Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 19., KEDD SPORT Jurkunas játéka bizonytalan a szerdai évzáró bajnoki derbin Nem a legjobb előjelekkel ké­szül a Szolnoki Olaj csapata a szerdai, Dombóvár elleni hazai mérkőzésre. Nem elég, hogy két vereségbe is beleszaladtak a szolnokiak az elmúlt héten, saj­nos úgy tűnik egyik legjobb em­berükre, Andrius Jurkunasra nem számíthatnak az esztendő utolsó bajnoki összecsapásán. A litván játékos ugyanis a pénteki, Falco KC elleni össze­csapáson szerencsétlenül ütkö­zött az egyik szombathelyi ko­sarassal. Alaposan megütötte a bal lábán a sípcsontját. Annak környéke azóta alaposan meg­duzzadt és fáj neki, alig tud menni. Bár az Olaj vezetői és or­vosai mindent elkövetnek azért, hogy a kiváló erőcsatár hadra fogható legyen szerdán, ám erre kevés az esély. Még szerencse, hogy Harazin Tamás felépült sé­rüléséből, Székesfehérváron biztatóan mozgott, minden bi­zonnyal ő foglalja majd el Jurku- nas helyét a kezdő ötösben. Mint többször is jeleztük, a Szolnoki Olaj KK Kft. és a Sport- centrum Kht. szerdán rendezi meg a hagyományos Kosárkará­csony elnevezésű programját, melynek fő látványossága az es­te hat órakor kezdődő Olaj- Dombóvár bajnoki derbi lesz. A programsorozat azonban már délelőtt 9 órakor gyermek ját­szóházzal kezdődik a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Ezt követően 10.30-tól a Judit és a Zenema­nók műsora szórakoztatja a gye­reksereget, Az ebéd utáni foly­tatásban a sportiskola legügye­sebb kosarasai tartanak bemu­tatót. Az Olaj—Dombóvár junior bajnoki mérkőzésen 14.30-kor lesz az első feldobás. Heroikus küzdelem várható a szurkolók- sportvezetők kosárcsatáján, amely 16.30-kor rajtol. Közben a vendéglátók karácsonyi meg­lepetésekkel, bemutatókkal kedveskednek majd a teltháznyi publikumnak. ■ V. Cs. Gazdára találtak a díjak gála Nagy Tímea és Cseh László bizonyult a legjobbnak A Magyar Sportújságírók Szövetsége 1958 óta ren­dezi meg az Év sportoló] a- választást, az idei, sor­rendben 49. voksolás eredményhirdetésére teg­nap került sor a Sportcsil­lagok Gálaestjén, amit a budapesti Budapest Congress and World Trade Centerben rendeztek meg. A Kovács Katalin (elöl)—Janlcs Natasa páros minden lehető aranyérmet begyűjtött a világversenyeken Varga Csaba Sportolóink ott vannak a világ élvonalában Ez azért is nagy dolog, mert a magyar sport inf­rastruktúrája enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után. Nem túlzás állítani, versenyző­ink mindegyike erőn felül telje­sített a világversenyeken — mondta megnyitójában Szeke­res István, a Magyar Sportúj­ságírók Szövetségének elnöke. Az elnöki köszöntőt követően az év szövetségi kapitányai kap­ták meg elismeréseiket. Közü­lük Angyal Zoltán (kajak-kenu) lett az első, mögötte Kiss László (úszás) Pálvölgyi Miklós (öttu- | sa) sorrend alakult ki. A hölgyeknél Sydney és | Athén párbajtőr olimpiai bajno- | ka, az idén világbajnoki címet 2 szerző háromgyerekes család­anya Nagy Tímea lett. A máso­dik helyen a kajak egyesben vi­lág- és Európa-bajnok Benedek Dalma, míg a harmadikon bu­dapesti úszó Eb-n három bronz­érmet is elkönyvelő Kovács Ág­nes végzett. A folytatásban a legjobb spor­tolók felkészítői, az edzők ve­hették át jól megérdemelt díjai­kat. Az év legjobb edzőjének Fá­biánná Rozsnyói Katalin a női kajakosok mestere