Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

HIRDETÉS — SZOLGÁLTATÁS ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK A Kákát mint dolgozat lakóhelyünk Nemzetközi pályázat dobogósai A három díjazott már a következő pályázati lehetőségeket egyezteti. Balról jobbra: Juhász István, Sticz Regina és Kovács Adrián. Kiválóan szerepeltek a Globe, középiskolásoknak kiírt nemzetközi pályáza­ton a szolnoki vargások. D. Szabó Miklós A pályázat lakóhelyünk, a Föld védelmével, értékeivel, időszerű gondjaival foglalkozik. Mint any- nyi mindent, ezt is az Amerikai Egyesült Államokban találtak ki. A programhoz eddig már 25 ma­gyarországi iskola csatlakozott, így a szolnoki vargások is. A mostani pályázatot még ta­valy hirdették meg, amelyhez ebből az iskolából hárman ne­veztek. Nem is akármilyen ered­ménnyel, hiszen a trió egy első és két második he­lyet kapott. A felvételen balról jobbra, a rövid ujjú pólóban Juhász Ist­ván, aki kenderesi, és tizedikes. Lakó­helyéhez közel található a Kákát, ami a Tisza egykori holtága. Je­lenleg mintegy negyven kilomé­ter hosszú, és valaha összekötöt­te a Tiszát, meg a Berettyót. Hol előre, hol visszafelé folyt, attól függően, melyik folyón volt ma­gasabb a vízállás. Jelenleg akad­nak benne vizes részek, lefolyás­talan mocsarasok, illetve művelt szántók, rétek a medrében. István dolgozata második helyet ért. Középen Sticz Regina: ő is ti­zedikes. Szolnok tü­dejéről, a tüdőkór­ház parkjáról írta tizenöt oldalas tanulmányát. A több hektáros zöld övezetben 180 fa díszük, amelyik 33 féle. A park fontos szerepet tölt be a megyeszékhely jó levegőjében. Regina munkája első díjat kapott. Jobb szélén, a másik oldalon Kovács Adrián, aki hat európai város 2005-ös időjá­rási viszonyait dolgozta fel. Köz­tük Karcagét, meg Szolnokét is. Tavaly jellemző volt ezen városok éghajlatára a szélsőség. A csapa­dékos heteket aszályok váltották, és mindebben bizonyára szere­pet játszott a légkör általános fel- melegedése. Adrián meteoroló­gusnak készül: a dolgozata máso­dik díjat ért. Felkészítő tanáruk Juhászné dr. Szlovák Mariann vqlt. ijgy határoztak, a Globe újabb pályá­zatának is nekiveselkednek. ■ Úgy határoztak, nekiveselked­nek az újabb Globe-pályázat- nak is. Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő és az egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Zrt. munkatársakat keres újonnan nyíló mezőtúri és törökszentmiklósi fiókjaiba vállalati ügyfélreferens munkakörbe. Elvárások: felsőfokú szakirányú (közgazdasági, pénzügyi) végzettség • több éves, banki vállalatfinanszírozás! területen szerzett munkatapasztalat • tárgyalóképes angolnyelv-tudás • fel­használói szintű számítógépes ismeretek • jó kommunikációs és tárgyalókészség • értékesítési tapasztalat előnyt jelent! lakossági ügyfélreferens munkakörbe. Elvárások: legalább középfokú szakirányú (közgazdasági, pénzügyi) végzettség • hasonló munkakörben szerzett, minimum 2 éves bankszakmai tapasztalat • számitógépes felhasználói ismeretek (Word, Excel) • angol- és/vagy németnyelv-ismeret • jó kommunikációs készség, ügyfélorientált gondolkodás • értékpapír jogi vizsga és értékesítési tapasztalat előnyt jelenti mid-office munkatárs munkakörbe. Elvárások: legalább középfokú végzettség • 1 -2 éves, bankműveleti (betét-hiteladmini sztrációs) területen szerzett szak­mai tapasztalat • felhasználói szintű számítógépes ismeretek • alapszintű angolnyelv-tudás előnyt jelent. m forint- és valutapénztáros munkakörbe. Elvárások: legalább középfokú szakirányú (közgazdasági, pénz­ügyi) végzettség • érvényes forint-valuta pénztárosi vizsga • hasonló területen szerzett néhány éves tapasztalat • számítógépes felhasználói ismeretek (Word, Excel) • alapfokú angolnyelv-tudás. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el pályázatát (önéletrajz, kísérőlevél, igazolványkép) a munkakör megjelölésével a hr@raiffeisen.hu e-maií cimre. Raiffeisen Bank Zrt., Humánpolitikai Főosztály e-mail: hr@raiffeisen.hu www.raiffeisen.hu/aHasajanlatok Raiffeisen _______ BA NK Kiemelkedő együttese volt a '80- as évek végének, a ’90-es évek elejének a Jane’s Addiction. A Los Ange- les-i csapat fennállása alatt - melybe be- lefértek HALLGATÓ felbomlások és újraalakulások — csak öt lemezt adott ki. Ezek­ről nyújt át 16 számos a mosta­ni válogatás CD. A csapat zené­je összetett, stílusukra az alter­natív, progresszív rockon túl jel­lemző a kemény rock, a