Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-12 / 290. szám

ÚJ NÉPLAP —2006. DECEMBER 12., KEDD MEGYEI TÜKÖR Jászjákóhalma tervek a jákó­halmiak Baráti Egyesülete (Já­kob) a napokban tartotta év végi záróülését, ahol értékelte mun­káját. Az elszármazottakat tömö­rítő egyesület hatéves fennállás után ezen az értekezleten vette fel századik tagját Nagy Imre sze­mélyében. Köszöntötték azt a 25 tagot, aki öt évvel ezelőtt lépett be a csapatba. Jövő évi kiemelt tervük, hogy a község szülötté­nek, Szabó Szabolcsnak - aki rajzfilmrendezőként a Vízipók csodapók alkotójaként lett világ­hírű — emlékkiállítást szerveznek Budapesten, bgy Szolnok SZAKMAI NAP Helyzet­kép — Lehetőség címmel tartot­tak tegnap szakmai találkozót a könyvtárosok Szolnokon a Verse­ghy Ferenc Megyei Könyvtárban. Az egész napos rendezvényen előadások, gyakorlati tanács­adások és gyermekfoglalkozások várták az érdeklődőket, rá Szolnok ELKAPTÁK Besurranó tolvajt fogtak a rendőrök még pénteken a déli órákban. Egy szolnoki nő ment be a Magyar Autóklub egyik irodájába és ki­használva, hogy nincs bent sen­ki, elemeit egy irattárcát, mely­ben iratok és 85 ezer forint kész­pénz volt. A zsákmánnyal azon­ban nem jutott messzire, mivel a jó személyleírásnak köszönhető­en nem sokkal később a rend­őrök elfogták K. Ilonát, akit őri­zetbe vettek, mrfk Tiszabura tetten érték szom­baton este telefonon érkezett be­jelentés a Tiszafüredi Rendőrka­pitányságra, miszerint egy tisza- burai házban betörőt észleltek. A helyszínre érkező faluőrök és rendőr még az udvaron elfogott egy férfit, aki azt állította, hogy egy takarót szeretett volna sze­rezni, mivel nagyon fázik. A ház bejárati ajtajának ablaküvege azonban be volt törve, így gyanú­sítottként hallgatták ki a tiszarof- fi betörőt, mrfk Tószeg AJÁNDÉKOZTAK Az óvo­dába idén lovas hintón érkezett a mikulás, aki az intézmény mind az öt csoportjában kiosztot­ta ajándékait. A nyílt Mikulás-na­pi ünnepség keretében a szülők is meghívást kaptak, akik süte­ménnyel és üdítővel lepték meg a kicsiket. Az iskolás tanulók ez alkalomból mesejátékkal ked­veskedtek az óvodásoknak. Egyúttal kiosztották a kicsiknek az önkormányzat ajándékait, a csokimikulásokat, ba Ezentúl mindent alaposan meg kell nézni egy terméken. Nem elég azt vizslatni, hogy miből készült, azt is figyelni kell, ki a forgalmazója. Megettük vagy nem ettük? ellenőrzés Több száz termék került fel a feketelistára Folytatás az 1. oldalról- Megkaptuk a termékek listá­ját, s járjuk a boltokat - mondta dr. Tóth Sándor. A Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer-el­lenőrző Állomás élelmiszer-higi­énikus főállatorvosa hangsú­lyozta, először a nagyáruháza­kat keresik meg. - Egyes üzlet­láncok már munkatársaink köz­belépése előtt kivonták a termé­keket. Valószínűleg hozzájutot­tak a listához, ez alapján szelek­táltak — tett hozzá dr. Tóth Sán­dor. Az állategészségügyi állo­más munkatársai az utóbbi na­pokban a nagyáruházakban, így a Cora, a Tesco, a Plus, a CBA, a Lidi és a Penny üzleteiben végez­tek ellenőrzést. Ám nem kizárt, hjogy kisüzletekben is feltűnnek a' romlott áruk. — Nagykereske­delmi egységek is szállítottak a hamisító raktárból. Elképzelhe­tő, hogy azoktól kisboltok vettek ■ Fontos, hogy a vevők alaposan nézzék meg a termékeket — hívja fel a figyel met a higiéni­kus szakember. átcímkézett árut. így akár egy éjjel-nappaliban is vehetünk ilyet. Fontos hát, hogy a vevők alaposan nézzék meg a termé­keket - hívja fel a figyelmet a hi­giénikus szakem­ber. A romlott ter­mékek kivonása te­hát megkezdődött, megsemmisítésük­ről egyelőre nem rendelkeztek, de valószínűleg min­den ilyen árunak az lesz a sorsa. Az élelmiszer-ellenőrző állo­más szakemberei mellett a fo­gyasztóvédők is akcióba kezdtek. - A polcokon, s a raktárakban is szétnézünk - tudtuk meg dr. Boieru Ildikótól. A Fogyasztóvé­delmi Felügyelőség igazgatója el­mondta, a nagykereskedelmi áru­házokon kívül üzleüáncokat, kis­boltokat is ellenőriznek. - A szol­noki hivatal dolgozóival együtt az ár, egységár kötelező feltünteté­sén, a minőség-megőrzési határ­idő megtartásán túl a feketelistás termékeket keressük. Azokat azonnal kivonjuk a forgalomból. Most érdemes tudato­sabban vásárolni. Ha a termék forgalmazó­jánál „Mega” névvel kezdődő céget tüntet­tek fel, nem szabad megvenni. Ha otthon derül ki, honnan származik az áru, blokkal együtt vissza lehet vinni az üzletbe. Ott annak árát vissza­fizethetik - tette hozzá a fogyasz­tóvédő. A Coop Szolnok Zrt. mintegy száz üzletében felülvizsgálta a termékeket, amelyeket az elhí- resült cégcsoport forgalmazott. — Jelenleg boltjainkban nem kapható feketelistás élelmiszer Zöld szám az átcímkézettek „lefülelésére” mától bejelenthetők a Mega­csoport által forgalmazott ter­mékek egy ingyenesen hívható zöld számon vagy személyesen a szolnoki önkormányzat ügy­félszolgálatán. A 06-80/200-460-ÖS telefon­számon bárki bejelentheti, ha valamelyik üzlet polcán található a cég által forgal­mazott termékből - mondta Szalay Ferenc. A polgármes­ter hozzátette, két hivatali dolgozó segíti a fogyasztóvé­dők munkáját a kifogásolt termékek kiszűrésében. — tudtuk meg Vidra Zsolttól. A kereskedelmi igazgató hozzátet­te, bár korábban sem volt üzleti kapcsolatuk a Mega Trade-del, az általuk átcímkézett termék­márka közül néhány ismert volt vásárlóik körében. — Ezeket ki­vontuk a forgalomból. Ha valaki mégis számlával igazolja, a le­járt szavatosságú élelmiszert a Coop Szolnok Zrt. üzletében vá­sárolta, az üzlet vezetője vissza­fizeti az árát vagy kicseréli a kí­vánt árucikkre. Hasonlóképpen jár el a Tisza- földvári Coop Zrt. is. A cég, bár nem áll üzleti kapcsolatban a Mega cégcsoporttal, más beszállí­tótól kerülhetett a polcaikra a lejárt szavatosságú termékekből. - A napokban belső ellenőrzést tartot­tunk, hogy kiszűrjük, van-e a letil­tott árukból boltjainkban. Szeren­csére nem találtunk — mondta dr. Tóth József a társaság elnöke. ■ Fodor Beáta-Rimóczi Ágnes Öt társaság érintett a cégcsoporthoz, amely a nag}' mennyiségű áruhamisí­tásban érintett, öt társaság -igya M.E.G.A. Trade Kft., a M.E.G.A. Trade Dis Kft, a M.E.G.A. Food Kft., a M.E.G.A. Food Dis Kft és MEGA Logistik Kft - tartozik. Gondosan válasszunk tejterméket 3 f £1V V* *T* FODOR BEÁTA Gátlástalan haszonszerzés egyik nagyim mondta huncu­tul: Lányom, van olyan folt a ruhán, ami csak ecetes olló­val jön ki. Ezt ma kiegészít­hetjük: a fogyaszthatóság megjelölése pedig acetonnal. Hiába a sok intelem, már a szemünknek sem hihetünk. A fogyasztóvédők évek óta ar­ra tanítanak, hogy alaposan nézzük meg, mit vásárolunk. Keressük meg a magyar nyel­vű címkét, na és vigyünk na­gyítót, hogy elolvashassuk az egyre apróbb betűket. Most kiderült, ez sem elég. Egyes forgalmazók semmitől sem riadnak vissza a nagyobb ha­szon reményében. néhányan az uniós csatlako­zás idején azzal riogattak, hogy a nyugat eladhatatlan termékeinek szeméttelepe leszünk. Úgy tűnik, pár gát­lástalan, gyors meggazdago­dásra vágyó „üzletember­nek” köszönhetően ez most valóra válik. persze, ha nem gondolnánk azt, hogy ami külföldről ér­kezik, az biztosan jobb, mint a hazai, akkor nem es­nénk csapdába. Lassan megfeledkezünk a makói hagymáról, a gyulai kol­bászról, a herendi porcelán­ról. Sajnos pár éve a Kiváló Áruk Fóruma védjegy is megszűnt. Ez a nemzetiszí­nű embléma negyven év után vesztette el jelentősé­gét. Nem kellett volna. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu ET szajol. Az önkormányzat kép- viselő-testülete december 14-én 14 órai kezdettel tartja közmeg­hallgatással egybekötött ülését a polgármesteri hivatalban. Öcsöd. Az önkormányzat kép- viselő-testülete december 14- én 14 órától tartja ülését a pol­gármesteri hivatal tanácskozó- termében. ■ M. J. Lesz műjégpálya Szolnokon kikapcsolódás A diákok iskolaidőben ingyen korizhatnak A lopott géppel még munkát is vállaltak Átépíthető, bővíthető, mozgatható műjégpálya épül Szolnokon, az egyik belvárosi bevásárlóközpont parkolójában. Bár ez nem csarnok, mégis jó lehetőség lesz arra, hogy a mozogni vágyók pár száz forintért jégre lép­hessenek. — Szolnoki iskolás­csoportok hétköznap és a szünetekben reggel 9-től 14 óráig ingyen korizhatnak - jelentette be Sza­lay Ferenc. A polgár- mester sajtótájékoztatóján meg­említette, bár az előző ciklusban botránnyal záródott egy Szol­nokra tervezett jégcsarnok épí­tése, a közeljövőben mégis lehet olyan sportlétesítménye a város­nak, ami eredményesen működ­tethető. —Addig pedig ez a moz­gatható műjégpálya fogadja a té­li sport szerelmeseit. A 40 mé­terszer 15 méteres pálya felépítéséről és üzemeltetéséről a Szolnoki Olaj Ko­sárlabda Klub Kft. gondoskodik.- A kosárlabda­csapatot fenntartó kft. szigorúan vál­lalkozási keretéből fedezi a költségeket - mondta dr. Nyerges Zsolt. A klub elnöke még nem tudott pontos árinfor­mációt mondani, de azt kihang­súlyozta, pár száz forintba kerül majd a jegy. - Nem az üzleti pro­fitszerzés a célunk, hanem az, hogy minél többen kimozdulja­nak otthonról. A napokban meg­kezdjük az építkezést, várhatóan pár napos próbaüzem után kará­csony előtt már lehet korcsolyáz­ni. Amíg tartósan plusz tíz Celsi­us fok alatt marad a hőmérséklet, addig akadály nélkül működhet a pálya - tette hozzá a klub elnö­ke. A tervek szerint reggel 9-től este 9-ig lehet jégre lépni, ahol hétvégenként jégdiszkót, kon­certeket is tartanak majd. Az idén a bevásárlóközpont mellet­ti parkolóban, jövőre talán az ad­digra megújuló Kossuth téren építik fel a műjégpályát. ■ F. B. Folytatás az 1. oldalról A tolvajok tavaly év eleje óta kö­vették el a bűncselekményeket Mezőtúron, illetve a környező te­lepüléseken. Loptak gépkocsit, munkagépeket, nyitottak fel pán­célszekrényt, melyből készpénzt, aranyat tulajdonítottak el, de szí­nesfémet, gázolajat, nemes vako­latot, láncfűrészt, vízvezeték sze­reléséhez szükséges eszközöket, anyagokat, barkács- és ipari kézi- szerszámokat is elvittek. Arcát­lanságukat jellemzi, hogy a lopott munkagépekkel még munkát is vállaltak. A bűnözők a sértettek­nek 34 millió forintot meghaladó kárt okoztak, melyből mintegy 16 millió forint megtérült. ■ M. G. ■ A napokban megkezdődik az építkezés, vár­hatóan pár na­pos próbaüzem után karácsony előtt már lehet korcsolyázni. Ajándék a támogatóknak. A kunhegyesi llosvai Varga István Művelődési Központ dolgozói ajándékokkal kedveskedtek azoknak a vállalkozóknak, intézményeknek, cégeknek akik az év során támogatásukkal segítették a kulturális eseményeket. Képünkön a dolgozók az asztali díszeket készítik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom