Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-16 / 268. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK JÁSZSÁGI BARANGOLÁS 5 A közvagyonban keletkezett károk enyhítésére még nem jött pénz Jászladányon folyamatosan zajlik a lakossági belvízkárok enyhítése. A településre állami forrásból 35 millió forint érkezett. A javítások, felújítások mellett az önkormányzat 14 családnak egy-egy lakóházat vásárol a pénzből. Hét családdal már megkötötték az adásvételi szerződést. Azok juthattak ilyen segítséghez, akiknek már nem lehetett kijavítani otthonát a belvíz visszahúzódása után. ■ Hét családdal már megkötötték az adásvételi szerződést. Dankó István polgármester érdeklődésünkre hozzátette, hogy az önkormányzati tulajdonokban, illetve a helyi utakban keletkezett károk enyhítésére azonban még nem érkezett forrás. A hivatalos felmérések már jó ideje lezajlottak. Az önkormányzati tulajdonokban 57 millió forintos, míg az utakban 74 millió forintos kár keletkezett. Egyelőre a kárenyhítésről ez esetben nem érkezett még hír. Hasonló helyzetről számolt be Hajdú László, Jász- kisér polgármestere is. HA ÉN DÖNTHETNÉ« S n p n 7 a t U Jtt U <6 ii MAJOR NINA VIOLA, Jászalsószentgyörgy:- Azt hiszem, mindenképp jó . volna, ha ismét bölcsődét hoznának létre a településen, mert egyre több kisgyermekes család él itt. Korábban létezett ez az intézmény, de bezárták, gondolom azért, mert nem volt kihasználva. Szerintem mostanra már mindenképp szükség volna a bölcsire Alsószentgyör- gyön. Aki csak Jászalsószent- györgyön keresztülmegy ezekben a napokban, láthatja, hogy nagy munkák zajlanak. A szennyvízcsatorna fektetését végzik a kivitelezők. Mindenképpen reménykedem abban, hogy a munkák befejezését követően az utakat is helyreállítják majd az érintett utcákban. Tál lencséért adott élet tartozás A legnagyobb adós csak a jéghegy csúcsa Jászladányon? Majd' félmilliárd forintról már biztosan lemondhat a magyar állam. Az adóhátralékcsúcsot idén beállító jászladányi Berinde Ervin története mégsem az adócsalásról szól. Inkább a szociális kiszolgáltatottságról tanúskodik. Banka Csaba Omladozó kis vályogházhoz érkeztünk. Még egyszer ellenőrizzük, de nincs kétség: jó címen járunk. Az ország legnagyobb adótartozását felhalmozó (adóhátralék: 250 millió, megállapított jogkövetkezmény összege: 180 millió) magánszemélye — nincs jobb szó rá — egy nyomortanyán él. Kerítés alig van, a ház düledező ajtaja elé pedig kutyát kötöttek, amelyik érkezésünkre rögtön mérges morgásba kezd. Ahogy közelebb lépünk, a négylábú majd szétszaggatja láncát, így nem megyünk tovább. Az ugatásra egy idősödő asszony lép ki a házból.- Berinde Ervint keressük.- Az anyja vagyok. Itt lakik. Nem tud kijönni, s nem szeretném azt sem, hogy bejöjjenek.- Miért? Ebben a házban él az ország magánszemélyként legnagyobb adótartozója. A beteg férfit édesanyja látja el. — Teljesen lerobbant már a fiam. Gyakran nem tud magáról, hallucinál. A keze és a lába is megbénult, válaszolni sem tudna kérdéseikre. Nem tud gondoskodni magáról. — Maga tud a tartozásairól? — Persze. Hitegették mindennel, ő meg mindenbe belement. Kiadta kezéből számlakönyvét, amit persze nem hoztak vissza. Az italt sem vetette meg, és az adósságok csak halmozódtak. — Mivel foglalkozott, amíg nem lett beteg? — Az építőiparban dolgozott. Egy ideig nem is volt gond, de azután jöttek az adósságok és már nem volt megállás. Nem értett a pénzügyekhez és be tudták csapni. Sokféle papírt alá is írt. Ebből már nincs kiút. Semmink nem maradt. — Mindig Jászladányon éltek? — Nem. Öt évvel ezelőtt költöztünk ide Óbudáról. Mindig megvoltunk valahogy. A problémák akkor kezdődtek, amikor lebetegedett a fiam. Mostanra már az orvosok is lemondtak róla. Azt mondták a legrosz- szabbra készüljünk, mert csak idő kérdése, mikor lesz vége. Halálos beteg, talán csak hetei, hónapjai vannak hátra. Ladányon mindenki hallott a hagy adótartozóról, de tudják, nem egy gazdag adócsalóról van szó. Berinde Ervin története csak a halmozódó tartozások végösszege miatt kirívó. Az alaphelyzet egyáltalán nem egyedi. A településre nagyon sok család érkezett a fővárosból, nagyobb városokból. Itt fillérekért jutnak házhoz. Amíg az eladásból megmaradt pénz tart, nagy probléma nincs. Azután sokan - jó esetben - alkalmi munkákból tartják fenn magukat és családjukat. Nem ritka azonban, hogy az ital, a kártyaadósság kiszolgáltatottá teszi az embereket. Ekkor pedig már elég akár két üveg sörért aláírt papír. Vagy pár ezer forintért kitöltve átadott számlakönyv és már nincs megállás a lejtőn. A községben mondják, hogy vannak olyan családok akik direkt a „balekok kihasználására” rendezkedtek be, amiből több tízmilliós havi - hivatalos papíron meg nem jelenő - jövedelmük van. A függő viszonyba került becsapottakkal rendszeresen íratnak alá milliós adásvételi szerződéseket, számlákat. A fizetség ötven-hatvan ezer forint havonta „munkadíj gyanánt”. Rosszabb esetben csak annyit kapnak, hogy a napi bódulathoz szükséges pálinkát meg tudják belőle venni. Ezek azok a követhetetlen pénzáramlások, amelyek után semmilyen bevétele nem származik az országnak és - ahogy Berinde Ervin példája is mutatja — esély nincs arra, hogy valaha is beszedhető csengő forintot lát majd belőle az államkassza. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! • velemeny@szoljon.hu Mit tehetne az önkormányzat ebben a helyzetben? sajnos nem ez az első eset, hogy ilyen megtörténik a nagyközségben - mondta Dankó István polgármester. Mindez rendkívül rossz fényt vet a településre. Pedig egyáltalán nem olyan dologról van szó, ami ellen az önkormányzat bármit is tudna tenni Hallomásból ér tesültem Berinde Ervin történetéről. Gyaníthatóan itt is arról van szó, hogy kihasználtak egy embert. Az önkor- mányzat ilyen esetben nem sokat tehet. ■ A függő viszonyba került becsapottakkal rendszeresen íratnak alá milliós adásvételi szerződéseket. Érdekeltségnövelő mobil színpad épül jászladányon az önkormányzat által elnyert érdekeltségnövelő pályázat segítségével egy mobil színpadot építenek. A pályázati ösz- szegből, illetve az önkormányzat hozzájárulásából a színpad mellett, a helyi művelődési ház technikai eszközeit is felújíthatták. Szennyvizes műszaki átadás kezdődött jászkiséren ezen a héten megkezdődött a szennyvízcsatorna-hálózat műszaki átadása. A beruházás utolsó mozzanataként zajló folyamatnak néhány nap alatt a végére érnek a kivitelezés minőségét értékelő szakemberek. A csatornahálózat próbaüzeme már megkezdődött. A szennyvízelvezetés idén még ingyenes a lakosság számára. Jászladányi polgárőrt dicsért a miniszter jászladányon tizenöt éve alakult meg a polgárőrség. A közösség munkájában azóta vesz részt Földvári László. Áldozatkész munkáját nemrégiben Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter ismerte el. A dicsérő oklevelet október 23-án vette át. Angolul beszélgetve tanultak egymásról A JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY! általános iskola tizenöt diákja látogatott a község lengyel testvértelepülésére. A szent- györgyiek Tarnowiec fiataljaival közösen angol nyelvi programon vettek részt. Az egyhetes program keretében egy osztályban tanultak az Európai Unióról. Szakmai elismerés a szociális munkáért jászladányon teljesített munkájáért elismerésben részesítette a Megyei Esély Szociális Közalapítvány Ba- giné Gavaldik Líviát. A családsegítő, gyermekjóléti, idősgondozási feladatokban részt vevő, azt iránytó szakember a kitüntetést a Szociális Munka Napja alkalmából vehette át Szolnokon. Toyota Dízel Élménynapok | November 18-19. www.toyota.hu Vöm h 4 D-4D - (90 ív.) Corolla T.4 D-4D - (90 LE) CoroM* Sedan 1.4 D-4D - (90 i.E) i 1 | | í 3.95% I. I Ajándék t.írtn^ékofe ; y ™M* J \ THM' J V THM' J Vj>S. 4 tóSi gumJ+fainly TODAY TOMORROW TOYOTA Hering Autóház Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19. Tel.: 57/415-038 5000 Szolnok, Alcsisziget; Tel.: 56/513-775 *A Toyota Pénzügyi Zrt. Svájci frank'siapú ajánlata minden új Yads és Corolla megrendeléshez érvényesíthető, a készlet erejéig. Részletek márkakereskedésünkben! A képér- látható autók jiiusztrácick! Vaus és Corolla modellek kombinált átlagfogyasztása (1/100 ten): 4.5-8,3. COj kibocsátás (g/ton): ! 19 -180. Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség Jászberény 5100, Szabadság tér 4. Tel.: 57/ 501-710, fax: 57/ 501-711 TELEPÜLÉSI OLDALAK November 17. T.miklós November 18. Szolnok November 20. Karcag November 21. Jászberény November 22. Újszász, Tiszaföldvár MALOM ELADÓ. 401/24 óra teljesítményű pneumatikus, az M.Sz.-EN ISO 9001:2001 Minőségi Szabvány szerint jelenleg is működő búzaőrlő malom vevőkörrel, két szolgálati lakással, 3367 m2 ipari vízzel- gázzal ellátott, beépíthető tartalékterülettel, céggel, vagy anélkül eladó. Előzetes bejelentéssel, hétfőtől péntekig 7-15 óra között megtekinthető. Informátor: Nagy András, tel.: 06-30/459-1122 Kevesebb támogatásra számíthatnak Jászkisér önkormányzata november végén tárgyal a következő évi gazdálkodás tervezetéről, illetve a négyéves gazdasági programról. Hajdú László polgármester elmondta, hogy az első hírek szerint nagy valószínűséggel a normatívák összege csökkenni fog, így kevesebből gazdálkodhatnak mint idén. Nagy érdeklődéssel várják a Pénzügyminisztérium jövő hétre előrejel- zett tájékoztatóját. Az érkező hírek szerint a személyi jövedelemadóból önkormányzatoknak visszautalt ösz- szeg nagyságrendje is csökkenni fog az előttünk álló esztendőben. Az is nagy érvágás lesz. ■