Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-27 / 277. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 27., HÉTFŐ TÖRÖKSZENTMIKLÓS 5 Első és második helyet szereztek a tiszatenyőiek A minap a pécsi Sportmúzeum és Sportcsarnok adott otthont a harmadik Fasion Dance Ma­gyar Kupa táncversenynek. | Ezen részt vettek az egyik ti- szatenyői táncklub tagjai is. A serdülő C-l kategóriában - ahol összesen nyolc csapat ver­senyzett - a tenyó'iek „Táncos tinik” fantázianéven az első he­lyet szerezték meg. A győztes csapatot az Illés Brigitta, Sán­dor Brigitta, Tari Helga és Ve­res Krisztina négyes alkotta. A felnőtt C-2 kategóriában is jól helytálltak a táncklubosok. Itt öt hölgykoszorú versenyzett, a tenyői lányok „Tűzvirágok” né­ven a második helyezésnek örülhettek. A csapat tagjai Far­kas Adrienn, Fekete Dóra, Föl­des Csilla, Kaszanyi Klára és Kaszanyi Sára voltak, felkészí­tőjük Gellérfy Zsuzsanna. ■ HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT pásztor ístván, Tiszatenyő, asztalos: - Bár sok minden po­zitívan fejlődött Tenyőn, azért például a csatornázás kérdése továbbra sem megoldott. Ezt mindenképp megcsináltat­nám. Emellett sajnos elég ke­vés a szórakozási lehetőség a faluban. Olyan helyet csinál- J nék a fiataloknak, ami nem kocsma, hanem klub, és ahol kulturáltan lehetne szórakoz­ni. Mozi sem működik ná- Junk, pedig lenne rá igény. Mindenképp áldoznék erre is, ha más nem, havonta egy-két alkalommal lehetne vetítés a művelődési házban. A telepü­lés sportéletére is jobban fi­gyelnék. A focicsapatunk saj­nos megszűnt, pedig erre a sportágra érdemes lenne pénzt fordítani, hiszen sok he­lyi nézőt vonzottak a hazai derbik hétvégente. ■ TELEPÜLÉSI OLDALAK November 28. Jászberény November 29. Túrkeve November 30. Jászapáti Albádogosok akcióban csalók Miklóson több, egyedül élő, idős embert ejtettek át Piros autóval négyen jöttek, rámenősebbek és drágáb­bak voltak a kelleténél. Röviden így lehetne jellemez­ni több helyi lakos leírása alapján a csatornacserén nyerészkedő álbádogosokat. Németh Gergő A 83 éves Király Zsigmond a te­lepülés köztiszteletben álló pol­gára. Megjárta a második világ- háborús hadifogságot, majd ke­reskedőként dolgozott a város­ban. Zsiga bácsi azonban a mi­nap csalók áldozatává vált, amelyről keserű szájízzel me­sélt.- Megállt egy autó a házam . előtt. Négyen szálltak ki belőle, és azt mondták, jöttek az eresz- csatornát kicserélni. Mondtam nekik, hogy jól van ez, nem kell cserélni. Erre ők közölték, hogy jobban járok, ha most olcsón megcsináltatom. Nem törődtem velük, visszamentem a házba az ételhordómért, amivel erede­tileg az ebédért indultam volna. Mire kiértem az ajtón azt lát­tam, hogy már megfeszített munka folyik a esőcsatornánál, nem tudtam mit tenni, hiszen mégiscsak négy jól megter­mett férfi volt. Mikor végez­tek kérték a fizetségüket, ami 55 ezer forintot jelen­tett. Miközben csinálták a csatornát kevesebbet mondtak, de nem mertem szólni. A csalók szakmaiatlan- ságát támasztja alá, hogy az összesen 14 méter hosszan lecserélt eresz felhelyezésekor még arra se vették a fáradtságot, hogy összeforrasszák azt az illesztéseknél, valamint a vízköpőt sem tették föl.- Körbeálltak, szinte már le­fogtak, így nem mertem vissza­utasítani a fizetést. Féltem, hogy ezek az emberek feldúlják a házam, vagy megvernek. Zsiga bácsi azt is elmondta, hogy személyesen ment el felje­lentést tenni a helyi kapitány­ságra. Amit elutasítottak, mond­ván nem lehet megállapítani, hogy az ismeretlen személyek szándékosan akarták megté­veszteni.- Valóban érkeztek hozzánk feljelentések, de ismereteim szerint más kapitányságokra is, hasonló ügyek kapcsán - vála­szolt érdeklődésünkre Fejes Zol­Király Zsigmond azt a csatornarészt mutatja, amit borsos munkadíj fejében cseréit ki a négy álbádogos férfi tán alezredes, a Törökszent­miklósi Rendőrkapitányság ve­zetője. — Nagy erőkkel keres­sük ezeket a személyeket, akik esőcsatornákat javítanak. Saj­nos, többször el kellett utasíta­nunk a sértettek feljelentéseit, Ismertté vált csalások száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2000. év 674 eset 2002. év 856 eset 2003. év 1771 eset 2004. év 627 eset FORRÁS: KSH mert az adott esetekben krimi­nalisztikai szempontból nem ál­lapítható meg bűncselekmény. Ezeket az ügyeket polgári peres eljárásokban kell vizsgálni. Mi annyit tudunk segíteni, hogy amennyiben előkerülnek a ke­resett személyek, úgy az adata­ikat bírósági kérésre kiadjuk - hangsúlyozta a rendőrkapitány. Az alezredes szavai is alátá­masztják, hogy nemcsak Zsiga bácsinál kezdték meg a munká­latokat az álbádogosok. A Templom utcán lentebb is meg­csinálták a csatornát, amiért megintcsak többszörös felárral kérték el a munkadíjat. Nem jártak szerencsével azonban a Györffy utcában, hiszen ott a tulajdonos egyből tárcsázta a rendőrséget. Volt olyan, aki el­hajtotta az ismeretleneket, ám szerencséjük ellenére is tarta­nak attól, hogy legközelebb a csalók újabb, még rafináltabb eszközökkel próbálják majd ki­csalni kevés vagyonukat. Sokkal kevesebbe kerülne a csere takács Imre bádogos, aki Ki­rály Zsigmondnál kijavította az ismeretlenek által összetákolt esővízelvezetőt lapunknak el­mondta, hog}' a csalók igen­csak megkérték az árát a férc­munkának. Méterenként ugyanis csak 2000forint körül mozog az ereszcsere ára, az is­meretlenek mindezt kétszer ennyiért csinálták. Takács úr azt is kifogásolta, hogy ezzel a „magánakcióval” a tisztességes bádogos szakemberek megbe­csülését is csökkentették a tele­pülésen. Adventi szobrok a mentőállomásnál az EDDIGIEKTŐL eltérően nemcsak egy óriás kará­csonyfa hirdeti majd az ün­nep közeledtét Törökszent- miklóson. A mentőállomás előtti téren a betlehemi törté­netet mutatják majd be Var­ga Gábor szobrász pirogránit alkotásai segítségével, ami egy hónapig tekinthető meg. Decemberben induló kábeltévé fegyverneken egy rt. kábel- televíziós szolgáltatását előre­láthatóan már a karácsony előtti napokban elkezdi. Emellett szélessávú internetet is biztosítanak a lakosoknak. Rockfesztivál először Fegyverneken a zuhatag zenekar idén 10 éves. Ennek tiszteletére két másik fegyverneki zenekar­ral, a Sway-jel és a Dogsszal összefogva rendezik meg az I. Fegyverneki Rockfeszti­vált. A stílus kedvelőit de­cember 16-ra várják a telepü­lés művelődési házába. Gönczi bronzérme a junior boksz ob-n Gönczi Dávid jól szerepelt a junior korúak magyar ökölví­vó bajnokságán Sárospata­kon. A törökszentmiklósi szí­nekben induló miklósi fiatal súlycsoportja világbajnoká­tól, Bácskái Balázstól szenve­dett vereséget az elődöntő­ben, így végül a bronzérem­nek örülhetett. Kék angyal járt a pódiumteremben MARLENE DIETRICH, Edit Piaf és Yves Montand dalaiból vá­logatott egy csokorra valót Meister Éva művésznő a mű­velődési központ pódiumter­mében rendezett Kék angyal nevű előadóestjén. A sanzo­nok mellett híres idézetek is színesítették a műsort. Az oldalt írta és szerkesztette: Németh Gergő A fotókat készítette: Mészáros János Tel: 56/516-767 e-mail: gergo.nemeth@ujneplap.hu Bútorbox Kft.: Megújult a miklósi üzlet kínálata A közelmúlt egyik legszembetűnőbb változása az Alatkai úti Bállá Bútorboltban, hogy meg­szűnt a földszinten a fürdőszoba - és csemperész­leg. Ezek helyét jó minőségű, olcsó magyar bú­torok vették át, míg az emeleten továbbra is a len­gyel Black Red White bútorgyár termékeiből vá­laszthatnak a Bállá bútor bemutatótermében. A törökszentmiklósi Bállá bútorboltban jó áron, mi­nőségi termékeket vásárolhatnak az ide betérők A város egyik legnagyobb bútorboltjában a vá­laszték igen széles. A klasszikustól a modern stí­lusig minden irányzat megtalálható. A vásárlást akciós árajánlatokkal könnyíti az üzlet, folyama­tos hitellehetőséget kínál, sőt jelenleg december 30-ig „ingyen hitelt” biztosít. Szórólapjai ízelítőt adnak kínálatukból: szek­rénysorok, elemes bútorok. Kedvező áron kínál­ja étkezőit, konyhabútorait, kisbútorait. Érde­mes személyesen ellátogatni, ötleteket gyűjteni. ▲ Elérhetőség: BÚTORBOX KFT. BÁLLÁ BÚTORBOLT, Törökszentmiklós, Alatkai út 3. Tel./fax: 56/333-168. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9 órától 17.30-ig. szombaton 9 órától 12.30-ig. www.ballabutor.hu. E-mail: butorbox2@externet.hu Megoldanák a függő ügyeket bemutatkozás Dr. Juhász Enikő a város ú] polgármestere Október 1-től új első ember, dr. juhász Enikő áll Törökszent­miklós élén, aki határozott el­képzelésekkel vágott neki mun­kájának.- Hogyan fogadták megvá­lasztását követően? — Érdeklődéssel. Nem vagyok ismeretlen a helyiek számára, hiszen már orvosként is renge­teget találkoztam az emberek­kel. A szakmámból kifolyólag rengeteg egyéni probléma meg­oldásánál is segédkeztem, amit polgármesterként is hasznosí­tani tudok. Úgy is fogalmazha­tok: korábban is ügyeket intéz­tem, ám október óta mindezt már hivatali formában és főál­lásban teszem. Dr. Juhász Enikő szereti a kihívá­sokat, ezért vállalta a tisztséget- Milyen ügyeket örökölt előd­jétől, ami még megoldásra vár?- Elég sok ilyen van. Ha fon­tossági sorrendet kellene felállí­tanom akkor a csatornázás kér-, désének a megoldása jelenleg a legfontosabb. Ez égető probléma lehet, ha nem kapjuk meg a munkálatok finanszírozásához szükséges állami támogatást. Emellett a munkahelyteremtés is megoldandó kérdés. A kis- és középvállalkozásokat kívánom erősíteni, jelenleg tárgyalásokat is folytatok ezügyben. A jövő de­cemberre saját köztestületi tűz­oltóságot is szeretnénk a város­ban. Szóval elég sok a teendőnk, és próbáljuk mindenre az ideá­lis megoldásokat megtalálni.- A családja mit szólt a győzel­méhez?- Mindkét kisfiam örült a si­keremnek. Bár amikor látták, milyen elfoglalt vagyok, azt mondták, jobb volt amikor még orvosként dolgoztam. Tudják ők is, hogy ez egy fontos tisztség, ami nagy felelősséggel jár. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom