Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
2 MEGYEI TŰKOR 2006. SZEPTEMBER 1, PÉNTEK Teret veszítenek a játszóterek? feladat Kutyaürülék- és vandálmentesek kellenének valamennyi településre Kuncsorbán a művelődési ház udvarán alakítottak ki új játszóteret. A támogatáshoz és az önkormányzat önerejéhez 250 ezer forint értékű önkéntes munka társult. A gyerekek legnagyobb örömére a játszótér az első eleme annak a szabadidőparknak, melyet a község központjába terveznek. Sűrű, fojtogató füst árasztott el egy szolnoki tízemeletes házat Sűrű füst árasztotta el tegnap este Szolnok Széchenyi-lakótelepén az egyik tízemeletes épület felső szintjeit és lépcsőházát. Erdélyi Tibortól, a tűzoltóság sajtóügyeletesétől megtudtuk: a riasztás nyomán a Lovas István úti épülethez három gépjárművel vonultak ki a tűzoltók. A helyszínre érkezett egy 40 méteres magasból mentő autó is. A kiérkező tűzoltóknak a légzőkészüléküket is használniuk kellett a lépcsőház átvizsgálásakor. Mint kiderült, az épület egyik személyfelvonójának elektromos motorja hibásodott meg, és ez okozta a mindent elborító sűrű, fojtó szagú füstöt. Bár a mentők az épület átvizsgálásának ideje alatt végig a helyszínen tartózkodtak, ám szerencsére munkájukra nem volt szükség, személyi sérülés nem történt. A tűzoltók a lépcsőházat a füstelvezető ablakok segítségével átszellőztették. ■ T. J. Liget-program a foglalkoztatás elősegítésére Az „Impulzus” Pályakezdők Munkaszocializációjával Foglalkozó Szakemberek Egyesülete szeptember negyedikén indítja el a Liget-program a környezetért című tervezetet. — Célunk az alacsony végzettségűek foglalkoztatottsági szintjének növelése, elsősorban romák és mégváltozott munkaképességűek tartós munkába állásának elősegítése — mondta Szabó Rudolfné, az Impulzus Egyesület elnöke a tegnapi szolnoki megnyitón. - A projektben 27 fő tartós munkanélküli vagy inaktív személy vesz részt, akik Szolnokról és Újszászról kerültek be a programba. A konzorciumi partnerként részt vevő Remondis Rt. fogja a 13 hónapos képzés végén foglalkoztatni a kiválasztott emberek közül 17-et, tízen pedig parkgondozóként fognak majd dolgozni. A képzés szeptember negyedikén indul, viszont már elsejétől lesz érvényes szerződésük. Fizetésük bruttó 75 ezer forint lesz, valamint étkezési jegyeket is kapnak a képzés ideje alatt. ■ B. A. A játszótereket nemcsak a kisgyerekek veszik birtokukba. A bokrokban hajléktalanok alszanak, a homokozóban kutya-, macskaürülék található. Fodor Beáta- Attól tartok, nem játszótér épül a Széchenyi-lakótelepen a gyógyszertár mögött — mondta el a szolnoki Horváth Lajosné, akinek lakásablaka az említett területre nyílik. - Kíváncsi lennék, miért újabb és újabb bevásárlóközpontok építésében gondolkoznak, amikor fejlődésről beszélnek. Ki gondol a kicsi gyerekekre, akik lassan már nem is ismerik a játékokat, mert a szórakozás sok családnál kimerül a bevásárlással? Magyarországon a játszóterek, játszóeszközök nagy része abban a korban létesült, amikor még más szempontok alapján alkották meg a szabályozókat, szabványokat. Éppen ezért a meglévő, régi építésű játszóeszközök már nem felelnek meg a kor követelményeinek. Ezzel az indokkal az elmúlt egy évben Szolnok 130 játszóteréből csaknem a felét véglegesen lebontatta az önkormányzat. Az uniós előírások miatt a balesetveszélyes, kisebb játszóterek eltűntek a városból. A tervek szerint a helyükön kényelmes ülőpadokkal pihenésre alkalmas parkokat alakítanak ki. Ezek többnyire azonban még nem valósultak meg. - Augusztus végéig újabb öt játszótér 6,4 millió forint ráfordításával újult meg, hármat pedig 18 millió forintból teljesen újjáépített az önkormányzat - tudtuk megjárta István alpolgármestertől. Nemcsak a játszóterek hiánya okoz gondot. Ahol van, ott nem tudják megbecsülni. - Szombatra virradó éjszaka fiatalok csapatostól randalíroznak, rendszeresen felborogatják a kukákat, eltörik a padokat vagy összefirkálják a fa mászókákat - panaszkodik Szolnokon a belvárosban élő Nagy László. - És bizony örök gond, hogy a játszótereken sok a piszok, a szemét is, s ami a legundorítóbb, a kutyaürülék. A bokrokban pedig hajléktalanok keresnek szállást. Ne csodálkozzunk, ha a kisiskolások inkább otthon maradnak, a száA játszóteret kedvelő korosztály számának alakulása a megyében (0-14 évesek) 2001 73 652 2002 72 316 2003 70 815 2004 69 109 2005 67 486 (FORRÁS: KSH) mítógép vagy a tévé mellett. A legkisebbek azonban a szabadba vágynak, A megye más településén is komoly fejtörést okoz a játszóterek fenntartása. Uniós előírásoknak megfelelő játszóteret bontottak le Tiszavárkonyban. - Ennek oka, hogy a falubeli fiata-, lók a faszerkezetű hintákon és csúszdán vezették le felesleges energiájukat - mondta Mészáros Zoltán. A polgármester hozzátette, az eszközök nem vesztek kárba. Továbbra is a gyerekek használhatják, hiszen a helyi óvoda udvarán állították fel a fajátékokat. — Gyermekeim szerencsés helyzetben