Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-02 / 206. szám
2006. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT KULTÚRA ZSOVÁK LÁSZLÓ Talán Talán a madarak, a lepkék, a bokrok. Talán a fák, a síkság, a dombok. Talán hegyeink szelíd büszkesége. Talán a felhők, a szelek, az eső. Talán vadmadaraink könnyű röpte, ha idegen puskasörét az égről le nem köpte. Talán folyóink fénylő hullámfodra, ha valamely érdek gépébe nem fonja. Talán a születés, a halál, a jaj. Talán az öröm, a bőr és a haj. Talán a tücsökszavú éjszaka, ha a sötétben el nem lopják. Talán a békét ígérő hajnal, ha szédült rakéták el nem fogják. Talán ez A miénk marad. Öt földrészen fotózott utazó fotóművész A téma meglátásához magányra van szüksége Kardos Tamás szinte már mindehol járt a világban, és rengeteget fotózott. Számos kiállításon mutatta be csodálatos alkotásait. Programajánló a megyében szeptember 4. és 9. között HÉTFŐ Törökszentmiklóson tekinthetik meg Szécsi Valéria festőművész Áramlatok, sodródások című kiállítását a Pincegalériában egészen szeptember 10-ig. KEDD A szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtárban nyílik a Szolnoki képeslapok címmel kiállítás, melyet szeptember 30-ig látogathatnak. SZERDA A jászberényi Hamza Múzeumban láthatják Aba Novák Vilmos jászszentandrási freskói című fotókiállítását. A tárlat szeptember 17-ig fogadja a látogatókat. CSÜTÖRTÖK A tiszafüredi városi művelődési központban tekinthetik meg a kézműves tábor anyagaiból készült kiállítást. oitmtsna Bánat Tegnap pillangók, csapongó lepkék, mára vérüket hullató magányos esték. Varga Erik rajza Kardos Tamás fotóművész 1954-ben Szolnokon született, és kisebb kihagyásokkal azóta is ott él. Hazai és külföldi kiállításait, a közreműködésével készült kiadványokat, albumokat összeszámolni sem volna könnyű feladat. Munkásságáért 1997. március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst kitüntetést. Bistey András A falakat szinte beborítják a fotók, zömmel Kardos Tamás munkái, amelyeket öt világrészen készített. Az egyik szekrényen Dél-Afrikából hozott különlegesen megnyújtott fekete faszobor áll. Sokat utazik. Ha az ismerősei fölhívják a mobiltelefonján, rendszerint azt kérdezik először: „Itthon vagy, Magyarországon?” „Utazás közben fotózom, nem is tudom, melyiket szeretem jobban. A téma meglátásához azonban magányra és sok időre van szükség. Ezért szeretek egyedül utazni.” Első fényképezőgépe, mint korosztálya sok tagjának, egy Pajtás gép volt, de azzal nem sokat fotózott, mert a bátyja hamar szétszerelte. Az igazi ismerkedést a fényképezéssel unokabátyja fotólaborja tette lehetővé. Szerette nézni, ahogy az előhívófolyadékban lassanként megjelenik a kép a papíron. Az igazi fotómasinára azonban még várnia kellett, újságárusításból kereste meg rá a pénzt: Édesapja volt Szolnok utolsó rikkancsa, aki nem a kioszkjában várta a vásárlókat, hanem mellette állva hangos szóval kínálta a lapokat. Kardos Tamás diákkorában délutánonként a karjára vett egy-egy köteg Esti Hírlapot, és árusította a városban a járókelőknek, így gyűlt össze lassanként az első komolyabb gép ára. Számos kiadványt készített, mások elkészítésében jelentős szerepe volt. Többnyire olyan könyvek, albumok ezek, amelyekben a kép, a fotó dominál, a szöveg kiegészítés, magyarázat a látványhoz. A kötetek többsége Szolnokról szólt, A művészfotóban van valami elvontság, amellyel a kép általánosabb ér vényt nyer. mint első saját könyve, az 1984-ben megjelent Szolnok képekben, majd később a Múltlapozgató, de lényegében ilyen a Járműjavító, a Verseghy gimnázium és a Damjanich múzeum történetét bemutató könyv és még számos más kötet is. Számos kiállításon mutatta be a fotóit. Elsősorban tájképeinek különlegessége egy bizonyos barnás árnyalat, amelyet ma már sokfelé „Kardos-barnaként” emlegetnek. Gyakran állít ki külföldön, láthatták a képeit Finnországban ugyanúgy, mint Izraelben, és a világ számos más országában. Itthon viszonylag ritkábban kerülnek a munkái a közönség elé. „Ahová hívnak, oda ingyen is szívesen elviszem a fotóimat. Itthon azonban sajnos gyakran már annak kell fizetnie, aki be akar mutatkozni a közönségnek.” Néha az a bírálat éri, hogy a régi Szolnokot szebbnek mutatja a mainál, és hogy a mait szebbnek, mint amilyen a valóságban. „Sok ember leéli úgy az életét egy városban, hogy nem látja meg benne a szépséget, amely pedig ott van mindenhol, nemcsak a híres történelmi épületekben vagy a vadregényes tájakon, csak észre kellene venni.” Miben különbözik egy hagyományosan szép kép egy művészfotótól? Bizonyára nemcsak engem foglalkoztat ez a kérdés, hanem a fotóművészet sok más kedvelőjét is. „Néha serjirriiben. Általában talán az a különbség, hogy a művészfotóban van valami elvontság, amellyel a kép túlmutat önmagán, általánosabb érvényt nyer, miközben nem válik öncélúvá és, a néző számára érthetetlenné.” Vannak művészek, akiknél a stílus tudatos választás eredménye, és vannak, akik stílusokon túllépve csak a saját elhivatottságuk parancsát követik. „A fotóművészetben is vannak stílusok, de engem kevésbé érdekelnek. Ha mondjuk ötven év múlva foglalkoznak a képeimmel, talán majd besorolják őket valamilyen stílusirányzatba, de ez legyen az akkori kritikusok, fotótörténészek gondja.” PÉNTEK Élő Művészet címmel tekinthetnek meg kiállítást a Szolnoki Galériában Zsolnay László művészettörténész újabb alkotásaiból. SZOMBAT A II. óballai falunapot rendezik meg kilenc órától kezdődően. Az eseményre egész napon át várják az érdeklődőket. Artista II — Réni Norbert tollrajza Huszonöt eredményes esztendő a mezőtúri Takács-tanyán alkotói légkör Számos jeles művészemberre hatott a táj, a családias légkör, és tette le névjegyét alkotásaival A mezőtúri nemzetközi alkotótelep negyedszázada alatt közel 80 művész fordult meg a Holt-Körösnél a Takács-tanyán. A művésztelep hosszú, folyamatos és eredményes működésének gyökere elsősorban a folytonosság. Egri Mária A telep alapításakor kitűzött céljainak iránya nem változott, csupán tartalma alakult, bővült. Az indulásakor festő-grafikus alkotótelep Györfi Sándor szobrászművész megjelenésével egyre inkább a viaszveszejtéses bronzöntési eljárás ősi technikájának újkori központjává vált. Ezt elsősorban a telep művészvezetésének állandósága, s a kolóniát fenntartó-működtető városvezetés művésztelepre vonatkozó szemléleti folytonossága biztosítja. A város régi és rendszerváltás utáni vezetői egyaránt átlátták, hogy a telep a városért van, de csak támogatásukkal működhet. 1991- től a kolónia önkormányzati részvétellel alapítványként tevékenykedik, az eredmény példa értékű. Évről évre újabb köztéri szobrokkal, képzőművészeti törzsanyaggal, kiállításokkal gazdagszik Mezőtúr. Az eredeti helyszín sem változott; a Holt-Körös kanyarulatában megbúvó régi tanya az újjáépítés után is megőrizte családias jellegét, és mindmáig hat a szobrászokra, festőkre, grafikusokra. Györfi Sándor volt az első évektől a telep mozgatója. Balogh Géza és Lakatos Aranka társaként azt mondhatjuk, tevékenységük is a telep munkájához kötődve, szinte a szemünk láttára alakult. 1985-től kapcsolódott hozzájuk a néhány évvel idősebb Borbás Tibor, aki tíz éven át, tragikus haláláig művészetével, ötleteivel, kollegialitásával az alkotóközösség egyik talpköve volt. Tevékenységük számos köztéri munkával gazdagította a várost, plasztikai stílusuk irányt adott az egész kolónia tevékenységének. A szabadon kezelt téri viszonyok között egzisztáló figurális kompozíció, a formázás finom részletei ugyanakkor nagyvonalúsága, a bronz festőiségének érvényesítése mai napig táplálják valamilyen formában a telepen dolgozók munkásságát. Györfi telepen készült méretes magas reliefjei mellett háromdimenziós tájszobrai gazdagították a viaszmintázás gyakorlata során bővülő többdimenziójú ötletek körét. Az alapítók s a hozzájuk társuló alkotók bronz, illetve más anyagokkal kiegészített, több rétegben asszociálódott táj-, építmény- és szerkezetformáiból létrejött az az új plasztikai minőség, amely alapvetően határozta meg a mezőtúri alkotótelep karaktét. A festők részéről a leghoszszabb idő óta kapcsolódik a telephez Fazekas Magdolna, és kapcsolódott haláláig Meggyes László. A tanya körüli táj lírai, oldott-puha színfoltokkal történő átfogalmazása munkásságuk meghatározója, mindkettőjüknél a táj egyenértékű része az ember-, állatalak, kivéve, ha portrét festenek. Számukra a látvány konkrét inspirációja festészetük feltétele. Mellettük a szintén folyamatosan jelenlévő Székhelyi Edit szubjektív térszemléletével, játékos-naiv kompozíciós megoldásaival egyedi színt képvisel a telep festői között. Lóránt János Demeter és Louis Stuijfzand a kilencvenes évek közepétől mezőtúri honosok. Lóránt természeti ösztönzésű, több rétegű asszociációkkal átfogalmazott figurális szín és formavilága évek óta termékenyíti kortárs festészetünket. A holland vidékről érkező Stuijfzand átírt, absztrahált, viszszafogott színekkel megfestett táj-formáit egyre inkább plasztikáiba adaptálja. A mezőtúri művésztelep negyedszázados művészetének körvonalazásához ki-ki azokkal a stiláris jellemzőkkel járult hozzá, amelyek az itt töltött időszakaszban született műveiket jellemezték. Minden alkotó önálló karakterű, mégis figuralitásuk, szellemiségük révén egy összetartozó egységben illeszkednek egymáshoz. Ezt a mezőtúri Városi Galériában augusztus 20-án megnyílt kiállítás kiválóan érzékelteti. A tárlatot tervek szerint novemberben a közönség a Szolnoki Galériában is megtekintheti.