punko­sabb, heavy metálosabb dalok mellett a funkys megoldások is, akárcsak a dzsesszrockos kom­binációk. E CD-re valóban a leg­sikeresebb Jane’s Addiction- felvételek kerültek fel. (Jane’s Addiction: Up From The Catacombs - The Best Of. Kiadó: Warner Records) bB. Gy. ÍRTA: 9. BÁN MÓR réSZ RAJZOLTA: FAZEKAS ATTILA I*| J Mit ír ma a horoszkópja? SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Egy na­gyobb és hosszú időre terve­zett utazás lehetőségén gon­dolkodik, egy másik tájegység­be történő átköltözésen töri a fejét. nyilas (XI.23-XII.21.). Lelki szemei­vel próbálja meg elhelyezni és megtalálni önmagát egy olyan jövőben, amely boldoggá teszi. Gondolja át, hová is akar való­jában eljutni. bak (XII. 22-1.20.). Fontos időszak következik életében, de még­sem tudja azt tenni, amit a leg­jobbnak gondol. Könnyen le­het, hogy a sorsa jobbra fordul magától is. vízöntő (1.21-11.20.). Izgalmas napja lesz ma. Sok jelentőség- teljes eseménynek néz elébe, amelyek befolyásolják további sorsát. Magánéleti álma valóra válik. halak (II, 21-111.20.). Levertség ke­ríti hatalmába, nagy akaraterő­re van szüksége, hogy kitörjön belőle. A felmerülő problémák­ra ne adjon választ alapos meg­fontolás nélkül. kos (III. 21—IV. 20.). Úgy érzi, korlá­tozva van a mozgástere, és ez szinte megbénítja, pedig sze­retne tenni valamit, és előbbre jutni. Csillaga arra ösztönzi, hogy nyugodjon meg, és min­den jóra fordul. bika (IV.21-V.20.). Dinamikus idő­szak következik, és az érzelmei uralják leginkább. Állandóan szerelme jár eszébe, miközben hagyja, hogy minden más do­log menjen a maga útján. ikrek (V.21-V1.21.). Ingadozó lelki- állapotban van. Keményen dol­gozik, hogy elérje az idealista céljait, máskor viszont szomor- kodik, és aggódik a helyzete www.astronet.hu miatt. Jól teszi, ha a megszo­kott örömöket élvezi. rák (VI.22-VII.22.). Nem indul túl­ságosan jól a nap. Sokkal több oka lesz a feszültségre, így rossz lesz a hangulata. Szeren­csére a szerelemben kitűnő le­hetőség várja. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Fizikailag a legjobb formában van. Minden nagyobb nehézség nélkül elinté­zi soros feladatait, szűz (Vili. 24—IX. 23.). A magánélet­ében rendet, egyértelmű helyze­tet szeretne teremteni. Ne feled­je, diplomatikusan sokkal kön­nyebben éri el célját, mintha ér­zelmileg zsarolná partnerét. mérleg (IX. 24—X. 23.). Egyik új ba­rátja folyton fecseg és pletykál- kodik. Teljesen kifárasztja Önt, hacsak nem talál egy lehetősé­get arra, hogy kivonja magát a beszélgetés alól. MDSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ism.); 6.30 Aktuális (ism.); 7.00 Merre tovább? (ism.); 7.30 O.K.E. (ism.); 8.00 Látlelet (ism.); 8.30 Aktuális (ism.); 9.00 Képes Képújság; 17.00 HTV: Business-mixmagazin; 17.30 Képes Kép­újság; 18.05 Hírek; 18.15 Napra-forgó - családi magazin; 19.00 Aktuális; 19.30 Agrár Iránytű (ism.); 20.00 Aktuális (ism.); 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: A hegy hatalma - amerikai­kanadai kalandfilm; 23.00 Képes képúj­ság. szolnoktv@szolnoklv.hu ZOUNOKTV 18.00 ZTV könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Miért? közéleti magazin; 19.00 Hír­adó; 19.15 Terítéken az ország; 19.45 Hír­adó. zounoklv@zounoktv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00,7.00 Kossuth Kró­nika; 6.30, 7.30,17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli ma­gazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Króni­ka; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Kró­nika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok radio.szolnok@mail.datanelhu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne:félóránkénthírek, időjárás; 08.05 Napról napra -zenés, információs maga­zin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutá­ni magazin. Benne: óránként hírek, időjá­rás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; he­lyi aktuális témák,telefonosjátékok; érde­kességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00Vekker reggeli ébresztő; lO.OOTerefe- re: délelőtti magazin; ll.OOInterAktív.sms-és élő telefonos kívánságműsor; 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor; 14.00 Hazafe­le: délutáni „hazavezető"; 16.00 Aktív week­end: hétvégi zenés műsor; 18.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00Aktivnigfit éj­szakai zenei válogatás, aktiv@aktivradio.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom