Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-25 / 225. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2006. SZEPTEMBER 25., HÉTFŐ KARCAG ÉS KÖRNYÉKE Pénz nélkül nincs felújítás •• károk Ötvenmillió kellene a Morgóra és a Cédulaházra A Morgó Csárda megroggyant épületét a városgondnokság szakemberei rendszeresen ellenőrzik. Egyebek között megvizsgálják, nincs-e újabb falszakadás, a környékét pedig rendbe teszik. A képen Varga Lajos (balra) és Dugár László takarítja a csárda udvarát. Középiskolások gyűjtötték a parlagfüvet a városban A megyei ÁNTSZ parlagfű-mentesítési pályázatán a Vöröskereszt is támogatást nyert. Ébner Józsefné titkár elmondta, ebből összesen ötvenöt ezer forint jutott a karcagi területi szervezetnek, melyből zsákokat, kész- j tyűket vásároltak. Az elmúlt hé- j ten a három középiskolából kö- j zel kétszáz diák látott neki a város több pontján a parlagfű irtásának. Azon területek j tisztításának, amelyeken már felbukkant a gyomnövény. A Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, a Gábor Áron Gimnázium és a Varró István Szakiskola tanulói a vöröskeresztes tanárelnökök irányításával végezték a munkát. | Néhány óra alatt több száz zsáknyi parlagfüvet szedtek össze a technikum, a Sistak és a kórházi lakótelep környékéről. A nap végén a Vöröskereszttől egy-egy hatalmas szelet tortát | kaptak a diákok. A Vöröskereszt egyébként az általános iskolásoknak rajzpályázatot is hirdetett. A plakátoknak a parlagfű veszélyeiről és az allergiáról kell szólniuk. A kész munkákat péntekig lehet leadni a Vöröskeresztnél. HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT mészáros László: - Az utcánkban már van csatorna, kövesút, ez megkönnyíti az életünket. Jó, hogy elkezdődött a városban a szelektív hulladékgyűjtés. Ha lehetőségem lenne rá, megszervezném, hogy a családok otthon is szelektíven gyűjtsenek. Ehhez műanyag zsákokat, kisebb kukásedényeket biztosítanék, s rendszeres elszállíttatnám. Örülök annak, hogy a BHG- nál elkezdődött a parkolók felújítása. Újabbakat is kialakítanék, mert piaci napokon nehéz itt a parkolás. Már várom, hogy végre négy sávos legyen Karcagig a 4-es főút. Azt szeretném, ha végre járható, kátyúmentes lenne a Kisújszállási és a Madarasi út is. A városon átmenő nagy kamionforgalmat korlátoznám, külső elkerülő útra terelném. A karcagi önkormányzat tulajdonában több mint száz épület van. A tavaszi belvíz sok épületet megrongált. Daróczi Erzsébet A Morgó Csárda annyira megroggyant, hogy kívül-belül meg kellett támogatni. Erre egymilliót biztosított a testület. A város iskolásai, óvodásai főként az 1800-as évek végén és a múlt század elején készült épületeket használnak, melyeket mindig korszerűsíteni kell. A tavaszi belvíz után az önkormányzat sürgősség szerint rangsorolta az épületek felújítását. Mert csak a A Kunmadaras Kht. és a megyei munkaügyi központ az Uniótól 26 milliót nyert. A program végére, tavaszra elkészül a Kunmadarasi Vállalkozási Övezet paktuma. Dr. Kenyeres Imre ügyvezető elmondta, Karcagon, legszükségesebbekre volt pénz. Két hete még a Györffy István iskola alsó tagozatának tetején munkások javították a megrogygyant tetőszerkezetet. De nyáron ugyanilyen javítások voltak a Baross úti iskolában, a gimnázium balesetveszélyes homlokzati erkélyét, és a tornaterem tetőfedését is elvégezték. A belvíz műemlék épületeket is megrongált. A Morgó Csárdát Berekfürdőn, Kunmadarason, Kunhegyesen, Abádszalókon, Tiszafüreden megtörtént a helyzetelemzés. A program készítői szerint a térség mezőgazdasága mellett Karcagon az ipari park, Kunmadarason pedig a meg is kellett támogatni, a Cédulaház vakolata is omlik. Lesze pénz a felújításra? Mindezt Nyester Ferenctől, a hivatal építési-műszaki irodavezetőjétől kérdeztük.- Sajnos az önkormányzatnak csak a tavaszi belvízvédekezés költségeire sikerült 21,6 millió forint támogatást kapnia - magyarázta az irodavezető. - A fenti két ingatlan felújítására nem. volt repülőtér bír fontos szerejy pel. Tiszafüreden, Abádszalókon, Berekfürdőben a fürdő, Kunhegyesen az iparosítás lehet foglalkoztatáspolitikai szempontból kiemelt terület. Fontosak a turisztikai fejleszté-Az elutasítás indoka az volt, hogy nem az alapfeladat ellátását szolgálják. A Morgó Csárda a 19. század első felében épült műemlék jellegű, népi klasszicista stílusú épület. Ebben vendéglátóegység működött, a Cédulaházban a kempinghez kapcsolódóan vendégház van. Keressük a felújításukra a megoldást, hiszen a városnak nincs erre 49,4 milliója. Már több levélben megkerestük a műemlékvédelmi hivatalt, sajnálatos módon sem választ, sem pénzt nem kaptunk. Bízunk benne, hogy a közeljövőben lesz olyan pályázat, ahonnan nyerhetünk a Morgóra. A Cédulaházat pedig jövőre saját erőből kell az önkormányzatnak felújítania. sek is. A sok turista növelné az övezetben élők bevételét. A zöldség-gyümölcs-termesztést tekintve szükség volna kistérségi zöldség-gyümölcs-termesztő Tész-ek alakítására, működtetésére is. HÍRSÁV Akadálymentesítik az ifjúsági tábort A karcagi önkormányzat sikeresen pályázott a berekfürdői ifjúsági tábor felújítására. A támogatási kérelmet az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Hivatal közös pályázatára adták be. Az elnyert 4,3 millióból és az ugyanennyi önkormányzati önerőből megújul a konyhaebédlő, a társalgó épülete és a vizesblokkot is felújítják. Ezek mellett mindkét épületet akadálymentesítik. A domborművet is leleplezik az avatón AZ ERKEL FERENC Alapfokú Művészetoktatási Intézményben elkészült a zenei könyvtár és a két új tanterem Karcagon. A beruházás mintegy húsz millió forintba került. Az avatót pénteken tartják. Ekkor leplezik le a főépületben Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas szobrászművész Erkel Ferenc-domborművét is. A program a Déryné Művelődési Központban hangversennyel zárul. Taneszközöket vettek a pályázati pénzből A karcagi polgármesteri hivatal humán szolgáltatási irodája sikeresen pályázott a megyei közoktatási alapítványhoz. Az elnyert 1 millió 374 ezer forintból a napokban a helyi oktatási intézmények részére új taneszközöket vásárolnak. Naprakész információk, adatlapok is letölthetők AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN Új honlapot készíttetett a karcagi önkormányzat, a www. karqag.hu-t. Ezen már több naprakész információ van a városról, az intézményekről. Sőt, letölthetők az ügyintézéshez szükséges adatlapok, a helyi rendeletek is. Később alapítványok, vállalkozások is kapnak itt bemutatkozási lehetőséget. A városról a Virágzó Magyarország sorozatban film készült. Emellett most jelent meg az Önkormányzati jelentés Karcag város 2002— 2006. évi állapotáról című könyv is. Belvízmentesítés a keleti városrészben A város alacsonyan fek\'ő kele- sítésre. Ha a Szent László út és ti részén a nagy esőzések után a szeméttelep közötti teherjócskán van dolga a tűzoltók- mentesítő csatorna kialakítása nak. Itt most egy több milliós elkészül, jelentősen javul a váprogram indult a belvízmente- rosrész csapadékvíz-elvezetése. A turizmus is növelné a bevételeket :-f tervezés Összesen huszonhatmillió forintot nyertek az Európai Uniótól Bilyogteglakat gyújt, a berekfürdői Cs. Kovács S. László egykori téglagyár-tulajdonos nagyapja emlékére bílyogtéglákat is gyűjt. A legrégebbi szerzeménye már több mint kétszáz esztendős. A képen a bereki férfi az előszobája falán sorakozó téglákat mutatja. TELEPÜLÉSI OLDALAK Szeptember 26. Jászberény Szeptember 27. Újszász Szeptember 28. T,földvár, Mezőtúr Szeptember 29. Kenderes Szeptember 30. Jászfényszaru Az oldalt készítette: Daróczi Erzsébet Telefon: 30/903-77-32 Iroda: 5300 Karcag, Szent István sugárút 17. (BHG-üzletsor) Lapterjesztési ügyek: 30/456-36-35 e-mail: daroczie@ujneplap.hu erzsebet.daroczi@axelspringer.hu Bemutatott termékvédjegy minőség A termelők és a vásárlók számára is fontos Karcagon és Berekfürdőben az elmúlt héten egészségmegőrző családi hétvégét tartottak. Itt mutatták be a Karcagi Termékvédjegyet Az Öko-Sokadalom célja az volt, hogy megismertessék a lakosokat az egészséges életmód fontosságával. A rendezvényen a Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület tagjai tartottak előadást a biotermesztésről. Hubai Imre, a Nagykun Gazdakör elnöke nagy eredménynek tartja, hogy bemutathatták a Karcagi Termékvédjegyet, mely a termelők és a vásárlók számára is minőséget jelent. A védjegy áttekinthető. Karcag címere és körülötte a Kiváló Karcagi Termék felirat alkotja. Az Öko-Sokadak>mban biotermesztők tartottak kóstolót Pályázati pénzből megvalósult beruházások a városban A Kálvin utca 5. szám alatti épület homlokzatjavítása_____20 millió forint Könyvtár és 2 új tanterem a művészeti iskolában________20 millió forint A két beruházás együttes értéke _______________40 millió forint__