Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-06 / 209. szám
4 2006. SZEPTEMBER 6., SZERDA KUNSZENTMÁRTON Civil kavalkád, immár másodszor második alkalommal rendezi meg a helyi Civil Szervezetek Szövetsége Civil kavalkád elnevezéssel játékos családi és baráti vetélkedőjét szeptember 9-én. A délelőtti verseny körséta keretében zajlik, a kijelölt állomásokon érdekes feladatok várnak a csapatokra. Égy órától a felvégi és a lakótelepi lakosok találkozójára kerül sor. Fenyő Miklós is felkeresi a rendezvényt KUNSZENTMÁRTON főterén ismét városnapra hívják a lakosokat és az érdeklődőket szeptember 16-án. Délelőtt körösi halételfőző verseny lesz, délután és este pedig változatos gyermekprogramok és művészeti bemutatók láthatók. Fellép Fenyő Miklós, és a Crystal együttes, de Mága Zoltán és az Angyalok is szórakoztatják a résztvevőket. A programot utcabál zárja. Díjakkal ismerték el az iskola munkáját A zeneiskola diákjai és tanárai az intézmény eltelt tíz éve alatt számos sikert értek el. Az idei országos mélyrézfúvós-versenyen Kiss Tamás első helyezést ért el, országos gitárversenyen pedig Papp Gábor második hellyel büszkélkedhet. Szőke Ferenc, az intézmény igazgatója legutóbb az oktatási minisztérium különdíját vehette át. A zeneiskola fúvószenekara Balatonalmádiban a Fesztivál Legjobb Zenekara díját és két különdíját nyert. Bérlakásprogram indul a városban A helyi önkormányzat halasztott értékesítésű bérlakásprogram beindítását tervezi, amely keretében a városközponthoz közeli lakások épülnek majd. Ezek 13 évig bérlakásként üzemeltethetőek, amelyek az időszak alatt a bérlők részére az megvásárolható. A tömbházas lakásokért kezdetben bérleti díjat kell fizetni, átlagos alapterületük 50 négyzetméter. Bővebb felvilágosítás a polgármesteri hivatal titkárságán kérhető. Fejlesztésekre helyezik a hangsúlyt tervek A gazdaság fellendítéséhez fontos az M44-es út megépítése Kunszentmárton a Tiszazug térségének központja. A Hármas-Körös ölelésében található város elképzelései között nagy hangsúlyt kaptak és kapnak az infrastrukturális és gazdasági fejlesztési elképzelések. Búza Edina — Az elmúlt években főként bélés külterületi utak épültek és újultak meg, de bővült a szennyvízhálózat, és új épületekkel szépült Kunszentmárton- mondta dr. Czuczi Mihály polgármester. Jelenleg folyamatban van a szennyvíztisztító telep bővítése, az Érparti sportöltöző felújítása és a közeljövő terveiben szerepel bérlakások és tanuszoda építése is.- Számos fejlesztést sikerült már megvalósítanunk. Az elmúlt négy évben 2,1 milliárd forint értékű fejlesztés, beruházás történt. Azonban még természetesen akad tennivaló. A közeli és atávolabbi jövő feladatai közé tartozik a csatornahálózat bővítése, az úthálózat felújítása és tovább építése is - folytatta a polgármester. — A tervek Dr. Czuczi Mihály polgármester között szerepel a Kossuth, a Csongrádi és a Mátyás király utcák felújítása, továbbá uniós pályázati forrásokból a városközpont rekonstrukciója. Nagy hangsúlyt fektetünk a járdaépítésekre és az elavult középületek felújítására is. Modern és korszerű intézményekben szeretnének a színvonalas oktatási körülményeken tovább javítani. így tervezik a Városi Általános Iskola Deák Ferenc utcai és a Széchenyi István-lakótelepi iskolaépületek felújítását, továbbá a középiskola nyílászáróinak cseréjét. — Úgy érzem, az önkormányzat által felkínált lehetőségek ideálisak a betelepülendő vállalkozások számára. Korszerű ipari parkkal rendelkezik a város, amelyben immár évek óta egy francia tulajdonú vállalkozás is működik. Hamarosan pedig egy amerikai vállalat vásárol ugyanitt 20 ezer négyzetméter területet. Törekszünk arra, hogy minél több befektetőt csábítsunk Kunszentmártonba, de sajnos a rajtunk kívül álló tényezők sok esetben meghiúsítják a területvásárlást. Sokan kifogásolták, hogy a 44-es út közlekedése lassú és életveszélyes. Ha azonban elkészül az M44-es gyorsforgalmi út, akkor a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá válik. Az út nemcsak a város, hanem az egész Tiszázug számára kitörési pontot jelentene - tette hozzá dr. Czuczi Mihály.- Az M44-es út tanulmánytervének részét képezte a Szentes irányába vezető 45-ös szá-Új közösségi ház épült a lakosok ez év februárjában vehették birtokba a közösségi ház épületét. A több mint négyszázharmincmillió forintból elkészült intézményben színvonalas sportcsarnok, továbbá a városi felnőtt- és gyermekkönyvtár is helyet kapott. Az építmény immár városi, zenei és sportrendezvények jeles helyszíne. mú út Kunszentmártont elkerülő szakasza is. Azonban egy lakossági tájékoztatón felvetődött, hogy az út engedélyezési tervei időközben kimaradtak. A Nemzeti Autópálya Zrt.-vel folytatott sikeres tárgyalásokat követően azonban végül az elkerülő szakaszt együtt építik majd az M44-es úttal. Ha az elkerülő elkészül, a városon jelenleg áthaladó 45-ös út jelentősen tehermentessé válik majd. A Szent Imre herceg és a Szent István király utcákon az épületek állaga az áthaladó nagy tömegű gépjárművek súlya alatt nem romlik majd tovább, és csökken a zaj. A tervek szerint a hét kilométeres elkerülő út a volt állami gazdaság irányában, az ipari parknál csatlakozik majd az M44-es úthoz. A város az elmúlt években szép épületekkel gyarapodott. A Kossuth utca kereszteződésénél található a teljesen átépített bíróság épülete, mellette az új ügyészség és a felújított művelődési ház. Elkezdődött a gátépítés a településen biztonság A munkálatok után erős védművek óvják majd az itt élőket Az idegenforgalom is elősegíti a továbblépést Az elmúlt hetekben hozzáfogtak a gátak újjáépítéséhez Kunszentmártonnál is. Ha a védvonalakat megerősítik, biztonságban érezhetik majd magukat a városban élők. Nagy ütemben folyik a gátak helyreállítása, ennek köszönhetően pedig már hamarosan, az idei esztendő végére jelentősen javul majd az árvízvédelmi biztonság — jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Kijelentése akkor hangzott el, amikor au• í. ■ " Zajlanak a kőgát újjáépítésének előkészületei a Farkas-kanyarnál gusztus közepén felkereste Kunszentmártont.- Kunszentmártonnál a gáterősítés az új hídnál lévő töltés másfél kilométeres szakaszát érinti, de ennél nagyobb területekre is kiterjed. Hiszen a több mint százesztendős kőgát is megújul a településen - közölte dr. Czuczi Mihály polgármester. - A városközpontnál húzódó kőgát megerősítéséhez egyébként már évek óta segítséget kért az önkormányzat, most azonban végre sor kerülhet a település szempontjából fontos, a helybeliek életét is nagyban meghatározó beruházásra. Hiszen amennyiben a töltéseket felújítják és megerősítik, az árvízi védekezést tekintve immár biztonságban érezhetik majd magukat a helybeli lakosok. A kőgát egy rendkívül jelentős hosszúságú, közel egy kilométeres vonalát újítják majd fel, a régi hídtól egészen a Madách utcáig. A munkálatok igen alaposak és a biztonságot szem előtt tartóak lesznek. Itt két méter mélyen vasbeton szerkezettel erősítik meg az alapot, valamint új támfalat is építenek majd. Mindezek mellett felújítják a gát koronáját is, amelyet végül díszburkolattal is ellátnak. A munkálatokkal természetesen minél előbb szeretnének végezni, így azok várhatóan ősz végére befejeződnek. A 2007 és 2013 közötti stratégiai program terveire az Európai Unió forrásaihoz lehet majd pályázatot benyújtani. Á várost érintő fejlesztési elképzelésekben rendkívül nagy hangsúlyt kap az úthálózat további fejlesztése, a középületek felújítása, kerékpárutak építése, a csatornahálózat bővítése, valamint mindezek mellett az ivóvízhálózat javítása. A programban szerepel a hátrányos helyzetű családok számára többlakásos szociális bérlakás megépítése, és jelentős mértékben javítanának az egészségügyi és a szociális ellátás területén is. Kunszentmárton idegenforgalma egyébként két pilléren nyugszik. Az egyik a Körös folyó és annak hangulatos természeti környezete, a másik pedig a városi rendezvények gazdag és látványos, sokak által kedvelt sorozata. Ennek megfelelően a turizmus fejlesztése szintén kiemelkedő szerepet tölt be a programban, hiszen a meglévő természeti adottságokra építve új húzóerőt építhet ki a város, s ennek révén további lehetőségek nyílhatnak majd meg a település előtt. ■ Nagy hangsúlyt kap az úthálózat további fejlesztése. Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködése alapján jött létre. A költségeket az önkormányzat viseli. A városközpont egyik büszkesége a kis üzleteknek is helyet adó sétálóutca