Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-07 / 260. szám
2 mm POSTÁNKBÓL Nagyon kell a kerékpársáv! Olvastam a lapban a szolnoki rossz utakról. Némelyiken valóban könnyen bokaficamot lehet szerezni. De kerékpáron közlekedni sem sokkal egyszerűbb. A városban ugyan hol lehet biciklivel járni? A járdán? Az úttesten? Még csak egy keskeny sáv sincs kijelölve a belterületen. Ha a település egyik részéből a másikba kerekeznénk a belvároson át, csak szabálytalan helyen gurulhatunk. Sok a balesetveszély az úttesten, a járdán kerékpározni pedig a gyalogosok zavarásával jár. Ráadásul a járdák csak kevés helyen akadálymentesítettek. Ugyanis a város lakói nem kizárólag a Zagyva-gáton kiépített kerékpárúton mennének ügyintézni, bevásárolni vagy dolgozni járni, hanem a lakásuktól oda- és vissza is. KOVÁCS FERENC, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE SOOl SZOLNOK, PF. 105. I » 3 iS Tetten érték a trafót szétszedő tolvajokat Az elmúlt időszakban szinte nem volt olyan nap, hogy ispie- retien tettesek ne károsították volna meg áz árámszolgáltátót. Egyesek trafóolajra szakosodtak, mások pedig a külterületen álló trafóházakat keresték. Egy biztonsági cég diszpécsere tett bejelentést a rendőrségre a napokban, miszerint a Kisújszállás és Ecsegfalva közti út mellett álló trafóházba nagy valószínűséggel betörtek. A rendőrjárőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol tetten értek három férfit, akik éppen szétszedték a trafóberendezést. Először áramtala- nították, majd szétbontották és a benne lévő rézdrótot kísérelték meg ellopni. Tervük azonban ezúttal nem sikerült. A három tá- piószelei elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A lopással egymillió, míg a rongálással további félmillió forint kárt okoztak. ■ Mészáros G. Közműellátás a megyében 2004-ben mmm ■■ Szennyvízcsatorna-hálózattal rendelkezőtetepOlés FORRÁS: KSH á:Í.’Ct’' Közüzemi vízellátással rendelkező ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 7., KEDD rnffimmmmmmmmmmmmmmmMmmmmMMMmmam mmiA különféle díjhátralékok előbb-utóbb nagy bajba sodorják a családokat. Szolnokon évente több kilakoltatás is történik emiatt. Képünk illusztráció. A tervek szerint már decemberre elkészülhet a tenyői aluljáró Egy jelentős összegű beruházás lassan a végéhez közeledik Ti- szatenyőn.- A település lakosai évekig egy vadcsapáson jártak a vasútállomásra. Annak ellenére, hogy pedig van kiépített járda is sorompóval — mondta el lapunknak Kazinczy István polgármester. - Egy közel tizenhárom milliós beruházás során építik ki a vasútállomásnál az aluljárót. Pontosan ott lesz kialakítva, ahol most, persze szabálytalanul közlekednek az erre járók a vasút felé. Ennek tehát az az előnye is megvan, hogy így a megszokott útvonalukon sem kell változtatniuk a helyieknek a jövőben, csak kényelmesebb lesz számukra a megközelítés. Fojtogató díjhátralékok szolgáltatók Többnyire csak a végső esetben zárják el a csapot Folytatás az 1. oldalról így csak éppen a legszükségesebbekre elegendő vízhez jut a fogyasztó. Emeletes házaknál nincs módjuk a fogyasztás korlátozására. Ezért ha több felszólításra sem rendezik a hátralékot, akkor egyszerűen felmondják a szolgáltatói szerződést. Azaz az adott lakó fogyasztását a társasházzal fizettetik meg. A lakóközösség pedig a vízdíjat átalányként szedheti be a lakótól a közös költséggel együtt. Dóra Jó- zsefné szerint ez igen hatékony megoldás, hiszen például a megyeszékhelyen több házat is üzemeltető Szollak által megállapított vízdíjátalány ugyancsak magas. így általában már a következő hónapban kiegyenlítik az elmaradt számlákat. A víz és csatornaművek félévente 200-300 esetben bontja fel a szerződést a fogyasztókkal. Hogy nem többel, \ GYORSSZAVAZÁS | ■ Ön szerint mit lehet tenni a díjhátralékok felhalmozódása ellen? Szavazzon hon la- j punkon ma 16 óráig: j www.szolion.hu az annak is köszönhető, hogy részletfizetést biztosítanak annak, aki időben jelzi, valamiért nem tudta kiegyenlíteni a számláját. Az első felszólítást három hónapnál régebbi tartozás után szokták postázni. Ha valaki csak egy havi lakbérrel is elmarad, az már felszólítást kap a Szollaktól. Az 1665 szolnoki önkormányzati lakást kezelő társaság igazgatója, Andrási József elmondta: évente mintegy 20 millió forintra tehető a lakbérhátralék Szolnokon. Ez a bérleti díjak 8-12 százaléka. Hogy ki mennyivel Karcagon 1999 óta göngyölíti a Városgondokság a szemétdíj- szállítási hátralékokat Összesen több mint hétmillió forinttal tartoznak a lakosok és a cégek. Az önkormányzati lakások, üzletek, garázsok után 1 millió 624 ezer forint a szeptember végéig be nem fizetett bérleti díj. Ez körülbelül 50-60 személy, közület tartozása. A Nagykun Vte és Csatornamű Kft.-nek szeptember végén 3 tartozik, változó. Évente 20-25 esetben kilakoltatásra is sor kerül. A kilakoltatottak jövedelméből azonban továbbra is vonják a felhalmozott tartozást, s ha tulajdont szerez, azt is lefoglalhatják. A Szollaknak jelenleg is több mint hétszáz peres ügye van. Jászberényben nincs külön keret a szociálisan nehéz sorsú családok díjhátralékainak kezelésére. Mint azt Mezeiné Kovács Margit, a polgár- mesteri hivatal szociális irodájának vezetője elmondta, a hátralék problémával küzdő helybélimillió 100 ezer forint volt a vízdíjból a kintlévősége. A Kisújszállási Vízmű Kft-nél szeptember végén mintegy 6,5 millió forint kintlévőség volt. A Kisúf szállási Városgazdálkodási Kft.-nek szemétdíjból szeptember végén 6,9 millió forint volt a kintlévősége. A cég végzi az önkormányzati lakások bérleti díjának beszedését is. Itt 3 millió 930 ezer forint a be nem fizetett lakbér. DE ■ Ha több felszólításra sem rendezik a hátralékot, felmondják a szolgáltatói szerződést. Milliókkal tartoznak a lakosok és a cégek eknek elsősorban a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadó szolgáltatását ajánlják. Ennek részeként nem csak tanácsadásra van lehetőség, hanem bizonyos keretösszeg is rendelkezésre áll. Az irodavezető ismeretei szerint Jászberényben az utóbbi időben nem lakóitattak ki családokat nagyösszegű díjhátralékok miatt. Az önkormányzat által nyújtott különböző segélyezési formákat a közüzemi számlák kifizetésére is felhasználják az érintettek. Az önkormányzat segítséget nyújt a hátralékok részlet- fizetését kérő kérvények megfogalmazásában, vagy egyösszegű átmeneti segélyt is kiutalnak indokolt esetekben. Ez utóbbi módszerek azonban viszonylag kisebb tartozások kezelésére alkalmazhatók. Sok családnak nyújt segítséget a családfenntartási támogatás. ■ Teleki-Banka VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online I Egy jelentős összegű beruházás során építik ki a vasútállomásnál az aluljárót. Az építkezés környezetében egyébként a földmunkák miatt sáros és feldúlt lett a vasútállomás felé vezető út. Ez azonban szerencsére csak átmeneti állapotnak számít. A beruházó ígérete szerint ugyanis minden nap takarítja az általuk használt területet. A lakosság türelmét pedig összességében még egy hónapnyi időtartamra kérik, ugyanis előreláthatólag december közepén fogják átadni a településen az új aluljárót. ■ B. A. Visszalépett a szerződéstől a nyertes Folytatás az 1. oldalról Időközben azonban lezajlottak az önkormányzati választások, a cég vezetői pedig úgy döntöttek, nem írják alá a szerződést az újjáalakult megyei önkormányzattal. Mint Fejér Andortól, a megyei közgyűlés elnökétől megtudtuk, hamarosan új közbeszerzési eljárást írnak ki. Mindent megtesznek azért, hogy az eredetileg tervezett időpontban, február 15-ével megkezdődhessen a kórházépület felújítása. ■ Szilvási Zsuzsa Megkérdeztük olvasóinkat Mennyit vesznek ki a számlák a családi kasszából? Megépültek az útalapok, jobb a megközelíthetőség veres Pál, Kunszentmárton:- Nálunk havonta körülbelül a bevételünk negyven százalékát fizetjük ki rezsire. Ilyenkor télen a fűtés miatt azonban még ennél is több lehet a kiadás. Nyugdíjas vagyok és egyre nehezebb ebből a pénzből kijönni és kigazdálkodni a fizetnivalókat. A nyugdíj ugyanis sajnos nem emelkedik akkora mértékben mint a rezsi. SEBŐK TÜNDE, Szolnok-A havi kiadásaim körülbelül negyedét teszik ki a számlák. Ez viszonylag jónak számít, hiszen van, akinél a felét is ehi- heti. Általában a gáz a legmagasabb, különösen így télen, a fűtési szezonban. Ezután jön a vízszámla, ami szintén magas szokott lenni. Soha nem volt még hátralékom, hiszen mindig a számla az első. kentési Sándor, Karcag:-Mentősen emelkedtek a költségeink, s köszönhetően a kormányzati intézkedéseknek, januártól még többért fogunk fűteni, világítani. Most 20-30 ezret fizetünk csak a gázért, ehhez jön a többi közüzemi számla, így egyikünk fizetése majdnem elmegy a rezsire. A gáz mellett, fával is fütünk, ezzel próbáljuk csökkenteni a számlát. szabó István, Szolnok- Még soha nem volt hátralékom, és mindent el fogok követni azért, hogy ne is legyen. Az első dolgom fizetés után a számláim kiegyenlítése. így is a havi fizetésem közel ötvenöt-hatvan százaléka elmegy a számlákra. Ez nekem durván harmincezer forintot jelent havonta. Ráadásul egyedül élek, így pedig végképp nem egyszerű. Karcagon az izraelita temetőben adakozásból és hitközségi hozzájárulásából új kerítés készült néhány hete. A római katolikus egyház az Ókatolikus sírkertben folytatta az útalapok, járdák készítését. Több száz méterhosszán szórták le zúzott kővel a sírok közti utakat, így már minden része megközelíthető a temetőnek sáros időben is. Az Újkatolikus temetőben pedig a hívek adományaiból és egyházi forrásból 150 méter hosszú, mintegy 480 négyzetméternyi útalap készült el. Itt tavasszal szeretnék a még hiányzó, ugyanilyen hosszú útalapot is megcsinálni, ugyanis az önkormányzat jövőre leaszfaltoztatja az utat. A református egyház idén is jelentős összeget fordított temetőinek a rendbetételére. Ebből a legjelentősebb volt városi, képviselői támogatással az Északi temető teljes rendbetétele. A megtisztított temetőbe parkoló épült, útalapok is vannak, így könnyebben lehet megközelíteni a sírokat. Az egyház legnagyobb temetőjében, a Déliben is készültek újabb útalapok. A város ezeket jövőre szintén leaszfaltoztatja majd. A temető tisztítását, a szemét elhordását is folyamatos biztosítja az egyház. ■ D. E. ■ A megtisztított temetőbe köny- nyebben lehet megközelíteni a sírokat.