Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-09 / 288. szám
A NAP TEMAJA hhmrsbhhnhhhi UJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 9., SZOMBAT járadék A számítás módja változik, de a korhatár 62 év marad. A munkáltatók inkább a béreket emelik, az önkéntes pénztári befizetés nem divat. Sokan az állami juttatásban bíznak, de akad, aki biztosítást is köt. ÖSSZEKAPARHATJUK A NYUGDÍJUNKAT A ma dolgozók közül csak kevesen tudják, miből élnek idős korukban. Főleg azok a kisvállalkozók kerülhetnek nehéz helyzetbe, akik most a minimálbér után fizetik a járulékokat. Teleki József — Tudom, hogy kellene spórolni a nyugdíjas évekre. De úgy érzem, az a havi néhány ezer forint is jól jön, amit az önkéntes nyugdíjpénztárba kellene befizetni. Magán-nyugdíjpénztárnak viszont tagja vagyok. Hiszen oda úgyis azok a forintok kerülnek, amit járulékként levonnak. De talán többet kapok majd vissza - mondja K. Pál. A szolnoki könyvelő szerint sokan vélekednek így. Ügyfeleinek harmada tagja valamelyik magán-nyugdíjpénztárnak, míg a többlet befizetést igénylő önkéntes pénztártagságot csupán öt-hat százaléka vállalja. Pedig még adókedvezmények is ösztönzik a takarékosságot. — Felemás a kép — erősíti meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke. Lits József szerint a vállalkozók többsége is saját maga, a családja és á munkatársai megélhetésért hajt. A nyugdíjra legfeljebb 50 éves kora körül gondol. így előfordulhat, hogy a nyugdíjba menetele után addigi jövedelmének a töredékéből kell megélnie. Vagy pedig ameddig bírja, marad a vállalkozásában. A nyugdíj-előtakarékosságra persze nem csak a vállalkozóknak, az alkalmazottaknak is van lehetőségük. Jó esetben munkaadójuktól is várhatnak támogatást az előtakarékosság- hoz a foglalkoztatottak. A cégek ugyanis 1998 óta köthetnek szerződést önkéntes nyugdíj- pénztárakkal, s rendszeresen fizethetnek havi néhány ezer forintot alkalmazottaik egyéni A tapasztalt biztosítási üzletkötők azt mondják, a mi vidékünkön sokkal jobban megizzadnak egy-egy szerződésért, mint például a fővárosban. Ellátottak a megyében A nyugdíjbizto sítás és az önkéntes pénztári befizetés is adókedvezménnyel jár. számlájára. A megyénkben azonban kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, inkább csak a nagyobb cégeknél találunk erre példát. Az egyik szolnoki társaság vezetője szerint ennek fő oka, hogy nincs rá pénzük. Választaniuk kellene: bért emelnek vagy nyugdíj-előtakarékos- ságot fizetnek a dolgozóknak. A nyugdíj-előtakarékosság- nak ma már sokféle formája létezik. Ami a kötelező részt illeA nyugdíj mellett dolgozók is fizetnek járulékot A jelenlegi szabályozás szerint, aki a nyugdíj mellett dolgozik, annak a béréből nem vonnak nyugdíjjárulékot. 2008-tól azonban, a többi munkavállalóhoz hasonlóan, nekik is be kell fizetniük a 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot. Ennek fejében azonban nyugdíjuk is némileg emelkedik: minden 365. nap után a járulékalapot képező jövedelmük 0,4 százalékával növekszik majd a kézhez kapott nyugdíjuk. A megye összlakossága 410 820 fő Nyugdíjasok száma 100 815 fő Ebből öregségi nyugdíjas 77 981 fő Rokkant nyugdíjas 22 834 fő Átlagos nyugdíj összege 58 317 forint Nyugdíjba vonulók korösszetétele (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 40-44 éves 24 021 fő 45-49 éves 28 503 fő 50-54 éves 32 121 fő 55-59 éves 26 246 fő FORRÁS: KSH ti, az jelenleg a 8,5 százalékos nyugdíj]'árulék. Ezt választásunk szerint utaltathatjuk kizárólag az állami nyugdíjkasszába. De dönthetünk úgy is, hogy csak a kisebb részét bízzuk az államra, a nagyobbat pedig valamelyik magán-nyugdíjpénztárra. Utóbbi a pályakezdő munkavállalók esetében pedig már kötelező is. De rakhatjuk a pénzt a bankba, vásárolhatunk értékpapírokat vagy nyithatunk nyugdíj- előtakarékossági számlát. Ez esetben általában három féle lehetőséget kínálnak a pénzintézetek. Egy kockázatosabb, egy kevésbé kockázatos és egy biztosabb befektetési lehetőséget, persze a hozamok is ennek megfelelően alakulnak. A számla után pedig még adókedvezményt is igénybe vehetünk. Ha idős korunkra folyamatos, rendszeres járulékot szeretnénk, elsősorban a nyugdíjbiztosítás és az önkéntes nyugdíj- pénztári befizetés között választhatunk. Ezek jelentős adó- kedvezménnyel jár, előbbinél a megtakarítás 20, utóbbinál 30 százalékát vonhatjuk le az adónkból. A díjfizetések gyakorisága lehet havi, negyed- vagy féléves és éves is. Lejáratkor a megtakarított összeget felvehetjük egy összegben vagy választhatjuk a nyugdíjjárulékot, melyet a befizetett összeg és az éppen érvényes átlagéletkor alapján számítanak ki. A könyvelők általában a ma- ^ gán-nyugdíjpénztári tagságot a fiatalabbaknak ajánlják. Míg az önkéntes pénztárakat, vagy éppen a nyugdíj-előtakarékossági számla inkább az idősebbeknek lehet kedvezőbb. \ GYORSSZAVAZÁS| ■ Ön tud-e spórolni nyugdíjas éveire? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.uineDlan.liu Változik a járulékszámítás, rosszabbul járunk Az özvegyek többet kapnak Két olyan nyugdíjasréteg is van, amely a korrekciós programnak köszönhetően januártól a jelenleginél magasabb járadékot kap majd. Tíz százalékkal nőnek az özvegyi nyugdíjak, s ugyancsak emelkedik az ellátás azoknál, akik 1988. január 1. előtt mentek nyugdíjba. A nőknél legalább öt, a férfiaknál legalább három százalék lesz az emelés. Azok a férfiak, akik 29 évnél többet dolgoztak, illetve azok a nők, akiknek 27 évnél hosszabb a szolgálati idejük, a pluszévekért pluszforintokat, évenként fél százalékos emelést kapnak. Az özvegyek átlagosan havi 4400 forinttal magasabb ösz- szegre számíthatnak, míg az 1988 előtt nyugdíjazottaknak átlagosan havi 3600 forinttal hoz többet a postás. A parlament novemberben döntött a nyugdíjrendszer néhány fontos elemének megváltoztatásáról. Az eddigi gyakorlat szerint a nyugdíjak kiszámításánál az 1988 óta eltelt évek bruttó keresetét vették figyelembe. Számoltak az inflációval is: az utolsó három év keresete teljes értéken szerepelt, a korábbi éveket pedig a nyugdíjazás előtti második év szintjére kellett felszorozni. A módszer egyik negatívuma, hogy igen nagyok a különbségek a különböző években nyugdíjba vonulók járadéka között. Aki például 2005-ben ment nyugdíjba, az jól járt, mert induló járadéka a nettó átlagkereset 78 százaléka volt, míg a korábbi években nyugdíjazottak esetében ez átlagosan csak 64 százalék. Fontos változás, hogy 2008. január l-jétől minden, a nyugdíj megállapításához figyelembe vett év keresetét a nyugdíjazást megelőző év kereseti szintjére valorizálják (azaz felszorozzák az eltelt évek inflációjával). Ugyanakkor a nyugdíj megállapításánál az eddigi gyakorlattól eltérően nem a bruttó, hanem a nettó béreket (az adókkal és járulékokkal csökkentett tényleges keresetet) veszik figyelembe. Az elemzők szerint ez a jelenlegihez képest legalább 7-8 százalékos nyug- díjszínvonal-csökkenést eredményez majd. Végeredményben tehát rosszabbul járnak mindazok, akik 2008-tól vonulnak nyugdíjba. Szigorodnak az előrehozott nyugdíj feltételei, és csökken a járadék összege Aki korábban kíván nyugdíjba menni, annak érdemes a szabályokat átnézni. A nők legkorábban 57, a férfiak 59 évesen vehetik igénybe az előrehozott nyugdíjat. A nők sem járnak azonban sokáig jobban, ugyanis 2009. január l-jétől már az ő esetükben is 59 év lesz a korhatár. Napjainkban a tényleges nyugdíjazási életkor 58,6 év, a munkavállalóknak csak mintegy hat százaléka várja meg a 62 éves kort, a többiek előbb mennek nyugdíjba. Az előrehozott nyugdíjak összege 2008. januárjától havi 0,1-0,4 százalékkal csökken, attól függően, hogy hány hónap van még hátra a tényleges öregségi nyugdíjkorhatár (azaz a 62 év) eléréséig. Ha valaki az előrehozott nyugdíj mellett dolgozik és a minimálbérnél többet keres, a korhatár eléréséig szüneteltetik nyugdíjának folyósítását.