes önkormányzati tapasztalata van, hiszen 1998 óta folyamatosan részt vesz a városi képviselő-testület munkájában: - Előbb az idegenforgalmi, külkapcsolati bizottságban dolgoztam, majd az egészségügyi, szociális bizottság elnöke lettem — mondja. - Mivel ezek állnak legközelebb hozzám, várhatóan elsősorban ezek a területek tartoznak majd hozzám a megyei önkormányzatnál is. Az új alelnök rendkívül büszke kun származására, ez indította el pályáján is. így néprajz-muzeológus szakon végzett a debreceni egyetemen, s közel két évet töltött Kazahsztánban. A Magyar-Kazah Baráti Társaság titkáraként, a Kunszövetség elnökségi tagjaként sokat tesz az igazán élő kapcsolat fennmaradásáért, ápolásáért. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a későbbiekben a megye hivatalosan is felveheti a kapcsolatot a kazahokkal. Kovács Sándor-Az új pozícióval sem szeretnék elszakadni szülőföldemről, továbbra is napontja bejárok Karcagról. így legalább tudom, milyen problémákkal küzdenek a térségben élők, s valóban naprakész vagyok a 4-es főút állapotáról is - teszi hozzá mosolyogva. — A legfontosabb dolgom azonban a következő hetekben az lesz, hogy végiglátogassam a megyei önkormányzat intézményeit, közelebbről megismerkedve a napi munkával. Természetesen többségük nem ismeretlen már számomra, a mostani helyzet azonban teljesen más. ■ Egyre inkább körvonalazódnak a megye jövő évi pénzügyi lehetőségei. Ahogy a közgyűlés elnöke fogalmaz, ez a „büntetés költségvetése” lesz. Szilvási Zsuzsa- Számomra a kormányzati elvonásoknak az az üzenetük, hogy 2007. január 1-jével a megyei önkormányzatok elkezdik letölteni büntetésüket - mondja keserűen Fejér Andor. Megyénk közgyűlése legutóbbi ülésén megtárgyalta a 2007- es költségvetési koncepciót. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az elvonások miatt gyakorlatilag a működőképesség határára sodródik az önkormányzat. Az előzetesen számított hiány meghaladja azt a szintet, amit a stabilitás veszélyeztetése nélkül hitelfelvétellel pótolni' lehet - állapította meg az előzetes könyv- vizsgálói vélemény. Korábban a tavalyinál 583 millióval kevesebb támogatással számoltak. Ez az összeg mostanra közel nyolcvanmillió forinttal csökkent, így „csak” 508 millió forinttal várható kevesebb központi költségvetési támogatás 2007- ben, a teljes hiány azonban így is milliárdos nagyságrendű maradt. A legnagyobb érvágást a személyi jövedelemadó helyben maradó részének mérséklése jelenti. Ez 427 millió forintot vesz ki a kasszából, közel annyit, amennyi a hivatal fenntartásának egész éves költsége. Az intézményi normatívák 152 millió forinttal csökkennek, ezzel párhuzamosan pedig jelentősen nőnek a kiadások, melyek elsősorban az áfa-, villany-, gázárnövekedés, valamint a kötelező béremelések számlájára írhatók. Mindeközben a saját bevételi források elenyészőek. — Elsődleges célunk az intézmények fűtési és villanyszámláinak kifizetése, az intézményeinkben élő ellátottak gyógyszer- és élelmiszer-szükségleteinek biztosítása - fogalmazta meg a megyei közgyűlés elnöke. - Ezért kértem az intézményvezetőket is, hogy amikor január elején egyeztetésre érkeznek, a minimumfeltételeknek megfelelő számok szerepeljenek a terveikben. Fejér Andor az önkormányzat jövő évi költségvetési terveiről elmondta: a hiány lefaragása érdekében létszámcsökkentés és fokozott takarékosság várható mind a hivatalban, mind az intézményeknél. Az ésszerűsítés jegyében január 1-től megszűnik a megyei művelődési, továbbképzési és sportintézet, illetve a megyei önkormányzat ellátó- és szolgáltatószervezete. A konyha és portaszolgálat üzemeltetésére pályázatot írtak ki, míg a karbantartási munkálatok végzésére épületüzemeltetési csoport alakult. Ugyancsak megszűnik a művelődési, továbbképzési és sportintézet, melynek feladatait a Verseghy könyvtár és a megyei sportszövetségek szövetsége veszi át. Mindemellett valószínűleg elkerülhetetlenné válik a hitelfelvétel. Ezért azután a megyei közgyűlés elnöke a térség ország- gyűlési képviselőihez, a miniszterelnökhöz, a belügyminiszterhez és a pénzügyiminiszterhez intézett levelet. A megye költség- vetési koncepcióját elküldve a segítségüket kérte, hogy ezeket a szempontokat is tartsák szem előtt, amikor a költségvetésről szavaznak. Tájgazdálkodás a tiszaroff i vésztározó területén A Vásárhelyi Terv keretében a megye területét érintő árvízi tározók közül a tiszaroffi épül meg elsőként. Ennek munkálatai már hónapok óta folynak - tudtuk meg Mészáros Jánostól, megyénk főépítészétől. — A Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszabő határában lévő huszonkét négyzetkilométernyi alapterületű tározóhoz tizennégy kilométernyi új töltés épül. Ennek fele már elkészült, a többi pedig folyamatban van, mint ahogy a víztározó rendszeréhez tartozó műtárgyak építése is. Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata nemrégiben elkészíttetett egy tanulmányt A tájgazdálkodás kezdeti lépései a tiszaroffi tározóban címmel, melyet természetesen az összes érintett településre eljuttattunk. Ez a koncepció volt a témája annak a találkozónak is, melyet elsősorban a helybéli gazdálkodók számára szerveztünk a közelmúltban. Ezen a fórumon többek között a tározó műszaki állapotáról és a tájgazdálkodáshoz nyújtott pályázati lehetőségekről esett szó. Itt többekben felmerült a kérdés, hogy a gazdák a munkálatok befejezése után vajon miként tudják hasznosítani területüket, amelynek elárasztása számukra bizonytalan. ■ A tiszaroffi vésztározó teljes területe művelhető marad. Fontos tudni azonban, hogy a tározó teljes területe továbbra is folyamatosan művelhető marad. A vízügyi előrejelzések szerint ugyanis legfeljebb tizenöthuszonöt évenként várható olyan mértékű áradás, hogy a tározó teljes elárasztására kényszerüljenek. Ugyanakkor a folyamatosan működő zsilipeknek köszönhetően lehetőség nyílik rá, hogy a helyiek az eddigitől eltérő gazdálkodást folytassanak a területen. Mindezzel a természetes, évszázados állapothoz közelítünk, hiszen ez a térség korábban is nagyon sokszor víz alá került. A vizes élőhelyek tudatos kialakításával, hasznosításával a korszerű tájgazdálkodás alapjait teremtjük meg. ■ Ésszerű takarékosság a megyeházán A takarékosság alapkövetelmény a megye önkormányzatánál, természetesen az ésszerűség határain belül A gépkocsihasználaton a korábbihoz képest havi 300 ezer forintot spóroltak meg az utóbbi időben, hamarosan pedig megkezdődik az intézmények energetikai átvilágítása. A későbbiekben több kisebb intézménynél is megvizsgálják az alternatív energia- források működtetési lehetőségeit. Lezárult a szakemberek európai uniós csereprogramja CENTURio A tervek szerint a kockázatmegelőzés lehet a régiók közötti együttműködés következő területe A közigazgatási szakemberek cseréjét támogató Centurio-prog- ram két évvei ezelőtt, 2004-ben indult 48 európai régió részvételével. Közvetlen célja a tapasztalatcsere, a régiók közötti együttműködés erősítése volt, területei pedig a gazdasági fejlődés, a minőségi turizmus és a környezetvédelem. A megyei önkormányzat a nyolc testvérmegyével közösen csatlakozott a programhoz - tudtuk meg dr. Ürmössy Ildikótól, a megyei önkormányzat Európai Integrációs Irodájának vezetőjétől. — Nyílt pályázati eljárás keretében választották ki azt a 25 szakembert, akik kéthetes külföldi gyakorlaton vehettek részt a nyolc partnerrégióban, hozzánk pedig 18 külföldi szakember látogatott. A kiutazók személyes tapasztalatai - elsősorban a pályázatok és a munkamódszerek tekintetében - kitűnően hasznosíthatók a további munkában, mint ahogy a kialakult személyes kapcsolatok is. Akad példa arra is, hogy a program konkrét irányba terelte a testvér- megyei kapcsolatokat, a finnországi Hame megyével pedig ennek köszönhetően került sor az első komoly együttműködésre. Nemrégiben értékelő szemináriummal zárult le megyénkben az Európai Régiók Gyűlésének Centurio-programja, illetve elkészült egy kiadvány, amelyben összegzik az eredményeket. A program hivatalos zárásaként december elején Strasbo- urgban rendeztek zárókonferenciát. Ezen az Európai Régiók Gyűlésének elismerő oklevelével tüntették ki a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Önkormányzatot az Interreg III C program keretében megvalósított Centurio projektért. A kitüntetést Kiss János alelnök vette át. A stras- bourgi konferencián a koordináló európai szervezet felkérésére a projekt menedzsere mutatta be azokat az eredményeket, ■ A 2007-es év várhatóan a felkészülésé lesz. Szemináriumon értékelték a Centurio-programot megyénk szakemberei amelyek alapján megyénk mint a legtöbb közigazgatási szakember európai tanulmányútját szervező partnerség kapta meg az elismerést. A Centurio-program lezárultával sem fejeződik azonban be az együttműködés. A strasbour- gi konferencia résztvevői több területet is megfogalmaztak, ahol lehetőség nyílik a közös munkára a következő években. Ezek egyike a kockázatmegelőzés, várhatóan ebben a témában nyílik lehetőség újabb közös partnerség kialakítására. A következő esztendő azonban még a pályázatok kidolgozásával telik, így a 2007-es év várhatóan a felkészülésé lesz. ■ Szilvási Zs. Az oldal a megyei önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A költségeket az önkormányzat viseli. A büntetés költségvetese