vannak, mert férjem saját kezűleg épített udvarunkon fa játszóteret— mondta Tószegen Hodászy Nelli, gyesen lévő kismama. - Sajnos a faluban kevés a játszótér. Közösségi összefogás és pénz kellene ahhoz, hogy legalább egy szabványos felépülhessen. Évekkel ezelőtt még gyerekektől volt hangos a jászalsószentgyörgyi játszótér. A játékokat 2004-ben lebontották, mert balesetveszélyesnek minősültek. Azóta nincs olyan hely a községben, ahol a gyerekek egy kicsit megállhatnának hintázni, csúszdázni, mászókázni. A képviselőtestület nem zárkózna el a játszótér építésétől, de a fontossági sorrendben elöl a csatornázás áll. Kengyel-Bagimajorban egyelőre nem bontották le a játszóteret, viszont annak elhanyagoltsága, gondozatlansága miatt a kisgyerekek és szüleik nem szívesen járnak oda. Ahogy a 8-10 éves gyerekek mesélik a tereken, nekik a focivagy a kosárlabdapálya hiányzik, a lányoknak meg a fagyizó. Hogy a szülők mit szeretnének, az aligha férne ide. Az anyagi nehézségek ellenére megyénk több településén gondolnak arra, hogy a gyermekek közösségi tereken is önfeledten hancúrozhassanak, mászókázhassanak. Egy uniós játszótér kialakítása megközelíti az egy-másfél millió forintot. A kiadások enyhítésére pályázaton keresztül az év elején az illetékes minisztériumtól forrást is lehetett igényelni. Örményes, Szajol, Tiszasüly, Zagyvarékas egyegymillió forint összeget kapott a tárcától. A támogatásnak köszönhetően májusban átadták Kuncsorbán a művelődési ház udvarán kialakított új játszóteret. Az egymillió forintos beruházáshoz félmilliót pályázati úton nyert el a település, melyhez 250 ezer forintos önerőt biztosítottak. Mindehhez pedig 250 ezer forint értékű önkéntes munka társult. Cibakházán lévő játszóterek nem feleltek meg az uniós előírásoknak. Ezért a jövőben mindegyik játszóparkot fel kell újítani, s a bírált eszközöket ki kell cserélni. \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön szerint ml lehet a lebontott Játszóterek helyén? Szavazzon /! honlapunkon holnap 16 óráig: 1 www.ulnenlap.hu A tér csak a gyerekeké nemcsak a balesetveszélyes játékokra kellene odafigyelni. A városokban a játszóterek mellett gyakran láthatunk olyan táblát, amely arra figyelmeztet, a tér a gyerekeké, oda kutyát nem lehet bevinni. Ennek ellenére gyakran találkoznak a kicsik a homokozóban oda nem való állati ürülékkel. Az így összeszedhető sokféle fertőzés is veszélyes, nemcsak a rés a játékokon. Cseh katonák tanfolyamon légiforgalmisok Kabul repterén teljesítenek szolgálatot Mától kevesebbet ér a fizetés kormánycsomag Jelentős összeget húznak ki a zsebünkből Sajtónapon mutatták be tegnap a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szolnoki telephelyén azt a különleges képzést, amelynek keretében jelenleg hat cseh légiforgalmi irányítót készítenek fel afganisztáni küldetésükre. Palik Mátyás őrnagy, a Légierő Műveleti Tanszékének helyettes vezetője elmondta: a vendégek egy hónapon át a NATO-ban egyedülálló tanfolyamon ismerkednek a katonai és polgári légiforgalmi irányítás, valamint a 3 kabuli repülőtér sajátosságaival. I Ezt követően az év végén utaz- 1 nak új szolgálati helyükre, ahol í szélsőséges viszonyok között I kell majd alkalmazniuk a ha- A cseh katonák Szolnokon egy valós körülményeket utánzó teremben ismerzánkban tanultakat. ■ B. J. kednek a küldetésük során a kabuli légikikötőben rájuk váró feladatokkal FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A cégek természetbeni juttatásainak jelenlegi 44 százalékos adója 54 százalékra emelkedik, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés pedig csak a minimálbér 50 százalékáig lesz adómentes. A kormány bevezeti a 20 százalékos kamat- és tőzsdei árfolyamnyereség-adót, a hatékonyan működő vállalkozásoknak pedig további 4 százalékot kell fizetniük. Az evában fizetett átalányadó 15-ről 25 százalékra emelkedik. Az adó- és járulékemelések nyomán szeptembertől jó néhány ezer forinttal kevesebbet visznek haza a munkavállalók, januártól pedig még jobban megcsapolja az állam a béreket. Eddig havi bruttó 120 ezer forintos fizetésből - az adójóváírást is figyelembe véve - 93 540 forintot kapott kézhez a dolgozó. Ez az összeg szeptembertől háromezer forinttal csökken. Január elsejével pedig újabb 1200 forinttal. így jövőre 120 ezerből már csak 89 340 forintot kap kézhez a munkavállaló. A mától életbe lépő kamatadó miatt jelentősen megnőtt a szolnoki pénzintézetek látogatottsága. Az MKB Bankban megkétszereződött a forgalom, ugyanis sokan érdeklődnek az új befektetési formák iránt A HVB Bankban kedden és szerdán voltak rengetegen, az OTP-ben augusztus 20-a után érződött az ügyfélszám növekedése, de itt nagyobb roham nem volt. Ami marad havi bruttó 120 ezer forintos fizetésnél Munkavállaló terhe Nettó fizetés* Eddig 26 460 93 540 Szeptember 1-tól 29 460 90 540 Január 1-tól 30660 89 340 * az adójóváírást figyelembe vettük (FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS)