Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-04 / 258. szám
4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 4., SZOMBAT Csak a minőségi munkáért fizet a város Szolnok A kultúra és a sport támogatása mellett az idegenforgalomé lesz a vezetőszerep A beruházásokban csak a minőségi produkció fogadható el. Éppúgy, mint például a sport vagy a kultúra területén — véli Szalay Ferenc. Szalay Ferenc szerint nem szabad hagyni, hogy Szolnok mellett elmenjen a világ. A megyeszékhely régi-új polgármestere úgy látja, egy önkormányzati vezetésnek elsősorban a polgárok érdekeit kell szem előtt tartania munkája során. Fodor Beáta-Azalakuló ülésen kiemelte, takarékos elvek szerint képzeli el az önkormányzat és a hivatal működését. Ezt a vagyoni helyzet ismeretében mondta?- A város pénzügyi helyzete kedvezőtlen. A tények szerint mintegy 5,2 milliárd forint fejlesztési hitele van a városnak. Továbbá 1,5 milliárdos adósságot halmozott föl az önkormányzat eddigi működése során. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a szocialista városvezetés ezt az évet 1,8 milliárd hiánnyal tervezte, látható, nem egyszerű a helyzetünk. Mi még nem tudjuk, mennyivel tervezhetjük a következő évet. Egy biztos, a működési költségeket vissza kell szorítanunk. Ráadásul a nyilvánosságra került adatok azt mutatják, a kormány 50 milliárddal kurtítja meg az ön- kormányzatok büdzséjét A lakosság pedig rajtunk keresztül szembesül ezekkel a döntésekkel, viszont a megoldást tőlünk várja el.- A spórolás létszámleépítést is jelenthet?- Havonta 3,5 millió forintot takarít meg a város a polgármesteri és a képviselői tiszteletdíjak csökkentésével. Ez év végégig 10,5 millió forintot jelent. Elképzeléseink szerint átvilágítjuk a hivatalt, megvizsgáljuk az intézmények működését. Azonban csak akkor szüntetünk meg bármilyen hivatali, vagy intézményi egységet, ha annak szakmai okai vannak. A spórolás azt is jelenti, hogy a közeljövőben csak a színvonalas munkáért fogunk fizetni. Selejtes munkát nem veszünk át. Ehhez azonban egy olyan csapat kell, akik ellenőriznek és számonkérnek.- Teljesíteni tudja-e a kampányában tett ígéreteket?- Erre törekszem. A zöldhulladék térítésmentes elszállítását folytatni fogjuk. Nem mondok le az ösztöndíjprogramról sem. Ehhez viszont komoly együttműködés szükséges a város cégeivel, hivatalaival, intézményeivel, akikkel közösen kell elindítanunk egy olyan tanulmányi ösztöndíj-rendszert, mely visszahozza a fiatal képzett munkaerőt. A nyugdíjasoknak ígért 50 százalékos hulladékszállítási díj- támogatást is komolyan gondoltam. Már a következő esztendőben, 2007-ben elindítjuk ezt a programot. Folyamatosan emelkedő mértékben végül majd 2010-re valósulhat meg ez a nagymértékű támogatás.-A kiszivárgott szocialista beszédek tükrében lát-e veszélyt arra, hogy kevesebb pályázati pénzt kap a város?- Nincsen jobboldali út, járda vagy munkahely. Nem valósítható meg, hogy csak szocialista városok kapjanak az uniós pénzekből. A jól előkészített programok ezután is élvezik majd az európai forrásokat.- Választási kampányában az egyik hangsúlyos elem az együttműködés szükségessége volt. Most is így látja?- Igen, hiszen a város érdekeit tartom szem előtt. A megyeszékhely országgyűlési képviselőinek párthovatartozás nélkül érdeke, hogy segítsék a megyét és a vámegosztja a közvéleményt a Kossuth tér tervezett átalakítása is. Elsősorban a forgalom torlódása miatt aggódnak a szolnokiak. De vajon módosulhatnak-e a tervek?- A pályázaton nyert forrást elveszíteni nem szabad. Ez azt jelenti, hogy nincs mód halogatni a beruházást. Azonban azokra az ésszerű változtatásokra szükség van, melyek a jelenlegi forgalmi helyzetnél csak jobb állapotot hoznak. Megvan az a forgalomszervezési tanulmány, melyek mentén a problémák kernst Számítok arra, hogy Vass Lajos a kampányban elhangzott ígéreteit meg akarja valósítani. Én partner leszek ehhez. Bízom benne, hogy megyénk többi parlamenti képviselője is együttműködik. Szolnokkal. Különösen fontos, hogy Iváncsik Imre és Botka Lajosné is ügyünk mellé álljon. zelhetőek. A jövő héten ülök le azzal a szakembergárdával, akikkel dűlőre akarok jutni az engem is zavaró kérdések megoldásában. Ilyen például a Pólya Tibor út áteresztőképessége, a Pólya- Ady-Ispán körút új csomópontjának kialakítása, a gyalogos- és kerékpáros forgalom biztonságos megoldására, s még hosszasan sorolhatnám. A tervek egyébként elnyerték a közvélemény és a szakma tetszését. Úgy gondolom, Szolnok arculatát jelentősen javítani fogja a beruházás.- Hogyan tudna javítani az ön- kormányzata város lakóinak élet- körülményein?- A város fellendülése elsősorban azon múlik, tud-e élni a lehetőségeivel. Alapvető érdekünk megtölteni az ipari parkot befektetőkkel, akik jól fizető munkahelyeket biztosítanak a szolnokiaknak. Elkészült a logisztikai központ alap infrastruktúrája, most már azon kell dolgoznunk, hogy elkezdjen termelni. Azonban a termelőberuházások mellett, de semmiképpen nem helyett nagyon komolyan kell venni természetadta lehetőségeinkben rejlő erőnket. A választási kampányban minden párt egyetértett abban, hogy az idegenforgalom fejlesztése a legjelentősebb kitörési pontja Szolnoknak. Biztosítanunk kell a gyógy- és termálvíz egész éves használatát. Ha ez megvalósul, évente többtízezer turista fogja elkölteni Szolnokon a pénzét, használja a gyógyvíz, a horgászat, a vadászat, a sportturizmus adta lehetőségeket Mindehhez azonban olyan szakemberek, üzemeltetők is kellenek, akik képesek megtölteni a szállodákat, fürdőket.- Az ipari park politikai csatározások színhelye volt a közelmúltban. Miért nevezett ki Szebe- ni László, a jelenlegi ügyvezető mellé egy másik igazgatót?-A kölcsönös bizalmatlanság miatt döntöttünk így. Az új vezető csapatával dinamikusabban hajt azért, hogy befektetőket hozzon a területre.- Mi lesz a kétpói lerakóval? Mikor fogadhatja a hulladékot?- Álmomban sem gondoltam volna, hogy az 1999-ben többek között általam elindított hulladékgazdálkodási rendszer a mai napig nem működik, s az én feladatom lesz most 2006-ban a beindítása. Az elmúlt héten kaptam meg a konzorcium felhatalmazását, hogy tárgyaljak a kivitelezővel, s megoldást találjunk erre az áldatlan állapotra.- A takarékosság jegyében csökkentik-e a sport és a kultúra támogatását?- A kultúra és a sport jóval több annál, semmint hogy egy rendezvényt, egy színházi produkciót, vagy egy kosármeccset lássunk mögötte. E területek jelentik azt a pluszt, amiért érdemes egy városban élni, amiért érdemes szolnokinak lenni. Milyen büszkék vagyunk, ha vízilabdásaink kupadöntőt játszanak, kosarasaink bajnokok lesznek, vagy innen indul világhódító útjára az Ajnadeus, a 100 év magány, vagy éppen az Ezeregyév meséi táncprodukció. Jó érzés elmondani, hogy szolnoki színész voltTörőcsik Mari, Darvas Iván, netán itt kezdte pályafutását Kanizsa Tivadar, Boros Ottó, Varga Tamás olimpiai bajnokok. Jó arról is beszélni, hogy Andrej Tyubin, Rasid Abeljanov, Tóth Attila, Tóth Zoltán, Sztojan Ivkovics a szolnoki sportcsarnokban érték el sikereiket Tehát példaképek voltak. A példaképeket pedig főleg ebben a mai értékrend nélküli világban nagyon meg kell becsülnünk. Ahhoz, hogy ilyen szintű produkcióra legyen képes a szolnoki kultúra és a sport, megfelelő finanszírozásra is szükség van. De visszatérnék az interjú elején mondottakra: csak a minőségi produkció fogadható el. A megyeszékhely arculata jelentősen megváltozik A megyék nemet mondtak a verespataki bányára Megérkeztek az oltások az orvosokhoz influenza Megyénkben már egy hónapja működik a figyelőszolgálat A hét megyét - köztük térségünket - magába foglaló Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás társulási tanácsa megtartotta soros ülését. Ennek fontos témája a Tisza vízminőségének védelme érdekében a verespataki aranybányanyitás feltételeként elkészült környezeti hatásvizsgálattal kapcsolatos magyar álláspont volt. Erről a szaktárca munkatársa tájékoztatta a megyék képviselőit, akik az ülésen is elutasították a verespataki bánya megnyitását. A Tisza Vízgyűjtő Programrégió célkitűzése, hogy a Tiszát érintő fejlesztések megjelenjenek a Nemzeti Fejlesztési Tervben. így 2007-2013 között uniós források bevonásával valósulhat meg a Tisza menti árvízvédelmi rendszer, a Tisza és mellékfolyói fővédvonalainak megerősítése és fejlesztése, ehhez kapcsolódóan számtalan infrastrukturális beruházás. Meg kell találni annak a módját, hogy uniós források legyenek felhasználhatók a Tisza menti agrárgazdálkodás fejlesztéséhez, a Tisza hajózhatóságának megteremtéséhez, a térség turisztikai fejlesztéseihez. A Társulás levélben kéri Bajnai Gordon fejlesztési kormánybiztost, hogy az előkészítés alatt álló programokban a Tiszát érintő fejlesztések nagyobb hangsúllyal jelenjenek meg. ■ Sz. Zs. Megyénkben már a háziorvosoknál vannak a térítésmentes influenza elleni védőoltások. Térségünkben idén ötvenezren részesülhetnek belőle, de orvosi vényre bárki megvásárolhatja a gyógyszertári forgalomban lévő influenza elleni vakcinákat. Ezek a tavalyihoz hasonlóan 50 százalékos támogatással, 5-600 forint körüli áron kaphatóak. Térítésmentes vakcinával olthatok életkoruktól függetlenül, de 3 évesnél idősebb idült szív-, keringési, légzőszervi, vese-, il- | letve anyagcsere-betegségben f szenvedők. Továbbá csökkent s immunitásúak, a szociális ottho- | nokban, öregek otthonában, = vagy egészségügyi intézméi Lovász Tibor szolnoki háziorvos már megkezdte az oltások beadását nyékben huzamosabb ideig ápoltak, valamint a 60 éven felüliek egészségi állapotuktól függetlenül. Emellett a baromfifeldolgozók és baromfitartó telepek dolgozói is részesülhetnek térítésmentes oltóanyagból. A mostani szezonra gyártott vakcinák kizárólag a 2006/2007-es influenzaszezonban alkalmazhatók. Megyénkben egy hónapja, októbertől működik az ÁNTSZ figyelőszolgálata. Hazánkban általában januárban vagy februárban kezdődnek, és 8-10 hétig tartanak az influenzajárványok. A megelőzés egyetlen hatékony módja egyébként az időben elvégzett védőoltás, mely mindenkinek ajánlott. ■ SzilvásI Zsuzsa