Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-11 / 213. szám

ÚJ NÉPLAP — 2006. SZEPTEMBER 11., Megvan az újonc újszászi legénység első pontja A két szombati NB III-as labda­rúgó-mérkőzésen négy pontot szereztek csapataink. AlGYÖ-MEZŐTÜR 1-2 (1-0) Algyő, 150 n., v.: Holczimmer Algyő: Dénes — Daróczi (Ba­logh), SIPOS, Sümegi, Varga N (Pataki) - Krucsó, Pálinkó, Ko thencz, Kiszner - Katona, Retek. Edző: Lóczi István. Mezőtúr: Tőke - László, BAR­NA, SZŐKE, Maghiár (Varga) — Sőrés, Nagy G., Somogyi (Mes­ter), ŐZ-MOLDVÁN, HORVÁTH S. (Tóth I.). Edző: Erdősi Gyula. 45. perc: Daróczi kapu előtti kavarodás után a hálóba talált, 1-0. 63. perc: Krucsó hazagurított labdáját Dénes kapus benézte, öngól, 1-1. 74. perc: Mintaszerű kontra­támadás végén Moldván labdá­ját Horváth Sándor fejelte a jobb alsó sarokba, 1-2. 85. perc: Kothencz felvágta a kapura törő Moldvánt, ezért a játékvezető kiállította. Kiváló játékvezetés mellett, hatalmas iramú mérkőzést ví­vott a két együttes. A mezőtúri csapat akaratának és szeren­cséjének köszönheti győzelmét. Lóczi István: - Gratulálok a Mezőtúrnak, bár úgy érzem, mi rúgattuk velük a gólokat. Erdősi Gyula: - Amit múlt héten elvett tőlünk a sors, most visszaadta. Gubucz M. ÚJSZÁSZ—CSŐ NG RÁD 11 (1-01 Újszász, 200 n., v.: Viczián. Újszász: Gerhát — RÉZSÓ, Czi­­bak (Szurmai), Major (Nagy F), KONKA T. — Konka Cs., Mérész, Lukács, FARKAS (Sipos) — Földi, Viola. Edző: Rózsavölgyi László. Csongrád: Palatínus - Forgó, Szabó A., Korom (Török), Lovas - Szabó L. (Busa), Lévai, Deli, Bagi - Csillag, Kovács N. (Tóth I.). Edző: Kurucz István. 43. perc: Mérész jobb oldalról belőtt szabadrúgásába senki nem ért bele középen, a labda így a kapu jobb oldalában kötött ki, 1-0. 51. perc: Viczián játékvezető könnyen befújt tizenegyeséből Forgó egyenlített, 1-1. 68. perc: A vendégek kapusa, Palatínus utolsó emberként szabálytalankodott Czibakkal szemben a tizenhatoson kívül, ezért a játékvezető kiállította. Végre megszerezte első pont­ját az újonc újszászi csapat. Bár ezt a mérkőzést a kiállítás után illett volna megnyernie, annak ellenére is, hogy a partjelzők gyenge napot fogtak ki. Rózsavölgyi László: - Ügy néz ki, nemcsak játékban kell javulnunk, hogy megszerezzük első győzelmünket. Kurucz István: - A nagyon alacsony színvonalú mérkőzé­sen szégyenletesen rossz telje­sítményt nyújtottunk. Molnár I. Gerhát kapus hálóját csak tizen­egyesből tudták bevenni Újszászon Nagy volt a forgalom mindkét kapu előtt a jánoshidai alsóházi rangadón, ám csak egyszeregyszer zörrentek meg a hálók PORT A hajrában nyert a KESE labdarúgás Megyei I. osztály: elaludt az első félidőben