Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-04 / 233. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 4., SZERDA 13 A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL látványos társastáncműsort adtak elő Jászberényben Tizenkettedik alkalommal rendezte meg nemrég a társastáncgálát a Jászberényi nyár - vigadalmi napok” keretében a megye legrégebbi táncklubja, a Lehel TSE. A háromórás műsorban közreműködtek a jászárokszállási Fortuna, a szolnoki Melody és Pelikán versenytáncosai, a jászfényszarui és jászberényi show-táncosok, és természetesen a Lehel Táncklub három csoportja. Sztárvendégként felléptek a Szombat esti láz című televíziós táncműsorból Angyal András és Südi Iringó, akik ott Ábrahám Edittel és Hajas Lászlóval táncoltak. A remekül sikerült műsor megvalósításában részt vállaló a szponzoroknak és a szülőknek nagy szerepe volt, a segítő támogatást a táncosok nevében is köszönöm. Oláhné Molnár Anna a Lehel- Melody TSE elnöke, táncpedagógus Jó volt ennyit kerekezni túrázás Színes programban volt része kétszáz kerékpárosnak A felvételen a komlói kerékpárosok, akik a sok kilométeren át, két kereket tekerve érkeztek a szolnoki, tlszaligeti találkozóra Angyal András és Südi Iringó a XII. Társastáncgálán Jászberényben Az erre járóknak naponta okoz bosszúságot Szandaszőlősön, a Gorkij úton gyalogosan közlekedőket naponta éri kellemetlenség. A Munkácsy és a Rudnay út közötti szakaszon a járda mellett sövény fogja fel az út porát, a sarat. Sajnos, a két végén ezen útszakasznak a gondozatlanság miatt a járda felét nem lehet használni, mert a sorházak szélén a növényzetet nem vágják rendszeresen. A Munkácsy út felőli végén pedig balesetveszélyes a beláthatatlanság miatt ez a kereszteződés. Szeretnénk, ha nem okozna bosszúságot, kellemetlenséget ez az ügy nap mint nap az arrajáróknak! (Név és cím a szerkesztőségben.) Aki még nem járt Szolnokon, érdekelheti, érdemes-e felkeresnie. Nem csupán azért jó ide látogatni, mert a szolnokiak közvetlensége, vendégszeretete, a Zagyva cukrászda finom süteményei és fagylaltkölteményei csak itt élvezhetők. Az állomásról indulva kétkerekűjével, egyszercsak a Tisza-híd lábánál köt ki. Nem megy keresztül központi, belvárosi részeken, nincs hatalmas, mindent elnyelő és kitárulkozó tere. Megcsodálhatjuk, amint a sebesen szaladó Zagyvát az öreg Tisza méltóságteljesen, lassú hömpölygéssel fogadja, magához öleli, virgoncán bukdácsoló fodrait áramlataiba terelgeti. A festői Tiszaligeti sétányon nemrég közel kétszáz kerékpár gördült végig, hogy öt napon át részese lehessen a 36. Nemzetközi és Országos Túrakerékpáros Találkozónak, mely egyben az első különleges kerékpárok találkozója is volt. Az esemény szervezését és lebonyolítását a Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület vállalta, más rendezőtársakkal karöltve. Mindenkit az anyanyelvén üdvözöltek: a bolgárokat, szlovákokat, cseheket, németeket, franciák és angolokat éppúgy, mint az erdélyieket és a magyarokat. Még egy ausztráliai vendég is akadt a népes táborban. Az ország legkülönbözőbb zugaiból jöttek versenykerékpárral, montain bike-kal, fotelbringával, kétszemélyes, háromüléses tandemmel és a Chaplin-korra emlékeztető kétkerekűvel. A legfiatalabb résztvevő alig múlt kétesztendős. Az érkezés napján 50 kilométeres túrával avathattuk fel a találkozót. Színes és érdekes programok vártak ránk: többek között különböző távokon meghirdetett — sokszor sárdagasztó túrák a környező településekre, Eurovelo Szolnok-Tószeg-Tiszavarsány útvonalon, városismereti verseny, s mindezt betetőzte a nagyon jó hangulatú, bográcsgulyással és élőzenével fűszerezett búcsúest. ■ Z. M. Ma már csak a számok a fontosak? iskola Gyermekközpontúvá kell tenni sürgősen a közoktatást Nemrég olvastam a lapban az Igazságos és színvonalas oktatás cím alatt, hogy „Nem az intézményből, hanem a diákból kell kiindulni az új gondolkodás szerint” Gyólai Istvánná, Tiszaszentimre Végre kimondtuk, leírtuk, hogy a gyerekekből kell kiindulni! A közoktatás legfontosabb célja a gyermekek személyiségének formálása, hogy boldog, felhőtlen gyermekkoruk legyen, ismereteken szerezzen, és róluk szóljon az egész közoktatási rendszer. E helyett egy táblázatot találtam, ■ A gyerekre nincs illetve, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium által összeállított írás szerkesztője azon nyomban meg is cáfolta önmagát. Ugyanis csak adatokat lát, számokból indul ki, és nem abból, hogy mi a valós elég ideje se a szülőnek, se a pedagógusnak. helyzet. Fura dolog „adatnak" lenni egy rendszerben. Ismerik a kilátástalanság, a minden mindegy érzését 14 éves korban? Vagy milyen dolog, ha egy gyerekre, aki beszélgetni, kérdezni szeretne, nincs elég ideje se a szülőnek, se a pedagógusnak? A közoktatási rendszerünk nem gyermekközpontú és nem hatékony. Az 1980—81-es tanévben egyet akart politikus, szülő és pedagógus: a gyerekeket boldognak, okosnak látni, és sok időt szánni rájuk. Ma egy átlagos létszámú osztályban talán négy-öt tanuló van, akik testileg és lelkileg egészségesek, és nincsenek személyiségzavarai. Jó lenne ismét gyermekközpontúvá tenni a közoktatást! A másság iránti toleranciát bizonyították a táborozok A szolnoki Kamasz Tanya Gyermek- és Ifjúsági Egyesület, minden működési nehézsége ellenére, pályázaton nyert pénzből megtartotta idei táborát. Az egyesület elnöke, Tóth Ferencné, rengeteget dolgozott azért, hogy ez megvalósuljon. Összesen 44 gyermek és fiatal vett részt, ó-tól 26 évesig ebben a táborban. Cigány, mozgássérült, enyhe és közepesen súlyos értelmi fogyatékos, valamint a szolnoki Capueirás Csoport, akik a Kamasz Tanya programjait támogatják. ■ Boldogan zártuk a napot és egyben a táborozós programot is. Nehéz különböző korosztályokat, ezen belül az épeket, a sérülteket és a romákat közös programba integrálni. Végül boldogan zártuk a napot és egyben a programot is, hiszen ötnapos bentlakásos tábor, utána pedig négy héten keresztül heti egyegy nap tette széppé a nyarunkat. A programban szerepelt többek között bűnmegelőzési előadás, teke, biliárd, lovaglás, valamint közös főzés, capueirabemutató, karaoke. A fiatalok a program során többször bizonyították a másság iránti toleranciájukat, valamint készségüket a segítségnyújtásra. Hol áll ettől napjainkban a felnőtt társadalom? Tóth Ferencné Erika Olvasóinktól leveleket, fotókat várunk A beérkezett levelekből válogatunk. Az írások - a levélíró hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - rövidített formában kerülnek a lapba. A vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy jeligés írások közlését mellőzzük. Az olvasói levelekből készített válogatást a www.szoljon.hu internetes oldal szerkesztősége is közzéteszi. írásaikat a szundi.zoltanne@ujneplap.hu e-mailre, vagy az Új Néplap5000Szolnok, Mészáros L út 2. címre várjuk. Kérjük, a borítékra írjákr±„ A szerkesztőség postája”. ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! T® WY a# 'S üj Néplap Tájékoztatjuk Önöket, hogy az autésorsoláson azok az előfizetőink vesznek részt, akik 2007. január 31-ig rendezték az Új Néplap teljes árú előfizetési díját. Az előfizetési díjat rendezheti: 1. KÉSZPÉNZBEN a kézbesítőinknél, vagy ügyfélszolgálati irodáinkban október 31.-ig: • Szolnok, Mészáros L. u. 2., 7.30-17.00 • Szolnok, Magyar u. 9., 8.00-11.30 • Jászberény, Szabadság tér 4., 8.00-11.30 • Kunszentmárton, Sétáló u. 1„ 8.00-11.30 • Törökszentmiklós, Táncsics u. 4„ 8.00-11.30 • Kunhegyes, Kossuth u. 48., 8.00-11.30 2. CSEKKEN, melyet a zöldszámunkon (06-80/200-690), vagy ügyfélszolgálati irodáinkban igényelhet. Igénylési határidő: október 10. 3. Abban az esetben, ha FOLYAMATOS ÁTUTALÁSSAL fizet: • Ön intézkedhet a november, decemberjanuár havi előfizetési díj átutalásáról pénzintézeténél • Illetve kitölti az alábbi meghatalmazást, hogy kiadónk a három havi díjat, azaz 4950 Ft-ot egyszeri alkalommal leemelhet számlájáról, és eljutattja kiadónk címére. | Határidő: október 10. 4. BANKI ÁTUTALÁSSAL: Pénzintézeténél Ön egyszeri megbízást adhat a három havi előfizetési díj átutalásáról. Bankszámlaszámunk: 10404508-45018367-00000000 Határidő: október 10. MEGHATALMAZAS Alulírott Előfizető neve: 4. Cím:. Tel. Meghatalmazom az AS-M Kft. JNSZ Megyei Irodáját, hogy számlámról egyszeri alkalommal leemeljen 3 havi (4950 Ft) előfizetési díjat. aláírás Címünk: AS-M Kft. JNSZ Megyei Irodája, 5001, Szolnok, Pf.: 105