Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-18 / 245. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 18., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 Martfű SZABADIDŐS TÉR A helyi fiatalok egy olyan helyet szeretnének kialakítani a településen, ahol görkorizni, bringázni lehet, esetleg illegális körülmények között falfirkálhatnának. Az úgynevezett Streetart - melyet sövényszobrok is díszítenének — kialakítását pályázati forrásokból szeretnék megvalósítani. A tervek szerint mintegy ötmillió forintból három év alatt kivitelezhető a hely. rá Szolnok RENDKÍVÜLI Az APEH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság ügyfélszolgálata október 20-án (pénteken) a bevallások átvétele céljából rendkívüli nyitva tartást tart, Nyolc órától tizenkét óráig veszik át csak a bevallásokat, ta Szolnok MAGYAR ÍZEK Ma elindult a franciaországi Lyonba a szakácsokból és étteremvezetőkből álló tíz fős megyei delegáció. A csapat az ízek hete nemzetközi gasztronómiai seregszemlén képviseli majd régiónkat, sőt, az országot. A vasárnapig tartó rendezvényen a megyebeliek nem csak főznek, sütnek, hanem magyar borokat is kínálnak az érdeklődőknek. LZ Tiszavárkony köveznek jói halad az új védvonal építése a magasparti részen. A szeptember eleji építkezés óta 6 ezer tonna követ szórtak ki az érintett partszakasz folyómedrébe. A munka során 26 ezer tonna követ építenek majd be. A 600 méteres folyó részen december végére készülnek el, ha minden a tervek szerint alakul. A nagyjelentőségű munka több százmillió forintba kerül, ta Tomajmonosiora újak és régiek Az újonnan választott képviselő-testület a minap letette az esküt. Ami érdekes az összetételében az az, hogy a nyolctagú közösségben hárman: Csecse/' Csaba, Bodnár József né és Agócs Béláné korábban is tagjai voltak a testületnek. Míg a többiek: Gyulainé Túró Melinda, Székely János, Sebők Sándor, Gorzás Sándor újak, akár a polgármester, Fazekas Szabolcs, dszm Ujszász BUSZBÉRLETEK Szeptembertől működik a városban helyi autóbuszjárat. A diák és nyugdíjas havibérletek árát 1000 forintban állapították meg, a rászorulóknak azonban 700 forintos támogatást nyújt az önkormányzat. szs Amikor csapatostul összeverődnek, nagyon nehéz megfékezni az indulatokat. A rendőrök nagyon nehéz helyzetben vannak ilyen esetekben. Gúzsba kötött rendőrök? önbíráskodás Tartanak attól, hogy túlkapással vádolják őket Folytatás az 1. oldalról A leghíresebb „cigány vonalas” Magyarországon Tonhauser László volt. És persze a cigányság körében ugyanilyen közismert nyomozók dolgoztak a szolnoki vagy a jászberényi rendőrségen is a rendszerváltást megelőzően. — Nem csak ismerték, hanem tisztelték a „cigány vonal” nyomozóit a romák. Kapcsolataink révén értük el az eredményeket - mondja egy olyan rendőr alezredes, aki a nyolcvanas években a terület egyik specialistájaként dolgozott Szolnok megyében. Szerinte ma már sokszor csoda-A bűnözőkkel nem árt kesztyűs kézzel bánni bogárnak számít a rendőr, aki beszéli a lovári nyelvet. Vagy azonnal kapcsolna, amikor Dudut, Szőröst, Nédót vagy Csikomot említik a romák.