Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-07 / 260. szám
SPORT UJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 7., KEDD JEGYZET Vég} ' egy jó kapust. A hét végi labdarúgó bajnoki fordulóban teljesítményével, hozzáállásával két kapus is csillagos ötöst érdemelt ki együttese szurkolóitól. Időrendben előbb a Szolnoki MÁV Mondi rendkívül tehetséges, 23 esztendős portása, a 195 centiméter magas Kolláth Ferenc hívta fel magára a figyelmet. A Rézsó Péter mögött lassan örök kispadosnak számító fiatal ritka bravúrt hajtott végre a Nyíregyháza elleni rangadón. A tizenhatodik percben, társa kiállítása miatt bemelegítés nélkül, a hidegtől dermedt végtagokkal foglalta el helyét a gólvonalon, s első megmozdulásaként azonnal megfogta az egykori válogatott Sztipánovics Barnabás tizenegyesét. A folytatásban is rendkívül higgadtan, magabiztosán őrizte kapuját, s neki is köszönhető, hogy 75 percen keresztül tíz emberrel játszó csapata pontot szerzett esélyesebb vendégével szemben. vasárnap Jászapátiban rendeztek megyei rangadót. A karcagiak kapujában általános elképedésre a három hete részleges combizomsza- kadást szenvedett, s szemmel láthatóan még mindig sérült Bánó Sándor állt. Saját egészségét kockára téve vállalta a játékot még úgy is, hogy a fájdalom miatt egyszerűen nem tudott labdába rúgni. Igaz, a keze (és a szíve) a helyén volt, jelenlétével megnyugtatta társait, védéseivel pedig nagy mértékben hozzájárult csapata bravúros győzelméhez. A futballban örök igazság: a jó csapat ott kezdődik, ahol van egy bravúrokra is képes, megbízható kapus. A Szolnok és a Karcag jó úton jár. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Totózzon és nyerjen megyei csapatainkkal! A megyei labdarúgócsapataink mérkőzéseit tartalmazó totó első fordulójában a legtöbb találatot (9-9) Mészáros Sándor (Jászfény- szaru) Szűcs Zoltán és Kun Mihály (Szolnok) érték el. A helyes tippsor: 2,2,1,1,1,1,2, x, 1,1,2, 1. A sorsolás Mészáros Sándornak kedvezett, ő kapja a sportszerajándékot.. AII. forduló beérkezési határideje: péntek, 14 óra. I-Jászberény-Jászapáti □ 2. Karcag-Szolnoki MÁV Mondi □ 3. Kunmadaras-Jászladány □ 4. Martfű-Kunhegyes □ 5. Jaszárokszallas-KUTE □ 6. Nagyiván—Tiszafüred 7. Kísúiszátlás—Törökszentmiklós □ □ 8. Kenderes-Szajol 9. Naevkörű-Szászberek □ □ 10. Jásztelek-Tiszajenő 11. Tiszaderzs-Jászdózsa □ Q 12. Jászszentandrás-Kétpó *> □ Név: Cím: Bár mindent elkövettek a szászberkiek, hogy legalább egy pontot otthon tartsanak, a Kenderes végül mind a hármat elvitte tőlük Feltámadt a Cserkeszőlő labdarúgás Megyei II.: Kőtelek okozta a forduló meglepetését SZÁSZBEREK-KENDERES 1-2 1011 TSZ.MIKLÓS-R.FALVA 2-0 (0-01 SZAJOL-KŐTELEK 4-4 (3-2) JA.GYÖRGY—KISÚJSZÁLLÁS 0-0 Szászberek Kenderes Törökszentmiklós Rákóczifalva