Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-31 / 204. szám
2006. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK flNMNMMMMNMMMMMMMMMMMMMNMMMMM DIÁKVILÁG — SÉTA Szerelmi háború három im Te jó isten, ez a film a szakításról szól? őszintén szólva én még a száznegyedik pereljen is reménykedtem, hogy a két főszereplő' újra egymásra talál és boldogan élnek. És akkor, hosszú idő után újra találkoztak és egymásra mosolyogtak... A Szakíts, ha bírsz, bár nem kimondottan örömteli eseményről szól, mégis vígjáték, na persze romantikus. S ott kezdődik, ahol az efféle komédiák véget szoktak érni: Brooke (Jennifer Aniston) és Gary (Vince Vaughn) találkoznak, egymásba szeretnek, összeköltöznek, boldogok, amíg el nem kezdenek egymás agyára menni. S ahogy ilyenkor lenni szokott, egy apróság miatt pattan ki a szikra, jelen esetben három citrom az oka mindennek. A közös otthon hadszíntérré változik. Brooke és Gary egy lakásban marad (számomra kicsit fura), mivei egyik ex sem hajlandó kiköltözni, a háború tehát testközelből folytatódik. Elgondolkodtam, vajon kinek érdemes megnézni a filmet? Akiknek megingathatatlan a kapcsolatuk, vagy épp azoknak, akik a szakítás szélén állnak? Nem tudom, én személy szerint más végkifejletet vártam. Aki azonban egy könnyed, laza 105 percre vágyik kedvesével vagy akár egyedül, mindenképp üljön be a Szakíts, ha bírsz című filmre, szombathelyi adél Eszbontó képek lányokon testfestés Kocsányon lógó férfiszemek, irigy megjegyzések bennünket - erősítette meg a 22 éves Gulyás Edó. A fiatal Divathóbort a testfestés, és nemcsak a henna és a tetkó. A partikon állatfigurákat pingálnak a szép testű lányokra. A festés minden mozzanata látványosság, az eredmény önmagáért beszél. Fodor Beáta Az Afrikában élő törzseknél hagyománya van a testfestésnek. A nőkés a férfiak vízben oldott krétás masszával geometrikus motí vumokat rajzolnak testükre. Többnyire a párválasztás időszakában. Nálunk inkább divathóbort a testfestés, elsősorban a henna és a tetoválás hódít. Vannak azonban olyan szép testű lányok, akik élő reklám- hordozóként engedik, hogy testüket befessék.- Állatfigurákat, lógókat pingál ránk a testfestőnk Pál Gergő. A megrendelők autókiállításokra, di vatbemutatókra, gyorsu lási versenyekre, A partikon a test festése is látványosság, nemcsak a végeredmény. A lányok élvezik ezt a munkát. (Képünkön Gulyás Edó és a testfestő Pál Gergő) A kézfejre formázott figura más művész munkája. A munkáért előre kell kérni a pénzt a hosztesz szakmában nem szabad naivan és hiszékenyen bedőlni minden ajánlatnak. - A lányokat könnyen kihasználhatják. Ezért én mindig háromszor elolvasom a szerződést, mielőtt elvállalok egy munkát. A pénzt el& re kérem, nehogy a megrendelő, férfiúi sértettségében, mert nem akarok vele lefeküdni, ne akarja kifizetni a béremet - utalt a kellemetlen percekre Edó. szolnoki lányt több alkalommal láthattuk a médiában. - A Csaó Darwin műsorban én voltam a természetes szépségek csapat- kapitánya. Büszke is vagyok arra, hogy a szilikoncsodákat legyőztük. A testfestés és a hosz- teszkedés számomra hobbi, amivel kiegészíthetem a keresetemet. Gergőt az erotikakiállításon ismertem meg, ahol ko- tonfutárként dolgoztam.- Bárki lehet testfestő modell? — A jó testű lányok, akár ösztöndíj-kiegészítésként is vállalhatnak ilyen munkát, ha elmúltak 18 évesek és nem gátlásosak. Ebben a munkában félmeztelenül kell pózolni a közönség előtt. Három éve dolgozom Gergővel. Benne teljesen megbízom, enélkül nem lehetne dolgozni. Élvezem, mert sokan dicsérnek, jó érzés, hogy tetszünk másoknak. Az elmúlt három évben kellemetlen perceim is voltak. Rendezvényeken a kocsányó lógó férfiszemek nem zavarnak, de a nők irigykedő megjegyzéseit, kritikáit egyre nehezebben állom meg szó nélkül. A nézelődő férfiak és néha a megrendelők ajánlatot tesznek, célozgatnak arra, hogy' bevállalhatnék más jellegű munkát is. Mivel szókimondó típus vagyok, gyorsan helyreteszem őket. Ennek ellenére három hónapig zaklatott egy férfi, akinek végül a rendőrség vette el a kedvét ettől a szórakozásától.- Van barátod, aki esetleg megvédene a zaklatóktól? — Egyszerűen nem fér bele az időmbe egy tartós kapcsolat. Karrierista ember lévén először a munkámban szeretnék elérni valamit. Az idén diplomázom Szarvason környezetgazdálkodási agrármérnökként. Pesten akarok a szakmámban elhelyezkedni, aztán majd meglátom. -Az isme rősök, szüleid he gyan fe gadták ezt a fajta meztelenkedést?- Szüleim sokáig nem is tudtak róla. Egyszer az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában Gergő figurákat festett rám. Ismerősök hívták telefonon apáékat, akik meglepődve nézték végig a műsort. Azóta büszkék rám, nincs is ebből otthon konfliktusom. Többnyire Pesten lépünk fel, Kecskemétre, Debrecenbe hívnak bennünket partikra. Itthon még soha nem szerepeltem. Nem is bánom, mert itt nagy az előítélet. Bár akik megismernek az utcán kedvesek. A fiatal fiúk szívesen fotóztatják magukat velem. Ők nagyon kedvesek velem, rajon- góak, aranyosak. A bőrbarát festék szappanos vizel lejön az amerikai retustechnika egy precíz szórópisztollyal való festést jelent. Ezzel a technikával szinte bármilyen felületre és akár fote realisztikusan is lehet festeni, -a festéshez természetbarát festő keket használunk - mondta Pál Gergő, aki több éve foglalkozik testfestéssel - A vízbázisú bőrbarát testfestékekkel készített rajzok tartóssága egy nap, előnye, hogy szappanos vízzel lemosható. CD-, DVD- és könyvajánló Johnny Depp egy békés szigetet vásárolt családjának Mozgalmas párizsi otthonát cseréli le egy szigetre. Úgy döntött, hogy' kis családjának szeretne békés, nyugodt családi fészket teremteni, ezért vásárolt egy szigetet a Bahamákon, ami csak az övé. így lánya, Lily-Rose Melody (7) és fia, Jack (4) paradicsomi körülmények között cseperedhet. Természetesen továbbra is sok időt töltenek majd felesége, Vanessa Paradis hazájában, Franciaországban és az Egyesült Államokban, így a gyerekek többféle kultúrát is megismerhetnek. Egyedül, de nem társtalanul elmélkedés A magányos farkasok nem bunkó kiscsávók Háromféle ember van. Aki szeret egyedül lenni, aki kényszerből magányos, és aki társaságlény. Talán már közhely, hogy a média káros hatással van a gyerekek fejlődésére. A falkavezérek egy amerikai vígjátékban többnyire a gazdag muffmágnes szerepét kapnák, míg a magányos farkasok rút csajszik, vagy SZTK-keretes szemüveget viselő, bunkó kiscsávók lennének. Van „egy” Zolink, 20 éves, külföldön melózik. Amíg itthon volt, persze eljárt szórakozni, de most senkit sem ismer. Legszívesebben a rozsdás bökővei szívatná ki a nyakát, (ha értitek mire célzok). Gabi 16 éves kollégista. Egy halom szobatársa van, akik néha elviselhetetlenek. Gabi minden héten várja a hétvégét, hogy otthon legyen. Egyedül. Gondolkodni, egy kis csend miatt, pihenni. A baj ott kezdődik, ha valaki már csak azért sem találkozik a haverokkal, mert attól tart, hogy kinézik maguk közül, azért, mert gyakran van egyedül. Ez nem igaz. Ugyanúgy eljárunk a haverokkal bulizunk, mint mások. Egyszerűen csak szeretjük a magányt. És hidd el, az sem mindig rossz. BULYÁKI ALEXANDRA VGK 5. Robbie Williams: Sin sin sín 6. Red Hot Chili Peppers: Dani California 7. Gnaris Barkley: Crazy _________ 8. Magna Cum Laude: Vidéki sanzon 9. Rihanna: S. 0. S. 10. Shakira: Hips don t lie E-MAILEN BEKÜLDTE: SOŐS BERNADETT (16) SZOLNOK Értő kritikát olvashatsz ebben a rovatban zenéről, filmekről és könyvekről. Ha más a véleményed vagy szeretnéd bemutatni kedvenc Cfkiet, DVEklet, esetleg könyvedet, írd meg, megjelentetjük. Igazi csemegéket várhatsz. Kő szítsd hát elő a ropogtatnivalót! Top 10 1. Madonna: Get Together 2. Nelly Furtado: Maneater 3. Christina Millian: Say I 4. Christina Aguilera: Aint No Other Man Nem is gondolnád, mi minden kell egy villanykörte kicseréléséhez! A villanykörte kicserélésének problémáját minden csillagjegy szülötte másképpen közelíti meg. Hány KOS kell egy villanykörte kicseréléséhez? Csak egy! Talán valami nem tetszik?! Hány BIKA kell egy villanykörte kicseréléséhez? Egy elég. csak győzd meg, hogy a régi körte értéktelen, és ki kell dobni! Hány IKREK kell egy villanykörte kicseréléséhez? Kettő. Az egyik tartja a létrát, a másik kicseréli a körtét, és elkészíti a vacsorát. Hány RÁK kell egy villanykörte kicseréléséhez? Egy, de csak akkor, ha nem tudja újraéleszteni a régit. Hány OROSZLÁN kell egy villany- körte kicseréléséhez? 30. Egy, hogy kicserélje, és 29, hogy ezt megtapsolja. Hány SZŰZ kell egy villanykörte kicseréléséhez? Nagyjából l.OOO.OOO, egymillio- modnyi hibalehetőséggel. Hány MÉRLEG kell egy villanykörte kicseréléséhez? Hát., .egy... vagyis... kettő... azaz, inkább mégis egy... vagy... talán mégis inkább kettő.. .ez így jó lesz válasznak? Egyáltalán, muszáj kicserélni azt a villanykörtét? Hány SKORPIÓ kell egy villanykörte kicseréléséhez? SEHÁNY! A sötétség jó lesz! Hány NYILAS kell egy villanykörte kicseréléséhez? Süt a nap, gyerek még az idő, előttünk még az egész élet, te pedig odabent egy ostoba kiégett villany- körtén rágódsz?? Hány BAK kell egy villanykörte kicseréléséhez? A válasz bizonytalan. Nincs elég információ megadva. Milyen magas a plafon? Milyen nagy a villanykörte? A legjobb lenne odamenni, és felügyelni az egész műveletet! Hány VÍZÖNTŐ kell egy villanykörte kicseréléséhez? Egyse, de ha 10 vízöntő összejön, megszervezi a villanykörtekonferenciát és feltalál egy új, forradalmi, ön-kicserélő fajtát! Hány HALAK kell egy villanykörte kicseréléséhez? Villanykörte? Miféle villanykörte? Az oldalt szerkesztette: Fodor Beáta Tel.: 56/516-757 - e-mall: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalban megjelenő cikkeket teljes terjedelemben elolvashatjátok az www.ujneplap.hu internetes oldalunkon a SÉTA banner/rovat alatt.