Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-12 / 290. szám
/ 6 PANORÁMA 2006. DECEMBER 12., KEDD MAGYARORSZAG Elhalasztja az MSZP a kiszavazók bírságolását EGY HÉTTEL elhalasztotta az MSZP-frakció a döntést azoknak a képviselőknek a büntetéséről, akik az Országgyűlésben megszavaztak egy a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt - közölte Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető- helyettese. A „kiszavazó” képviselőknek várhatóan ötven-százezer forint közötti büntetést kell fizetniük. Fidesz: nem asszisztálnak egy„PR-akcióhoz” A Fidesz nem vesz részt azon a keddi megbeszélésen, amelyet a kormányfő kezdeményezett az uniós bővítés utáni munkaerőpiaci stratégiáról - mondta Szijjártó Péter. A szóvivő szerint a téma fontos, ám az ellenzéki párt nem kíván asszisztálni egy Gyurcsány Ferenc az elszigetelődésből való kitörését segítő „PR- akcióhoz”. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy az ellenzéki párt nem megy el az egyeztetésre. Szijjártó: nem a találkozóra Enyhítették a zavargó katona büntetését egy évig tartó szabadság- vesztésre és lefokozásra enyhítette hétfőn jogerősen a Fővárosi ítélőtábla Katonai Tanácsa annak a szerződéses katonának a büntetését, aki szeptember 19-ről 20-ra virradóra részt vett a Blaha Lujza téri zavargásokban. A katona szerződését a mai napig nem bontották fel. @ további hírek: www.reggel.hu Újabb zárlatok budapesti kórhazakban Calicivírus fertőzött meg két beteget az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben - közölte Tóth János, az intézmény orvos igazgatója hétfőn. A két megbetegedés szórványos, egymástól független eset - hangsúlyozta a kórházvezető. További két fővárosi kórházban rendeltek el zárlatot különféle fertőzések miatt. A János Kórház koraszülött osztályán négy babánál találtak bakteriális véráramfertőzést, de állapotuk kielégítő. Az Uzsoki Kórházban, a neurológiai osztály egyik kórtermében hányásos-hasmenéses tünetekkel jelentkeztek betegek. Még vizsgálják, mi okozta a fertőzéseket. ■ Z. M. Elfogadták a vizit- és ápolási díjat egészségügy A kormány jelképesnek tekinti a fizetendő összegeket A szabad demokraták szerint jelentős szocialista nyomás nehezedett Molnár Lajos egészségügyi miniszterre (jobbra) Aligha meglepetés, hogy jövőre fizetni kell az orvosi vizitért és a kórházi tartózkodásért is: a parlament tegnap elfogadta az egészségügyi reformmal kapcsolatos törvény- csomagot. Bánky Bea A képviselők 201 igennel, 160 nem szavazat ellenében megszavazták a vizitdíjat, így február közepétől 300 forintot kell fizetni minden orvos-beteg találkozáskor. A kórházakban ugyanennyit kell leróni naponta az első húsznapi ápolásért. Az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását is megszavazták a képviselők, amely az ellenzéki honatyák szerint az első lépés a több-biztosítós rendszer bevezetéséhez. A 42 korrekciót tartalmazó törvénytervezethez 16 módosító javaslatot nyújtottak be a honatyák. A részletekbe menve „elkeserítő és nevetséges” Mikola István (Fidesz) szerint, hogy a vizitdíj 1 befizetése után kapott számlákat J ellátásfajtánként kell csoportost'- § taniuk a betegeknek. Az ellenzéki egészségpolitikus tegnap a harmadik egészségügyi reform- törvény zárószavazása előtt elmondta: életszerűden, hogy az alapellátás (például a fogászati ellenőrzés) során és a járóbetegszakrendelésen kapott nyugtákat külön-külön kell összegyűjtenie a páciensnek, majd miután befizette valamelyik számlacsoportból a huszonegyediket, visszaigényelheti az önkormányzattól a 300 forintot. „A vizitdíj jelképes összege azt szimbolizálja, hogy az egészségügy nagyon sok pénzbe kerül” - védte Molnár Lajos egészségügyi miniszter kormánya álláspontját. Kiemelte: az összeget úgy határozta meg a törvény, hogy senki ne maradhasson ellátás nélkül, és többek között a 18 év alatti gyerekek mentesülnek a fizetés alól. A kórházi átalakításról szóló javaslat szavazására este, lapzárExtrémsport-sérülések: fizessen a beteg JOGSZABÁLY HATÁROZZA mega biztosítási díjért járó ellátások körét, valamint a térítésköteles szolgáltatásokat. így például a biztosító a jövőben nem finanszírozza az extrém sportolás közben bekövetkezett balesetek utáni orvosi ellátást, a hivatásos sportolók egészségügyi ellátását, az alkohol-, illetve drogßggök detoxikálását. Ha a rendőr a szondázás után úgy dönt, hogy vérvizsgálatra küldi az ittasnak tűnő', esetleg kábítószer hatása alatt álló sofőrt, azért a kocsi vezetőjének kell a pénztárcájába nyúlnia. tánk után került sor. Az egészségügyi intézmények sorsa még meglepő fordulatokat vehet, a Fidesz ugyanis név szerinti voksolást kért az indítványokról, és ezzel a kormánypárti képviselők is egyetértettek. A választókörzetük kórházaiért lobbizó kormánypárti képviselők „átszava- zással” akár félszázra is növelhetik a súlyponti kórházak listáját. Kökény Mihály, az Ország- gyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke hétfőn úgy vélte: nem kizárt, hogy a Sportkórházért küzdő lobbi eléri célját, Pető Iván (SZDSZ) pedig reggel úgy nyilatkozott: nagy szocialista nyomás nehezedik Molnár Lajosra. Most belevághat! W ' - ' 1f • \ / L _ i \ CmD - " ' ' - - - - ' UlU , I , \ \ \ I \ / I \ / \ I I I I \ / ( L. ^ / / „ * ' / « \ ' I I' ’ '» I 1 V \ » 1 X / 1 ' 1 \ \ I I \ / I > J V _ _ X L __ J X. J L _ J Sz abad felhasználású vállalkozói jelzáloghitelek • Termőföldre, magán- és céges ingatlanra is. • Induló és egyéni vállalkozások számára is. • Más tulajdonában levő ingatlanra is. • Akár 70 éves futamidőre. Amennyiben 2006. december 31-ig vállalkozói jelzáloghitelt igényel, a számlavezetési díjat elengedjük a teljes futamidő alatt! A számlavezetési-díj kedvezmény a vállalati hirdetményben megnevezett vállalkozói számlacsomagra vonatkozik. Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB LÍL5Ü BANK X BT 0640484848 www.raiffeisen.hu PDSZ: az iskolák többsége támogatja a tiltakozást Mindössze tíz százalékra tehető azon iskolák aránya, ahol pénteken nem lesz munkabeszüntetés - minderről Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján. Kerpen ismertette: a PDSZ minden intézménybe elküldte a pénteki kétórás munkabeszüntetésre vonatkozó felhívást, és eddig háromszáz helyről kapott választ. A nevelők a kormány közoktatási intézkedései - kötelező óraszámemelés, tervezett leépítések - ellen kívánnak ily módon tiltakozni. Több civil szervezet is támogatja a PDSZ által hirdetett sztrájkot. Többek között egyetért a Nagy- családosok Országos Egyesülete, a liga, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete az orvos- és a gyógyszerészkamara is. Kerpen Gábor megerősítette korábbi álláspontjukat, amely szerint nem az intézmény köteles gondoskodni a gyermekek felügyeletéről a sztrájk alatt, ez a fenntartók kötelessége. ■ Z. M. Több ezer fegyenc éhségsztrájkol Romániában Negyedik napja tart Románia történelmének legnagyobb börtön- lázadás-sorözata. Az ország 26 büntetés-végrehajtási intézetének lakói a rossz körülmények, a cellák túlzsúfoltsága és az élelem gyenge minősége ellen tiltakoznak. Tegnap már összesen hatezer elítélt utasította vissza az élelmet, a fegyencek a börtönök rácsain égő fáklyákként lógatták ki meggyújtott ruháikat és a lepedőket, miközben hangosan kiabáltak a járókelőkre. A tiltakozási hullám a Brassó megyei Feketehalom börtönében kezdődött pénteken, a fegyencek a Nati Meir független parlamenti képviselő által kezdeményezett törvényjavaslat elfogadásának késése miatt szerveztek zendülést. Az indítvány alapján az öt év alatti szabadságvesztéssel sújtottak kollektív amnesztiában részesülnének, ily módon enyhítve a zsúfoltság okozta áldatlan állapotokon. Nati Meir, aki eleinte hevesen érvelt a törvényjavaslat mellett, maga is megrettenni látszik a következményektől: legutóbbi nyilatkozatában nyugalomra intette a rabokat. Eközben Calin Popescu Tariceanu kormányfő sürgős megbeszélésre hívta az igazságügy-minisztert és az országos börtönigazgatóság veze-. tőjét, hogy a fegyencek követeléseiről tárgyaljon. ■ T. Benedek László, Kolozsvár