Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-19 / 220. szám

12 TŰKOR — SZOLGALTATAS ÚJ NÉPLAP - 2006. SZEPTEMBER 19., KEDD Az alattyáni Sándor Jó­­zsefné Móczó Veronika néni túljutott a százon: 1906. augusztus 30-án született a településen. Váratlanul toppantunk be községszéli házába. D. Szabó Miklós — Jaj, ha tudom, megmosdok, mert az előbb keltem fel. Ura­sán élek én már kedves, aztán a szemem is fáj, kenegetni kell a környékét. Ugye, tudnak várni pár percet? - néz ránk. Aztán leülünk a konyhaasz­tal mellé egy kis diskurzusra.- Mivel öten voltunk testvé­rek, hat osztályba engedtek a szüleim, majd a napszám követ­kezett. Ez napfelkeltétől nap­nyugtáig tartott, és hét végén fi- e zettek. Mikor, mit kellett csinál- | nunk az uraságnál: kapáltunk, f kukoricát törtünk, hagymát vá- í lógattunk. Tizenkét évesen meg I már markot szedtem. Dologgal teltek az évek, egé­szen 1927. május 27-ig, amikor egybekötötte az életét Sándor Józseffel, aki munkás, dolgos ember hírében állt.- Sajnos gyerekünk nem lett, ezért elvitt az uram egy híres professzorhoz. Megvizsgált és azt mondta: megoperál, de vagy lesz utód, vagy nem, nem garan­tált a siker. Erre azt mondtam: ne kísérletezgessen rajtam, így hazamentünk - emlékezik visz­­sza Verka néni. A párját 1994-ben veszítette el, aztán otthonban is élt vagy hat hónapot, de állítása szerint nem bírta a lába a betont, meg a kőpadlót. Azóta egyedül mor­­zsolgatja a napokat. A szom­szédasszonya naponta ránéz, bevásárol neki. Még most is főz magának. Kedvence a hús­leves hússal, meg a befőtt. Az idén is negyven üveggel rakott el. Reggelire kávét iszik, meg mellé tepertőt, délre főz, esté­re megteszi a tej. Tévé nincs, a rádiót néha hallgatja. Századik születésnapján kö­szöntötték a falu vezetői, testvé­reinek gyermekei, unokái. Sok ajándékot, enni- és innivalót ka­pott. Hogy mire vágyik még, er­re így felel: — Ennyi évesen én már nem kérek a jó Istentől, hogy még adjon, inkább vigyen el. Sokat mesélek majd odafenn neki, mert láttam világháborúkat, kommünt, forradalmat, dolgoz­tam uraságnak, aztán téesznek. Ez már annyi, hogy két ember­nek is sok lenne. Hát még egy­nek, azaz nekem... A szívből végzett munka élteti az embert veronika néni szerint a hosszú élet titka: reggel egy kupica kis­üsti, az megágyaz a reggelinek. Ami lehet tepertő, rántotta, dél­ben a maga főzte leves, második, este pedig tej. Dolgozni érde­mes, mert a szívből végzett munka élteti az embert - állítja Ver­ka mama. Egyébként a férje 92 évet élt, az édesapja 80-at, ő pe­dig eljutott a háromjegyű számig. A régiónak szánják ^ a legtöbb fejlesztési pénzt Hazánknak 22,4 milli­árd euró jut 2007 és 2013 között, azon belül régiónk lesz a legna­gyobb kedvezményezett. Laczi Zoltán Magyarországnak 2007 és 2013 között 22,4 milliárd euró felzárkóztatási támogatást kí­nál az EU a strukturális és a kohéziós alapokból. Ezen felül az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból továb­bi mintegy 3 milliárd euró fej­lesztési forrás áll majd hazánk rendelkezésére. Mindez törté­nelmi lehetőséget teremt a mo­dernizációjára, a foglalkozta­tás bővítésére, a fenntartható növekedés megalapozásához, s az elmaradott vidéki térsé­gek felzárkóztatásához. A második nemzeti fejlesztési terv a fejlesztési erőfeszítéseket hat területre fókuszálná. Ezek: a gazdaságfejlesztés, a közleke­désfejlesztés, a társadalom meg­újulása, környezeti és energeti­kai fejlesztés, területfejlesztés, ál­lamreform. A15 százalékos hazai kormányzati társfinanszírozás­sal együtt legkevesebb 1360 mil­liárd- forintot szánnak például a közlekedés fejlesztésére, a máso­dik legnagyobb összeg pedig a re­gionális programok megvalósítá­sát szolgálnák. Ezen belül az Észak-Alföld számíthat viszont a legtöbb fejlesztési forrásra. Régi­ónk ugyanis Észak-Magyaror­­szág után a második legszegé­nyebb térség. A következő hét év­ben az Észak-Alföld a regionális operatív program keretéből leg­kevesebb 256 milliárd forinthoz jut a fejlesztési terv alapján. A Regionális Operatív Program tervezett kötelezettségvállalása (2007-2013, milliárd forint) régió minim. max. GDP/fő* Dél-Alföld 196 213 39,4 Dél-Dunántúl 170 185 41,1 Észak-Alföld 256 277 36,3 Észak-Magyaro. 237 258 36,1 Kőzép-Dunántúl 134 145 52,3 Nyugat-Dunárrtűl 121 132 60,4 összesen 1114 1210 *az uniós átlag százalékában FORRÁS: NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV FÉM ÉS MŰANYAGIPARI KFT. 5091 Tószeg, Attila u. 27. Tel ./fax: (56) 431-435, Mobil: (30) 9432-766 www.femu.hu, E-mail: postmaster@femu.hu •15 % KEDVEZMÉNY szeptember 04-29. között - cserepeslemez rendszerek - komplett ereszcsatorna termékek MÁRKAKERESKEDÉS MÁRKAKI VITELEZÉS M3SM3mm Alaszkából származik a 36 Crazyflsts csapata. Legújabb 1& mezük igencsak érdekes meg­oldásokat tartalmaz. A számok egyszerre viselik magukon a hardcore metal és a hard rock stí­lusjegyeit. Fan­tasztikusan jó, amint váltogatják a stílusokat! Az első szám rög­tön rekedtes, kiabálós hardcore énekkel indít, majd utána az egész, az ének és a ze­ne is átvált dallamos rockba, hogy néhány pillanat múlva megint hardcore-ban találjuk magunkat. És ez így megy fel­vételről felvételre! A fiúk most is egy jó anyagot húztak elő a tarsolyukból, úgyhogy lehet a fejeket rázni a metal rockra! (36 Crazyfists: rest Inside The Flame. Kiadó: CLS Records) ■ B. Gy. Mit ír ma a horoszkópja? www.astronethu SZŰZ (VIII.24-IX23.). Az a helyes megoldás, ha új takarékossági programba kezd. Ha jól gazdálko­dik, az olyan, mintha fizetéseme­lést kapna, hiszen több pénz jut a szórakozásra. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Egyik isme­rőse olyan magánügyekkel akarja traktálni, amiknek végighallgatá­sa közben Ön kellemetlenül érez­­né magát. Találjon kibúvót, és ha lehet, segítsen ismerősén. SKORPIÓ (X. 24-». 22.). Örökölt vala­mit a gazdálkodó őseitől. Rend­ben tartja a környezetét, de má­sok hanyagságától, parlagfüveitől mégis sokat szenved. NYILAS (». 23—XII. 21.). Meghívják egy összejövetelre, ahol üzleti ügyek is szóba kerülnek. Az elegáns megje­lenés ügyes üzleti taktika. BAK (»1.22-1.20.). Hangsúlyossá vál­nak a múltbeli események és a magánélet. Ön a szerelemben ön­zetlen, barátaihoz hűséges, és min­dig számíthatnak támogatására. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Önből szinte sugárzik a kedvesség és a meleg­ség. Igyekszik mindenkire jó be­nyomást tenni. Kiterjedt kapcso­latokra, társakra van szüksége. HALAK (II. 21-111.20.). Ön barátkozó hangulatban van, élvezi a társa­ságot azokkal, akikkel közösek az érdekei. Önbizalma erősebb a szokottnál. Jó pénzt kereshet al­kotó tevékenységgel. KOS (III. 21—IV. 20.). A hangsúly a munkán és az egészségen van. Sikert ér el akkor is, ha pusztán a kötelességét teljesíti a legjobb ké­pessége és tudása szerint. BIKA (IV.21-V.20.). Jelentős haladást érhet el, mert ösztönösen megér­zi, mit akarnak az emberek. Ön azt fogja nekik nyújtani, amire igényük van. IKREK (V. 21—VI.21.). Fontossá válnak a napi kötelezettségek és az elintéz­nivaló ügyek. Az élvezet és a krea­tivitás is reflektorfényben áll. RÁK (VI.22-VII.22.). A Hold és a Szatur­nusz ma erősíti a baráti szálakat Egy összejövetel sokkal kelleme­sebb, mint gondolta, ráadásul még egy új barátot is szerez magának. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Elsimít­hat egy zűrzavaros helyzetet. Még a teljesen bolondnak látszó embereknek is lesz véleményük az okokról, és a konfliktusban segít, ha nézeteiket tiszteletben is tartja. Többet akar tudói? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás díja 432 forint/perc. 6.00 Aktuálisfism.); 6.30 Aktuális(ism.); 7.00 Képviselőjelöltek vitája - 2. sz. egyéni válasz­tókerület (ism.); 7.30 SzolnokSport (ism.); 8.00 O.K.E. (ism.); 8.30 Képviselőjelöltek vi­tája - 10. sz. egyéni választókerület (ism.); 9.00 Képes képújság 17.00 HTV: Eur-óra - környezetvédelem, közegészségügy és élelmi­szer-biztonság 17.30 Eur-óra folytatás Szol­nokról; 18.05 Hírek; 18.15 Képviselőjelöltek vitája - 5. sz. egyéni választókerület 19.00 Ak­tuális; 19.30 O.K.É. - Oktatás, Kultúra, Élet­mód; 20.00 Képviselőjelöltek vitája -16. sz. egyéni választókerület 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: Halálos merülés - amerikai akciófilm; 23.00 Képes Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu ZOUNOKTV Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Al­földi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18.30- 22.00 Nemzetiségi műsorok. radio.szolnok@mail.dartanethu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Ben­ne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Nap­ról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aré­na. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, te­lefonosjátékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 18.00 _ZTV-könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Éjjeli menedék I. rész; 19.00 Híradó; 19.15 Éjjeli menedék II. rész; 19.30 Fenékig tejfel; 19.45 Híradó. zounoklv@zounoktv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00, 7.00 Kossuth Krónika; 6.30,7.30,17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC- világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 00.00 Alomzóna: zenés éjszakai műsor. 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás. 06.00 Vekker reggeli ébresztő műsor. 10.00 Terefere: délelőtti magazin műsor. 11.00 Inter- Aktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor. 13.00 Juice: délutáni „üdítő" zenés műsor. 15.00 Hazafelé: délutáni „hazavezető” mű­sor. 17.00 Szilencium: információs, zenés mű­sor. 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kí­vánságműsor. 21.00 Aktív Chart válogatás a világzenei listáiból. 22.00 Aktív Night éjsza­kai zenei válogatás. akth@aktivradio.hu 8. RÉSZ BRESZT BORISZ regénye nyomán, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA a füleki var bástyájáról odalatni A KÜZDELEM SZÍNTERÉRE. A RIADÓ JELÉRE ALAERESZKEDIK A FELVONÓHÍD. ÉS FEL­MENTŐ CSAPAT VÁGTÁT KI RAJTA. AZ „ORRTALAN" KÓRUL- , PILLANT. KATONAINAK MAR VAGY A FELE A PORBAN HEVER ? S AK! MÉG ÉL, MOST MENEKÜLÉSRE FOGJA A DOLGOT. A FO­­HALLATÁN SZÉTREBBENNEK. MINT A PATKÁ­NYOK. HATRA SEM PILLANTANAK: CSERBEN HAGYJAK HA­RAM BASAJ U KÁT. Százévesen is főz még magának születésnap Két embernek is sok lenne, amit átélt A felvétel éppen százévesen ábrázolja az alattyáni Sándor Józsefné Veronika, vagy ahogy hívják, Verka nénit

Next

/
Oldalképek
Tartalom