- Szerintem meg van fogva a rendőrök keze-állítja egy fegyverneki hölgy —, azért nernnternek erélyesebben szembeszállni a cigány családokkal. A hatóság attól tart, ha keményebben lépnek fel, akkor túlkapással vádolják meg őket a jogvédők. A gyeplő nélküli, öntörvényű fiatalkorú cigányokkal pedig végképp nem tudnak mit kezdeni, mert ha el is fogják őket, lehet, hogy fél óra múlva kint, szabadlábon röhögnek a rendőrökön — véli. Egy jászladányi férfi hasonlóképpen gondolkodik. Szerinte, amit a rendőrök régen lerendeztek egy pofonnal, az ma bonyolult kivizsgálásokat von maga után. - A sokat sulykolt „rasszizmus” és „diszkrimináció” blokkolja a rendőröket. Az sem mellékes, hogy a leépítésekkel meggyengült a rendőri szervezet, és nem győzi a sok munkát—vallja. „Ha kalákában vannak, akkor erősebbnek érzik magukat.”- Rendkívül nehéz helyzetben vannak a kollégáink, ha egy-egy nagy létszámú cigánycsaládnál, romaközösségben kell fellépniük - mondta egy neve elhallgatását kérő rendőr. - Más a helyzet, ha a körzeti megbízott, vagy a járőr több alkalommal is járt már a családoknál. Akkor valamelyest dűlőre jutnak, de állandó rendet ez esetben sem lehet teremteni. Ha a terepen kevésbé járatos rendőreink jelennek meg egy romák lakta településrészen, akkor őket sokszor ellenségesen fogadják. Ha kalákában vannak, akkor erősebbnek érzik magukat. Ha egyegy pofon elcsattanna, rögtön megjelennek a kapitányságon a romavédő szervezetek. Túlságosan visszaélnek a pozitív diszkriminációval - magyarázta. — Szerintem ez az eset társadalmi-szociológiai probléma, ami régóta megoldásra vár—mondta e*gy másik rendőr. Mi csak bűnelkövetőt és törvénytisztelő állampolgárt különböztetünk meg, más szempontokat nem veszünk, vehetünk figyelembe. Cigánycsaládok is egymásnak esnek éppen három évvel ezelőtt két helybeli roma család tagjai szólalkoztak össze Szolnokon a belvárosi piacnál A déli órákban kialakult vita tömegverekedéssé fajult, aminek csak a rendkívül nagy erőkkel beavatkozó rendőrség vethetett véget. A pillanatok alatt kipattant utcai csatározásban akkor négyen sérültek meg. Köztük voltak azok az egyenruhás rendőrök is, akik a megtámadottak védelmében léptek fel. A rendőri intézkedés során leadottfigyelmeztető lövés nagy szerepet játszott abban, hogy nem lett tragikus végkifejlete az összecsapásnak. Az események kapcsán a két famíliából összesen 10 embert állítottak elő a kapitányságra. Karakas László ezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője az ügy kapcsán akkor kifejtette: Szolnok nincs hozzászokva az efféle utcai atrocitásokhoz és nem is akar hozzászokni a későbbiekben sem. JEGYZET SZATHMARY Wm? ISTVÁN Olaszliszka üzenete olaszliszkán szétfoszlott a politikai korrektségnek nevezett, elhallgatásokból, féligazságokból, érdekekből született csinálmány. A mostani drámai események bebizonyították, hogy a hazugság, álljon ugyan mögötte bármekkora tábor, tragédiába visz és annál nagyobbá, minél tovább járunk rajta. Márpedig a saját törvényei szerint élő cigány közösségekkel való együttélés kívánatos módjáról nap mint nap sulykolt nézetekről egyértelműen bebizonyosodott tarthatatlanságuk. az eset nem előzmények nélkül való. Pusztán nem jelent meg mostanáig ilyen brutalitással a kétféle kultúra közötti ellentét, de találkozhattunk tanárverésekkel, tettlegességig fajuló vitákkal magyarok és cigányok között eddig is. Pusztán más színt adott nekik az úgymond elvárható megközelítés, aminek népes és lelkes szószólói gárdája akadt a hivatásos aggódok és megélhetési kisebbségvédők csapatában. KérdéSj okoz-e a mostani, mindent felülmúló borzalom lelki önvizsgálatot bennük. sajnos nem valószínű, hogy ez megtörténik. A fogadatlan prókátorok erre vannak képesítve, ez a megélhetésük, érvényesülésük terepe. A józan ész lehetőségei gyakran igen szegényesek velük szemben. Pedig valószínűleg elérkeztünk a határvonalhoz, ahonnan már senkinek sem lesz jó az eddigi állapot. Sem a többségnek, akit egyre gyakrabban csapnak arcul hasonló esetek, de nem lesz jó a kisebbségnek sem. Mert így előbb utóbb az indulat veszi át a józan törvénykezésben megtestesülő társadalmi akarat szerepét. Attól pedig az ég óvjon mindenkit. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Fáklyával tüntettek a tandíj ellen Megkérdeztük olvasóinkat Elég-e két év a költségvetés rendbetételére? Három új tag a rákóczifalvai testületben Debrecenben, ebben a hatalmas cívis városban — ahol több megyénkbeli is folytatja felsőfokú tanulmányait - mintegy ezer egyetemista és főiskolás gyűlt össze fáklyával a kezében kedden este a Déry téren, ahová fegyelmezett rendben az egyetem főépülete elől vonultak el a tandíj ellen tiltakozva. A demonstrációval a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) csatlakozott az október 19-ei, fővárosi tandíjellenes megmozduláshoz. Körösparti Péter, a DEHÖK elnöke a megjelentek számát tekintve örömét, a gyűlés oka miatt azonban szomorúságát fejezte ki - írta a haon.hu. ■ MARKOvics zsolt, Karcag:- Szerintem az ország nincs oly mértékben eladósodva, hogy ne legyen elég. A gazdaság helyrehozatala mellett azonban szükség van arra, hogy rendet tegyünk a fejekben is. Az uniós forrásokra nem vagyunk felkészülve. Sokakban nem tudatosul, hogy a tagállamok közös pénzében a mi részünk is benne van. Tóth judit, Alattyán:- Egyáltalán nem vagyok gazdasági szakember. Nem tudom, hogy két év, vagy több kell ahhoz, hogy rendbe tegyék a gazdaságot. Mondjuk hajlamos vagyok elhinni, hogy talán elég lehet ez az idő. Mindenesetre meg kell próbálni, hogy később az uniós forrásokból is gyarapodhasson az ország. RUBINSTEIN ZOLTÁN, SzOTVOS:- Hogy mire elég a két év, nézőpont kérdése. Ahhoz, hogy megtömjék a zsebüket a politikusok, sok. A gazdaság rendbetételéhez viszont iszonyatosan kevés. Ha előtte nem rontották volna el ennyire a gazdaságunk helyzetét, akkor talán elég volna. A legjobb az lenne, ha a két kormánypárt összefogna. SZVOBODA TIBOR, CsépCU- Szerintem elegendő lehet a két év, ha hozzáértő szakértők felügyelik. A legfontosabb, hogy az ország és a lakosság érdekeit tartsák szem előtt. Ha a költségvetéssel úgy gazdálkodnak, mint más a családi kasszával, és úgy osszák be, hogy az mindenre elég legyen, akkor talán helyreállítható lesz. A héten három új taggal megalakult a képviselő-testület Rákóczifalván. Az ülést a legidősebb képviselő, Evinich Lajos, mint korelnök nyitotta meg. Titkos szavazással egyhangúlag újra dr. Túróczi Imrét és Kármán Istvánt választották alpolgármesternek. Megalakult a képviselőtestület három bizottsága is. A pénzügyi-, településfejlesztési és ügyrendi bizottság elnökének Kara Istvánt, az egészségügyi és szociális bizottság elnökének Mézes Emilnét választották. A kulturális, oktatási, gyermek-, ifjúságvédelmi és sportbizottság elnöke pedig Vadász Istvánné lett. ■ Rimóczi Agnes