a Füred JÁN0SHIDA—FEGYVERNEK 1-1 (1-1) ABÁDSZALÓK­KESE 0-1 (0-0) KUNMADARAS-T.FÜRED 4-2 (3-0) ZAGYVARÉKAS-KUTE 1-3 (0-2) Jánoshida Fegyvernek Abádszalók Kunhegyes Kunmadaras Tiszafüred Zagyvarékas Kunszentmárton Rácz Fekete (Szász) Kovrig KUI MÓGA Ulviczki Szöllősi Z. Berta Berényi Tukarcs Lányi (Csemák) Horváth Berecz(Szarka) Földvári NagyG. Imrei (Óbema) TÓTHG. B0HÁCS Takács (Oláh F.) Sós DÁNIEL Herpai Nagy A. Garáz TÓTH CS. Farkas Szabó Váradi Lengyel (Rácz) Palla Balogh S. Kiss Zs. SÁNDOR Faragó A. Dányi Tóth Bujdosó Csuhay Lukács Kulcsár Bezzegh Albert (Tűhegyi) Molnár (Barkóczi) GÁL BÁLINT Dajka TAKÁCS Bende Fehér FARAGÓ ZS. SIPOS Molnár (Virrasztó) FÖLDI (Barta) Szigetvári Simon (Iványi) Hegedűs (Bihari) Tordai (Besenyi) Tóth VARGA SZENDREI Balogh (Duka) Pelles Diós (Kiss) Petróczki (Kiss A.) Ludasi Balogh Vasas Pádár (Zubor) HERCZEG Fedor NYEMECZ P. JÓZSA Eszes KELEMEN Káli (Csemák) Balogh (Oláh J.) SZOKOLAI Kiss RÉVÉSZ Határ Gazsi. Gyáni (Hubert). Czéh. Rentai. Nyíri. Dorcsák. Serbán. PÁLINKÁS Á. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Tóth Gábor. Földesi János Vasas Károly. Garáz Péter. Bujdosó Attila. Szatmári János. Kálmán Géza. Bende József. Jánoshida, 100 néző, vezette: Abádszalók, 300 néző, vezette: Kunmadaras, 300 néző, vezette: Újszász, 150 n., v.: Balogh G. Galambosi Mihály. Szöllősi Ferenc. Bán János. Gólszerzők: Nyemecz (75.), Gólszerzők: Tóth G. (4.), ill. Gólszerzők: Szendrei (88.). Gólszerzők: Földi 2 (25., 35.), ill Józsa (35.), Határ (43.), Pálin-Faragó A. (11.). Mozgalmas, jó iramú mérkő-Szokolai (40. , Rácz (75.), ill. kás Á. (65.). Jó játékvezetés mellett a ha­zésen a győzelmet jobban akaró Dajka (50.), Pelles (61.). A múlt heti formát sikerült zai csapat katasztrofális hely­csapat szerezte meg a három A hazai csapat elképzelése átmentenie a hazaiaknak, de zetkihasználása miatt a vendé­pontot. szerint alakult a mérkőzés. jobb csapat ellen ez csak vere­gek értékes pontot szereztek. Vasas Károly: - A lanyha Bujdosó Attila: - Fegyelme­séget eredményezett. Tóth Gábor-Ta a második fél­edzéslátogatottság rányomja zett, agresszív játékunkkal si-Kálmán Géza- Jó ellenfél el­idei helyzeteinket kihasználjuk, bélyegét a mérkőzésen nyújtott került itthon tartanunk a há­len mindent megtettünk a há­gólokkal nyerjük a mérkőzést. teljesítményünkre. rom pontot. rom pont megszerzéséért, de ez Földesi János: - Helyzeteink Garáz Péter:- Nagyon jól iát-Szatmári János: - Az eltéko­is kevésnek bizonyult. alapján akár nyerhettünk is vol­szó Abádszalókot tudtunk le­zolt első félidő után talpra áll-Bende Józsefi- Ma a győze­na, de idegenben örülünk az győzni egy szerencsególlal. De tunk, de az újabb gól megpecsé­lem elérése volt a legfontosabb, egy pontnak is. azért nyertünk. telte sorsunkat. ez sikerült Ifi: 2-3 Szöllősi M. Ifi: 0-2 Bodor A. Ifi: 1-3 Lengyel L. Ifi: 2-8. Földes B. JÁSZLADÁNY-BESENYSZÖG 1-2 (1-1) JÁSZKISÉR—NAGYIVÁN 4-1 (1-0) JÁSZÁR0KSZ.­-MARTFŰ 2-2 íl-2) JÁSZAPÁTI II—JFÉNYSZARU 1-0 (0-0) Jászladé ny Besenyszög Jászkisér Nagyiván Jászárokszállás Martfű Jászapáti II. Jászfényszaru Kovács SZIRZE BERKI Gál Bordás BERTA Gazsó Rácz Drávucz SZALAI Barna Koszta Füleki R. (Faragó) Blaskó KOVÁCS Urbán HEGEDŰS Horváth KISS Serucza ÉLIÁS Szőke Bolyós Cseh (Ludasi) Urbán RIMÓCZI Kövesdi Kovács(Rózsa) ÖRDÖG Kinyik Madarasi Kratofil S. Drávái Szekeres Szentpéteri (Holló) Bállá (Czinege) Ivony Merena (Lengyel) BUDAI KALLA Bagi Gilszki Petro-Vajkó Balogh Boda Hanga Varnyu Mizsei (Síkú) Szigetvári Telek (Boros) Bozsó (Papp) ANTAL Pető (Tari) KUN Z. Oláh (Jász) BOJTOS CZIBAK L Kiss TÓTHZ. Kecskeméti Tóvizi KUN J. (Farkas) Frikk (Horváth) OLÁH Szabó (Csikós J.) Lukács(Szabó) TÓTHN. Tóth CSÖMÖR Nagy Menyhárt Szászi (Balogh) Utasi Varga(Gyenge) Kerepesi Pékó Ballagó KÁCSER Bobák Györki Csikós N. Papp Gócza Z. (Nagy E.) Vidra Ambrus (Muntyán) Szilágyi (Méri) Törőcsik Kratofil Cs. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Sólyom Vilmos. L Kiss Lajos. Gócza Zoltán. Ilyés Rudolf. Csikós József. Kardos Mihály. Béres Gábor. Kratofil Sándor. Jászladány, 100 néző, vezette: Jászkisér, 250 néző, vezette: Jászárokszállás, 350 n., v.: Sza-Jászapáti, 100 néző, vezette: Kökény Gyertyás Zsolt bad István. Agócs János. Gólszerzők: Utasi (16.), ill. Ri-Gólszerzők: Tóth Z. (12.), Gólszerzők: Ördög (34.), Cső-Gólszerző: Bobák (75. tizen­móczi (13.), Szalai (82.) Szentpéteri (56., tizenegyes­mór (93.), ill. Kun I. (18.), Szil­egyesből) Közepes iramú és színvonalú bői), Nagy E. 2 (86., 90.), ill. Vid­ágyi (40.) Küzdelmes mérkőzésen a ha­mérkőzésen a lelkesen játszó ra (78. tizenegyesből) Küzdelmes mérkőzésen az zai csapat harcolta ki a győzel-Besenyszög megérdemelten Közepes iramú mérkőzésen utolsó pillanatban szerzett gól­met egy büntetőből szerzett ta­szerezte meg a három pontot. megérdemelt hazai győzelem lal sikerült a nagy akarattal lálattal. Sólyom Vilmos: - Sokan született. küzdő hazaiaknak az egy pon-Béres Gábor- Rendkívül gyengén teljesítettek a csapat­ban, és még szerencsénk sem volt. L. Kiss Lajos: - Nagyszerű el­lenfél ellen, óriási küzdelem­ben, némi szerencsével, de nyertünk. Gócza Zoltán: - Rengeteg zic­cert kihagyva nehéz, de fontos diadalt arattunk. Ilyés Rudolf: - Bocsánatos bűn, de mi ezúttal nem önma­gunkat, hanem az ellenfelet tá­mogattuk. tot megmenteni. Csikós Józsefi - A súlyos egyéni hibák miatt az egy pont­nak is örülnünk kell. Kardos Mihály: - Minősíthe­tetlen játékvezetés mellett érté­kes pontot szereztünk. fontos mérkőzésen diadalmas­kodtunk, melyet szervezett já­tékkal, megérdemelten nyer­tünk meg. Kratofil Sándor - Döntetlen­­szagú mérkőzés volt, de egy jogtalan tizenegyes szertefosz­lik 4-1 Katona T. Ifi: 7-0 Szentpéteriné Ifi: 3-4 Farkas latta álmainkat. Béres G. Fölényesen győzött a Szpari a megyei gárdák rangadóján SZOLNOKI SPARTACUS­­TÚRKEVE 3-0 <2-01 Vegyiművek pálya, 200 n., v.: Fazekas Attila. Spartacus: BAK - Luca, BO­­DA, Balázs, Kosaras (Szabó) — Kővári, HORVÁTH (Bontovics), Dalnoki, LIPPAI - Sárkány (Var­ga), Ruskó. Edző: Gömöri Béla. Túrkeve: Kiss - BÁLLÁ, Debre­­czeni, S. Nagy, Gácsi - Kui, Sá­fár, Kéki (Kormos), Sőrés - Ök­rös (Sipos), KANTOR. Edző: Csil­lag László. Gólszerzők: Horváth (5.), Lip­­pai (35.), Ruskó (80.) A hazai csapat taktikusan, összpontosítva játszotta végig a mérkőzést, így végre megsze­rezte a szezon első győzelmét. Gömöri Béla: - Egy sportsze­rű, nagy iramú mérkőzésen há­rom gólt lőttünk, és emellett sok gólhelyzetet dolgoztunk ki. Ezek alapján megérdemeltük a nyertünk. Csillag László: - A követke­zőkben többet kell tennünk a győzelemért. Német A Spartacus edzője, Gömöri Béla végre győzelemnek örülhetett Focicsapataink heti bajnoki menetrendje Péntek. Borsodi Liga: Debre­­cen-Honvéd, 19. Szombat Borsodi Liga: Vasas- MTK, 15. Paks-Diósgyőr, ló. Kaposvár—Fehérvár, Pécs—Győri ETO, ZTE7REAC, 19. NB II: Szol­noki MÁV Mondi-Jászapáti, Nyíregyháza-Jászberény, ló. NB III. Alßld-csoport: Túrkeve-Új­­szász, Mezőtúr-Gyula, Szarvas- Szolnoki Spartacus, 16. Megyei I. osztály: Martfű-jászkisér, Nagy­­iván-Kunmadaras, Kunhegyes- Jászladány, Besenyszög-Jánoshi­­da, Fegyvernek-Kunszentmár­­ton, 16. Megyei II. osztály: Nagy­körű—'Tiszagyenda, Kőtelek—Kis­újszállás, Cserkeszőlő-Jászalsó­­szentgyörgy, Szajol-Törökszent­­miklós, 16. Megyei III. osztály: Csépa-Tiszabura, Kungyalu-Ti­­szaderzs, Tiszajenő-Berekfürdő, Tiszaföldvár—Öcsöd, Kétpó-Jász­­dózsa, Jászboldogháza-Karcag II., 16. Vasárnap. Borsodi Liga: Vác- Tatabánya, 18.30. NB II: Kar­­cag-Bőcs, 16. Megyei I. osztály: Jászapáti II—Zagyvarékas, Jász­­fényszaru—Jászárokszállás, Ti­szafüred—Abádszalók, 16. Me­gyei II. osztály: Cibakháza-Tó­­szeg, Kenderes-Rákóczifalva, Szászberek-Pusztamonostor, Jászjákóhalma-Tiszaszent­­imre, 16. Megyei III. osztály: Jászszentandrás-Alattyán, Jásztelek-Jászágó, 16. Hétfő. Borsodi Liga: Sopron— Újpest, 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom