Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-27 / 227. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. SZEPTEMBER 27., SZERDA 5 UJSZASZ Három buszjárat szolgálja az újszásziak közlekedését Megkezdte működését Újszászon a helyi buszjárat. Célja elsősorban a városrészek összekötése, az intézmények jobb elérhetősége. A járatok három útvonalon közlekednek korszerű, negyven férőhelyes midibuszszal. Ez a típus mozgáskorlátozottak és gyermekkocsival közlekedők számára is gond nélkül igénybe vehető. Az utazás 6 éves korig ingyenes, a vonaljegy árát 125 forintban állapították meg. Az üzemeltető Jászkun Volánnal egyelőre ez év december 31-ig kötött szerződést a város. HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT HEGEDŰS JÁNOSNÉ (vállalkozó): - Tősgyökeres újszásziként nyugodt szívvel mondhatom, hogy az utóbbi években többet fejlődött a város, mint korábban évtizedek alatt. Öröm látni a változásokat, ennél nagyobb örömet csak az jelenthetne, ha most már a kertvárosi rész fejlődne hasonlóképpen. A mi térségünkben óriási problémát jelent az Abony felé vezető út megnövekedett forgalma. Az észak felől érkező, teherautók, kamionok ugyanis már nem mennek el Szolnokig, mióta megépült a 4-es út Abonyt elkerülő szakasza. Egyre rosszabb állapotban van nálunk az út, ráadásul a mellette épült házak is kezdenek repedezni. Az oldalt írta és szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Telefon: 56/516-748 e-mail: szilvasi@axels.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK Szeptember 28. T,földvár, Mezőtúr Szeptember 29. Kenderes Szeptember 30. Jászfényszaru „Valaki fogja a kezem..." életút A gyógyulásba vetett hit, az akarat tartotta életben Kézfogása erős, határozott. Első pillantásra szinte kicsattan az egészségtől. Pedig Káló Károly többször is megjárta a szenvedés legmélyebb bugyrait. Szilvási Zsuzsa A gyógyulás után új célokat kell keresni az életben betegsége hónapjai alatt szinte orvosai „kabalája” lett Káló Károly. A gyógyulásba vetett hite példaként szolgált betegtársai és a reményüket vesztett hozzátartozók számára egyaránt. Tavaly dokumentumfilm készült történetéről, néhány hete pedig egy orvoskonferencián számolt be betegségéről. Természetesen tisztában van vele, hogy a gyógyulás után új célokat kell keresnie az életben. Családja, barátai nyújtanak ebben legnagyobb segítséget, illetve azok az állatok - lovak, birkák, kutyák, galamok - amelyek városszéli tanyáján körülveszik. Rák. Ez a hárombetűs szó sokak számára még ma is valami visszavonhatatlan, végzetes rémséget jelent. Pedig a daganatok is legyőzhetőek. Akarattal, hittel, kitartással. Káló Károly biztos benne, hogy valaki fogja a kezét. Hiszen már kisgyermekkorában többször lemondtak róla az orvosok. Hányszor hallotta édesanyja, hogy asszonyom, vigye haza a fiát, úgyse éri meg a reggelt! Minden létező betegséget elkapott, némelyiket százból egy gyerek, ha túlélte. Káló Karcsi volt az az egy. ■ „Az akaratnak, kitartásnak köszönhetem, hogy még itt vagyok. Mert még dolgom van az életben.” Lassacskán kinőtte ezeket a betegséget és kőműves szakmát tanult. Családi házak százait építette fel Újszászon, iparosként szinte mindenki ismerte a nevét.- Aztán 1984 augusztusában megváltozott minden. Az egyik ház építésekor hét méter magasból zuhantam le és eltört egy csigolyám — emlékszik vissza. - Ez szombaton délben történt, délután a kórházban azzal jött oda hozzám az egyik fehér köpenyes, hogy úgy mozduljak még, hogy talán örökre lebénulok. Nem mozdultam szerda Iszonyúan kínlódtam, megálltam, s csak az foglalkoztatott, hogy tudok-e majd valaha dolgozni. Három hónapig hordtam a gipszmellényt, s el kellett gondolkoznom rajta, hogyan tovább. Végül alakítottam egy brigádot, s ettől kezdve inkább csak irányítottam az építkezéseket. 2004 márciusáig különösebb gondom nem volt az egészségemmel. Legfeljebb annyi, hogy a gerincsérülés utóhatásaként Káló Károly hónapokig élt azzal a tudattal, hogy talán le kell vágni a karját. Szerencsére ma már ismét tökéletesen tudja használni. gyakori vendég voltam a reumatológián. Akkor viszont elkezdett fájni a bal karom és semmit sem tudtak kezdeni vele. Injekciókat kaptam, kezelésekre jártam. Az ország számos pontján kerestem fel különböző szakorvosokat, de csak egyre jobban dagadt, fájt a karom és fogyott az erőm. És hónapokig azzal a tudattal éltem a mindennapjaimat, hogy talán meg sem tudják menteni a kezemet, le kell vágni. Közel tíz hónapos eredménytelen barangolás után már mindkét karomon és a hónom alatt is daganatok alakultak ki. Akkor kerültem Budapestre, a Kékgolyó utcába. Amikor a kezelőorvosom meglátott, azt kérdezte először, hol jártam mostanáig. Én meg azt, hogy gyógyítható-e a betegségem. Kiderült, hogy a gerincemen, a gyomromban, szerte a testemen 8-10 rosszindulatú daganat alakult ki. így azt válaszolták, hogy gyógyítható ugyan, de nem ebben a stádiumban... Tudtam, hogy nagy a baj. Csak a remény maradt számomra és az akarat. Nagyon | sok tennivalóm van még az életben. A családomnak, a barátaimnak szükségük van rám. Ez járt az eszemben. Arra kértem az orvosokat, hogy egyből dupla adaggal kezdjék a kemoterápiás kezeléseket. Bár tartottak le, hogy nem fogja bírni a szervezetem, végül beleegyeztek. S talán a sok gyerekkori betegség tett ilyen ellenállóvá, de bírtam. Előfordult, hogy alig két nap alatt 30 üvegnyi infúzió is lecsorgott. Iszonyú kínokat álltam ki, két éven keresztül egyetlen éjszakát sem aludtam végig, de tűrtem. A remény, a gyógyulásba vetett hit tartott életben. Ebbe kapaszkodva tudtam talpra állni. Hatnyolc hónapra tervezték a kezelésemet. Csak kettő lett belőle. Sikerült kiirtani a daganatokat belőlem, amikor pedig idén augusztusban a havi felülvizsgálatra mentem, már közölték velem, hogy karácsonyig látni sem akarnak. Biztos vagyok benne, hogy valaki ott fenn fogja a kezem. Ennek és az akaratnak, kitartásnak köszönhetem, hogy még itt vagyok. Mert még dolgom van az életben - fogalmaz Káló Károly. HÍRSÁV Elkészült utak után újabb útalapok befejeződött az Akácfa és a Vörösmarty út aszfaltozása. Ezzel a város két, forgalmi szempontból is jelentős útszakasza kapott szilárd burkolatot. Ezt követően több, mostanáig földes utcát is zúzott kővel terítenek le. Elszármazottak baráti köre alakul az űjszászről elszármazottak legutóbbi találkozóján a résztvevők úgy döntöttek, hogy baráti társaságot alakítanak egyesületként. Az előkészítő munkát két díszpolgár, Iváncsik Imre és Varga Ferenc mellett Bálint Erika vállalta fel. Akadálymentesítik az orvosi rendelőt a szabadság téri orvosi rendelő akadálymentesítése több mint négymillió forintos beruházás eredményeként valósul meg. A munkálatok elvégzését a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány 2,9 millió forintos támogatással segíti. Európa-díjat kapott a település JÁSZ-Nagykun-Szolnok megye Európa-díját kapta meg a város a napokban. Az elismerést a külföldi testvértelepülésekkel ápolt gazdag kapcsolatrendszer miatt ítélték meg az újszásziaknak. Jogosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a lengyeí testvértelepülés, Dembica szintén díszoklevéllel köszöntötte Újszászt ebből az alkalomból. Átköltöztek a bölcsődések fejlesztés Gyermekfelügyeletet is vállalnak Néhány napja végre birtokába vehette az új bölcsődét a város „aprónépe”. A 200 millió forintos beruházásból felépült, minden igényt kielégítő intézménybe új bútorok, játékok, felszerelések is érkeztek. Nem csak a környezet újult meg azonban, hanem a szolgáltatások is bővülnek. Gyermekfelügyeletet vállalnak, játszócsoportot indítanak, sőt fogyatékos gyermekek ellátásához is megteremtik a feltételeket a bölcsőde dolgozói. A korábbi területhez mért létszám jelentősen bővült, immár 44 kisgyermeket vehetnek fel. Ennek megfelelően az intézményben dolgozó szakemberek létszáma is gyarapodik. Korszerű, biztonságos játékokat telepítettek a bölcsőde udvarára is Benzinkút épül Újszászon — Cégem és az újszászi városvezetők között régóta tartó tárgyalások eredményeként 2007 nyarára Újszászon új autóscentrum épülhet - mondta Gulyás Márton. A Gulyás Sped Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, a Jász úton, a sportpálya melletti területet megvásárolta. A szolnoki székhelyű társaság jövő nyáron töltőállomást épít. A hozzá tartozó üzletben autóápolási termékeket és felszereléseket, kenőolajokat, hűtött üdítőket, édességeket kínálnak non stop nyitvatartással. - Terveink szerint második ütemben az újszászi autóscentrumban autómosót, gumisműhelyt és egy kis panziót építünk fel - mondta Gulyás Márton. -Várjuk az autósok tanácsait, ötleteit, milyen termékeket vásárolnának meg, milyen szolgáltatást igényelnénenek a töltőállomáson. - A megyeszékhely egyik legismertebb töltőállomásánál alkalmazott árstratégiát szeretnénk Újszászon is alkalmazni - tette hozzá a cégvezető. — Az Szolnok egyik legismertebb benzinkútjának mintájára épül fel jövőre Újszászon az új töltőállomás üzemanyagot ugyanis a mindenkori áraknál 8-10 forinttal olcsóbban értékesítjük. Látogasson el a szolnoki, a Gorkij úti töltőállomásunkra és győződjön meg arról, hogy jövőre az Ön városa is korszerű benzinkúttal gazdagodik. a Gulyás Sped Kft. Szolnok, Gorkij út 48. e-mail; sulyassped@t-online.hu