Szajol Kötelek Jászalsőszentgyörgy Kisújszállás Nagy SIPOS Hagyó HADAD R. Tóth Z. Albert (BUDAI) Lakatos LÁNG Donkó Túri ORBÁN CSABAI PAPP Mága FOGLERB. AGÓCS ViGH Veres (Daku) Lucza NAGY CSAJBÓK SZÁSZ Horváth IványiJ. Vasas P. PATKÓ BUDAI Bujdosó (Cseh) Bognár Pápai SZÖLLŐSI Seres Antal TÓTH (Bodnár) Váradi (Medvegy) Komáromi Gy. Kapusi (Vona) Spitzmüller Kátai Szabó Juhász FICZERE LÓLÉ 1. F. Szakali Babella Szabó Gyárfás (Muhoray T.) Zsoldos (Csontos) Kontra DARAGÓ (Háló) Szecsei Bíró Erdős KELEMEN Túri DARVAS Lázár SZERENCSI Erdei Ladányi Földi VONAT. FOGLERD. Kurucz (Tokaji) Vasas L. Seres Angyal Hadad A. (Kelemen) Donkó Csörghe KEREKES Iványi 1. (Monoki) Szöllősi Csontos (Andrási) Lóié B. Manzéger Szedlák (Pálinkás) Báldos Kovács LADÁNYI dr. Katona Farkas. LÓLÉ II. F.(Deák). Nyolczas(KomáromiZ). szűcs. GÁCSI. Kökény. Csömör. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Vasas László. Fábián János. Csontos Lajos. Bagi József. Kun Mihály. Csörghe Tamás. Koczka László. Lajtos László. Szászberek, 100 néző, vezette: Törökszentmiklós, 200 néző, Szajol, 50 néző, vezette: Balogh Jászalsószentgyórgy, 50 néző, Kántor Lajos. vezette: Csányi Tamás. Károly vezette: Kelemen István. Gólszerzők: Vígh (76.), ill. Gólszerzők: Lóié 11. F. (55.), Gólszerzők: Erdős (16.), A jó iramú, de csak közepes Farkas (26.), Csontos (55.) Lóié I. F. (87.). Szűcs 3 (19., 25., 47.), ill. Keleszínvonalú mérkőzést vívott a A hazai csapat a bekapott Gyenge első félidő után a men (22.), Csörghe 2 (30., 70.), két csapat, melyen végül a gyors gól után nem igazából tumásodik felvonásban feljött a Szász (81.) helyzetek alapján igazságos dott felpörögni. Korrekt játéklistavezető Törökszentmiklós, s Alacsony színvonalú mérkődöntetlen született. vezetés mellett ennek ellenére ez végül gólokban is megmuzésen a vendégek meglepetésre Koczka László: - Tartalékorászolgált volna a döntetlenre. tatkozott. pontot raboltak az enerváltan san álltunk fel, ezért a döntetVasas László:- Gyenge játéCsontos Lajos: — Ha nehezen játszó Szajol otthonában. len azt hiszem jó eredménynek kunk ellenére is pontot szerezis, de a második félidőben hozKun Mihály:- Még jó, hogy számít az élmezőnybe tartozó hettünk volna. tűk a mérkőzést. kevesen látták vergődésünket. vendégekkel szemben. Fábián János: — A maximális Bagi József: - Több volt Csörghe Tamás: — Ahogyan a Lajtos László — Nem újdonhozzáállás meghozta az eredebben a mérkőzésben, mit amit csapatot ismerem, hosszú lesz ság, gól nélkül soha sem lehet ményt. Gratulálok a csapatnak. az eredmény tükröz. az út hazafelé. mérkőzést nyerni. Ifi: 0-1 Vasas L. Ifi: 0-3 Nagy K. Ifi: 14-1 Hamar T. Ifi: 1-2 Koczka L. P.MONOSTOR-T.GYENDA 10 11-01 TÓSZEG-CSERKESZŐLŐ 0-2 (0-01 TSZ.IMRE-CIBAKHÁZA 6-2 (3-0) J.JÁKÓHALMA-NAGYKÖRŰ 2-0 (0-0) Pusztamonostor TIszagyenda Tószeg Cserkeszőlő Tlszaszentímre Cibakháza Jászjákóhalma Nagykörű CSEHI L. Bató Szikora Tálas Ladányi Huszár Antal Galsi Bordás SZŐKE Borók Kosa Kocsis Kalmár ZUPKÓ Ávár Szerencsi Héder LÁZÁR BORSÓS RÓZSA Hegedűs Heringei Molnár L. DÓKA Dobó Izsóid Szabó Vidra (Magyar) Géléi Kovács Peszeki Á. Csehi D. (Sárközi) PAP Kiss (Laki) Bozsik SIMON Makó Kiss Pozderka Vancsik NagyN. Ozsvárt (Tóth) Határ (HORVÁTH) Bekecs Kecskés Pilisy Varga (Bodó) REZES G. Jenei Kelemen KUPECZKI Jeczó (Takács) BURKA BORBÉNYI Peszeki A. Lajkó Szabó (Csörögi) Diós Lajkovics Mészáros Kocsis Csirke Osztás Szabó NagyL. Albert Demeter Szoboszlai VÁRADI URBÁN Göncző Rezes Z. Nagy Cs. Merczel SZILÁGYI Szőke (Postás) Búcsús Zsídei (Borbás) Bereczki Kállai. SIPOS. Nádházi (Mihályi). Bodor. FERENCZI. Ferenczi. NagyR. Csató. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Litkei Lajos. Boros Tibor. Pálinkás Tibor. Demeter László. Szivák Gyula. Sipos Sándor. Kiss Csaba. Galsi Zoltán. Pusztamonostor, 100 néző, veTószeg, 50 néző, vezette: GömöT.szentimre, 100 n., v.: Varga. Jászjákóhalma, 100 néző, vezetzette: Markóth István. ri Gyula Gólszerzők: Szőke (28.), Fete: Balogh Gy. Gólszerző: Szabó (18., tizenGólszerzők: Szilágyi (88.), renczi 2 (32., 85.), Szoboszlai 2 Gólszerzők: Urbán 2 (49., 54.) egyesből) Lajkovics (90.) (45., 88.), Vidra (49.), ill. Váradi Jó játékvezetés mellett az Kiállítva: Dobó, Nagy L. A hazai csapat mélyen tudása 2 (55., 89.) esélytelennek tartott hazai (mindkettő 44.) és megszokott formája alatt játNagyvonalú játékvezetés együttes megérdemelten nyerte Gyors vezetés után a két kiállítás a vendégeket tette lelkessé. Litkei Lajos: - Sok gondot okoztunk saját magunknak. Boros Tibor — A mai mérkőzésre a tisztes helytállást tűztük ki, s ezt sikerült teljesíteni. A játékvezetőkről annyit, hogy hibát hibával nem lehet javítani. Ifi: 4-0 Litkei L. szott. A vendégek az utolsó két percben lőttek két gólt, és megérdemelten vitték el a három pontot. Pálinkás Tibor: - Szégyelljük magunkat! A vendégek győzelme teljesen megérdemelt. Demeter László: - Fel! Támadunk! Ifi: 4-1 Nagy L. mellett a mai mérkőzésen nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Szlvák Gyula: - Flelyzeteink felét értékesítettük, de így is megérdemelt győzelmet arattunk. Sipos Sándor - A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy tizenegyen voltunk. Ifi: 2-1 Szivák Gy. a mérkőzést. Kiss Csaba: - Szerény képességű csapatunk ezúttal végre megérezhette a győzelem ízét. Megérdemelte. Galsi Zoltán: - A jelek szerint tovább tart idegenbeli mélyrepülésünk. Gratulálok a hazaiaknak. Ifi: 3-0 Szöllősi M. Így állnak a focicsapatok a bajnoki táblázatokon MEGYEI 1. OSZTÁLY, FELNŐTTEK 1. KUTE 13 10 2 1 23- 8 32 2. Martfű 13 9 3 1 35- 11 30 3. Tiszafüred 13 9 0 4 44- 17 27 4. J.