bizonyult, tanítványai többek között hét világbajnoki címet szereztek a vébén. A második, Túri György az úszók, a harmadik, Kulcsár Győző a vívók mestere lett. Egyértelmű volt, hogy az Év Csapata-díjat a világ és Európa- bajnokságon taroló Kovács Ka- talin-Janics Natasa kajakosduó kapja meg az idén. A második helyen a férfi öttusa-válogatott, míg harmadikon a női kézilab­da-válogatott végzett. A férfiak is átvették díjaikat. Közülük Cseh László, a vegyes­úszók királya érdemelte ki az első helyet. Megelőzve a remek tízpróbázó Zsivoczky Attilát és a fiatal birkózó Európa-bajno- kot, Lőrincz Tamást. Az óriási érdeklődéssel várt eseményen különdíjak átadásá­ra is sor kerül. Életműdíjat ka­pott Vitray Tamás, elnöki kü- löndíjat vehet át Lipcsei Péter, további különdíjat pedig Korda György és az Olimpiának indult című film alkotóközössége. így szavaztak az Új Néplap sportújságírói ebben az esztendőben kollégáink jó szokásukhoz híven ezúttal is leadták szavazataikat az esztendő általuk legjobbnak tartott sportolóira. Mint azt önök is látják nem mindenben egyezett meg a véleményük. GÉLÉI JÓZSEF Az év női sportolója: Benedek Dalma, 2. Nagy Tímea, 3. Ko­vács Ágnes. Az év férfi sportolója: Cseh • László, 2. Zsivoczky Attila, 3. Erdei Zsolt. Az év csapata: Kovács Kata­lin, Janics Natasa, 2. férfi öttu­sa-válogatott, 3. női kézilabda­válogatott. Az év edzője: Rozsnyói Kata­lin, 2. Túri György, 3. Kulcsár Győző. Az év szövetségi kapitánya: Angyal Zoltán, 2. Pálvölgyi Miklós, 3. Németh András. MÉSZÁROS GÉZA Az év női sportolója: Nagy Tí­mea, 2. Paksy Tímea, 3. Drá- vucz Rita Az év férfi sportolója: Zstvocz- ky Attila, 2. Nemesik Zsolt, 3. Cseh László Az év csapata: Kovács Kata­lin, Janics Natasa, 2. női kézi­labda-válogatott, 3. jerfi vti- labda-válogatott Az év edzője: Tuti György, 2. Kulcsár Győző, 3. Kovács Ist­ván Az év szövetségi kapitánya: Kulcsár Győző, 2. Angyal Zol­tán, 3. Németh András VARGA CSABA Az év női sportolója: Kovács Ágnes, 2. Benedek Dalma, 3. Vörös Zsuzsa. Az év férfi sportolója: Cseh László, 2. Zsivoczky Attila, 3. Nemesik Zsolt. Az év csapata: Kovács Kata­lin, Janics Natasa, 2. női kézi­labda-válogatott, 3. férfi öttu­sa-válogatott. Az év edzője: Rozsnyói Kata­lin, 2. Túri György, 3. Kulcsár Győző. Az év szövetségi kapitánya: Németh András, 2. Angyal Zoltán, 3. Pálvölgyi Miklós. Remekeltek dzsúdósaink a főiskolás vébén folytatódtak a magyar sike­rek az egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokságon a dél-koreai Szuvonban. A ta­valy világ- és Európa-bajnoki címet szerzett Braun Ákos (73 kg) aranyérmet szerzett, míg Baczkó Bernadett (57) a dobogó második fokára állha­tott fel. Közülük a fináléban bírói döntéssel nyerő Braun a magyar dzsúdó hatodik egye­temi világbajnoka. A brazilok az élen, javítottak a mieink sorozatban ötödször zárja Brazília válogatottja az első helyen az évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világ- ranglistáján. Magyarország - öt pozíciót javítva - a hat­vankettedik. A rangsorban a világbajnok olaszok a máso­dikok, az argentinok pedig a harmadikok. A magyarok Európa-bajnoki kvalifikációs ellenfelei közül a görögök a ló., a törökök a 26., a norvé­gok az 50., a bosnyákok az 59. helyen állnak, Moldova a 86., míg Málta a 119. a rang­sorban. A futballválogatott lett a legjobb csapat a hazai rendezésű világbaj­nokságon bronzérmet szer­zett labdarúgó-válogatottat választották az év legjobb csapatának Németország­ban. Az ország sportújságíró­inak voksolásán a férfiak kö­zött a torinói téli olimpián három bajnoki címet begyűj­tött sílövő, Michael Greis végzett az élen, míg a nőknél csapattársa, az egy arany- és két ezüstérmet szerzett Kati Wilhelm nyert. Arenas még Bryant is túlszárnyalta A Washingtont erősítő Gil­bert Arenas 60 pontot szórt a Los Angeles Lakers ottho­nában lejátszott, hosszabbí­tásos mérkőzésen az észak­amerikai profi kosárlabda­bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A vesztes hazai­ak dobógépe, az NBA és olimpiai bajnok Kobe Bryant 45 pontig jutott. A hosszab­bításos találkozót 147-141-re nyerte a Wizards. Mehlmann Ibolya a kontinenstorna legjobbjai között A vendéglátók csapata volt a legeredményesebb atlétika Jubileumi utánpótlásversenyt rendeztek Szolnokon, a Véső utcai futófolyosón Mehlmann Ibolyát, az ötödik helyen végzett magyar váloga­tott jobbátlövőjét is beválasztot­ták a torna csapatába a svédor­szági kézilabda Európa-bajnok- ságon. A magyar együttes leg­eredményesebb játékosa (37 gól) mellett két norvég, két orosz, egy svéd és egy német kézilabdázó került be a legjobb hetesbe. Érdekesség, hogy a bronzérmes francia együttesből senkit sem szavaztak be a csa­patba. A torna legjobb játékosa Gro Hammerseng, a döntő ele­jén megsérült norvég irányító lett, a legeredményesebb a né­met Nadine Krause, míg a leg­jobb védekező a francia Isabelle Wendling volt. ■ MTI Több mint húsz esztendeje an­nak, hogy átadták a Szolnoki MÁV SE futófolyosóját a Véső utcai sportpályán. Az évfordu­lón Szalay Ferenc, Szolnok pol­gármestere és Pataki József, a MÁV SE ügyvezető elnöke nyi­totta meg a H-Beton elnevezésű fedett pályás serdülő atlétikai versenyt. Azt tudni kell, hogy az elmúlt húsz esztendőben óriási szolgá­latot tett a létesítmény a szolno­ki atléták felkészítésében. Tud­niillik a kék-sárgák legjobb ver­senyzői 21 országos, felnőtt és korosztályos csúcsot tartottak és tartanak ma is. Legjobbjaik: Ecsekiné Juhász Erzsébet, Sza­bó Enikő, Szekeres Judit, Mol­nár Mónika, Árva Petronella, Solti Krisztina, Rácz Ágnes, Abiwu Beatrix, Paróczai And­rás, Szalai József, Törőcsik Jó­zsef, és Kovács Tivadar, vala­mint a ma is aktív sportolók, Kővágó Zoltán, Óvári Zita, és Ecseki Dániel, jóval több mint kétszáz bajnoki címet szereztek az elmúlt húsz esztendő alatt. Arról nem beszélve, hogy eb­ben az időszakban kilenc olim­A kupa végeredménye 1. Szolnoki Sportcentrum- Sportiskola 269 pont, 2. Debreceni Sportiskola 111 pont, 3. Nyírsuli 100 pont. pikonja is volt a szakosztály­nak. A szolnoki utánpótlás lét­száma, felkészültsége és ered­ményessége mindig is megha­tározója volt a magyar atlétiká­nak. Visszatérve a versenyre, a H-Beton Kupára meghívott deb­receni, nyíregyházi, mezőtúri , törökszentmiklósi és szolnoki fiatalok nemcsak a régióban, hanem hazánkban is jelentős szerepet játszanak. A jubileumi verseny a 10x60 méteres vegyes váltóval kezdő­dött, amit nagy fölénnyel a szol- | nokiak nyertek meg. A legered- | ményesebb csapatnak járó díjat f szintén a Szolnoki Sportiskola J tehetséges atlétái szerezték I meg. Gál Bence (balról a második) ezüstérmes lett a 60 méteres síkfutásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom