Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-09 / 237. szám
UJ NÉPLAP - 2006. OKTOBER 9., HÉTFŐ MARLENE FAVELA, A VADMACSKA CÍMŰ FILMBEN VIDÁM PERCEK & Ebben az országban. D. SZABÓ MIKLÓS ROVATA Az öreg már-már a kilencvenhez közeledő Bernád Sándornak, a jeles mesterszabónak kacifántos sorsot rendelt az utolsó két évszázad. Erdélyből, Tekerőpatakról települtek át feleségestül Szolnokra, a gyerekeiket, unokákat követve. Már az állampolgárságot is megkapták, amikor írtam az ősz nyugdíjasról. — Itt, a Széchenyin ha a hetedik emeletről kinézek, panelokat látok. Kinn pedig a Görgényi és a Gyergyói havasok fenyvesei meséltek - mondta. Sok-sok évet elmorzsolgattak együtt a feleségével, tavalyelőtt ősszel még utoljára ellátogattak a szülőfalujukba. Elmenni is másfél nap különbséggel mentek, az egyik vitte magával a másikat. Sándor bácsi már nagybetegként feküdt a kórházban, amikor arra kérte a lányát, vigye haza, mert ott a jó. De ne a panelba, hanem az erdélyi szülőfaluba. így elhamvasztották őket, a hamvak egy részét itt temették el, de jutott belőlük Erdélybe is. Odakinn nagy temetés volt, búcsúzott tőlük a színmagyar falu, Tekerőpatak apraja, nagyja. Sándor bácsi kedvenc dalát is megszólaltatta a sírnál a fúvószenekar: Búcsút int az ősz a nyárnak... A szülők sírja fogadta be a hamvakat, és most már velük együtt hallgathatják, mit susognak a havasok szálfaegyenes fenyői. A fejfára pedig a neveken kívül mindössze ennyi került: Hazajöttünk. Kóbor János új szerelme A legendás Omega együttes I énekese, kóbor János tavaly nyáron, egy partin ismerkedett meg Deme Zsókával. Sokan arra tippeltek, hogy nem fog sokáig tartani a kapcsolat. Most azonban egy parti résztvevői láthatták, amint együtt, kéz a kézben jelentek meg. Úgy tudni, fél évvel ezelőtt össze is költöztek, bár a hírek szerint Kóbor nem vált el a feleségétől. Tóth Gabi megint szakított Tóth GABI mégsem találta meg a nagy Ő-t. Az énekesnő szakított barátjával, és minden energiájával most a karrierjére koncentrál. Néhány hónapja ért véget a kapcsolata Palcsó Tomival. Aztán megjelent a színen Attila, a modellfiú. Szinte azonnal egymásba szerettek a fiatalok. Most, három hónap után mégis szakítottak, de azért barátságban váltak el. A totó 40. heti helyes tipposzlopa 1. Magyarország-Törökország 2. Örményország-Fmnország 2 X 3. Szerbia—Belgium 1 4. Olaszország-Ukrajna 1 5. Skócia-Franciaország 1 6. Wales-Szlovákia 2 7. Ciprus-írország 1 8. Oroszország-lzrael X 9. Dánia—Észak-írország X 10. Lettország—Izland 1 11. Svédország-Spanyolország 1 12. Bulgária—Hollandia X 13. Románia -Fehéroroszország 1 14. Görögország-Norvégia 1 Paródiák és kerekasztalbeszélgetés Kerekasztal-beszélgetésre várják a Szigligeti Színház Szobaszínházába az érdeklődőket. Az esemény október 14-én, szombaton este 8 órakor kezdődik. A műsort Sás Péter, a Rádiókabaréhumorfesztivál 2006-os győztese vezeti. A beszélgetésen részt vesz Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Szikora János, Lukáts Andor, Verebes István, Jancsó Miklós és Koltai Róbert. A műsorban Sás Péter parodizál, a ma és a múlt nagy színészei, valamint közéleti politikusaink szerepében, de politikamentesen. ■ Országos versfesztiválon képviselhetik megyénket A tiszaszentimrei művelődési házban működő helyi nyugdíjas egyesület színjátszó csoportját nagy megtiszteltetés érte. Tagjai képviselhetik ugyanis megyénket az V. Kaleidoszkóp Versfesztivál keretében zajló Magyar Művek Szemléjén. Az eseményt október 7-e és 14-e között rendezik Budapesten, a Merlin Színházban. A nyugdíjasok közül kiválasztott hat fős színjátszó csoport A királykisasszony kedvese című komédiát adja elő a zsűri és a közönség előtt. Mivel sem a településnek, sem a művelődési háznak nem volt meg a megfelelő anyagi háttere az utazás és a fellépés biztosításához, így az képviselői támogatással vált lehetővé. ■ Bozsó Anikó DERŰS, REGGELENKÉNT HIDEG IDŐ Jászberény ‘20-C 7’C Tiszafüred 22‘C 7*C Kunhegyes hömerséktot + Mi isitoréi zones Szolnok í 21 *C 6*C Kunszgntmárton Kjucag Kpűjszáttás ■ Jasz-Nagykun-Szolnok megyeben ma eső nem esik Sőt. alig lesz felhő az égen. Gyenge, változó irányú szél fúj. Reggel előfordulhatnak ködfoltok. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 21, reggeli minimuma 7 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: péntekig nagyobbrészt derült, kellemes időre, de foltokban tartós, hideg ködmezűkre kell számítanunk. Reggelenként Észak- és Délnyugat-Magyaroiszágon gyenge fagy is valószínű. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: a reggeli kűdfoltok erősen veszélyeztetik a közlekedést. A közutakon növekszik a csúszásveszély. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.bu). Víz hőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-to 15-18 °C 14-18 SC 17 >C 17 :C 15 ;,C 18 V Pollen Gombák Csalán Parlagtű magas alacsony közepes Ismét találkoznak a fiatal színjátszók Ebben az évben október 13 és 15. között rendezik meg Szolnokon a XIII. Globe Fesztivált az Aba- Novák Kulturális Központban. Az országos diákszínjátszók egyik legrangosabb szakmai találkozóját 1994-ben szervezték meg először, s azóta a rendezvény elismertsége és látogatottsága fokozatosan növekszik. Idén a három napos fesztiválra tíz városból — Szolnokon kívül Budapestről, Budakesziről, Inárcsról, Miskolcról, Kecskemétről, Debrecenből, Szentesről, Győrből, Pápáról - összesen tizenhat színjátszócsoport érkezik. Céljuk, hogy produkciójukkal a közönség, s a szakmai résztvevők előtt bizonyíthassanak. A szakmai tevékenység elismeréseként egyébként a rendezvényt már a kezdetektől figyelemmel kíséri a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar Művelődési Intézet, valamint az Országos Diákszínjátszó Egyesület is. ■ Őszi vigasság. A Szandaszőlősi Általános Iskola udvarán a hagyományokhoz híven az idén is megrendezték az őszi vigasságot. Ameddig a gyerekek versengtek és szórakoztak, addig a családtagok a főzőversenyen serénykedtek. A számtalan ügyességi és sportverseny közül felvételünk a görkoris triót örökítette meg. A NAP IDÉZETE „A hétköznapokban meglátni a csodát, ez az igazi életművészet.” (Peral S. Buck)- Mondja kérem, hasznosak ezek a gyógyfüvek, amiket árul? — Hát hogyne! Nemrég nyaralót vettem a fiamnak, a lányomnak meg házat építek... OKTÓBERBEN INDULÓ TANFOLYAMOK AZ AKKREDITÁLT KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI TOVÁBBKÉPZŐNÉL Alapfokú: ABC-, ruházati, hús-hentesáru eladó + pénztárgépkezelő, kéz-, lábápoló és műkörömépítő, települési hulladékgyűjtő és -szállító, takarító, frissítő masszőr, vendégfogadós. Középfokú: kereskedő vállalkozó, vendéglátó vállalkozó, drogériái kér., tüzelő- és építőanyag-kereskedő, becsüs, logisztikai ügyintéző, idegenforgalmi ügyintéző (+ id. vez.). Emelt szintű: kereskedelmi-, vendéglátó, marketing-reklámmenedzser, idegenvezető (+ id. forg. ügyint.), irodavezető. ADÓKEDVEZMÉNYI RÉSZLETFIZETÉS 1 Jelentkezni: október 17-ig KIT SZOLNOK, Verseghy park 8. Tel./fax: 56/375-890, 70/220-7627 e-mail: kit.ktt@chello.hu NYTSZ: 01-0337-04 Lajstromszám: 0010---------------------•247255* a TAPÉTAVÁSÁR! 30-50 % fűrészporos 790 Ft/30 m. Szolnok ABC földszintjén.---------------------"232W ÓNIX CENTER - 50 - 70 % függönyvásár.---------------------*234437* JÁSZKÜRT ŐSZ!-----;---—-----------•246778* B SZÉLVÉDŐJAVÍTÁS és -csere, valamint hűtőgépjavítás. Tel.: 56/515-070. szolnok-jászkun online SZTÁRSZTORI MEGNÉZHETI! MEGNYERH MIKOR? október 9. 10.00-12.00 JÁSZÁGÓ ABC un| ' 12.30-14.30 PUSZTAMONOSTOR COOP ABC 15.00-17.00 JÁSZFÉNYSZARU október 10. 8.00-10.00 JÁSZAPÁTI 10.30- 13.00 JÁSZAPÁTI 13.30- 16.00 JÁSZLADÁNY 16.30- 18.00 JÁSZKISÉR COOPABC ÁFÉSZ ABC PENNY MARKET ÁFÉSZ ABC ÁFÉSZABC