árokszállás 13 8 3 2 28-19 27 5. Kunhegyes 13 8 1 4 35-25 25 6. Besenyszőg 13 7 3 3 19-14 24 7. Jászladány 13 7 2 4 26-20 23 8. Kunmadaras 13 6 2 5 30-18 20 9. Jászkisér 13 6 1 6 28-29 19 10. Abádszalók 13 5 1 7 24-28 16 11. Nagyiván 13 4 2 7 22-27 14 12. Fegyvernek 13 4 2 7 14- 29 14 13. J.apáti II. 13 4 0 9 10- 37 12 14,J.lényszaru' 13 3 0 10 18-25 9 15. Jánoshida 13 1 2 10 14-36 5 16. Zagyvarékas 13 1 0 12 10-37 3 MEGYEI 1. OSZTÁLY IFJÚSÁGIAK 1. Kunhegyes 12 12 0 0 55- 7 36 2. Martfű 12 10 1 1 72-12 31 3. Besenyszőg 13 9 0 4 50-19 27 4. KUTE 12 8 2 2 46-21 26 5. Tiszafüred 12 7 2 3 35- 17 23 6. Jászladány 12 6 2 4 34-23 20 7. J.árokszállás 12 6 2 4 39-33 20 8. Abádszalók 12 6 0 6 34- 24 18 9. Jászkisér 12 6 0 6 33-34 18 10. J.fényszaru 12 5 1 6 28-26 16 11. Fegyvernek 13 5 0 8 25-35 15 12. Kunmadaras 12 4 0 8 28-37 12 13. Zagyvarékas 12 1 0 11 28-73 3 14. Jánoshida 12 1 0 11 9-84 3 15. Nagyiván 12 0 0 12 14-85 0 MEGYEI II. OSZTÁLY. FELNŐTTEK LT.miklós 13 12 1 0 42- 9 37 2. P.monostor 13 10 1 2 40-15 31 3. Szajol 13 8 1 4 39-23 25 4. Kisújszállás 13 8 1 4 20-16 25 5. T.szentimre 13 8 0 5 30-23 24 6. Kenderes 13 7 1 5 32- 18 22 7. Rákóczifalva 13 7 1 5 20-22 22 8. Szászberek 13 6 1 6 23-21 19 9. Cibakháza 13 6 1 6 26-25 19 10. Nagykörű 13 6 0 7 28-39 18 11.Tószeg 13 5 1 7 19-26 16 12. Jászalsósz. 13 4 4 5 17- 27 16 13. Tiszagyenda 13 3 1 9 14-24 10 14. Cserkeszőlő 13 2 2 9 23-43 8 15. J.jákóhalma 13 2 1 10 16-36 7 16. Kötelek 13 1 1 11 20-42 4 MEGYEI II. OSZTÁLY IFJÚSÁGIAK 1. Szajol 13 11 1 1 50-12 34 2. T.szentmiklós13 9 2 2 81-19 29 3. Rákóczifalva 13 9 0 4 77- 18 27 4. Tószeg 13 9 0 4 49-38 27 5. Szászberek 13 8 0 5 37-28 23 6. Kisújszállás 13 7 1 , 5 43- 22 22 7. Cibakháza 13 7 1 5 49-33 22 8. P.monostor 13 7 0 6 44-22 21 9. Cserkeszőlő 13 7 0 6 47- 29 21 10. Kenderes 13 6 3 4 32-21 21 11. T.szentimre 13 6 1 6 31-27 19 12. Tiszagyenda 13 4 1 8 21-53 13 13. Jászalsósz. 13 4 0 9 22-45 12 14. J.jákóhalma 13 4 0 9 20-64 12 15. Nagykörű 13 0 0 13 12-90 0 16. Kőtelek 13 1 0 12 16-110 0 A rangadók hétvégéje következik Nem akármilyen hétvégének néznek elébe a régiónk labdarúgását szerető szurkolók. Osztálybesorolástól függetlenül számtalan kiélezett rangadóra kerül sor szombaton és vasárnap. Itt van példának okáért az NB II., ahol ezúttal két megyei rangadóra is sor kerül. Jászberénybe nem csak a pontokért utazik a Jászapáti, hanem hogy tisztázza riválisával, melyikük is a Jászság legjobb együttese. Karcagon nem számíthat könnyű menetre a Szolnok, hiszen a kunságiak éppen a legutóbbi fordulóban bizonyították, beleerősödtek a másodosztály mezőnyébe. A megyei I. osztályban az első öt, a második vonalban az első hat helyezett közül négy egymással néz farkasszemet. ■ Gelei J.